2020. április 22., szerda

GALÉRIA KVÍZ XX.


Éppen a feléhez ért a játékunk, legalábbis ha komolyan vesszük a karantént, ami ugyebár negyven napot (quaranta giorni) jelent. Jöjjön mára egy kakukktojás feladvány! Mai kiállító helyünk abban különbözik a korábban bemutatott múzeumoktól és galériáktól, hogy nem rendelkezik állandó gyűjteménnyel. Hosszabb-rövidebb ideig nyitva tartó tárlatok követik itt egymást, amelyek közt azonban sok érdekes – híres és hírhedett – kiállítás is volt. A verseny huszadik fordulójára húsz olyan művész alkotását gyűjtöttem össze, akiknek egykor régen, vagy a közelmúltban, emlékezetes önálló tárlata volt itt. Most természetesen ez az épület sincs nyitva, viszont ha kinyit, szívesen ajánlom kvízünk minden résztvevője figyelmébe, a legjobbaknak pedig különösen. Az a megtiszteltetés érte ugyanis az Utisz-Blog Galéria-Kvíz játékát, hogy ez a kiállítóhely az első négy megfejtő számára két-két tiszteletjegyet ajánlott fel, továbbá megajándékozza őket legújabb, egyelőre csak virtuálisan megnyitott kiállításának reprezentatív katalógusával is. Na persze a győztesek csak akkor tudják átvenni a jutalmukat, ha kitalálják, hova kell menniük.