Újraolvastam Karlóczy Réka 2008-as írását a Körzővel rajzolt
vízről. Idemásolom, hátha kedve támad valakinek kézbe venni a könyvet is – bár fogalmam
sincs, kapható-e még (ha igen, akkor legvalószínűbb Pesten, a L’Harmattan boltjában:
Kossuth Lajos u. 14–16, hátul az udvarban.)
A képzőművészként ismert Orosz Istvánnak Körzővel rajzolt
víz címmel verseskönyve jelent meg az idei könyvhéten (L’Harmattan Kiadó).
Orosz képei közt sok olyan van, amelyekben az alkotónak a geometria, a
matematika és az optika iránti vonzalma is szerepet kap, (néhányuk a kötetet
kísérő illusztrációk közt is feltűnik) kíváncsi voltam, hogy vajon a verseket
olvasgatva szintén fölfedezhető-e a természettudományos érdeklődés hatása. Úgy
gondolom, hogy Orosz képei és versei sok tekintetben hasonlóak, és akár csak a
grafikáknak, a szövegeknek is létezik egyfajta matematikai olvasata. A
következő írásban azt szeretném föltárni, mit vesz észre egy magamfajta
„számkukac”, ha történetesen versek olvasására adja a fejét.
A kötet címe mellett az alcímek egy része (Tükörképek, Párhuzamosok,
Lépcsők) is utal rá, hogy fontos szerepet kapnak a „reáliák”, de ha a
verscímeket soroljuk, akkor is sok „természettudományokból átköszönő szóra
bukkanunk: Utókép, Ingerküszöb, R.E.M., Pillangó hatás, Fekete lyuk, Analemma,
Tájkép szimmetriával, stb. N-edik álmodban n – 1-edik, írja egyik versében,
másutt meg a boldog Botanikáról versel, a Kondenzcsík című vers akár
illusztráció lehetne a relativitás elméletéhez, a következő sorok pedig
Hérakleitosz bölcseletének parafrázisaként íródtak :
Ide-oda hajtogat egy
könyvoldalt az idő árja,
minden betű átkerül majd
színéről a fonákjára.
Epheszoszban délutánra
délelőtt jön, aztán reggel,
s hazatérnek hajnaltájban
a halottak a sereggel.
Summus címmel olyan tükörszimmetrikus verset is költ Orosz,
amelynek mindegy, hogy balról jobbra, vagy jobbról balra olvassuk, mindenképp
ugyanazt kapjuk. Palindromnak hívják az ilyen verseket, sőt ő maga is régies
szóval Palindrómának címzi egyik költeményét. Érdekes megoldással találkozunk
az Útvesztők című versben, ennek a hosszú írásnak is van szimmetriatengelye,
éppen az 50. sorban. Azt, ami a vers mértani közepe előtt jövő időben hangzik
el, a vers második fele múlt időben ismétli meg. (Ehhez hasonló Az idő látképei
című filmvers is a könyv végén). Híres palindromként tartanak számon egy
ismeretlen szerzőtől származó latin mondatot, amely a firenzei
keresztelőkápolna padlójára írtak valamikor a korai középkorban. Tudtommal
semmi nyelven sincs formahű fordítása, vagyis nem létezik olyan, ahol a
tartalom visszaadása mellett a szimmetrikus olvasat is megőrződik. Nehéz is
lenne ilyet elképzelni, természetesen Orosz sem képes erre, egy úgynevezett
anagrammával vágja ketté a gordiuszi csomót, vagyis a magyar fordítás betűit
újrarendezve egy kvázi szimmetrikus sorral egészíti ki a szöveget (Az ördög
verse). Anagrammákból egyébként egy egész csokorra valót találni a kötetben,
legtöbbjük több soros rímelő és ritmusos munka, hasonlóan az „igazi” versekhez,
és csak többszöri olvasás után vesszük észre, hogy az írás közben Orosz azt a
maga számára kijelölt nehezítő feladványt is megoldja, hogy mindegyik sorát
azonos betűkből építi fel (Csillaghullás éjszakája, Köldöknézés, Örök
visszatérés I., Ezerkilencszázötvenhat, Csak civilizáltan, Kiszámoló, stb.).
Hasonló játékos versek az úgynevezett akrosztichonok, amelyekben a sorok
kezdőbetűit összeolvasva kap titkos jelentést a szöveg. A Körzővel rajzolt
vízben több ilyen is van: Az Arnolfini házaspár, A jel, A rinocérosz, A város.
Érdekes játéka a geometriai formák és az igeidők
elegyítésének az Egy vers, a kombinatorikus, vagy permutációs szerkesztési elv
használatára pedig a Variációk. Tulajdonképpen az a vers, amelyet most
részletesebben be szeretnék mutatni, a Színkeverés szintén a kombinatorikus
komponálást példázza, vagyis a vers elemeinek – szavaknak és szódaraboknak –
bizonyos szabályszerűség szerinti újrarendezését.
Színkeverés
ezüst, bíbor, kobalt, fekete,
cián umbra, ibolya, kadmium,
vörös, azúr, bordó, szeladon,
indigó, barna, olív, cinóber,
viola, sárga, kármin, sziéna,
skarlát, ekrü, narancs, rubin,
okker, türkiz, lila, szépia,
fehér, opál, ultramarin, arany
fehtür, ultraszé, naszela, etelya,
borán, indker, opli, arbin,
cinium, baltra, üstvö, laok,
ekkér, skarigó, cibí, rösez,
umbko, kadmóber, ruany, laál,
naramarin, piancs, kizsár, kervio,
barrü, minbor, gaív, úrkár,
dófek, donszié, olaz, ibona
A vers címe Színkeverés, és valóban a színek összekeverése
történik meg a szövegben, legalábbis abban az értelemben, hogy a különböző
színek betűit összekeveri egymással az író. 32 ismert szín neve szerepel az
első strófában és 32 ismeretlen színé a másodikban. Ha a színkeverés, vagyis az
új szín létrehozásának technikáját meg szeretnénk fejteni, érdemes megvizsgálni,
hogy mely szín melyikkel keverve jelenik meg a vers második felében. Az első
szó a „fehtür”, könnyű felismerni, hogy itt a fehér és a türkiz szavak első
feléből alkotta meg az új színt Orosz. Képzeletünkben a kékeszöld szín világos
árnyalata, tejesen, vagy meszesen sejtelmes képlete, pasztelles tónusa jelenik
meg. A következő az „ultraszé”. Ha végigböngésszük a „valódi” színeket, akkor
rájövünk, hogy csak az ultramarin és a szépia egyesüléséről lehet szó. Előbbi
sok festő kedvenc kékje, a középkori Mária öltözékek tónusától egészen Yves
Klein emblematikus színéig, az IKB-ig (International Klein’s Blue) terjed a
skála, utóbbi pedig a tintahalak vörösesbarna váladékából származó színnév,
amelyről a korai fotográfiák hangulatára is asszociálhatunk. A két festék
keveredése izgalmas, sötéten fortyogó mély színt eredményezne. Az eddig
megtalált négy szín az első strófa nyolcadik és hetedik sorában jelent meg, és
némi szabályosságot vélhettünk felfedezni abban, ahogyan egymást követték. Ha
tovább keressük a szabályt, vagyis megkíséreljük megfejteni Orosz színkeverési
szisztémájának titkát, akkor a következő eredményre juthatunk. A nyolcsoros
versszak mindegyik sorában négy szó van, ezek azonban két részből állnak
(ez-üst, bí-bor, ko-balt, stb.) vagyis a sorok is nyolc elemre bonthatók. A
versszakok így nyolcszor nyolc, vagyis 64 részből állnak, éppen úgy, akár a
sakktábla.
Minthogy a keverési szabály kigondolásánál az volt a
szempont, hogy mind a hatvannégy részlet szerepet kapjon, de mind csak egyetlen
egyszer jelenjék meg, ráadásul eléggé szeszélyes, és ebből következően kellően
artisztikus legyen az útvonal, amelynek mentén a színfoltok egymásra lelnek,
ezért kézenfekvő volt a 64 mezős sakktábla bejárásának azt a módját választani,
ahogy egy L alakzatban lépegető huszár járná be a táblát. Ha pontosan követjük
a vers második strófáját, és sakktáblánkba berajzoljuk a „színek útját”, akkor
nyilvánvaló lesz, hogy „lóugrásban” halad a vers. Orosz a következő lépéssort
használta:
a1 – c2 – e1 – g2 – h4 – g6 – h8 – f7 – d8 – b7 – a5 – b3 –
c1 – e2 – g1 – h3 – g5 – h7 – f8 – d7 – b8 – a6 – b4 – a2 – c3 – b1 – a3 – b5 –
a7 – c8 – b6 – a8 – c7 – e8 – g7 – h5 – g3 – h1 – f2 – d1 – e3 – f1 – h2 – f3 –
d2 – c4 – b2 – a4 – c5 – d3 – f4 – e6 – d4 – f5 – d6 – e4 – f6 – g8 – h6 – g4 –
e5 – c6 – e7 – d5.
Post scriptum: Orosz módszerét ellenőrizve két apró „bakit
találtam a versben: a szabályok szerint a hatodik „színnek” indker helyett
indlátnak kellene lenni, a tizenharmadiknak pedig ekkér helyett ekérnek. Mivel
különösebb magyarázatot nem látok arra, hogy a költői szabadság jegyében
kellett megváltoztatni a szabályt az adott helyeken, azt hiszem, csak egyszerű
sajtóhibákkal állunk szemben.