Székesfehérváron
a Csók István Képtárban október 11-én (pénteken) nyílik A magyar sokszorosított grafika 1945-2010
című kiállítás, amely Lóska Lajos „Karctű és monitor” című új könyve alapján állt össze. Nyilván mindenki más listát rakna össze a korszakból, Lóskáé ez: Albert Ádám; Almásy Aladár; Bak Imre; Banga Ferenc; Baranyay András; Barcsay
Jenő; Benes József; Bukta Imre; Butak András; Daradics Árpád; Deim Pál; Fajó
János; Gaál József; Gallusz Gyöngyi; Gémes Péter; Germán Fatime; Gross Arnold;
Gyarmathy Tihamér; György Csaba Borgó; Gyulai Líviusz; Halbauer Ede; Hincz
Gyula; Joláthy Attila; Július Gyula; Kalmár István; Kéri Ádám; Kocsis Imre;
Kondor Béla; Koralevics Rita; Korniss Dezső; Koroknai Zsolt; Koronczi Endre;
Kótai Tamás; Kovács Péter Balázs; Kovács Tamás; Lakner László; Lévay Jenő;
Madácsy István; Major János; Maurer Dóra; Molnár László József; Nagy Gábor
György; Orosz István; Pásztor Gábor; Pinczehelyi Sándor; Prutkay Péter;
Rácmolnár Sándor; Rékassy Csaba; Sáros András Miklós; Somogyi Győző; Somorjai
Kiss Tibor; Stefanovits Péter; Swierkiewicz Róbert; Szabados Árpád; Szemethy
Imre; Szíj Kamilla; Szőnyi István; Szurcsik József; Zsankó László.
Tizenöt
éves lett a GIM (vagyis a Gödöllői Iparművészeti Műhely). Ebből az alkalomból
október 18-án (vagyis a következő pénteken) új kiállítás nyílik, amelyre a GIM-házban rendszeresen kiállító művészek
munkáit válogatta össze a főkurátor, Katona Szabó Erzsi. A névsor: Anti Szabó
János, Bódis Erzsébet, F. Orosz Sára, Farkas Éva, Fábián Dénes Zoltán, Hauser
Bea, Katona Szabó Erzsébet, Kárpáti Tamás, Karsai Zsófia, Kecskés Zoltán, Kun
Éva, Latin Anna, Lévai Nóra, Müller Magda, Orosz István, Pannonhalmi Zsuzsa,
Pistyur Imre, Rékasy Levente, Remsey András, Remsey Flóra, Simonffy Márta,
Szikora Tamás, Szőcs Miklós Tui, Szuppán Irén.
Az
organikustól a fényművészetig – kortárs magyar képzőművészeti kiállítás nyílik Újdelhiben
október 17-én, a National Gallery of Modern Art épületében. 80 műtárgy, 40
művész, a kissé hézagos listát a netről másolom: Csáji Attila, Csete György,
Csíkszentmihályi Róbert, Csutoros Sándor, Farkas Ádám, Finta József, Gyulai
Líviusz, Harasztÿ István, Jovánovits György, Kovács Attila, Jovián György,
Konok Tamás, Lovas Ilona, Lugossy Mária, Makovecz Imre, Mengyán András és
Matis-Teutsch Waldemár, Orosz István, Schrammel Imre. A kiállítás később továbbutazik Mumbaiba és Bangaloréba is.
Mindezeket
viszont megelőzi Antall Pista kiállítása az Írószövetségben, ami Kísérő („nekem
a tömény az újságírás, a kísérő a grafika”) címmel ma (9-én, szerdán) este
hatkor nyílik. A Kísérőhöz is tartozik egy kísérő, ami itt következik
alant:
VILLANTÁSTAN
Mondhatok
én bármit, Pitykém, édesem itten,
mert
a körénk gyűlt pestiek úgyis elhiszik azt majd,
olykor,
épp te ne tudnád, azt is lenyelik,
mit
a rádió szokott beadni nekik,
szóval
ha momentán, teszem azt a
nyíregyházi
rinóval hozakodnék mondjuk elő,
akkor
se hiszem, hogy nagyon ágálnának,
legyen
úgy hát, rinocérosz,
Düreri
böszme nagy állat,
bólint
mind bölcsen, hinnék azt is,
hogy
ez itten születésnapi tárlat,
csak
te meg én tudjuk, mindez ürügy,
mondhatjuk,
hatvan, összegzés, cézári cezúra
(pánik
azért nincs), konklúziók levonása, miegymás.
Attól
se rezelne be senki talán
(na
persze, mindig akad
néhány
szakmája féltő gyáva kivétel),
ha
tudatnánk, hogy ezentúl már művészetre adod fejedet,
mitovább
épp grafikusféle leszel,
olyan
fát metsző, linót kaparászó fajta,
tustintát
lögybölsz majd hivatásszerűen,
acéllemezek
tükrét porozod be serényen
s
karcolsz majd rájuk … mindegy mit, bízzuk a képzeletükre,
fényesül
immár lám a jövő.
Egyszóval
grafikus, mellesleg hatvan
(babilóni
alapszám, százhúsz felezője, satöbbi),
nincs
bennem kétség, hogy ki azért lettem
szónokként
taszigálva elejbük,
mert
lévén túl az ominózus hat ikszen
már
megfelelő mód studirozni lehet rajtam,
hogy
mit hoz a kor, s hogy mit viszen el,
s
mint ama állatkórházbeli lón,
rólam
is minden szimptóma lerí.
Persze,
titok nincs, ismerjük a klasszikusoktól,
három
fő dolog az, ami ekkor előáll:
az
első, mint tudjuk az elmekopás,
a
másik kettő meg sajna kiment a fejemből.
Annyi
azért rémlik, képekről kell szövegelnem,
lássák
csak, itt lógnak szerte körül,
megannyi
sziporka, festői remeklés,
olyan,
amelytől sárgul a szónok, bárki legyen.
Kísérő,
ez a tárlat neve, nincs rajt mit magyarázni,
ha
csak el nem mondom a tegnapelőtti sztorim,
állt
egy jókora pet-flakon,
úgy
látszott tele vízzel a pálinkák közt,
meghúztam,
miután amazokból már ittam elégszer,
na
ne tudd meg, abba’ mi vót.
Egyszóval
nem mindegy, mi kisér mit,
más
szóval minden tárlatcím így vagy amúgy relatív.
Villantástan,
válasszuk e szép szót,
ritka,
de éppen megfelelő bemutatni véle a módszert,
mondjunk
jelenést: Pistánk, ahogyan
elkápráztatja
csipőböl a városi népet.
Villantástan – nota bene –
anagrammatikus
csavarintás rejlik a szóban,
lesz,
aki érti, vagy ha nem akkor
néz
legföljebb majd bölcs szemüveggel,
s
hallgatja továbbra az ünnepi szószaporítást.
De
mit is még?
Mondtam
volt az imént könnyelműn, hogy rinocérosz;
ugye
tudják mind, hogy az Albrecht rajzolta az elsőt,
azt
a hirhedtet odatúl Lisszabonban,
aztán
jött a kisöccse: Lulu.
Tőle
tanultuk a szakmát, én legalábbis,
meg
persze a fő tudományt, amelyik már
Tintó-rettóval
kapcsolatos.
Kívülük
is akad ám akadémikus elme temérdek,
olyan,
amely úgy vélte, csak úgy
jut
a parnasszus tetejére, ha téged,
szépséges
férfi, lerajzol,
megföst,
megszobrint, megken, kifarigcsál,
nem
ragozom, hát lássuk végre a listát.
Sváby
Lajos, Bíró (Lajos ő is), Gaffer Muhened,
Kő
Pál (mindenki Lujossa) s Há Varga, az Ágnes,
a
két finn, azaz Ilku meg Ilka, Végh Andris (üdv nektek)
s
Lulu (bár őt mondottam előbb is).
Basszus,
e felsorolásból be cudar kimaradni, be fáj!
Tudom
én, drága barát, méltó még nem vagyok arra,
azonnal
hogy nekiálljak megművészkedni tünődő,
bölcs,
okos arcéled, de talán egy
rinocéroszt,
ha megoldok
(vedd
át, nesze édesem, itt van),
legközelébb
megbirkózhatom én,
meg
bizony ám Veled is.