HARMINC ÉV UTÁN ...

Az egykori Vigadó Galéria három évtizede, 1985. augusztus 1. és szeptember 1. közt rendezte meg Keresztes Dóra és Orosz István első közös kiállítását. A mostani kiállítás, noha az utolsó harminc év tervezőgrafikai munkáiból, főleg plakátokból és könyvillusztrációkból szemezget, de megidéz néhányat az egykor a Vigadóban függő régi képek közül is. Az 1985-ös és az idei plakátot összehasonlítva jól tanulmányozhatók az egykori "szabadkézi" és mostani computeres typográfia különbözőségei. Megnyitó november 28-án, hétfőn 5-kor. Megnyitja Kernács Gabriella művészettörténész. A kiállítás január 22-ig lesz nyitva. Cím: 1051 Budapest, Vigadó tér 2.

EGY NAGY H

Kruppa Zoli, ma ötven éves barátom (Isten éltesse!) sütötte a mellékelt fényképen megörökített (a valóságban viszont megsemmisített, vagyis jóízűen elfogyasztott) ételkölteményt. Az esemény Zoltán lakóhelyén, Amszterdamban történt, vagyis a H duplán funkcionált: Hollandia és Hungária. Hogy a nagy H másról is szól, arra egy korábbi írásom és rajzom idemásolásával utalok.   

I have drawn the capital letter “H”, the first letter of the name of my homeland,

its internationally known symbol in the logo you can see here above these brief comments.

Optical illusion, impossible object - these are the phrases people tend to use referring to strange figures like this, or we can simply say that the designer having drawn the letter “H” is aiming at cheating, leading the viewer by the nose.

As it happens the words for “advertisement” and “lie” also begin with the letter “h” in Hungarian and it is hardly by chance that I mention the notion of telling a lie when writing about advertising graphics. There is no use to be euphemistic: advertisements show certain things more beautiful, more desirable than they really are - in other words: spectators are lead astray. I admit this is a rather serious dilemma of a profession, of a field of art - but in the meantime a possible solution also comes to my mind: what if the designer makes it clear right from the very beginning that we step into the world of illusions, what if he calls the attention to the fact that the viewer should expect being mislead by a simple visual paradox already in the heading. Can it offer a solution of the problem? When I have drawn the above seen letter “H” as an impossible object, I did hope everybody would understand my intention, the intention of a Hungarian designer at the end of the 20^th century who does not tell the truth just in order to be caught in the act.

BYE BYE FIDEL

A nyolcvanas évek vége felé lehetett, amikor a Fiatal Művészek Stúdiójának csereprogramja révén Kubában jártam. Tél volt, ami persze ott nyaralási szezon. Amikor az utazás pontos idejét próbálom rekonstruálni a Szovjet-Örményországban pusztító szörnyű földrengés segítségével teszem. A Habana Libre nevű híres luxus hotelben laktam, egy nap azonban közölték, ki kell költöznöm az összes vendéggel együtt, mert Gorbacsov és delegációja fog a szállodában lakni. Havannán kívül egy tengerparti szállóba (Hemingway villája közelébe) kerültem. Gorbacsov azonban az otthoni földrengés miatt lemondta a vizitet. Az örményországi rengés 1988. december 7-én volt, vagyis akkortájt múlattam Fidel Castro szigetén az időt. Az első napokban egy szimpatikus afro-amerikai fiú segített a beilleszkedésben, aki mint a legtermészetesebb dolgot mondta el, hogy édesapját a forradalom után kivégeztette Castro. Később a fiú váratlanul eltűnt és egy magyarul tudó (nálunk tanult) lány lett a tolmácsom. Egyébként egy grafikai stúdióban dolgoztam, szerigráfiai műhely volt, egyetlen fénykép maradt meg az asztalomról, amelynél, mint megtudtam,  előttem a pop art guru, Robert Rauschenberg dolgozott.

RÓFUSZ MEGNYITÓ

Bocsássad meg nékünk, ó kedvenc Ferencünk,

Azt, hogy hamarosan egy versben elemzünk,

Sok ismert kolléga, barát és jó rokon

Előtt, Rófusz mester, ímé a torkodon

Egy hosszú költemény lesz rögvest lenyomva.

Nagy munka volt bizony, mert nem találomra

Válogattam hozzá s gyűjtöttem rímeket,

Megküzdöttem mindért, mert csupán ily remek

Forma méltó olyan nagy tálentum mellé,

Aminő te volnál, vagy e versben lennél.

Egyszóval, tűnjék bár bármilyen nehéznek,

Ne szólj, kérlek közbe, amíg tart az ének,

És próbálj, ha lehet majd jó képet vágni.

(Mielőtt kezdeném, elmehet még bárki).

Úgy tanítják, ami alighanem helyes,

Hogy a külcsíny rajza indítsa a verset.

Esetünkben sincs ok másképpen eljárni,

Ellenőrizheti mondandóm akárki,

Vagy kelhet témánkban költői versenyre;

Alanyként és tárgyként nézzünk e gyermekre.

Metaforikusan és valósághűen,

Léha jóbarátként és oly lelkesülten,

Mi föltétlen kijár, vagy mondjuk, kijárna,

Annak, kinek nincs e kies honban párja.

Két fül, két szem s köztük egy délceg orrnyereg,

Hogy támaszkodhassék a szemüvegkeret.

Magas és bölcs homlok, épp csak hogy redőzve,

Pár hajtincs fölötte csavarodik őszbe.

Tessék, megnézhető, éppen életnagyság:

Kék zakó, fehér ing és tűzpiros nadrág,

Az egyedi arcból árnyalatnyit levon,

Hogy szakáll fazonja Jankoviccsal rokon.

Áttérvén a belbecs bemutatására,

Egy igazi költő, nem üthet hasára,

Legcélszerűbb, hogyha közvéleményt kutat,

Nem tévesztheti úgy el a helyes utat.

Egyszóval igyekszem objektívnek lenni,

Tényekkel amúgy sem könnyű szembe menni:

Attraktív, szellemes, bűbájos, csupaszív.

Vonzó, elbűvölő, satöbbi, még vagy tíz

Hasonlót sikerült buzgón lejegyeznem;

Ugye nem gond, hogy csak hölgyeket kérdeztem.

Rátérvén ezután az életmű-részre

Ha nem vették volna, vegyék végre észre,

Hogy Maesztro Rófusz filmjeiben mennyi

Bú és bánat szokott összekeveredni.

Könny, halál és basszus, fekete feneség,

A Holtpont, a Ticket, a Légy legyen elég,

Gravitációja már csak hab a tortán,

Végigfú az oeuvre-ön egy búskomor-orkán.

Aki az alkotót ösméri, jól tudja,

Kevés vidámabb lényt tart számon a szakma.

Szép paradoxon, a rajzfilm már csak ilyen,

A gazdag világot képzi le kicsiben.

Görbe, lógóorrú rendezők vidámat,

S kacagó kollégák tragikust csinálnak.

Olyan csodadolog sem eshet meg máshol

Csak, ahol anima (a lélek) világol,

Hogy egyszerre bírja valaki átvenni

Az Oszkár-díj szobrot és – ami nem semmi –

Sok ezer mérföldre ugyanakkor otthon

Nézni a tévében, hogy marad épp hoppon.

Leonyid és János kora volt az egykor,

Minden kapualjban lapult egy-két cenzor,

És abban ügyködött mind és minden áron,

Hogy egy ilyen „kis” film nehogy „naggyá” váljon.

No, de talán épp itt nem kell emlegetni

Azt a kort – konyec már – nem utal rá semmi,

És az arc nélküli nagy légyölő sem jár

Üres szobáinkban, ha véget ér a nyár.

Vagy? … De hess el innét, távozz rossz gondolat,

Nem bírom elhinni, hogy valaki matat,

Épp miközben mondom hosszú költeményem,

S fájlokat törölget egy számítógépben.

A Légy, szóval tudják, mert, hogy róla lenne

Szó (egykor magam is zsírkrétáztam benne),

Alapmű, tananyag, vizsgáznak belőle,

Ott a DVD-je minden kölcsönzőbe’,

És ha a fészbukon próbálnád lájkolni,

Látod, hogy beelőz épp az Auguszt Olgi.

Mozgóképeit már mindenki ismeri

Grafikákat mutat ezúttal be Feri,

Állóképekben a vetített világot,

Ahogy Bacsó Zoli trükk-asztalán állott

Egykor, stiftre tűzve, vagy kihengergetve

Sínekre ragasztva és cellekre festve.

Huszonnégy kocka kell csak egy másodperchez,

Képzeljétek, hány rajz készült ennyi filmhez,

Nem volt könnyű döntés, ki végül mit hagyjon,

Kipakolva, hogy épp hetvennyolc maradjon.

Folytatnám, de minek, ő majd még elmondja,

Hol tart a Vacsora, s ha van még bonmotja,

Hallgassátok azt is, nekem ennyi elég.

Jobb lett volna, tudom, kihúzni a felét. 

*

Írtam kettőezer és tizenhat évben

November havában felköszöntőképpen,

Párosrímelésű tizenkettesekben

(Arany kolléga volt a mesterem ebben),

Bocsi, ha untátok, tudom, nem várhatok

Tovább, megnyitom hát a Rófusz-tárlatot.

Elhangzott november 23-án a budapesti Filmesházban, nota bene az aláhúzott sorokat utólag szerkesztettem a versbe, utalva az est későbbi rejtélyes történéseire.