© 1511-BŐL?

Nem, nem, kedves Utisz-blog olvasók, ez nem fazonírozott fanszőrzet, hanem az európai kulturális szféra első komolyabb copyright ijesztgetése. Albrecht Dürer írta és nyomtatta ki a Szűzanya jámbor cselekedeteit bemutató szépséges fametszet-albuma kolofonjába. Érezzük ugyebár, hogy az ájtatos témához nem nagyon illő, és barátságosnak még nagy jóindulattal sem nevezhető szövegnek súlyos előzményei lehettek. Ezekről is szó került a tegnapi előadáson a Testőrpalotában. Hogy még miről, azt is megmutatom hamarost.

RÓMA, 1983

1983-ban Rómában töltöttünk három hónapot  a Palazzo Falconieriben, vagyis az ottani Magyar Akadémia szép barokk palotájában. Illett volna azt mondanom, hogy ott dolgoztunk, de hát az örök város nem olyan szemérmes, hogy csak úgy engedné az embert visszavonulni a műtermébe, a stafeláj mellé. Kelleti magát nappal és éjjel, és hálás azoknak, akik megfordulnak utána. Váratlan örömökkel lepi meg őket. Nos, Dórában és bennem jó partnerre talált. A Via Giulia uno alól, ahol a fent említett „műintézet” volt, útnak eredtünk nap mint nap, hogy különösebb terv nélkül bolyongva várjuk és engedjük, hogy meglepetéseivel elénk álljon... ahogy a történelmi korok, akár a geológia horizontális réteglemezei elősejlenek, ahogy az évezredek óta tartó könnyed agónia lassan átköltözik az utazó szívébe, s ahogyan a város, ez a végtelen történet, ez a végeérhetetlen mondat megszólal... vagy úgy mondom inkább, meghallszik, hiszen már öröktől szaval, csak a fülünk volt sokáig süket... Kőpárkány-jelzők, oszloprend-szótagok, rizalit-ritmusok, árkád-rímpárok, pilaszter-metaforák, gyámkő-írásjelek, sikátorok és kapubélletek, rejtett terecskék meg homályos belső udvarok labirintus-láncolatára volt felfűzve az a szikrázó nyárvég, az a parázsló koraősz... az az öröknek gondolt ifjúság… 

Ezt a szöveget nem sokkal azután írtam, hogy hazajöttünk, most véletlenül a kezembe akadt néhány fényképpel együtt (sajnos a fotók zömét nem találom), hát idemásolom...

… Tíz percre sincs az Akadémiától, ha jól kilép az ember, és nem ragad le a Campo de Fiori gyümölcsárusainál, a sarkon a péknek álcázott filozófusok jószagú üzleténél, a Farnese palota előtti nagy hűvös kőkutaknál, vagy persze az antikváriumnál, ahol már a harmadik alkalommal tegezve köszönték meg a látogatást, holott a Le case delle grandi collezioni, meg egy Bibiena metszetgyűjtemény és néhány nem túl jól sikerült Piranesi veduta-reprinten kívül aligha vettem valamit náluk, inkább csak lapozgatni járogattam be a hőség elől, s másztam föl valamelyik létra legtetejére…tehát alig néhány sarokra van Akadémiánktól a Palazzo Spada. A kihalt belső udvarra mintegy mellékesen beosonva váratlanul vettem észre a különös kis folyosót, amelyik az egyik udvarból a másikba vezet. Borromini híres kis boltíves folyosója volt az, amelyet egyáltalán nem ismertem korábban, vagy ha hallottam is róla valamit valamelyik álmos, ebéd utáni műtörténetórán Ú.B. bácsitól, a rossz minőségű főiskolai diapozitívok aligha emlékeztethettek az ottani látványra. Szemkápráztató illúzió. A mindössze 8 és fél méteres szűk alagút sodró, tágas oszlopcsarnoknak hat. Tudható és elemezhető persze, hogy milyen perspektivikus hatások miféle imitálásával jutott el Borromini ahhoz, hogy ilyen nagy teret érzékeltessen azon a cselédszobánál alig nagyobb területen... Szintén nem kellett messzire menni a San Ignazióhoz. A jezsuita rend fényuzően kifestett templomában különös érzés kerített hatalmába. Mintha a belépés előtt, az épületre kívülről fölnézve, a hasonnevű hangulatos kis piazzáról nem láttam volna azt, ami itt bent uralja a teret: a hatalmas kupolát.

Hát persze. Andrea Pozzo szemfényvesztése. Ha a megfelelő helyen áll meg az utazó, szinte el sem hiszi, hogy teljesen sík mennyezetre bámul fölfelé…Gyula pápáról elkeresztelt utcánk túlsó végéig kellett csak elsétálni, s ott a Teverén átkelve már fölsejlett a Vatikán, a San Pietro túlméretezett tömbje, s előtte Bernini tere, a híres kolonádok övezte ovál. Tudjuk, tanultuk, hogy azt a már emlegetett gyarlóságunkat használja ki Bernini, hogy az ellipszist szabályos körnek, a trapézt meg négyzetnek érzékeljük, ha ott araszolgatunk előre a százezer ember befogadására tervezett óriások asztalán. Többször is visszamentünk a térre, mindig a főtengely, a felvonulási út irányából, és mindennap ugyanazt éltük át. Ott, ahol a tér tágulni kezd, az utolsó boltok táján, fáradtságot éreztem, innen reménytelenül távolinak látszik a templom, sőt mintha még hátrálna is, aztán a kolonádok között, úgy félúton, a szökőkutak magasságában, mintha mozgólépcsőre lépnénk... Aztán a híres Scala Regia szintén Berninitől. Pár lépés csak a kolonnádoktól. Tulajdonképpen a Spada palotában látott eljárás ez lépcsőre alkalmazva, mondhatnánk, de ha a lépcső funkciójával is tisztában vagyunk, azonnal szakrális jelentőséget kap a scala. Ünnepi események végeztével ugyanis itt, a lépcső alján búcsúzott el híveitől a pápa, és ezen a lépcsőn vonult föl a palotába. Az alant állóknak azt kellett látniuk, hogy a távolodó Szentatya, egyáltalán nem lesz kisebb - ahogy a perspektíva törvényeinek kiszolgáltatott földi halandókkal az már lenni szokott, - hanem “tartja a méretét”, sőt még növekszik is...ahogy egy szenttől az tulajdonképpen el is várható.  Szinte színházi díszletben érezzük magunkat. Szemkápráztató, akár szintén ott a Tevere másik oldalán a Villa Farnesina freskói. Az Oszlopok termében, ha az ideális helyen ver gyökeret a fáradó turista lába, bizony nehezen eldönthető, meddig tart a Baldassare Peruzzi által kifestett fal, és hol kezdődik az architektúra. Trompe-l’oeil – becsapott szem – mondanák a művészettörténészek. Azt hiszem, hogy Rómában járva napestig sorolhatnánk az építészeti illuzionizmus érdekesebbnél érdekesebb példáit. Azt hiszem, hogy ha ezeket a műalkotásokat úgy látom meg, hogy a találkozásra fölkészülök, bedekkerekből tudom, hogy mire kell számítanom, mit kell tennem, hova kell majd állanom, kisebb hatással lettek volna rám. Hiányozna az a talán önző, személyes attitűd a kapcsolatunkból, amit most az egyszerűség kedvéért fölfedezésnek nevezek. Úgy vélem, minden alkotással való kapcsolatban ott él kitörölhetetlenül az első megmutatkozás élménye, és ezért óhatatlanul elfogultak lesznek mindig is az esztétika megállapításai... De ha már ott vagyunk, azaz itt Rómában csatangolunk, illik felsétálnunk a Trinitá dei Montihoz. A Monte Pincio oldalában, a Spanyol lépcső tetejére. Ha bekéredzkedünk a templom melletti kolostorba, ezt ugyanis már nem lehet csak úgy véletlenül fölfedezni, szóval, ha egy pirospozsgás apácánál sikerül kiudvarolnunk, hogy fölkísérjen az emeleti folyosóra (az önfejű néger templomszolgával ne is próbálkozzunk), megláthatjuk Emmanuel Maignannak a minimus rendalapító Paolai Szent Ferencről készített freskóját. A monokróm falkép apró figurákkal telehintett hegyvidéki és tengerparti tájat ábrázol, amely a térdeplő és imádkozó szent alakjává változik, ha a hosszú terem végébe állunk, és a megszokott meredek szög alól nézzük a freskót. Alighanem ez a legnagyobb méretű anamorfikus festmény, amelyik a kezdeti időkből fennmaradt. Noha Emmanuel Maignan atya festőművészként talán nem tartozott a legnagyobbak közé, azért érdemes néhány szót szólnunk róla. Igen sokoldalú figura volt. Elsősorban mint a napórák szerkesztésének tudósa volt ismert (akit ez is érdekelne, az ne mulassza el a szomszédos folyosó falára festett napút ábrázolatokat), de teológus is volt, matematikus és a különleges perspektívák szaktekintélye…

Hm. Nem untatom tovább a 34 éves szöveggel az Utisz Blog olvasóit, bonyodalmas elemzés következne itt a Rómában dolgozó francia anamorfóziskészítők viselt dolgairól, az eddigieket is csak azért másoltam ide, hogy magam is kissé meglepődve konstatáljam, nincs új a nap alatt, olyasmiken töprengek ma is, mint annak idején …

JEGES ÁR MOSZKVÁBAN

Április 23... Napi idézet a Sakkpartiból:

Előző nap érkezett a szigetre. Csütörtök volt. A menetrend a hetek óta lebegtetett sciopero, vagyis a matrózsztrájk miatt kiszámíthatatlan volt, a Marina Grande mólójára kisereglett emigránsok jócskán felöntöttek a garatra, mire a harmadik nápolyi vaporettóból végre kiszállt a Sztárik.  Az Öreg, így hívták a háta mögött, holott mindössze harmincnyolc éves volt. Éppen tegnap töltötte be, április 22-én, bár alighanem inkább a tizedike jött volna a nyelvére. Itt ugyan már az európai naptár szerint éltek az emigránsok, de ha valami otthoni esemény került szóba, mondjuk egy születésnap, akkor még a régi napot mondták, úgy, ahogy az orosz kalendáriumban van. Otthoni esemény persze mindig akad, holnapra már a nagy moszkvai árvíz híreivel lesznek tele a giornálék, romokban áll majd a fél város, jó is hogy itt lesz Lenin, legalább megmondja, jó-e ha összedőlnek a tőkések gyárai, segíti-e a forradalmat, ha a Kremlt is elvisz a jeges ár, vagy inkább sajnálkozni kéne. 1908.április 11-én (Az európai naptár szerint 23-án) törte át a gátat a valaha volt legnagyobb moszkvai árvíz és elöntötte a város alacsonyabban fekvő kerületeit. Az áldozatok számát sohasem merték nyilvánosságra hozni, az összedőlt vagy lakhatatlanná vált épületek száma meghaladta a százezret.

HATÁRÁTLÉPÉS

HATÁRÁTLÉPÉSEK – Képzőművészek kirándulásai a társművészetekbe - A Kogart előadássorozata jól ismert képzőművészek kevésbé ismert oldalát mutatja be. Komfortzónájukból kilépve alkotómunkájuk során sokan kifejezetten élvezettel vetették bele magukat számukra ismeretlen formákba, anyagokba, technikákba, kifejezésmódokba. Így készítenek neves festők plakátokat, illusztrálnak könyveket, terveznek kerámiákat, díszleteket, szőnyegeket, kirándulnak a képregény, animáció vagy mozgókép területére. Tehetségük nem ismer műfaji határokat, s kiválóan érvényesül a tudomány és a zene területén is. Előadóink pedig kiváló szakemberek, művészettörténészek és alkotóművészek, akik maguk is nagy élvezettel vállalkoztak e különleges feladatra. Az előadások a hallgatóság előtt is új világokat nyitnak meg, betekintést engedve a film, zene, színház területére, bizonyítva, hogy a művészetek világa egységes és oszthatatlan. (Artportal)

Április 11., kedd

"A művészet a maga lényegében egy": Iparművészeti mozgalom Magyarországon, festők az iparművészet területén 1900 körül

Előadó: Földi Eszter, PhD, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályának vezetője

 Április 13., csütörtök

Szó-kép társulások. Magyar festők irodalmi illusztrációi.

Előadó: Révész Emese, PhD, művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense

 Április 18., kedd

AAAA: Ars, Architektúra, Archeológia, Anatómia. Festők találkozásai a tudománnyal.

Előadó: Kőnig Frigyes, DLA, Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Anatómiai Tanszékének vezetője, rector emeritus

 Április 20., csütörtök

Festők, szobrászok kalandjai a süllyedők és csapók világában. Képzőművészek, mint látványtervezők

Előadó: B. Nagy Anikó, művészettörténész, BTM Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár Metszettárának vezetője

 Április 25., kedd

Festészet 2 féle vásznon: a megmozduló festmény. (Animáció és festészet.)

            Előadó: Iványi-Bitter Brigitta, PhD, művészettörténész, filmproducer

Április 27., csütörtök

A „titkos perspektíva”

            Előadó: Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész

Albrecht Dürer 1506. október 13-án írt, Pirckheimernek szóló levelében szerepel a "heimliche perspektive" kifejezés. Velencéből Bolognába fog lovagolni – írja – ahol találkozni fog valakivel, aki megtanítja majd erre a titkos tudományra. Az előadásban a bolognai lovaglás és a titkos perspektíva mellett a következő kulcsszereplők jutnak még szerephez: Piero della Francesca, Leonardo da Vinci, ifj. Hans Holbein, William Shakespeare és Jean François Niceron.

 Május 2., kedd

Bartók Béla és a modern magyar képzőművészet (1905-1940)
            Előadó: Rockenbauer Zoltán, PhD, művészettörténész, a Műcsarnok kurátora

 Május 9., kedd

Piktorok és kárpitok. Festőművészek mint textiltervezők.

Előadó: Őriné Nagy Cecília, művészettörténész, főmuzeológus, Gödöllői Városi Múzeum

Május 16., kedd

Pop Archeológia. Popzene és képzőművészet.

            Előadó. Szabó Eszter Ágnes, képzőművész

Május 23., kedd

Moholy-Nagy László berlini árnyai

Előadó: Pócsik Andrea, PhD, filmtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára

Május 25., csütörtök

Festői szóbuborékok – képregényalkotó festők a nagyvilágból

            Előadó: Komornik Eszter, művészettörténész, a kArton Galéria munkatársa

Május 30., kedd

Michelangelotól Konok Tamásig. Kerámiák, az idők kegyeltjei.

Előadó: Balla Gabriella, művészettörténész, Iparművészeti Múzeum Kerámia- és Üveggyűjteményének főosztályvezetője

Az előadások kezdési időpontja: 17:30 óra (befejezés – egy szünettel - kb. 20:00-kor)
Részvételi díj: 40.000 Ft (12 alkalomra), vagy alkalmanként 4.000,- Ft. (Az árak az ÁFA-t tartalmazzák.)
Jelentkezés és bővebb információ: oktatas@kogart.hu vagy kogart.oktatas@gmail.com

A részvétel csak előzetes regisztrációval lehetséges!
Az előadások helyszíne a Várkert Bazár „Testőrpalota” épülete, II. emelet (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.)