Ha három macska három perc alatt három egeret tud megfogni, hány macska fog meg száz perc alatt száz egeret? Ez aztán könnyű, mondjuk rá – meggondolatlanul. Alaposabban megfontolva a helyes válasz az, hogy nincs helyes válasz, a kérdés ugyanis nem egyértelmű, legalábbis Martin Gardner szerint, akinek szórakoztató matematikai fejtörőket tartalmazó könyve kedvenc kiadóm a Typotex újdonsága, és az a megtiszteltetés ért, hogy a könyvbemutatón én is részt vehetek és beszélhetek Gardnerről.
2006-ban voltam Atlantában a G4G (Gathering for Gardner) találkozón. Az volt a hetedik. Martin Gardner már öreg volt (92), személyesen nem jelent meg, így sajnos nem találkoztunk, ha jól emlékszem, a fia képviselte. Elég sokan voltunk magyarok: Szilassy Lajos (a poliéderével), Erdély Dani (a spidronjával), Lénárd István (a Bolyai-geometriával és gömbfelszín varázslatokkal), Kabai Sándor (ő is poliéderekkel) és Szabó Péter Gábor, aki a neten írt is az eseményről - itt. Én anamorfózisokat mutogattam egy közös kiállításon, illetve az eseményről kiadott könyvben is ilyesmikről fontoskodtam: "Nothing but confusion" címmel. Ez a Holmiban magyarul megjelent írás kibővített és képekkel kiegészített változata volt (ezé) :
Az Atlantai konferencián egyébként ott volt Raymond Smullyan, aki már akkor neves Typotex szerző volt, és talán Douglas R. Hofstadter is, akinek híres könyvén taplóra szótáraztam az agyam, aztán mire félholtan befejeztem, kiadta a Typotex magyarul: Gödel Escher Bach. Ott volt Marco Setteducati, a híres bűvész, akit furcsa módon Pestről ismertem, az inkább hírhedt, mint híres Al Seckel, akit nem tudom, honnan, Roger Penrose, aki még nem volt Nobel-díjas, de már mindenki úgy beszélt róla, mint a legnagyobbról, és Kenneth Brecher akivel Escher révén jó kapcsolatom volt, meg a matematikus Doris Schattscneider, aki mint egy anyuka, úgy vigyázott rám. De én inkább a képzőművészek közt mozogtam: Sandro del Prete, Antonio Peticov, Jos De Mey, és talán ott volt Rinus Roelofs is...
Atlanta összemosódik az emlékeimben a Bridges konferenciákkal és az Escher emlékére rendezett eseményekkel, amelyeken nagyjából ugyanez a kör jelent meg.... És persze ott van még Bruno Ernst, aki ugyan nem volt Atlantában, de én azért odaképzelem...
A könyvbemutatóról további részletek ide kattintva olvashatók.
2023. szeptember 28., csütörtök
GARDNER MACSKÁI
PETŐFIT KÖVETVE...
Losonc, Fülek, Rimaszombat Rozsnyó, Várgede, Pelsőc, Sajógömör, Gortvakisfalud, Beje és a Murányi vár. Gyorsan leírom, mielőtt elfelejteném a helyszíneket. Az elmúlt három napon magyar írók társaságában követtük a felvidéken csavargó Petőfi nyomát.
2023. szeptember 2., szombat
ŐSZI VERS
Itt az idő, Uram, nagy volt a nyár,
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba;
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák…
Izzik a galagonya ruhája…
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Holt idők sírján hervadt koszorúk;
Minden csak jelenés; minden az ég alatt.
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel;
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
A szeleket ereszd a földre már
Testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
A fáradt fákra fátylas fény esőz,
A siket estveli csend tyütyürékel
S kibomló konttyal jő az édes ősz.
Most itt az ősz és én vagyok az ősz,
Az őszi kertben messzenézni félek;
Öreg költők, ti őszök fiai,
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny,
Maradj Homér, fénydús egeddel;
Kisértetes nálunk az Ősz,
Segíts nekem, szeptember, ne eressz el.
2023. augusztus 24., csütörtök
A SIRÁLYBŐR CIPŐ
Szőcs Géza verseskönyve 1989-ben jelent meg a Magvetőnél. Noha csak a második Magyarországon kiadott kötete volt, mégis szinte mindenki ismerte már – ki költőként, ki forradalmárként, ki mindkettőként. Azonnal megvettem, amiben azért szerepet játszott a borítón díszlő gyönyörű Kovács Tamás grafika is, az Úton – bálba című rézkarc. Személyesen még nem ismertem Gézát, így könnyen azonosítottam a kép pillangószárnyakon repülő elegáns cilinderes figurájával, s mögötte a tájat a fenséges erélyi hegyekkel.
Nem sokkal később ismerkedtünk meg, úgy emlékszem, Borda Lajos antikváriumában, ahol a Bolondok hajója illusztrátoraként lettem bemutatva neki, és sokáig annak is tekintett, grafikusnak, s olykor használt is ebbéli minőségemben, például a Carbonaro éjszakái című könyve rajzolójaként. Akkor módosulhatott a képlet, amikor Körzővel rajzolt víz című könyvem megjelent, azt írta ugyanis róla, nem nekem, hanem nyilvánosan, hogy szégyenszemre mások is olvashassák, ez az évezred legjobb verseskötete – pedig már nyolc év eltelt az évezredből. Úgy hihette, hogy ha verseket írok, talán olvasok is, és megajándékozott új könyveivel, s a régiekkel is. A Sirálybőr cipő dedikációja szerint 2012-ben meglátogatott Budakeszin. Pontosabb dátumot nem írt, talán a soproni kiállításom kapcsán járt nálunk, amelyet ő nyitott meg szeptember 1-én. Megható történet, ide szerkesztem, hogy késleltessem a főtéma kibontását kicsit. A tárlat a Festőteremben volt, az egyetemi évnyitó záróakkordjának tervezték, vagyis sok nép összegyűlt, tanárok, dékánok, rektorok, és jó néhány diák. Géza 6 órakor még nem volt sehol. Kisvártatva fölhívtam: Mi van? Kiment a fejéből, hogy Sopronban kell lennie, ráadásul épp akkor jött meg valami hosszú útról, Erdélyből talán, a sofőrje nem vállalja, hogy továbbviszi, de ne aggódjak, csak próbáljam együtt tartani az összegyűlteket, ő azért jön. Piliscsabáról. Mit mondjak, Emerson Fittipaldi elbújna szégyenében. Azt a távot nem tette meg gyorsabban senki még. A társaság sem széledt szét nagyon. Fejből beszélt, de aztán megírta, igaz, a címe ez lett: Orosz István Szombathelyen.
De jöjjön A Sirálybőr cipő. Mint írtam, már megvolt nekem, ő meg jött a dedikált példánnyal: „A Sirálybőr cipő, annak is a látható oldala, Orosz Pistáék figyelmébe ajánlja szeretettel a szerző.” Ennyi. Föltettem a többi Szőcs közé, a másikat, a dedikálatlant meg később elajándékoztam. Talán. Már nem tudom. Készülvén a füredi találkozásra levettem néhány könyvét, köztük ezt is. Lapozgattam, s egy cédula hullt belőle ki. Egy irkalap lehet, talán román, itthonról nekem nem ismerős. 2 sor latin és 5 sor magyar költemény. Úgy képzelem, tollpróbák a tervezett, de elmaradt hosszabb dedikációhoz. Idemásolom.
Qualem Pellaeo fidum cum rege sodalem
pinxit Apelleae gratia mira manus
Képeden álljon a világ roppant tere köztünk,
Mégis szomszédok, egymás közelébe vagyunk.
Más-e vajon festmény arcunk, és más a valódi?
Képmásod a tükör hívebben vissza nem adja,
Sem kristály patakok hártyaszerű üvege.
A két latin sor Janus Pannonius Andrea Mantegnát ünneplő versének eleje Kálnoky László fordításában:
Mint ahogy Apellés csodaszép képén a királlyal
Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát…
A magyar sorok is ugyanebből a versből valók, annyit változtatott Géza a Kálnoky fordításon, hogy azt írta: mégis szomszédok, egymás közelébe vagyunk, amivel nyilván Piliscsaba és Budakeszi közelségére utalt, amit egyébként szóban is megtett sokszor.
2023. július 31., hétfő
ДУБЛЕР
2023. június 18., vasárnap
MEGHÍVÓ KECSKEMÉTRE (JÚNIUS 22, CSÜTÖRTÖK)
Meghívó a KAFF (Kecskeméti Animácíós Filmfesztivál) csütörtöki programjaira:
Az APAKÖNYV bemutatója: Június 22. | csütörtök 10:00 | Katona József Könyvtár:
Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet a Katona József Könyvtár igazgatója Orosz Istvánnal a könyv szerzőjével beszélget. A könyv a helyszínen megvásárolható, dedikáltatható.
A DUBLŐR című animációs dokumentumfilm bemutatója: Június 22. | csütörtök 12:00 |Hírös Agóra / Színházterem. A film producere: Buglya Sándor, animátora: Bertóti Attila, rendezője: Orosz István Hossz: 24' 47''
1975. VI. 5. REMAKE - A 80 éves HARIS LÁSZLÓ kiállítása: Kecskemét, Kápolna Galéria| Megnyitó: június 22. | csütörtök 17:00 | Megnyitja: Orosz István animációsfilm-rendező
2023. június 12., hétfő
AZ 1957-ES TABLÓ
Az egykori diák, Bodóczky László is eljött az Apakönyv kecskeméti bemutatójára. A fenti tablóképpel érkezett. Van egy meglepő részlet az 1957 júniusában készült képen. Mi az? Az arcok fölött magától értetődő természetességgel tündököl az új címer. Nem a Kádárék által kreált csillagos-kalászos, hanem a forradalom Kossuth-címere, amelyet a zászlókból kihasított Rákosi-címer helyére varrtak, svájcisapkájukra tűztek, tankok oldalára festettek ’56 októberének forradalmárjai.
2023. június 10., szombat
APAKÖNYV
*
A 400 példányban megjelent könyv csak Kecskeméten kapható, és csak az ottani Katona József Könyvtárban. A bemutató szerdán, június 7-én volt, s szombatra majdnem a könyvek fele fele elfogyott. Négy nap alatt! Egy könyvem sem volt még ilyen sikeres. Persze ez nem is az enyém. Az övé!
2023. június 9., péntek
2023. május 26., péntek
KTE: EZÜSTÉREM!!!
TERNÓ 80
A 80 éves Ternovszky Bélát a Vigadó Sinkovits Termében filmrészleteket közbeiktatva közönség előtt kérdezgettem pályájáról. A kérdéseket idemásolom, aki ott volt, a válaszokat is ismerheti.
A képzőgimiből, a festészet felől érkeztél a rajzfilmes-világba. Volt-e a környezetedben valaki, aki miatt a művészeti pályát választottad?
Hogyan jutottál a Pannóniába? Kik voltak rád hatással? Kik voltak a pályatársaid, akikkel együtt indultál? csapatszellem, vagy vetélytársak? Jankovics, Dargay, Nepp…
Amikor én 75-ben a Pannóniába kerültem, azt mondták, hogy a világ 3 legfontosabb rajzfilmes műhelyének egyike. Igaz volt-e? Mennyire volt a kultúra része a rajzfilm? Kirakatműfaj?
Az első produkciók, amelyekben dolgoztál, és milyen feladatok? Milyen hamar értél a ranglétrán fázisrajzoló gyakornokból az animátori és a rendezői pozícióba?
Tévés sorozatok rendezőként, vezető animátorként (Gusztáv, Mézga család, Bubó). Melyik áll hozzád a legközelebb?
Filmjeid – és még sokak – forgatókönyvírója Nepp József. NEP-korszak (kettős jelentés csak a mi generációnk érti.) Foxi-maxi. Áthallásos fekete humor.
Modern edzésmódszerek – fesztiválsikerek. Játék, Sport… Tenisz, lovaglás, de fociztunk is együtt.
Tartsunk kutyát. Darvas Iván egy orosz agár képében a „guljájut” szó helyes kiejtését elmagyarázza…
Külföldi megbízások, bérmunkák, koprodukciók. Pl: Pumukli-sorozat. Új minőség: egy nyugat-német stáb, és új technika: a natúr film keverve a rajzzal.
Legsikeresebb a Macskafogó. Nepp Józseffel közös alkotás. Kik voltak a legfontosabb alkotótársak? animátorok? Színészek? Melyik karaktert, jelenetet kedveled a filmből leginkább?
Máig tartó közönségsiker - és a kortárs kritika fanyalgása. Az amerikai filmek utánzásáról beszéltek, holott azok szatirikus parafrázisát érezzük máig.
Milyen kihívásokat jelentett az Egérút, illetve a Macskafogó 2? A digitális technikára való átállásra gondolok.
Pályád során szinte valamennyi műfajban dolgoztál: rövidfilm, sorozat, egész estés... Voltál karaktertervező, mozdulattervező, rendező... melyik áll hozzád a legközelebb?
Szórakoztató film: nézni is az - és dolgozni benne szintén. Sejtem a választ, de azért megkérdezem, megbántad-e, hogy nem festőművész lettél?
2023. május 15., hétfő
DAILY HELLER
2023. május 4., csütörtök
2023. április 11., kedd
41 SAJTÓFOTÓ KIÁLLÍTÁS A CAPÁBAN
– Ami számunkra egy napi gürc, egy heti gálya, egy havi baj, az kegyedéknek egyetlen kattintás csupán.
– Maga viszont azt rajzol, amit akar, nekünk azonban meg kell elégednünk avval, ami elibénk kerül.
A riposzt kétségtelenül szellemesebb volt. Nem maradt választásom, igent kellett mondanom a fotográfia nagyasszonyának – máig nem tértem magamhoz az ámulatból, hogy személyesen hívott föl – vállaljam itt ezt a fontoskodást, szónokoljak egy fényképeket felvonultató tárlaton. Meglehet, azért állíttattam ide, hogy valamit jóvátegyek, hogy vezekeljek a képzőművész-féleségek önsajnáltató mondacsaiért? Az újkori paragone vitában kipellengéreztessek? Aki a fotókról beszélni kezd, ab ovo vesztes: tudjuk, egyetlen kép többet ér ezer szónál. Ráadásul a karakterszám is a lelkemre lett kötve. Na persze hendikeppel indulnék, ha egy milliót kaptam volna, akkor is.
Jó estét kívánok, elnökök és exellenciák, barátok és konkurenciák!
Kezdem is a milliókkal. Sőt a milliárdokkal. Azt olvasom, hogy évente 880 milliárd fotót töltünk föl a világhálóra. Számmal úgy lehet leírni, hogy 88 után kilenc nullát kell fölsorakoztatni. Egy év 31 536 000 másodpercből áll, tehát 2790 kép készül másodpercenként, ergo az idő, amelyet megélünk, tökéletesen le van fedve, mindegyik másodpercünk átlagos, 1/60-as expozíciós idővel számolva, kábé 46-szor van végigfotózva. Megörökítve. És csupán a weben megosztott képekkel számoltam. Ennél sokkal több a valójában elkészülő fotó. Talán százszor vagy ezerszer ennyi. Az idő elfoglaltatott! Birtokba vétetett! Legyőzetett! Láttak már BL-döntőt, olyat, ami tizenegyesekkel dől el? Amikor a rúgás pillanatában egyszerre sül el tízezer vaku? Olyankor a Holdlakóknak is káprázik a szeme.
De hadd hozakodjak elő egy másik megközelítéssel. Ez már saját kalkuláció eredménye, vagyis nekem kell elhinniük, hogy hajszálpontos. Eljött a régen várt, kivételes pillanat. Épp most érkezett, midőn e mondatba belefogtam. Ez az a perc, amikor átfordul a világ. Mostanáig több volt a szemünkbe jutó természetes kép, ettől a pillanattól túltesz rajta a művi. Korábbi életünket az jellemezte, hogy fellegen vagy búzamezőn, délibábon vagy lánykeblen legeltettük tekintetünket, mától monitorok, plakátok, mobilkijelzők, és persze fotográfiák mesterségesen előállított képei helyettesítik mindezt. Legalábbis 50,0001 %-ban. Ott bent, a lelkinek nevezett szemek előtt pörög a digitális számláló már az is művi, és látom, ahogy a tizedesvessző után villognak a nullák, az egyesek…. Igen, beismerem, a magam képkészítő oktondiságával én is a természetes látványvilág ellenében mesterkedem. És persze önök, ti, akik fényképekkel gyarapítjátok a világot, a cinkosaim vagytok. Boldogult úrfi koromban a vörös lobogókra hímzett szakállas férfiakról elnevezett tantárgyak keretében be kellett magolnunk, hogy a mennyiségi változások minőségiekbe csapnak át. Magasztos eseményként hirdették, melynek során megszakad a fokozatosság, és valami magasabb szintű, úgy magyarázták, ünneplendő állapot következik be. Meg sem próbálom igazolni vagy cáfolni, talán nem is ezért állíttattam ide. A képek irgalmatlan mennyiségét is csak azért hoztam szóba, hogy a kiválasztásukról beszéljek. Mit tudjon, az a fotó, amelyet a milliárdok közül megmutatásra, megjegyzésre érdemesnek tartunk? Amit magunkkal viszünk a retina belső falára exponálva? Amit újra meg újra képes előhívni a fényérzékeny emlékezet?
Az élet ártatlan intimitását lassan fölváltja az idő láncára fűzött pillanatok publicitása. Miféle látás képes, micsoda nézés, minő rápillantás, hogy aktuálisból időtlen realitássá transzformáljon egy eseményt; információból igazsággá emeljen egy történetet?
És miféle felelősség terheli a fényképészt? És egyedül csak őt-e? Ideális esetben ugyanis eggyé válik a dokumentáció azzal, aki dokumentál, a tetten érő azzal, akit tetten érnek, a leleplező a leleplezettel, az ítélkező az elítélttel. A képek katarzisa a szerepek összeolvadásának pillanatában üt szíven, s addig sugárzik, amíg az egyensúlyi állapotot képesek vagyunk elviselni. Mi, a nézők. Mert az egyenletben ott vagyunk mi is. Ott vannak önök is, a közönség. A fényképekre is érvényes a Marcel Duchamp féle főszabály – naná, hogy érvényes – az alkotást a néző fejezi be.
Közhely, de itt talán érdemes kitérni rá. A történelem szép lassan átváltozik az eseményeket őrző, azokat megjeleníteni képes dokumentumok gyűjteményévé. Régebben az írásos följegyzések vitték a prímet, de már jó ideje a képeké a főszerep. Amiről nem készült fotó, csendesen kihull a históriából; és akiről nem, az dettó kimarad. Ezt a felelősséget bizony cipelni kell: elviselni, élni vele, de visszaélni nem. Korántsem egyszerű. A látszatok, a sémák, a teátrális dramaturgiák, a szakértői szerepben való tetszelgés helyett tárgyilagosnak maradni. A hűvös tárgyilagosság szikár geometriáját mutatni fel, azt adni tovább. A szakmára való hivatkozás, a mesterség szó mögé menekülés helyett a tiszta, őszinte eszköztelenség spontán erejével – bájával – tüntetni. Elfogadni, hogy a világot nem mi alakítjuk, bármennyire hisszük vagy próbálják elhitetni velünk, a dolgok csak megesnek velünk, az élet csupán megtörténik, s a lelkekbe kódolt bűntudat – nevezzem-e lelkiösméretnek? – ebből az eredendő passzivitásból fakad. Melynek emblémája: az objektív. Irgalmatlan és könyörtelen. Irgalmassá és könyörületessé csak képzeletünk szépíti, ahogy megpróbáljuk a látható mögött észrevenni a valóságot, a tények mögött az igazságot. Az embertelenségben az embert. Ne csak a képeket nézzék, olvassák el, a fotók mellé írva a történetüket is, nézzenek nagyítások mögé, sorsok tárulnak föl. Mert lehet meséje egyetlen puskadördülésnyi pillanatnak, de olyan sorozatokat is fognak látni a kiállításon, amelyek kapcsán hosszú évekig követte alanyát a fotográfus.
Elbírnak-e még egy klisét? Engem az első terem óta nem enged el. Minden művészet valahol az elmúlással babrál. Mímel, enyeleg, alakoskodik, de csak azért, hogy megkísérelje kijátszani a halált. A legnyilvánvalóbb memento mori maga a fotográfia. Öt terem, tizennégy kategória, majd’ száz alkotó… és mennyi pillanat: drámák és tekintetek, hiányok és talánok, legek és másképpenek, reflexek és evidenciák, ittenek, másholok és idestovák… Csak, hogy halandóságunk tudatosítsák. Ó, ha sikerülne egy fotográfiával helyettesíteni, a képek ezüstszemcséi közt rezgő misztériummal azonosítani…, ha a valóságot annak művi mása válthatná ki, azt képzelhetnénk, kiiktatható az elmúlás. Ha az életet annak kópiája, az öröklét édes ámítása helyettesítheti, törlődik, vagy kegyesen elfelejtődik a vég.
Igen. A vég. Na, pont ezt a szót kerestem, éppen klappol ennek a hosszúra nyúlt – bocsánat – fontoskodásnak a végére is. Köszönöm, hogy meghallgattak, de most már inkább a képekkel törődjenek.
(Köszönet a fényképekért Katona Mártának.)
