ÖRÖMMEL LÁTNÁM...

1978 márciusában két filmtervünket fogadta el a Pannónia Filmstúdió Művészeti tanácsa. Keresztes Dórával együtt írtunk rajzfilm-forgatókönyvet Weöres Sándor és Pásztor Béla Holdaskönyv című versciklusa alapján, Örkény István egyperceséből, A sótartó feléből pedig én készítettem filmtervet, amely az élőszereplős film és a rajzfilm kombinációja volt. A filmek gyártásvezetője, Auguszt Olga, ahogy az illik, levelet írt mindkét szerzőnek. Mindketten postafordultával válaszoltak is, örömmel nyugtázták, hogy film készül az írásukból, honoráriumra vonatkozó feltétel azonban egyáltalán nincs a levelükben. Kevesen voltak ilyen nagyvonalúak, talán rajtuk kívül senki. 78-ban Örkény 66, Weöres 65 éves volt. Örkény egy, Weöres tizenegy évvel később halt meg, sajnos - legalábbis tudomásom szerint- mindketten anélkül, hogy látták volna az elkészült filmeket, a Holdasfilmet, illetve A sótartó felét. Köszönet Auguszt  Olgának, hogy megőrizte a 44 éves film- és irodalomtörténeti dokumentumokat.

 

FILMEK, KIÁLLÍTÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ

 

A jövő héten indul a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, a 15. KAFF.  Ha jól számolom, mindegyiken ott voltam, olykor filmmel is szerepeltem, sőt akadt köztük olyan, amelyik nyert is.  Most versenyfilmem nincs ugyan, de három kísérőprogramhoz azért van közöm. Augusztus 12-én, csütörtökön 2-kor a Hírös Agórában egy retrospektív összeállításban mennek a régi filmjeim, utána, 5-kor a  Bozsó Gyűjtemény épületében (Klapka utca 34.) kiállításom nyílik, amelyet Szecskay András barátom, a gyűjtemény kurátora nyit meg (a meghívó szerint a megnyitó után én is tartok majd egy tárlatvezetést), másnap pedig, azaz 13-án pénteken (!) 3-kor ismét a Hírös Agórában egy könyvbemutatón veszek részt. Haris László és Kollarik Tamás könyvei mellett az én Páternoszter című regényem és Örömajkon örömének című „fejtágítóm” is szóba kerül. Lőcsei Gabriella fog beszélni róluk, illetve ő fog kérdezgetni, sőt ha minden jól megy, a könyvek is megvásárolhatók lesznek a helyszínen. (Gabi írása a Páternoszterről ide kattintva olvasható el.)  

A fenti fénykép az 1988-as KAFF-on készült, Keresztes Dóra, Gyulai Líviusz és Orosz István közös kiállítását akkor Buda Ferenc nyitotta meg.

KALEVALA ÉS VARÁZSÉNEK

Február 28. Reggelre fel lett lobogózva a város, Helsinki; talán nem elsősorban Dóra ma nyíló kiállítása miatt, de szívesen hisszük, hogy azért is. Ma van a Kalevala születésnapja, 1835 február 28-án keltezte ugyanis Elias Lönnrot az előszót, és 1978 óta ez a Finn Kultúra Napja is. Délelőtti csavargásunk során véletlenül bukkanunk rá a Elias Lönrot feldíszített és mécsesekkel körbevett szobrára. Az első kép a szobrot mutatja, a többi Dóra tárlatán készült, az U Galériában (Kaisaniemenkatu 10.) Az illusztrációkat. plakátokat és animációs filmeket bemutató tárlat április 18-ig lesz nyitva.

ENTRE QUATRE CLOUS … NÉGY SZÖG NÉGYSZÖGÉBEN...

A kalász a termékenységre utaló jelkép, az életnek, Isten jelenlétének a kifejezője, Káin áldozati ajándéka, János evangéliumában Jézus áldozatára utal: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” Mária jelképeként a kalász a középkori Mária-kultusz idején terjedt el.

A szög, illetve a szögek az Arma Christi részei. A passióban szerepet kapott tárgyak (a kereszt, az oszlop, amelyhez Krisztust kötötték, a töviskorona, a kötél és a korbács, Veronika kendője, a létra, a kalapács, a Longinus lándzsája, a nádszálra tűzött szivacs, az ecetes vödör, stb.) tartoznak ide. A keresztény hit ezeket az eszközöket a kegyelem isteni terve részeként, a megváltás rekvizitumaiként tisztelte.

Nehéz lenne megállni, hogy ne írjak egy szép és szívemhez közel álló keresztről. Budakeszin állították föl a kilencvenes évek elején Keresztes Dóra „pléhkrisztusát”, ahol a felszögezett korpusz mellett az Arma Christi motívumai színes bádog-kivágatokként jelentek meg: létra, kalapács, lándzsa, fogó, töviskorona, korbács, kehely, szivacs és persze a négy szög. A felszentelt mű nem sokáig létezett, egy buta pap szabadkőműves jelképeknek hitte a tárgyakat, és egy éjszaka megsemmisítette az egész alkotást. Fénykép se maradt róla, legföljebb az, ahogy a tárgyak a kertben készülnek.

De vissza a szögekhez! A kereszthalálról mind a négy Evangélium beszámol, egyikben sincs azonban szó a szögek számáról, legföljebb néhány utalás sejteti, hogy négy szöggel feszítették meg Jézust. (A kivégzésben részt vevő négy katona négy részre osztotta a megmaradt ruhadarabokat.) A korai kereszténység Krisztus képein általában négy szöggel, később, a reneszánsztól kezdve inkább hárommal (a keresztbe tett lábfejeket egyetlen szöggel átütve) ábrázolták a megfeszítést.

A címnek választott idézet Paul Claudel Le Chemin de la Croix (Keresztút) című verséből való:

Vous êtes pris, Seigneur, et ne pouvez plus échapper.

Vous êtes cloué sur la croix par les mains et par les pieds.

Je n'ai plus rien à chercher au ciel avec l'hérétique et le fou,

ce Dieu est assez pour moi qui tient entre quatre clous. 

Rab vagy uram, nem menthet senki meg már,

általütve kezednél s lábadnál a keresztfán.

Eretnekkel, őrülttel dolgom többé nincsen,

négy szög négyszögében elég nekem az Isten.

A magyar irodalomban az Arma Christi szögei Pilinszky metafizikus verseiben szikráznak legélesebben. Szög és olaj lehetne címerem – írja, és valóban a szög emblematikus tartalmi, s olykor szerkezeti motívuma Pilinszky költészetének. Alvó szegek – kezdi híres Négysorosát. A költő életműve alapján sejthető, hogy a Golgota homokjában hevernek ezek a szögek, sőt tudható is, mert Nemes Nagy Ágnes megkérdezte Pilinszkytől: “Azok a szegek alusznak a jéghideg éji homokban, amelyekkel majd Krisztust fölfeszítik”. A vers a kivégzés előtti éjszaka látomása, a krisztusi sors személyes átélése. A címbeli szám nem véletlen. A vers négy sora a négy szög beverésének előképe a négy golgotai pörölycsapás iszonyata.

Alvó szegek a jéghideg homokban,

Plakátmagányban ázó éjjelek.

Égve hagytad a folyosón a villanyt.

Ma ontják véremet.

A kalász és a szög bibliai jelképekre utaló együttese egy különös fordított emblémaként is értelmezhető, hiszen szovjet példát követve a kommunista diktatúrák a sarló-kalapács motívumot, vagyis éppen a kalász-szög pár ellentétét tették meg címereik fő motívumául. 1989-ben, a magyarországi rendszerváltás idején több grafikát is rajzoltam a kalász-szög motívummal, sőt amikor Haris László barátom megkért, rajzoljak plakátot a Fiatal Művészek Klubjában rendezendő tárlatához, És mégis mozog a nép, ez volt a kiállítás címe, arra is a sarló-kalapácsos árnyékot vető kalász-szög ábrázolat került.

20110731/3428/H21

Tehát még egyszer: 20110731/3428/H21. Ez egy hangya személyi száma, a legkisebb hangyáé, a minden hangyánál kisebb hangyáé, aki kiszemelte a karcsú fűszálak közül a legkarcsúbbat és a magasak közül a legmagasabbat. Nekigyürkőzött, hogy megmássza. A hegyéről szétnézhetne – gondolta –, láthatná, amit lent a növények és a göröngyök eltakarnak: a körpanorámát! Az igazit!

A hangyát amúgy Iminek hívják. Imi egy Szabados Árpád-mese hőse.

Nem akarnék kérkedni azzal, hogy ismerek ám egy másik fabulás festőt is, csak azért kell előhozakodnom vele mégis, mert nekem annyira Szabados. Nemcsak azért, mert egyforma észjárásúnak hiszem őket (zömmel állatmesében utaznak és többnyire a konvenciók ellenében), de a komolyságban meg így külsőre is hajaznak egymásra. Bocs, a hajazást majd le kell cserélni (szakállaznak?): Leonardo da Vincinek hívják az illető kollégát. Neki is van egy hangyás meséje.

Egy kedvesnek tartott munkáját – újra Árpádnál vagyok – egy kakaskukorékolás ihlette. Fontos forrás lehetett a reggeli kakasszó, mert részletesen elmesélte valahol, mennyire készült rá, tudniillik arra, hogy majd egyszer a kakasra ébred. Apró bökkenő, hogy a nevezetes képen se kakast, se reggelt, se kukorékolást nem látni. Szépséges laudátori feladvány lenne megfejteni a többi képet is, azokat is, amelyekhez az amúgy eredendően szemérmes művész nem fűz magyarázatot. A szemérmes szót persze vissza is vonathatnák velem az életmű tetemes hányadát kitöltő (vagy csupán az emlékezetünk korrigálja tetemessé?) genitáliaábrázolatok okán, de kötöm az ebet a karóhoz: mi volna, ha nem szemérem az a belső hangokra figyelő és a trendekre a legkevésbé sem ügyelő piktúra, amit művel?

És piktúra-e egyáltalán? Amikor az alkotás folyamatát és eredményét nehéz elválasztani egymástól, s így a művész és a mű közti határvonal megrajzolhatatlan, azzal nehezen tud mit kezdeni a művészetelmélet. Árpád (a keresztnév forszírozása is a személyes attitűdöt hangsúlyozza) szándékosan mond le azokról a köztes eszközökről, amelyek akadályai lehetnek a személyiség és a mű közvetlen összeépülésének.

Na ja, a művészetelmélet, de a laudátornak mégiscsak neki kell veselkednie. Akár nézem, akár csak felidézem (mostanában sokat nézem és memorizálom), legtöbbször leragadok ott, hogy milyen lehetett csinálni. Az eredményt látva el tudom képzelni a létrehozó folyamatot, valahogy sokkal inkább át tudom élni, mint bárki más esetén. Az a gyanúm, hogy Árpád sem az eredményre koncentrál, őt is inkább a folyamat izgatja, ami egyáltalán nem az a görcsös, vajúdós, önmarcangolós dolog, ahogy a rossz regényekben van, hanem valami nagyon természetes, magától értetődő…

Tudatosan ösztönös, ami így első hallásra fából vaskarika, ám ha mégis érteni akarjuk, pláne ha meg is akarnók magyarázni – meg kéne, mert Árpád az ilyen dolgokkal sosem tréfál –, akkor valami olyasmiről kellene értekeznünk, mily szigorúan figyel arra, nehogy holmi elméletek, prekoncepciók megzavarják a ceruza vagy az ecset mozgását. Hogy a kéz járását meg ne előzze a tudaté. Legföljebb a tudatalattié. Egyszerűbben: arra figyel, hogy ne figyeljen. A cél elég nyilvánvaló, akár programnak is nevezhető: le kell bontani azokat a falakat, amelyeket az alkotó és az alkotás közé a művészeti elméletek húznak. Nomen est omen: szabaddá tenni, felszabadítani a konvencióktól a képrögzítés aktusát. A képzőművészet romlatlan, primer nyelvtana érdekli, a perspektivisták előtti perspektívák, a történetmesélők előtti történetek, az iskolaalapítások előtti iskolák. Azok a források, amelyek motívumaikban és technikáikban nem az esztétikumra, hanem az energiára koncentráltak. Az erő igézetét hozták a szépség helyett és fütyültek a konvenciók által ízlésesnek, gyönyörködtetőnek ítélt sablonokra. Hogy mikre még, azt momentán nem firtatnám, mert csupa olyasmi kerülne szóba, amit az akadémizmus gyűjtőfogalom ír le a legpontosabban, s pillanatok alatt átalakulhatnánk székfoglaló összejövetelből székbillentő szeánsszá. Árpád egyébként úgy negligálja a perspektíva törvényeit, hogy közben a geometria legtanultabb professzorai közé számít, úgy hántja le magáról a tradicionális művészképzés nyűgét, hogy közben rektorként irányítja azt, úgy hány fittyet a művészettudományos görcsökre, hogy közben doktori iskolát igazgat. Vagy tette, amíg hagyták.

„Nova invenzione di speculazione”, vagyis a vizsgálódás új módszere – ajánlotta az imént emlegetett másik állatmeseírónk, Leonardo, mintha programot akart volna adni a művészet megújítására, melynek lényege, hogy vakolatfoltokban, felhőgomolyokban, színes kavicsokban a művészi képzelet új, gazdag imágókra lelhet. Az ő pályájának is fontos kiegészítője volt a tanítás (uram bocsá’: saját akadémiát is alapított) s Árpád esetében sem választható el egymástól a kettő. 

GYIK – ez nem állat, hanem a Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely, bár nem kizárt, hogy a gyíkokkal való foglalatosság is része volt a képzésnek. „Érdekes formájuk volt, az egyik jánosbogárra, a másik gyíkra, a harmadik verébre emlékeztetett. Gyorsan változtak. A karcsú gyík teknősbékára kezdett hasonlítani, a veréb meghízott és testes kacsaformát öltött, míg a jánosbogár teljesen eltűnt, óriási formátlan folttá nőtt.” Nem a Leonardo-idézetet folytattam, hanem egy Árpád-mesét. Nem csodálkoznék persze, ha a GYIK tantervében ráakadnék az imént taglalt leonardói módszerre. De engem azért állítottak ide a legkarcsúbb és legmagasabb fűszál csúcsára, hogy azt a bizonyos körpanorámát meséljem el. Az igazit. Ráadásul minél pontosabban.

Mesélem: Grafikusdiploma a Képzőn. Szentiványi, Ék, Raszler. Tanár az Apáczaiban, Derkó-szakkör Újpesten Banga Ferivel (ott ismertem meg, aláfestésül Feri a Cinege cipőjét szavalta), aztán a már emlegetett GYIK a Galériában, a Mozgó Világ képzőművészeti szerkesztője, persze a régi Mozgóé, tanár, majd tíz évre rá rektor a Képzőn. Választott rektor. Úgy tessék érteni, hogy nem fölülről kinevezett. Munkácsy-díj, érdemes művész, díjak és fődíjak Miskolcon a Grafikai Biennálén, Salgótarjánban és Rijekában a rajzbiennálékon, Kassán és Ankarában a Festészeti Biennálén, Krakkóban és Ljubljanában. Aki otthon van a szakmában, tudja, mit jelentenek ezek. Ösztöndíjas Rómában, Bonnban, tiszteletbeli professzor az Indiana Egyetemen, itthon a Széchenyi Professzori Ösztöndíj az övé, a Szalay Lajos-díj és az MMA-tagság. Széket foglalni benne, tudjuk, szükséges formaság, a laudálónak viszont a lassan legörbülni kezdő fűszál legvégén igencsak megtisztelő, hogy részese lehet e tortúrának. Hogy részese lehetett. Köszönet érte. 

(Elhangzott 2015. március 13-án a Pesti Vigadóban Szabados Árpád akadémiai székfoglaló előadása előtt. és megjelent a Szent Rinocérosz gyermekei című könyvben, a Typotex Kiadónál 2017 júniusában.

SZÉP MAGYAR KÖNYV

 A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok nyitónapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át a Szép Magyar Könyv 2016 verseny díjait nyolc kategóriában. A művészeti könyvek és albumok között a zsűri oklevelét és a miniszterelnök által fölajánlott különdíjat Orosz István Az idő látképei című kötete nyerte, amelyet az Utisz Kiadó jelentetett meg. A díjat a tipográfiai tervező és szerkesztő Keresztes Dóra vette át. A könyv Pesten a Műcsarnokban, az Írók Boltjában és a Várban, a Koller Galériában vásárolható meg, illetve erre a linkre kattintva virtuálisan is végiglapozható. 
Keresztes Dórát egyébként éppen tizedik alkalommal tüntették ki a Szép Magyar Könyv díjjal, ám most először tipográfusként. A korábbi elismeréseket mint illusztrátor kapta. 

A könyvhéthez kapcsolódó hír, hogy a Typotex Kiadó megjelentette Orosz István Szent Rinocérosz gyermekei című esszékötetét, amelyet június 11-én, vasárnap délután 4-től dedikál a Vörösmarty téren, a kiadó standjánál, ahol korábbi könyvei, A követ és a fáraó, illetve a Válogatott sejtések is megvehetők. Ha valaki a Sakkparti a szigeten című könyvet keresné, a Borda Antikvárium standjához menjen, ha pedig az Idő látképeit, akkor a legjobb elföldalattizni a Műcsarnokba.