ÉVZÁRÓ FOCI

Két csapatnyi szilveszteri futballista: "faláBÚÉK!" Köszönet a fényképért Draskóczy Andrásnak!

BOLDOG ÚJ ÉVET...

... kívánok a fenti szívecskével az UTISZ blog minden hűséges olvasójának, akik számára ugyebár egyáltalán nem jelent gondot folytatni az alábbi sorozatot: 

ÉV VÉGI TÁRLATOK

A moszkvai Lenin Könyvtárban (újabb nevén Orosz Állami Könyvtár - Rosszijszkaja Gaszudarsztvennaja Bibliotyéka) rendezett kiállítás február 15-ig lesz nyitva (az orosz közönségnek egyszerűbb, a külföldieknek valamivel komplikáltabb a bejutás). * Szintén Oroszországban, az udmurtföldi Izsevszkben a Magyar Kulturális Hét keretében, az Art-rezidencia épületében nyílt plakátkiállításom (nyitva december 12-től 19-ig.) * Kolozsváron a Művészeti Múzeumban a Tribuna Graphic címmel Ovidiu Petca által szervezett nemzetközi grafikai kiállításon szerepelnek a munkáim. A kiállítás december 11-én nyílt és január 6-ig lesz nyitva. * Horror Vacui címmel december 13-án nyílt meg a Rovás Alkotóközösség kiállítása a Budapest Projekt Galériában. Itt Paradoxonometriák című sorozatom famunkáival szerepelek. A kiállítás január 11-ig lesz nyitva. * Vannak plakátjaim a berlini Collegium Hungaricum "Elfolyó idő" című kiállításán, illetve a budapesti Capa Központ Eufória? - Rendszerváltás-történetek Magyarországon című tárlatán is. * Folytatódik a Mirko Ilic által szervezett Tolerancia plakáttúra is, a decemberi állomások: Szkopje, Újvidék, Maine és Torda. * Triesztben a Salone degli Incantiban rendezett Escher kiállításra a holland művész munkái mellett néhány M. C. Escher munkásságával rokonságban lévő, „Escheriánusnak” nevezett alkotó is meghívást kapott. Két grafikám, köztük a fenti Keresztút című rézkarc szerepel a válogatásban, amely december 18-án nyílt és egész június 7-ig nyitva lesz.  

MOSZKVAI MŰVÉSZ-DIÁKOKKAL

Elena Rymshina bajszos tanítványaival a Tretyakov Modernben, illetve Szergej Szerov, Nyikolaj Stok és Mihail Szorkin növendékeivel a Ranepa Akadémia Design Iskolájában.

MOSZKVA...

… és ott sem akármi: Bibliotyéka Ímenyi Lényina, azaz a Lenin Könyvtár. 47 millió könyvével világ ötödik legnagyobb könyvtára, bár Gnyezdilov úr, az igazgató, aki a könyvtárban rendezett kiállításom egyik szónoka volt, azt mondta, hogy csak egy számolási sajátosság miatt vannak ennyire hátul, az amerikaiak meg az angolok ugyanis, ha megvan nekik húsz példányban a Háború és béke, azt húsz külön tételnek számolják, a Leninben viszont Tolsztoj könyve, noha száz is van belőle, csak csak egyetlen elem. (Mellesleg a moszkvaiaknak megvan a Sakkparti a szigeten is - Sahmati na osztrove -, ami ugyebár eleve a washingtoniak elé helyezi őket, utóbbiak ugyanis még csak vágynak rá, hogy beszerezzék.)

Tehát kiállítás a könyvtárban. A lépcsőházban a plakátok, egy hosszú teremben a rézkarcok, egy másikban, üvegtárlókban, az anamorfózisok, a negyedik pedig a hatalmas olvasó, ahol a koponyás képeim fölnagyított változatát tették ki. Az oroszosan bő lére eresztett megnyitó csúcspontjaként a közönség tagjai kezükben egy-egy zseblámpával, a szaxofonozó Tóth Viktort követve bebolyonghatták az éjszakai könyvtár titkos zugait, majd a nagy olvasóteremben, a könyvébe mélyedő bölcs Iljics hatalmas szobrának tövében dzsesszimpovizációkat hallgattak. 

(Azt csak zárójeles post scriptumként teszem ide, hogy  Oroszországban vándorló kiállításomnak ez  volt az első olyan állomása, amelyen a politikai témájú grafikák és plakátok kihagyását kérték - na ja, túlságosan közel vannak a Kremlhöz -, de az előadásomon azért levetítettem az alkalomra összerakott "Nagy könyves Lenint", amit itt "Zombi Leninnek" hívnak.)  

TOKIÓ

Százötven évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán kereskedelmi és hajózási szerződést kötött, amit ma úgy mondanak, hogy felvették a diplomáciai kapcsolatokat. Ebből az alkalomból Magyar Kulturális Intézet nyílt Tokióban. A megnyitón Szijjártó Péter szónokolt, Makovecz Imrének egy virtuális, nekem meg egy rézkarcokból és plakátokból álló valóságos kiállításom nyílt. Az utolsó képen az intézet vezetője, Nagy Anita mutatja be a résztvevőket, a fotóért köszönet Tóth-Vásárhelyi Rékának. Minden további kiderül - legalábbis remélem - a japán szövegből.

DAN

Pontosan emlékszem, mikor ismerkedtünk meg. 1992 júniusában egyszerre érkeztünk Rio de Janeiro repülőterére és az elveszett bőröndök pultjánál már egymás mellett álltunk sorba. Egy darabig hallgatta, ahogy a tőlem telhető legékesebb angol kiejtéssel magyaráztam, hogy nézett ki az eltűnt csomag, aztán megszólalt: fiú, nem vagy te magyar, ilyen „r” hangokat csak az Alföldön mondanak. Aztán többször is találkoztunk Berlinben, Isztambulban, Párizsban és Budapesten. Meghívott Tel Avivban a lakásába is. Magyarkanizsán született, ahol Baráth Feri szerint csak zsenik születnek. Tényleg kiváló grafikus volt. Új hazájában, Izraelben annyira megbecsülték, hogy grafikusként ő kapta meg először az Izrael díjat, de Magyarországon is lovagkereszttel jutalmazták. Ma halt meg. Ég áldjon, Dan Reisinger!  (A fenti fotó Rióban a 30 Posters on Environment and Development című plakátkiállításon készült, az alsó kép pedig a 30 kiállítót mutatja a megnyitó után. Dan pont középen látszik.)