Ma lenne 110 éves Kádár János. Ebből az alkalomból közöljük - a szerző engedélyével - Rév Júlia írását
A Kempelen-szál
Rév Júlia vagyok, tévés
szerkesztőként, dolgozom idestova negyven éve, ha nagyon utánaszámolnék, talán
több is kijön, mint negyven. Önök nyilván azt gondolják, ha valakinek ennyi év
televíziózás után még be kell mutatkoznia, akkor vagy nagyon elrontott valamit
a pályán, vagy eleve annyira jelentéktelen produkciókban vett részt, hogy nem
is érdemes figyelniük rá. Valaha én is azt hittem, hogy százkilencvenhat
filmmel a hátam mögött már meg fognak ismerni! Másként alakult. Pedig voltak
érdekes munkáim, a maguk idején akár szenzációsnak is nevezhetők. Forgattam,
példának okáért a borhamisítókról, az olajszőkítőkről, a taxisblokádról, a
Moszkva téri emberpiacról, a kárpótlási törvényről, a pápalátogatásról,
Jugoszlávia széteséséről, Torgyán József kisgazda politikusról és Egerszegi
Krisztina úszó olimpikonról, Jelcin parlamenti bocsánatkéréséről (miközben
bedöglött a tolmácsgép), Cseh Tamásról, a választási plakátokról, a pörbölyi
tragédiáról, egy tervezett, de meg nem valósult Rákosi-játékfilmről, a
Bokros-csomagról, a Pannóniás rajzfilmekről, a Tilos az Á-ról és a Tilos
Rádióról, Petőfi Sándor Szibériában megtalált csontvázáról, a Tocsik-ügyről,
Horthy újratemetéséről, a bombagyáros Clodóról, a Kádár-hagyaték árverezéséről,
a pesti vicctrafikról, Antall József haláláról, a szegedi cukrászgyilkosságról
és Magda Marinkóról, a magyar Nobel-díjasokról, az ügynöklisták körüli
vitákról, Horn Gyula autóbalesetéről és fura nyakmerevítőjéről, a koalíciós
tárgyalásokról, a juhászbojtárból lett milliárdos Stadler József stadionjáról,
az Illésről és az Omegáról, a viszkis rablóról (valódi élmény segített: egy
kelenföldi postahivatalban én is a földre hasaltatott ügyfelek közt voltam…),
Lagzi Lajcsiról, az Evita budapesti forgatásáról (alkalmanként tolmácsoltam is
a spanyolul beszélő stábtagoknak), a forint leértékeléséről, az Európai unióhoz
való csaplakozás előnyeiről, aztán a hátrányairól (vagy fordítva, már nem
tudom), Michael Jackson Parlamenti látogatásáról, Schirilla Györgyről, aki
minden évben átúszta a jeges Dunát és sok mindenről, amit már fel sem tudok
idézni. Ezek is csak azért jutottak eszembe, mert egyik filmem sem került
adásba. Valahogy szalonképtelenek lettek, olykor a téma volt az, máskor egy
megszólalót kellett volna kihagynom vagy legalább egy mondatát kivágnom (amit
sosem tettem meg), de volt olyan is, hogy egy váratlan esemény beelőzött. Ez a
filmem a százkilencvenhetedik és az utolsó. Néhány perce tudtam meg, hogy nem
fog adásba kerülni, ezért nyugodtan elé tehetek bármilyen felkonfot.
Szóval százkilencvenhét. Nem túl kerek szám, érdekessé legföljebb az
teszi, hogy prím.
És az, hogy az utolsó.
2007 végén e-mail üzenetet
kaptam Á. E. történésztől, több korábbi riportom szakértőjétől, hogy szeretne
valamit megosztani velünk, Természetesen felhívtam az e-mailben megadott
számon.
– Köszönöm professzor úr, hogy eszébe jutott a filmünk!
Miről lenne szó?
– A Kádár-holttesttel kapcsolatban szeretném valamire
felhívni a figyelmüket. Nyilván nem mondok újdonságot, hogy a Budapesti
Rendőrfőkapitányság néhány hete lezártnak nyilvánította a nyomozást az eltűnt
holttest ügyében.
Mint ismeretes Kádár
holtteste 2007. május elsején, vagy az ünnepet követő hajnalban tűnt el a
Fiumei úti sírkert munkásmozgalmi panteonjából. 2-án, azaz szerdán reggel a
temető dolgozói fedezték föl a sírrablást. A sajtóban megjelent közlemény
ismeretlen elkövetőket említ, akik Kádár János és felesége síremlékének márvány
fedlapját leemelték, a földet kihányták, a feleség urnáját félredobták, Kádár
koporsóját pedig felfeszítették és csontjait a medencecsonttól felfelé, a koponyával együtt elvitték. A parlamenti és a
parlamenten kívüli pártok is elítélték a kegyeletsértést. A rendőrség tízfős
nyomozócsoportot hozott létre az ügyben, a nyomozás során közel hatszáz
személyt hallgattak meg. A nyomok, a szakértői vélemények és a tanúvallomások
alapján azonban nem merült fel olyan adat, tény vagy bármilyen bizonyítékként
értékelhető körülmény, amely a tetemet eltulajdonító személy, vagy személyek
azonosítását lehetővé tette, vagy legalább a különös bűncselekmény okát
megmagyarázta volna. (Az Á. E. professzor úrral folytatott telefonbeszélgetés
alatt a temetőben rögzített álló- és mozgóképek látszanak.)
– Igen, a híradók nézői és az újságolvasók tényleg
nagyjából ezt kapták. Nos azért telefonáltam, mert az önök filmje, ha jól
emlékszem, Tamáska Mária hagyatékának árverésével indult.
– Jól emlékszik, Kádár Jánosné Tamáska Mária.
– Azt hiszem, csak nekem tűnt föl az a furcsaság,
legalábbis sem a rendőrségi közleményekben, sem a sajtóban nem találtam nyomát,
hogy bárki más fennakadt volna rajta, hogy Kádár esetében koporsót, a
feleségénél pedig urnát emlegettek.
– Vagyis a feleséget hamvasztották?
– Így van, a főtitkárt pedig eltemették. De vajon miért?
– Valóban szokatlan, hogy egy házaspár egyik tagját…
– Odamentem, megnéztem. Szép, tágas a sír, bőven elfért
volna egymás mellett a két koporsó!
– Ez nagyon érdekes. Mit gondol, mi lehetettt a megkülönböztetés oka?
– A hamvasztás a kommunista vezetőknél elég szokatlan,
hogy úgy mondjam, szükségmegoldás volt. Hirtelenjében Rákosi jut eszembe, aki
1956 nyarán a Szovjetunióba távozott, hivatalosan gyógykezelésre, valójában
száműzetés lett belőle. Állítólag Kádár feltétele volt, hogy nem engedhetik
vissza. Nyizsnij Novgorodban halt meg. Elsőként Kádárt értesítették, aki úgy
rendelkezett, hogy ott helyben hamvasszák el, mert a teste sem jöhet haza.
Állítólag egy menetrend szerinti repülőjárat lezárt vécéjében csempészték
vissza a hamvait. Farkasréten, a temető falában van az urnája. Óvatosságból
csak egy monogram jelzi: R. M. 1892–1971.
– Szóval a testnek, a halott testnek is jelentőséget
tulajdonítottak?
– Gondoljon Leninre, a mauzóleumára, amelyen egy ideig
Sztálinnal is osztozott! Vagy gondoljon a szintén közszemlére tett
balzsamhullára, Klement Gottwaldra, a csehszlovák főtitkárra, akit annyira
megviselt Sztálin halála, hogy szinte azonnal belehalt a gyászba! De ott volt a
Dimitrov -mauzóleum meg persze mind közt a legnagyobb, a Mao Ce-tungé. De mást
mondok: Rákosié is megvolt már, nem csak a rajzasztalon, 1:100-as makettben is,
benne az aranyszegélyű üvegkoporsóval, tetején a triakisikozaéderrel.
– Triasiko…?
– Tri-a-ki-si-ko-za-é-der. Egy háromdimenziós csillag,
egy olyan szabályos térbeli kristály, hogy bárhonnan nézi az ember, jobbról,
balról, elölről, hátulról, de nézheti akár egy repülőgépről is, mindenhonnan
ötágú csillagnak, azaz pentagrammának látszik. Szóval neki is lett volna
díszkriptája, de mint tudja, másként alakultak a dolgok.
– Tudom. Azt viszont nem tudom, és bizonyára nézőinket is
az érdekelné, hogy mi volt a sírrablás oka, hogyan és miért rabolták el a holttestet?
– Természetesen vannak feltevéseim, egy ilyen ügybe
azonban még így, név nélkül sem szívesen ártanám bele magamat. Azt ajánlom,
forduljon Z. úrhoz! Amint kikapcsolja a magnóját, megmondom ki ő és hol érheti
el.
Z. úr sem vállalta, hogy a
kamera elé álljon, és a nevét sem adta a beszélgetéshez - ettől eltekintve
azonban készséges volt. Állítása szerint, amit el fog mondani nekünk, annak jó
része informális csatornákon már amúgy is kiszivárgott, sőt megnevezett egy
blogot is (U…sz) , ahol maga is olvasott a dologról. Ahogy mondta, nem is volt
rossz írás, habár a forma, a szépirodalmi stílus sokat elvett a tények
komolyságából.
– Köszönöm, hogy vállalkozik erre a beszélgetésre,
természetesen tiszteletben tartjuk a kívánságát, hogy inkognitóban akar maradni!
Hogyan mutathatnánk be mégis?
– Nyugállományú rendőr vagyok, nyomozó, akitől olykor
háttérelemzéseket rendelnek, illetve bevonnak olyan ügyekbe, amelyeknek egykor
a szakértője voltam.
– A sírrablás ilyen ügy?
– Ahogy vesszük.
– Hogy értsem ezt?
– Hát például hozzám tartoztak a komolyabb, politikai
színezetű sírrablások, illetve ilyen ügyekben én bíráltam a külsősöktől rendelt
szakvéleményeket. Akkor ugyan még aktív voltam, de magától értetődött, hogy
most is…
– Melyek voltak ezek a sírrablások?
– Hát itt Pesten, a Fiumei úton kétszer is betörtek a
Batthyány-mauzóleumba, fölfeszítették a koporsót, de azok az elkövetők csak
ékszereket kerestek. A Tisza-ügy már jobban hasonlított a Kádár-ügyre.
– Mennyiben?
– 1985-ben Gróf Tisza István egykori miniszterelnök geszti
kriptáját is feltörték. Szintén a koponyáját vitték el, ugyanúgy, mint
Kádárnak.
– Lehet, hogy…
– Határozottan nem, ha arra gondol, hogy ugyanazok
lehettek az elkövetők! Van benne logika, a nyomozás során kerestük is az
összefüggéseket, de aztán mindegyik elmélet bedőlt.
– 2007. május másodikán, a sírrablás felfedezésének
napján még minden hírportál tudósított arról, hogy a BRFK mellett a
Nemzetbiztonsági Hivatal nyomozói is vizsgálták Kádár eltűnésének körülményeit.
Nos, ők már sajtótájékoztatót sem tartottak.
– Nem tartottak és NBH-tól nem is szivárgott ki soha
semmilyen, az ügyre vonatkozó információ?
– Nem, hacsak nem tekinthető információnak a „hírzárlat”
kifejezés, amellyel a felvilágosítást kérő tudósítókat leszerelték. A hivatalos
szervek azóta is hallgatnak, bár bulvárszinten gyakran bukkantak fel…
– Igen, én is olvastam az ukrán látóasszonyról, aki német
megbízót „látott”, vagy arról, hogy a romagyilkosságok kapcsán lefülelt
debreceni halálbrigád szervezte a sírrablást is, és persze nem tudtam kikerülni
azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc, az akkori miniszterelnök rendelte meg a dolgot…
– Igen, hogy kormánya aktuális botrányairól elterelje a
figyelmet.
– Tudja, ilyen esetekben gyakori, hogy a közbeszédet
uraló híreket önkényesen összekapcsolják a népek. Ez is csak egy ilyen reakció
volt.
– A rendészeti ügyekben általában megszólaló szakértők
érzelmi motivációt, üzleti szándékot, ereklyegyűjtési szenvedélyt, feltűnési
vágyat emlegettek, és meglepő határozottsággal egyeztek meg abban, hogy Kádár
maradványai soha nem fognak előkerülni.
–
Én is olvastam az
anyagaikat. Meglehetősen magabiztos kijelentések, ráadásul könnyen cáfolhatók,
elég, ha Benito Mussolini, Evita Peron és mások eltűnt majd megkerült tetemére
utalok. Vagy nem is kell olyan messze menni, gondoljon a ravaszul Borbíró
Piroska néven elföldelt Nagy Imrére, aki mégis meglett! Szóval a Kádár-koponya
kapcsán a megtalálásban éppúgy bizakodhattak volna. A tanulmányok egyébként az
értük kifizetett milliók ellenére nem tartalmaztak egyetlen olyan használható
momentumot sem, ami a sírrablás ügyében használható lett volna.
– Talán mert nincs ilyen momentum?
– Azt azért nem mondanám, hogy nincs. A közel hét hónapos
nyomozás végén kiadott, meglehetősen sablonos és gyanúsan szűkszavú közleményben
például egyáltalán nincs szó az úgynevezett török-vonalról.
– Török-vonalról… ?
– Arról. Úgy is mondhatnám, a Kempelen-szálról.
– Kifejtené, hogy mire gondol?
– Nagyon szívesen. 2007 tavaszán Budapesten, a Műcsarnok nevű ismert
kulturális intézményben kiállítást rendeztek Kempelen – ember a gépben
címmel. Az általában képzőművészeti kiállításoknak helyt adó Műcsarnokra akár a
politikai változások jelképeként is gondolhatunk, ott, a Műcsarnok előtt
tartották 1957. május elsején azt a nagygyűlést, amelyet Kádár meglepő
győzelmeként, az 1956-os forradalom utáni konszolidáció nyitányaként értékelt a
történelem. És a Kádár-korszak lezárása is a Műcsarnokhoz kötődik, hiszen a
Nagy Imre újratemetése kapcsán rendezett rendszerváltó programbeszédek éppen az
épület lépcsőjéről hangzottak el és ott, a fekete drapériával bevont Műcsarnok
előtt állt a kivégzett miniszterelnök koporsója is.
– Kempelen-szál, azt említette az imént.
– Oda fogok kilyukadni, de ne siettessen! A 2007-es
Kempelen-kiállítás idején az épület külső megjelenésében már semmi nem
emlékeztetett az 1989-es eseményekre, és maga a kiállítás is próbálta kerülni a
politikai utalásokat. A tárlat fő attrakciója egy 18. századi sakkozó automata
volt, a híres Török, amelyet sosem részletezett „titkos dokumentumok” alapján
John Gaughan Los Angeles-i bűvész-technikus, a neves illuzionista David
Copperfield közvetlen munkatársa, éppen Kádár halála évében, vagy ha tetszik,
az újratemetés idején, 1989-ben rekonstruált.
– Igen, a Sakkozó Török. A Kempelen-tárlat. Lesznek is
felvételeink, úgy értem, videóbejátszás.
– Az eredeti masinát 1769-ben készítette Kempelen Farkas
magyar szabadkőműves polihisztor, állítólag azért, hogy királynőjét, a Habsburg
Mária Teréziát szórakoztassa. A szerkezet látható része egy sakkasztal mellett
pipázó turbános török volt: életnagyságú fabábú, aki, vagy ami valami belső
mechanika segítségével tologatta a tábla vörös és fehér figuráit. Az automata
titkát sohasem fejtették meg. Voltak, akik azt gyanították, hogy rejtőzik valaki
az asztalban és belülről mozgatja az életnagyságú törököt. Akadtak, akik meg is
nevezték az elbújtatottat: a kistermetű Johann Baptist Allgaierre, a kor ismert
sakkozójára tippeltek, hiszen mindketten, a török és Allgaier is gyakran
használták a „királycselt”. Ha felsoroljuk az automatával az idők során
megmérkőző személyiségeket, valódi királyokat és igazi uralkodókat kell
emlegetnünk. A királycsellel győzött az automata Nagy Frigyes, III. György, sőt
Napóleon ellen is. A gép későbbi sorsáról eltérő információk vannak. A
jakobinus szimpátiái miatt kegyvesztett Kempelent félreállították, a gép
állítólag egy bécsi zsidó vállalkozóhoz került, aki jól meg is szedte magát a
találmányon. Világkörüli bemutatóra vitte, amelynek során olyan hírességek,
mint Benjamin Franklin és Edgar Allan Poe is játszhatott a géppel. Egyes adatok
szerint 1854-ben Philadelphiában a Technikai Múzeumban pusztító tűzvész
áldozata lett, más források úgy tudják, visszakerült Bécsbe – sőt igazából el
sem került onnan -, és szövevényes története során a világpolitika számos
szereplőjével megmérkőzött. Marx és Hitler mellett valószínűsíthető, hogy
1909-ben a Bécsben tartózkodó Lenin is játszott vele. A magyar történelem
ismertebb személyiségei közül Gróf Benyovszky Móric, Martinovics Ignác, továbbá
a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István, sőt kisebbik fia Ödön is játszhatott a
Törökkel.
– Aki egyébként, tudniillik Széchenyi Ödön, ha jól tudom,
a Pesti Sakk-kör első elnöke volt.
– A Törökkel való sakkpartit mint valóban törökké lett, a
szultánok kegyeit élvező igazi pasa is
kiérdemelhette. Egyébként a második világháborús hadműveletek alatt, illetve a
béketárgyalások során is kiemelt szerepet játszott a jelképként számon tartott
Török megkaparintása. Vannak történészek, akik szoros összefüggést látnak
Ausztria semlegessége és a császárokat és diktátorokat legyőzni képes
sakkautomata titkos átadása között.
– Értem, de mégis, hogy jön ide a sírrablás, illetve a
Kádárral való kapcsolat?
– Valóban egy kicsit távolról kezdtem. De jöjjön akkor Kádár!
Kádár János vonzalma a sakkozáshoz közismert volt. Talán őszinte szenvedélyből
sakkozott, illetve jelent meg a fontosabb versenyeken, de azért valószínűleg a
párthű kötelességtudat is szerepet játszott ebben, hiszen a bolsevik ideológiák
mindig is a kommunizmus szellemi fölényével társították a sakkot, és a
szocialista országokban komoly súlyt fektettek arra, hogy tekintélyes
közszereplőket nyerjenek meg a játék népszerűsítéséhez. Talán ahhoz is köze van
a sakknak, hogy politikával kezdett foglalkozni. Valamikor a harmincas években sikeresen
szerepelt egy kezdő „mozgalmárok” számára rendezett versenyen, és jutalmul
Engels Anti-Dühring című könyvét kapta. Visszaemlékezései szerint ez az
olvasmány alapvetően meghatározta gondolkodásmódját. Lehetséges, hogy ha a
politikai munka helyett a játéknál marad, mondta egy interjúban, elérhette
volna a nagymesteri címet is.
– Nagymesteri?
– Na, jó, lehet, hogy mesterit akart mondani… De azért az
se semmi!
– Ön tud sakkozni?
– Játszom a BRFK sakkcsapatában. Már abba akartam hagyni,
de mit csináljak, nem találnak jobbat! Volt, hogy…, de mindegy ez nem tartozik
ide.
– Mondja csak, most már kíváncsivá tett!
– Na jó, akkor eldicsekszem. Szóval Kádár, aki szívesen járt sakkversenyekre, egy
alkalommal beült megnézni, ahogy az Angyalföldi Pártszervezettel döntőzünk.
Gratulált is nekem, persze akkor még fiatal voltam.
– Én is gratulálok, hát ez nem semmi! De miért is került szóba a
Kempelen-kiállítás?
– Tudnia kell, hogy Kempelen sakkozógépének maga a játék
csak a fedőfunkciója volt. Hogy pontos legyek, csak mellékesen sakkozott.
– Mellékesen? És mit csinált nem mellékesen?
– Kempelen gépezetét a történelem során többször is
használták hasonló célból, mint amilyenre a budapesti eset kapcsán is
gondolunk. Bizonyos francia források kifejezetten azt állítják, hogy
tulajdonképpen a sakkautomata eredeti célja a politikai embercsempészet volt. A
leghíresebb ismert eset, legalábbis, amiről tudunk, mert ugye a dolog
természetéből fakad, hogy a legtöbb esetre sosem derült fény, szóval a
legismertebb esemény 1776-ban történt. Négy évvel Lengyelország első felosztása
után, Rigában egy zömmel lengyel katonákból álló ezred föllázadt. A rebelliót
leverték, az összeesküvés feje, Boleslas Worowski elmenekült a megtorlás elől,
de olyan súlyos sebesüléseket szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett.
A megcsonkított tiszt orosz területről történő kicsempészésében kapott szerepet
Kempelen sakkozógépe. Miután Worowski, aki szabadkőműves volt, mint Kempelen,
elrejtőzött a gépben, elindultak a határ felé, de hogy ne keltsenek gyanút,
útközben előadásokat is rendeztek, s a kiválóan sakkozó Worowski annak rendje
és módja szerint le is győzte a kihívókat. Az jelentett csak némi ijedelmet,
hogy a szintén remek sakkjátékos II. Katalin cárnő is értesült a csodagépről és
Szentpétervárra rendelte Kempelent és a Sakkozó Törököt. Játszott is néhány
izgalmas partit az automatával,illetve a benne rejtőző lengyel
„revolucionyerrel”.
– Ön tehát komolyan azt feltételezi, hogy Kádár János
holttestét…?
– Egyértelmű.
– De hiszen ön is mondta, hogy a BRFK sajtóközleményeiben
a Kempelen-vonal említésre sem került! Tételezzük föl, hogy a legkorszerűbb
technikával felszerelt tízfős elitstábnak, mert azt ugye többször is hallottuk,
hogy egy ilyen stáb dolgozik az ügyön, sikerült kiderítenie a sakkozógép
budapesti megjelenése és a pártfőtitkár holttestének váratlan eltűnése közti,
ön szerint nyilvánvaló összefüggést. Amennyiben tényleg így történt – és
legyünk jóhiszeműek –, vajon miféle rendőrségi főhatóság milyen alosztályának
mely illetékese és miért határozott úgy, hogy ezen értesüléseket bölcsebb
titokban tartani?
–
Először a
nyomozás érdekeivel indokolták a hallgatást, majd az ezt akceptáló újságírókat
és a közvéleményt egyaránt meglepve, sőt saját renomééjüket is kockáztatva, azt
kezdték állítani, hogy az égvilágon semmit sem sikerült kideríteniük. Aztán a
„bűntény” helyett elkezdték a „kegyeletsértés” kifejezést használni, és azóta
is igyekeznek elbagatellizálni az ügyet. Az utóbbi időben azzal hozakodtak elő,
hogy mivel Kádárnak és feleségének nincsenek egyenes ági leszármazottjai, akik
kegyeletsértés miatt feljelentést tehettek volna, ennek hiányában pedig
egyáltalán nem is kellene nyomozniuk. Ha valami, akkor legföljebb a rongálás
cselekménye jöhet szóba vádként, de az ilyen ügyeknél nyilvánvalóan sokkal
fontosabb feladatai vannak a rendőrségnek. Ahogy
mondtam, én csak
magánemberként nyilatkozhatok, sőt, ahogyan az interjú elején kértem, csakis a
nevét elhallgató magánemberként. Noha vannak sejtéseim a BRFK vagy a
nemzetbiztonságiak titkolózására vonatkozóan, ezekről nem fogok beszélni. Mint
tudjuk, a Kádár-tetem sorsa 2007. május elseje óta ismeretlen. Legalábbis
hivatalosan ismeretlen. A Műcsarnokban rendezett Kempelen kiállítás 2007. május
28-án bezárt. A sírrablás és a kiállítás lebontása között eltelt majdnem egy
hónap éppen elegendő lehetett az akció megtervezésére és lebonyolítására.
– Eddig értem, csak arra nem kaptunk eddig semmilyen
választ, hogy vajon mi szüksége lehetett bárkinek a kommunista diktátor
holttestére?
– Magától értetődik a kérdés, és nem is akarom
megkerülni, de hogy tényleg érthető legyen, mert bevallom, azért nem lesz
könnyen emészthető, inkább ajánlanék magam helyett valakit, aki igazi
szakértőnek számít a területen. Mi is, úgy értve a nyomozó hatóság, ha magamat
még oda sorolhatom, az ő elemzése nyomán dolgoztunk.
– És ki lenne ő?
– Egy Jerofejev nevű hazánkban élő elv… úrról lenne szó.
Jelentős tudós, a kozmizmus egyik megkerülhetetlen professzora, Oroszországból
ez idő tájt éppenséggel ki van tiltva, de Európa-szerte számon tartják,
figyelnek rá.
– Kozmizmus?
– Majd ő elmagyarázza, mi az.
Pável Jerofejev egy első
osztályú jéghokicsapat másodedzőjeként él Magyarországon. Arról nem kívánt
beszélni, Oroszországból miért kellett eljönnie, a tudományos pálya sporttal
történő felcserélését elsősorban az anyagiakkal indokolta, noha, mint mondta,
tudósként ma is is folyamatosan képzi magát és lépést tart a kozmizmus
oroszországi, illetve a szovjet utódállamokban születő eredményeivel. Jerofejev
úr törve és erős akcentussal beszél magyarul, ezért a vele készült interjú egy
része alatt a képet feliratoztuk,
illetve a hosszú és olykor meglehetősen
bonyolult szöveget leegyszerűsítve egy narrátorral mondattuk el. A beszélgetés
elején azonban még Jerofejev úr hangját hallják.
– Köszönöm, hogy vállalkozott a beszélgetésre. Úgy
értesültünk, hogy Kádár János holttestének eltulajdonítására vonatkozóan van
egy elmélete.
– Da. Elmélet van. Nem enyém, régi elmélet, neve kozmizm.
– Megosztaná velünk?
– Vaszkriszényije.
– Vasárnap? A vaszkriszényije azt jelenti oroszul, hogy
vasárnap.
– Da azt is
jelenti. És azt, hogy fel-tá-ma-dás.
–
Feltámadás?
Elismerem, első hallásra meglepő lehet, hogy
interjúalanyom feltámadást emleget – ráadásul a materializmus elvét hirdető
volt Szovjetunióval kapcsolatban, de a „vaszkreszényije” valóban mindig is
meghatározó eleme volt a szláv hitvilágnak és az orosz kultúrának is, sőt egy
tizenkilencedik századi filozófus, a „kozmizmus” elméletét kidolgozó Nyikoláj
Fjodorovics Fjodorov óta a tudomány sem zárkózhatott el tőle. Fjodorov szerint
mostanra az evolúciónak és az intelligenciának arra a fokára jutott az
emberiség, amikor már nem halaszthatja tovább kozmikus nagy feladatát, „Közös
ügyét” (ez volt fő művének címe): fel kell támasztania minden valaha élt
embert, nem csupán spirituálisan, ahogy azt a vallások képzelik, hanem fizikai
értelemben, hús-vér valóságukban is! A meglepő bölcselet gyorsan népszerű lett,
nem utolsósorban azért, mert hullámai olyan alkotók műveiben gyűrűztek tovább,
mint Dosztojevszkij, Tolsztoj, Gorkij, sőt Ciolkovszkij. A halott ősök
egyetemes föltámasztása persze sok praktikus problémát is fölvetett, legelső
helyen az elhelyezésük kérdése állt. A Föld kicsi, a megoldás nem lehet más,
mint a feltámasztott nemzedékek széttelepítése a világűrben. Amikor össze
szokták gyűjteni a szovjet űrkutatás ösztönző előzményeit, a lista Fjodorov
kozmizmusával szokott kezdődni. (A kozmizmus természetesen Jurij Gagarint, az
első űrhajóst is foglalkoztatta, amit a tudományos érdeklődés mellett egy
személyes szál is motivált: Fjodorov törvénytelen gyerekként született, az
apát, aki nem volt hajlandó a gyermeket a nevére venni, Pavel Ivanovics Gagarin
hercegnek hívták….) A kozmizmusba vetett hit, illetve annak tudományos
megalapozása a kommunizmus egyik alaptétele volt. Lenin halála után például már
napokkal tudományos teóriák születtek a feltámasztásra vonatkozóan. Egy
Bogdanov nevű bolsevik tudós, a vértranszfúzió egyik első kutatója állítólag
komoly eredménnyel kecsegtető kísérletekről számolt be Sztálinnak, de sajnos
meghalt, mielőtt kísérleteit befejezhette volna. (Talán Lenin második
eljövetelét még túl korainak ítélte a Párt?) A tudományos kísérletek ma már nem
csak a bogdanovi vértranszfúzió területén folytatódnak. Titkos intézetekben és
nyilvánosság elől elzárt laboratóriumokban ma is lázas munka zajlik, ahol, a
kiszivárgó hírek szerint, szövetminták alapján kísérlik meg az elhunyt
személyiség reprodukcióját. Ha sikerül megfelelő minőségű örökítőanyagot
kivonni a főtitkár csont-, illetve szövetmaradványaiból, olyat, amelyből
rekonstruálható a DNS, vagyis a „kádárjánosságért” felelős információkat
hordozó dezoxiribonukleinsav – és erre, a mindössze húsz éve oszló tetemből
igen jó esély van –, akkor máris előállítható lesz a klónja, vagyis pontos
másolata.
– Úgy gondolja Jerofejev úr, hogy már a temetés idején,
1989-ben kész volt a feltámasztásra vonatkozó terv… ?
– Da. Ja dumaju, kész terv lenni!
– Mire alapozza ezt?
– Mi más? A főtitkár ment koporsóba, a feleség ment
kazány!
– Kádár Jánosné Tamáska Máriát elhamvasztották. A férjét
viszont nem, vagyis…
–
Da.
– Vagyis valószínűsíthető, hogy Kádár János visszatérése,
hogy egyik kedvenc kifejezésével éljünk: „napirenden van”?
– Da. Vaszkriszényije. Érti: Vasz-kri-szé-nyi-je.
