ÉLETRAJZ


OROSZ ISTVÁN 1951-ben született Kecskeméten. A Magyar Iparművészeti Főiskola Grafika Tanszékén szerzett diplomát 1975-ben. Autonóm művészeti tevékenysége mellett alkalmazott grafikával pályája kezdete óta foglalkozik. Tagjai közé választotta az Alliance Graphique Internationale és mindkét magyarországi művészeti akadémia. 2005-ben megalapította a Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti Intézetének grafika tanszakát, filmrendezőként a Pannónia Filmstúdióban, illetve a Kecskemétfilm Kft-ben dolgozik, grafikusként pedig a Marlena Agency-ben és az Utisz Bt-ben. Szépirodalommal is foglalkozik, verses és prózaköteteit, illetve esszéit a Vince, a L’Harmattan, a Borda és a Tipotex kiadók jelentették meg. 1984-től használja az Utisz művésznevet is, amelyet előtte ugyancsak álnévként Odüsszeusz használt a küklopsz elleni affér alkalmából, amely köztudottan a szörny szemevilágába került. A jelképes, ironikus név értelmében Orosz művészete egyfajta támadás a szem ellen.



Önálló kiállítások:
1979: Budapest, Ferencvárosi Pincetárlat; • 1980: Komárom, Kisgaléria; • 1982: Miskolc, József Attila Könyvtár (Faragó István, Orosz István); • Kecskemét, KFK Galéria; • 1983: Budapest, Fészek Klub; • 1984: Kecskemét, Kecskeméti Galéria; • 1985: Budapest, Vigadó Galéria (Keresztes Dóra, Orosz István); • Lakitelek, Művelődési Ház; Pécs, Kisgaléria; • 1986: Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem (Keresztes Dóra és Orosz István); • Boglárlelle, Tóparti Galéria; • 1987: Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum; • 1988: Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Ház (Keresztes Dóra, Gyulai Líviusz, Orosz István); • Tápiószele, Blaskovich Múzeum (Keresztes Dórával); • 1989: Pécs, Ifjúsági Ház; • Komárom, Kisgaléria; • 1990: Kiskunmajsa, Konecsni Múzeum; • Miskolc, II. Rákóczi Ferenc Könyvtár; 1991: • Nagoya, Gallery of Parco Department Store; • Omiya, Alpino Ginka Gallery; • 1992: Pécsi Galéria; • Echirolles, Lycée Marie Curie (István Orosz et Péter Pócs); • „Vigyázat, lépcső!”, Budapest, Dorottya Galéria; • 1993: Szeged, Impala Ház; • 1994: Mexico City, Caja del Poeta; • Budapest, Balassi Galéria; • 1995: „Csak plakátok!”, Budapest, Vigadó Galéria; • Zsámbék, Művelődési Ház (Keresztes Dóra, Orosz István); • New York, St. Johns’ University; • Győr, Városi Könyvtár; • Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház (Keresztes Dóra, Orosz István); • Guadalajara, Azul Gallery; • 1996: Budapest, Hidegkúti Galéria; • Veszprém, Petőfi Színház; • 1997: Chicago, I Space Gallery; • Szentendre, Vincze Galéria; • „OYTIΣ”, Thessaloniki, Aristotelian University; • 1998: Budapest, Újpest Galéria; • Makó, Városi Könyvtár; • Puebla, Universidad Popular Autónoma; • Budapest, Magyar Állami Operaház; • Koppenhaga, Mosting Hus; • Budapest, Mester Galéria (Kun Éva és Orosz István); • Bethlehem, Pennsylvania, Payne Gallery; • Kansas City, Hammerpres – GrafikArchive; • „Arc-mások”, Budapest, Tölgyfa Galéria (Orosz István, Axel Staudinger); • 1999: Gödöllő, Gödöllői Iparművészeti Műhely; • Budapest, Erlin Galéria; • San Luis Potosi, Caja Real (István Orosz, Vicente Rojo); • Budapest, Godot Galéria (Orosz István és Szerényi Gábor); • 2000: Silkeborg, Kunst Center; • Istanbul, Bilgi Üniversitesi; • Gyula, Várszínház Galéria; • Budapest, Perge Galéria; • Szeged, Kass Galéria (Keresztes Dóra, Orosz István); • Stockholm, Wenner-Gren Foundations; • Gävle, Konserthus; • Tatabánya, Kortárs Galéria; • San Luis Potosi, Universidad Autónoma; • 2001: Budapest, Matáv Galéria • Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Artotéka • Budapest, Madách Színház • Sopron, Festőterem • Dunajska Streda/Dunaszerdahely, Vermes Villa; Budapest, Paris-Texas Kávéház; • Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ • Zvolen/Zólyom, Slovenska Narodná Galeria; •  Teheran, Honarmandan Gallery (Dóra Keresztes, István Orosz); Budapest, Art des Colonnes; • Prága, Magyar Kulturális Intézet;  2002: Bratislava/Pozsony, Galéria Sumec; • Gödöllő, Petőfi Sándor Művelődési Ház; • Budapest, Szinyei Szalon; • Vigántpetend, Plébánia Galéria, • Szolnok, Zsinagóga Galéria, • Xalapa, Gallery AP, University Veracruz; • Isaszeg, Gábor Dénes Szakközépiskola; • Mikkeli, Taidemuseo; • New York, St.John’s University, Chung-Cheng Gallery (István Orosz and Randy Jones); • Princeton, Marsha Child Contemporary, • Bratislava/Pozsony, Slovenska Narodná Galeria; • Kecskemét, Katona József Gimnázium; • Hajdúböszörmény, Parafa Galéria; • 2003: Budapest, Kempinsky Galéria (Gábor Áron és Orosz István); • Budapest, Halászbástya, Szent Mihály kápolna; • „Dürer megkövetés”, Budapest, Galéria IX.; • Amsterdam, CWI (National Research Institute for Mathematics); • Turnhout, Veranda Gallery (Erzsébet Katona Szabó et István Orosz); • 2004: Bristol, Crypt Gallery, St George’s Bristol (István Orosz and Zsófi Varga); • Budapest, Örökmozgó Galéria; • Randers, Town Gallery (István Orosz, Péter Pócs); • Torun, Galeria Sztuki Wozownia; • Den Haag, Escher in Het Paleis; • 2005: Paris, Institut Hongrois; • Budapest, Ericsson Galéria; • Lakitelek, Népfőiskola; • Budapest, Alexandra Könyvesház; • Gardanne, Lycée Agricole de Valabre; • Budapest, Nemzeti Színház; • „AnamorphOrosz”, Norwalk, Connecticut, Artist Market; • Gödöllő, Városi Könyvtár Galériája; • 2006: „Anamorfózisok”, Vác, Tragor Ignác Múzeum; • „Felhők Poloniusnak”, Budapest, Ernst Múzeum; • Lic/Hessen, Rathaus (Dóra Keresztes und István Orosz); • „Perspectives dans le temps et dans l”espace”, Paris, Espace Lucrece (István Orosz et Márton Takáts); •  2007: Essen, Grillo Theater; • Kecskemét, Bolyai János Gimnázium; • Budapest, Nemzeti Múzeum Lapidáriuma; • 2008: „Magia Anamorphotica”, Budapest, Artbázis, (Orosz István, Telek Balázs); • Budapest, Pataky Galéria, (Barabás Márton, Katona Szabó Erzsébet és Orosz István); • Erlin Galéria, Budapest; • Győr, Városi Könyvtár Galériája (Krzysztof Ducki és Orosz István); • Aprópódium Galéria, Budapest; • Enschede, Faculty Club Universiteit Twente; • Jorwerd, Reformed church (part of the Bridges Conference in Leeuwarden); • Tokió, Hakozaki, Royal Park Hotel; Beograd, Studentski Grad; 2009: „Útvesztők térben és időben”, Budapest, Pesterzsébet, Gaál Imre Galéria; • Melbourne, Glen Eira City Council Gallery; • „Látszattani leckék”, Pécs, Dóm Múzeum; • Ljubljana, Galerija Avla NLB; • Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum; • 2010: Budapest, Bálint Közösségi Ház; • Budapest, Koller Galéria; • Budapest, Galéria IX. (Orosz István, Bill Ronalds); • Budapest, Képzőművészeti Egyetem Kondor Béla Galériája; • Gödöllő, GIM-Ház; • Budapest, Kolta Galéria (Keresztes Dóra és Orosz István); • Balatongyörök, Berta Bulcsu Művelődési Ház; • Budapest, Óbudai Kulturális Központ; • „Piiretty aika/The Drawn Time”, Helsinki, Galeria U.; • 2011: Eger, Vitkovics Ház; • Tallin, Ungari Instituut; • Kecskemét, Cifrapalota;  • Prága, Magyar Intézet; • Tatabánya, Kortárs Galéria; • Szeged, Kass Galéria (Keresztes Dóra és Orosz István) • Vasvár, Nagy Gáspár Művelődési Központ;  • Budapest, Semmelweis Szalon; • Budapest, Forrás Galéria; • New York, Hungarian Cultural Center; • 2012: Budapest, Erlin Galéria; • Sopron, Festőterem; • Szeged, Démász Galéria (Orosz István és Szilassi Lajos); • Bratislava/Pozsony, Slovak Design Center, Satelit Gallery; • Moszkva, Magyar Kulturális Központ; • Moszkva, Russian State Children’s Library (Dóra Keresztes and István Orosz); • Istanbul, Dogus Üniversitesi; • Győr, Múzeumház; • Győr, Városi Művészeti Múzeum, Esterházy-palota (Keresztes Dóra és Orosz István); • 2013: Istanbul, Cemal Reşit Rey Concert Hall; • Székesfehérvár, Vörösmarty Színház Galériája; • Nizhny Novgorod, State Library (Dóra Keresztes, István Orosz); • Moszkva, Nikolay Nekrasov Library; Moszkva, Sberbank Gallery; • Lakitelek, Népfőiskola, Kölcsey Ház; • „Az enyészpont kijelölése”, Kassa, Rovás Ház; • Enschede, Fotogalerie Objektief; • Mátészalka, Szatmári Múzeum; • Tampere, Galleria Emil; • „Paradoxonometria”, Kőszeg, Művészetek Háza; • „Dubitandum”, Nove Zamky/Érsekújvár, Galeria umenia Ernesta Zmetáka; • Brescia, Galleria dell'Incisione; • „Master of Deception”, Ankara, Gallery Güler Sanat; 2014: „Piirretty Aika/ The Drawn Time”, Jyväskylä, Galleria Ratamo; • „Tér-játékok”, Kecskemét, Kálvin tér; • Budapest, Koller Galéria (Orosz István, Guntars Sietins); • Isztambul, Magyar Kulturális Központ; • Schwaan, Atelierhouse (István Orosz und Sylva Tkotsch); • Budapest, Utisz Galéria, Bedő Ház; • „Piirretty Aika / The Drawn Time” ,Porvoo, Taidesilta; • 2015: Kecskemét, Tudomány és Technika Háza (Zsinagóga); • Debrecen, Kós Károly Művészeti Szakközépiskola; • „Piirretty Aika / The Drawn Time”, Forssa, Museum, Aulagalleria; • „Összenéző” (Keresztes Dóra és Orosz István), Oradea /Nagyvárad, Püspöki palota – Körösvidéki Múzeum; • „Paradoxonometriák”, Kecskemét, Kápolna Galéria, • „A Bolondok Hajója” (“Das Narrenschiff”), Expo Milano, Magyar Pavilon; • „Talányos Grafikák”, Orosháza, Városi Képtár; • „Áttűnések”, Gyula, Várszínház; • „Eleven szellem”, matematika a művészetben – művészet a matematikában, Orosz István és Szilassi Lajos, Budapest, A22 Galéria; • Carteles Seleccionados, Guadalajara, Ex Convento del Carmen; • „Sulle orme di Escher” (István Orosz and Guntars Sietins), Potenza, Provincial Art Gallery; • Sofia, National Gallery, Kvadrat 500; • „Reale surreale” (István Orosz and Guntars Sietins), Brescia, Galleria dell'Incisione; • 2016: „Rino-memo”, Budapest, Utisz Galéria, Bedő Ház; • „Paradoxonometria”, Pozsony, Magyar Intézet; • Art in Math – Math in Art, Exhibition of István Orosz and Lajos Szilassi, Jyväskylä University Museum. • Carteles Seleccionados, Guadalajara, Ex Convento del Carmen; • „Sulle orme di Escher” (István Orosz and Guntars Sietins), Potenza, Provincial Art Gallery; • Sofia, National Gallery, Kvadrat 500; • „Reale surreale” (István Orosz and Guntars Sietins), Brescia, Galleria dell'Incisione; • 2017: • Jyväskylä, University of Jyväskylä, Mattilanniemen Agora; • „Kockázatos” Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum; • Tiszaföldvár, Tiszazugi Földrajzi Múzeum, Orosz István és Szilassi Lajos kiállítása; • Varna, Art Gallery; • Dobrich, Art Gallery; • Badacsony, Egry József Múzeum; • Pécs, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara; • 2018: „Szem-fény-vesztés”, Orosz István és Polgár Botond kiállítása, Tihany, Kogart Galéria; • Szentpétervár, Novij Muzej; • „Látszattani leckék”, • Szekszárd, Vármegyeház Galéria; • Ankara, Güler Sanat Gallery; • Istanbul, Gallery of the Hungarian Institute (Macar Kültür Merkezi); • Pannonhalma, Bencés Gimnázium galériája; • 2019: „Paradoxonometria”, Zalaegerszeg, Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ Gönczi Galériája; Jekatyerinburg, Jelcin Központ; • „In Eschers footsteps”, Antwerpen, Epreuve d’Artiste Gallery (Exhibition of István Orosz and Marcin Bialas); • Nyizsnij Novgorod, Arzenál; • „Százarc”, Nyíregyháza, Városi Galéria; • Tolcsva, Bormúzeum (O. I. és Szurcsik József közös kiállítása); Kazan, Center of Modern Culture „Smena”; • Ulljanovszk, Kreativnoe prosztransztvo „Kvartal”; • Tyumen, Muzejnij Kompleksz imenyi Szlovcova; • „Falak”, Leányfalu, Aba-Novák Galéria. • 2020: „Dark Side of the Wall”, Homolya Gábor és Orosz István közös kiállítása, Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ.
 Csoportos kiállítások
1975: Jubileumi Plakátkiállítás, Budapest, Szépművészeti Múzeum; •  Galeria Zacheta; • A Fiatal Képzőművészek Stódiójának éves kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; 1978: 7th International Poster Biennial, Warsaw, Galeria Zacheta; • 1.Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának éves kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; • 1979: A Fiatal Képzőművészek Stódiójának éves kiállítása, Pécs, Pécsi Galéria; • International Poster Biennials, Lahti, Taidemuseo; • 1980: 9th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 8th International Poster Biennial, Warsaw, Galeria Zacheta; • 2.Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Magyar Képzőművészek József Attiláról, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum; • 1981: 10. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • 1982: 10th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 3.Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • A Fiatal Képzőművészek Stódiójának éves kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; • „Képzőművészet és Animáció”, Kecskemét, Művelődési Központ; • 1983: International Poster Biennial, Lahti, Taidemuseo; • A Fiatal Képzőművészek Stódiójának éves kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; • A Papp Csoport kiállítása, Budapest, Dorottya Galéria; • „A táj/The Landscape”, Pécs, Pécsi Galéria; • 1984: 11th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 4.Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Novi Sad/Újvidék (Krzysztof Ducki, István Orosz and Péter Pócs); • „The Museum of Fun – The Expanding Perceptual World”, Tokyo (Traveling Exhibition at 15 places in Japan); • International Independents Exhibition of Prints, Kanagawa, Prefectural Gallery; • „Rajz/Drawing”, Pécs, Pécsi Galéria; • 1985: A Fiatal Képzőművészek Stódiójának éves kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; • 12. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • Nemzetközi Kísérleti Művészet, Budapest, Petőfi Csarnok; • Kiállítás Kosztolányi Dezső születésének 100. évfordulóján, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum; • 1st International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • International Biennial of Graphic Art, Ljubljana, Modern Gallery; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 1986: 12th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 11th International Poster Biennial, Warsaw, Galeria Zacheta; • 5. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • 100+1 éves a magyar plakát, Budapest, Műcsarnok; • Plakate International, Dresden, Galerie Mitte; • Triennale of European Political Posters, Mons, Maison de la Culture; • 1987: Triennale Europea dell’incisione, Grado, Palazzo Regionale dei Congressi; • 14. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • International Biennial of Graphic Art, Ljubljana, Modern Gallery; • A D.O.P.P. Csoport kiállítása, Pécs, Kisgaléria; • A D.O.P.P. Csoport kiállítása, Kecskemét, Cifra Palota; • A D.O.P.P. Csoport kiállítása, Lahti, Taidemuseo; A D.O.P.P. Csoport kiállítása, Pori, Taidemuseo; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 1988: 13th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 12th International Poster Biennial, Warsaw, Galeria Zacheta; • 2nd International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • Derkovits ösztöndíjasok beszámoló kiállítása, Szombathely, Képtár; • Making Links, Etchings and Engravings from Eastern Europe, Bristol, Off-Centre Gallery; • 6. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • International Biennial Exhibition of Portrait, Tuzla, The Gallery of Yugoslav Portrait; • Plakátok – Posters, Pécsi Galéria; • 1989: International Poster Biennials, Lahti, Taidemuseo; • Derkovits ösztöndíjasok beszámoló kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; • Szimmetria – Asszimmetria, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria; • Kisgrafikai Biennálé, Tihany, Múzeum; • International Biennial of Graphic Art, Ljubljana, Modern Gallery; • Fiatal magyar és NDK-beli művészek kiállítása, Budapest, Ernst Múzeum; • 15. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • Országos Rajz Triennálé, Salgótarján; • Internationale Künstlerplakate, Berlin, Deutsches Theater; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • International Print Biennial, Varna; • 1990: 14th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 13th International Poster Biennial, Warsaw, Galeria Zacheta; • 7. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Yugo Fushion, Shizouka, Prefectorial Museum of Art; New York, Art Director’s Club; • International Biennial Exhibition of Portrait, Tuzla, The Gallery of Yugoslav Portrait; • A D.O.P.P. Csoport  kiállítása, Varsó, Magyar Kultúra Háza; • A D.O.P.P. Csoport  kiállítása, Prága, Magyar Intézet; • International Biennial Exhibition of Portrait, Tuzla, The Gallery of Yugoslav Portrait; • „A Változás Jelei”, Plakátok 1988 – 1990, Budapest, Nemzeti Galéria; • „Die Zeichen der Veränderung”, Plakate 1988–1990, Stuttgart, Rathaus; • Künstlerbahnhof, Messel; • Annual Exhibition of the Royal Scottish Academy, Edinburgh, The Mound; • Il manifesto dell’Est, Torino, Instituto Europeo di Design; • Magyar figurális törekvések grafikai keresztmetszete a nyolcvanas években, Szabadka, Studentski grad Galerija; • International Exhibition of Graphic Art, Biella Palazzina Piacenza; • 1991: 3rd International Poster Biennial, Lahti, Taidemuseo; • International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • D.O.P.P. Group, Fort Collins, Colorado State University; • 16. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • Plakate International, Potsdam, Potsdam-Galerie; • Hungarian Posters, Groningen, Academie Minerva; • Kortárs Magyar Művészet, Bukarest, Sala Dalles, Kortárs Magyar Művészet, Cluj/Kolozsvár, Bánffy Palota; • International Print Biennial, Varna, Boris Georgiev City Art Gallery; • Hommage a El Greco, Budapest, Szépművészeti Múzeum; • International Print Biennale, Sapporo, Marui Imai Inc.; • Festival International de’Affiche et des Arts Graphiques, Chaumont; • Triennale of Posters, Trnava, Jan Koniarek Gallery; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 1992: Art as Activist – Posters from Eastern Europe, Washington, Smithonian Institut; • Graphic Design in Eastern-Europe, Den Hag, Theatre Zeebelt; • Environment and Development, Rio de Janeiro, Museum of Modern Art; Sao Paolo, Museum of Modern Art; International Biennial Exhibition of Portrait, Tuzla, The Gallery of Yugoslav Portrait; • 15th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 8. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Memorable Posters of the Year, Traveling exhibition of UNESCO, • „Retúr nélkül”, Kecskeméti Képtár (efZámbó István, feLugossy László, Hegedűs2 László), • „Zene és művészet”, képzőművészeti kiállítás, Budapest, Kongresszusi Központ; • Typo-grafika Magyarországon, Budapest, Tölgyfa Galéria; • „Fax Art – Just Now”, Helsinki, University of Industrial Arts; • International Poster Biennale, Mexico City, Franz Mayer Museum; • 1993: Graphic Design in the New World Order, Huntington, Marshall University; • A Magyar Művészet Századai, Új Szerzemények, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria; • International Poster Biennial, Lahti, Taidemuseo; • Festival International de’Affiche et des Arts Graphiques, Chaumont; • A Nyolcvanas Évek Magyar Művészete, Budapest, Ernst Múzeum; • Itália és a Magyar Művészet, Budapest, Magyarországi Olasz Kultúrintézet; • „Absolut”, képzőművészeti kiállítás, Tihany, Múzeum; • 17. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • Egyptian International Print Triennale, Giza, Museum of Modern Art; • Graphic Biennale, Maastricht; • Mini Print Slovenija, Ljubljana; • Hungarian Graphic – Italian Graphic, Rome, Accademia d'Ungheria, Palazzo Falconieri; • „Europe Without Walls”, Manchester, Art Gallery; • International Biennale of Theatre Posters, Rzeszów, W. Siemaszkowa Theatre; • Triennale of European Political Posters, Mons, Maison de la Culture; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • Grafikai Biennálé, Győr, Városi Múzeum; 1994: 16th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 14th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 4th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • 9.Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Triennale of Posters, Trnava, Jan Koniarek Gallery; • Piranesi Budapesten, Budapest, Szépművészeti Múzeum; International Biennial Exhibition of Portrait, Tuzla, The Gallery of Yugoslav Portrait; Print Biennale, Beograd;   Tavaszi Tárlat, Budapest, Petőfi Csarnok; Fax Art – „Just Now”, Helsinki, University of Industrial Arts;  1995: Derkovits Ösztöndíjasok Jubileumi Kiállítása, Szombathely, Szombathelyi Képtár;   International Mini Print Triennial, Tokyo, Tama Art University Museum;   Exhibition of Hungarian Posters, Hamburg, Museum für Kunst und Gewerbe; International Biennale of Theatre Posters, Rzeszów, W. Siemaszkowa Theatre; • Earth Day ’95 International Poster Show, New York, Grand Central Terminal; Grafikai Biennálé, Győr, Városi Múzeum; Yurader’s Anniversary Poster Exhibition, Istanbul, Akbank; International Poster Biennials, Lahti, Taidemuseo Festival International de’Affiche et des Arts Graphiques de Chaumont; •  Biennial of Theater Posters, Sofia; International Poster Biennale, Helsinki; British International Miniature Print Exhibition, London, Bankside Gallery; Kortárs Költészet és Grafika, Kecskemét, Cifra Palota; International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 1996: Tokyo, Ginza Graphic Gallery (Ducki, Orosz, Pócs, Pinczehelyi); • 15th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 16th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • International Poster Biennale, Mexico City, Franz Mayer Museum; • International Exhibition of Graphic Art, Biella Palazzina Piacenza;  Temple Bar International Print Show, Dublin, Temple Bar Gallery; • „A művészeten túl”, Budapest, Ludwig Múzeum; • „Jenseits von Kunst/ Beyond Art”, Graz, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum; Művészettörténet a kortárs művészetben, Dunaújváros, Modern Művészeti Múzeum; • 10. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; 1997: International Poster Biennial, Lahti, Taidemuseo; • The Contemporary Print Show, London, Barbican Centre, Concourse Gallery; • “Diaszpóra (és) művészet”, Budapest, Zsidó Múzeum; Annual Exhibition of American Illustrators, New York, American Illustrator’s Society; • 5th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • International Biennale of Theatre Posters, Rzeszów, W. Siemaszkowa Theatre; • British International Miniature Print Exhibition, London, Bankside Gallery; A Széchenyi Művészeti Akadémia grafikus tagjainak kiállítása, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia;   Magyar Szalon ’97, Budapest, Műcsarnok; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; 1998: Brecht 100 Plakate, Berlin, Berliner Essemble, Essen, Deutsches Plakat Museum; International Poster Biennale, Mexico City, Franz Mayer Museum; • 2nd International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; Festi Vital, Tel Aviv, The Historical Hall, Riding Power Station; Power of the Poster, London, Victoria and Albert Museum; Különleges térformák, Budapest, Vigadó Galéria; Homage to M.C. Escher, Roma, Museo Laboratorio di Arte Contemporanea, La Sapienza Universita di Roma; Labyrinth – International Triennial of Graphic Art, Prague, Old City Hall;   M. C. Escher and Beyond: Imagination and Inspiration, Artists’ Market, Norwalk (Connecticut); 18th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 16th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; 19. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; •  1999: Furoshiki Graphics, Tokyo, Ginza Graphic Gallery;   Perspektíva, Budapest, Műcsarnok; „Extrasensory Museum” – Commemorating the 100th Anniversary of M.C.Escher, Fukuoka/IMS, Tokyo/Ginza Matsuya; Hommage a M. C. Escher, Budapest, Néprajzi Múzeum; Budapest, Magyar Szabadalmi Hivatal; Hódolat M. C. Eschernek, Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum; Laughing, International Poster Exhibition, Osaka, Suntory Museum; International Biennale of Theatre Posters, Rzeszów, W. Siemaszkowa Theatre; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • „Sign of the Times”, Brno, Moravian Gallery; Fény, Gödöllő, Ipaművészeti Műhely; 2000: 19th International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 17th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 6th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • 12. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Triennale of Posters, Trnava, Jan Koniarek Gallery; • 3rd International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; International Poster Biennale, Mexico City, Franz Mayer Museum; • Graphic Message for Ecology, Tokyo, Ginza Graphic Gallery; • 5th Mondial Triennal of Small Sized Prints, Chamalieres; „Golden Bee” International Biennial of Graphic Design, Moscow; III. Nemzetközi Fényszimpózium, Eger, Művelődési Központ; 20. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; •  Extrasensory Museum – Commemorating M. C. Escher, Nagasaki, Huis Ten Bosch Museum of Art; Verso una nuova Atlantide /Towards a New Atlantis, Venice,  International Architecture Exhibition, Hungarian Pavilion at the Venice Biennial; Úti-kárpit, Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum; • „Zarándoklat a borhoz”, Budapest, Vigadó Galéria; • „Kastély rezonanciák”, Gödöllő, Ipaművészeti Műhely; Exhibition of the 3rd International Designer’s Conference, Guadalajara, Instituto Cultural Cabanas; Magyar Millennium, Nemzetközi Plakát Szimpozium, Szentendre, Művészet Malom; Mathematical Art, Tempe, Arizona, Gallery of Mathematical Art; Új Atlantisz felé, a Velencei Építészeti Biennálé magyar anyaga, Budapest, Ernst Múzeum • „Coexistence”, travelling poster exhibition organized by Museum on the Seam in Jerusalem – other outdoor locations: Jerusalem, Belfast, Luxembourg, Sarajevo, Bern, Berlin, Coppenhagen, Zurich, Cape Town, Vienna, Amsterdam, Paris, London, Saint Petersburg, Boca Raton, Minnesota, Minneapolis, Saint Paul, Miami, New York, etc. (2000–2005).; 2001: Art of Anamorphosis, Arts Centre Washington (U.K.) • Annual Exhibition of Society of Illustrators, New York, Society of Illustrators; • „Élmény és Eszmény”, Képző- és Iparművészeti Kiállítás, Gödöllő, Királyi Kastély; • „Kert”, Gödöllő, Új Művészet Közalapítvány Alkotóháza; • Kortárs Költészet és Grafika, Kecskemét, Cifra Palota; • Festival de Gravure, Crocq; • Plakátok Magyarországról (Árendás, Baráth, Ducki, Orosz, Pócs) Aarhus, Dansk Plakatmuseum; • Collaborative Exhibition of New York Society of Etchers and Hungarian Society of Etchers, National Arts Club, New York; Nouveau Salon des Cent”, hommage exhibition to Henri Toulouse-Lautrec on the centenary of his birth, Paris,  Centre Pompidou; • „Nouveau Salon des Cent”, Albi,  Musee Toulouse-Lautrec;  • „Nouveau Salon des Cent”, Breda,  Museum de Beyerd; Nouveau Salon des Cent”, Museum für Kunst und Gewerbe, Hamburg; • Socha a Object VI / Sculpture and Object, Zichy Palace, Bratislava; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 2002: International Biennale of Graphic Design, Brno, Moravska Galerie; • 18th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 13. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • 21. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • 4th International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; Collaborative exhibition of Hungarian Society of Etchers and The New York Society of Etchers, The National Arts Club, New York. • „Faces”, 100 portraits from 32 countries, Heidelberg, • “Fény”, Gödöllő, Iparművészeti Műhely, • „Worth a Thousand Words”, International Theater Poster Design, Stratford, Canada, Gallery Stratford; Mazes of All Times, Silkeborg Bad, The Art Center, • „Atlantisz”, Szombathely, Művészetek Háza, • Hungarian Printmakers, New York, Manhattan Graphics Center, • Jubileumi kiállítás, Tatabánya, Kortárs Galéria; • Szimmetria – 2002, Budapest, Pest Center; „Seeing Red” Science Museum, Picture Gallery, London, • 1st International Poster Biennial, Seoul, exhibition  of jury members; 2003: International Poster Biennials, Lahti, Taidemuseo; • „Piatka” – Five Hungarian Poster Designers (Árendás, Baráth, Ducki, Orosz, Pinczehelyi), Warsaw – Willanow, Poster Museum, 7th International Poster Trinnale, Toyama, Museum of Modern Art; • V. Nemzetközi Fényszimpózium, Eger, „Rossz templom”; • „Fourth Block”, 5th International Triennial of ECO Posters and Graphics, Harkov; Festival International de’Affiche et des Arts Graphiques de Chaumont; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 6th Mondial Triennal of Small Sized Prints, Chamalieres; • 3rd International Small Engraving Exhibition, Cremona; • Premio Acqui 6th International Biennial of Engraving, Acqui Terme, • Aranyrajzszög kiállítás, Budapest, VAM Design; Exhibition of International Kepes Society, Espoo, Gallery Aarni; Harmadik kert, Gödöllő, Iparművészeti Műhely; Fészek, Szigetszentmiklós, Patak Galéria; • Könyvművészet, Ráday-kastély, Pécel; • Technika és Művészet, a Kepes Társaság kiállítása, Pécs, Baranya Galéria; • 2004: 19th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 14. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • 22. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • 5th International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; • Mathematical Art Exhibit, Civic Center, Phoenix; • „Megállított mozgóképek”, Gödöllő, Iparművészeti Műhely; • Illúziók, Textilfalak, Falfestmények, Szombathely, Képtár; • Vexillum Hungaricum, Turnhout, outdoor flag exhibition in the streets of the town; • Áramlások, Gruber József emlékkiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem; • Symmetry, Galéria IX., Erlin Galéria, Budapest; • „Gondolat – vonal – rajz”, A Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjainak közös kiállítása, Pécsi Galéria, „Gondolat – vonal – rajz”, A Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjainak közös kiállítása, Miskolci Galéria; • Téli Vásár, Budapest, Kogart Ház; • 2005: International Poster Biennials, Lahti, Taidemuseo; •  „Azok a 80-as évek”, Budapest, Kogart Ház; • A Magyar Plakát Társaság megalakulása alkalmából rendezett kiállítás, Budapest, Lengyel Intézet; 2nd International Poster Biennial, Seoul; • VI. Nemzetközi Fényszimpózium, Eger, Templom Galéria; • A kert, Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galéria; • Exposition Petit Formats, Paris, Espace Lucrece; • „Sakkmatt”, Budapest, Nádor Galéria; • The Graphic Imperative, International Poster for Peace Social Justice and Environment, travel exhibition, Sandra & Boston, Massachusetts College of Art, David Bakalar Gallery, and 20 more galleries and museums in USA; • „Feszített művek” – Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből I., Budapest, MÜPA; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 2006: „Gondolat – vonal – rajz”, A Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjainak közös kiállítása, Kassa, Thália Színház; • „La Lumiere”, EuroArt (European Federation of Artist's Colonies), Barbizon; • 20th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 8th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • Nyitó tárlat, Mucius Kortárs Galéria, Budapest; • KogArt Szalon, Budapest, Kogart Ház; • „Szív-ügyek”, Művészet Malom, Szentendre; • 6th International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; Five Stars Designers Banquet, International Invitational Poster Biennial, Osaka City, Museum of Modern Art; • Re:mbrandt – kortárs magyar művészek válaszolnak, Budapest, Szépművészeti Múzeum; • „In memoriam William Shakespeare”, képzőművészeti kiállítás, Tatabánya, Kortárs Galéria; • 23. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; •  „Az Út – 1956– 2006” képzőművészeti kiállítás az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, Budapest, Műcsarnok; • 2007: Az Altamira Egyesület kiállítása, Budapest, Bélyegmúzeum; • „Jöjjön velünk a jövőbe I.”, a Nemzetközi Kepes Társaság kiállítása, Kosice/Kassa. Kelet-szlovákiai Galéria; • Festival International de’Affiche et des Arts Graphiques, Chaumont; • Az Ericsson Galéria 100. kiállítása, Budapest, Ericsson Galéria; • Premio Acqui, VIII. Biennale Internazionale per l’Incisione, Acqui Terme; • „Vizi-kert”, képző- és iparművészeti kiállítás, Gödöllő, Gödöllői Iparművészeti Műhely; • Propaganda III. World Tour, San Francisco, Phoenix Hotel, etc. (travelling exhibition); • „Éghajlatváltozás és ami mögötte van”, Budapest, Parlament; • Facts and Figures, Designerportraits, Luzern, Kunstzone D4; • EuroArt (European Federation of Artist's Colonies) Dachau, Schloss Dachau,; • Marugame Uchiwa FunFan Exhibition, Grassina, Casa del Popolo; • Theatre World, Brno, Galerie HaDivaldo; • Nemzetközi fényműhely, Budapest, A22 Galéria,; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 2008: 21st International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 16. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • In memoriam Assisi Szent Ferenc, Esztergom, Szent Adalbert Központ; • Möbiusz álmok – Möbiusz koncepciók, Győr, Városi Múzeum; • 50th Annual Exhibition, New York, Society of Illustrators; • Magyar Plakát Retro, Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza; Nagykanizsa, Első Magyar Plakátház; • Graphics Without Borders, Bucuresti, Academia Romana, Galeriile fundatiei; • 7th International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; • Magyar Kinetikus Művészet, Pécs, Pécsi Galéria; • 24. Országos Grafikai Triennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • „A Deeper Reality” – Fantasy and Satire in Contemporary Printmaking, San Francisco, Warnock Fine Arts Gallery; • „Kultúra és …”, Plakátok/Posters, Pécs, Pécsi Galéria; • 1st Chicago International Poster Biennial; • „Téli kert”, Gödöllő Iparművészeti Műhely; • Estampe Européenne, Paris, Cité Internationale des Arts; • „Képmutogatók 2”, A látás kultúrtörténete, Budapest, Mai Manó Ház; 2009: 9th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • „Kép-Tár”, Klébersberg Kultúrkúria; A plakát művészete, Budapest, Nemzeti Táncszínház Galériája; • „Unplugged Faces”, Istanbul, Milli Reasürans Art Gallery; • Hommage a Fukuda, Helsinki, Poster Art Gallery; • Contemporary Hungarian Graphic Art, New Delhi, Hungarian Information and Cultural Centre, 2010: 22nd International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • 17. Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum; • Hommage a Puskás Öcsi, Budapest, New York Palota; • A Magyar Plakát Társaság kiállítása, Budapest, Klebersberg Kultúrkúria; • Exhibition of Hungarian Poster Associacion, Węgierski Instytut Kultury, Warsaw; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • „Golden Bee” International Biennial of Graphic Design, Moscow; • 2nd Chicago International Poster Biennial; • 8th International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; • „Kert emlékbe”, Gödöllő, Iparművészeti Műhely; • "Where Is My Vote?”, Posters for the Green Movement in Iran, New York, School of Visual Arts (SVA); • "Where Is My Vote?”, Posters for the Green Movement in Iran, Boston, Art Institute; • 2011: „Agitadors de conciencia gráfika compromesa”, Barcelona, Centre’d Art Tecla Sala; • 11. International Triennial of the Political Posters, Mons; • „Magyar Karma”, Győr, Xantus János Múzeum; • X. Biennali Internazionali dell’incisione, Premio Acqui; • Bibó István 100, Leányfalu, Aba-Novák Galéria; Contemporary Art in Hungary, Beijing, National Art Museum of China, , • 14th Beijing International Art Exposition, Beijing, World Trade Center; • Állami díjban részesült művészek kiállítása, Budapest, Olof Palme Ház; • „Vizuális környezetszennyezés”, a Magyar Plakáttársaság kiállítása, Nagykanizsa, Plakátmúzeum; • A Butykatelepi Fametsző Művésztelep kiállítása, Nyíregyháza, Városi Galéria; • „Az animáció mesterei” – Filmek és rajzok magyar alkotóktól, Salgótarján, Nógrádi Történeti Múzeum; • 17th CIIPE (Colorado International Invitational Poster Exhibition) Department of Art, Colorado State University; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • „Tradíció és mesterség”, Budapest, Árkádia Galéria; • „Posterium1” (Fukuda, Junek, Drewinski, Mísek, Orosz, Pluta, Rostoka), Bratislava, Polish Institute; • The 5th China International Poster Biennial (CIPB), exhibition of the jury members, Hangzhou; 2012: „Vision in Motion”, Melbourne, Glen Eira City Council Gallery, (exhibition of István Horkay, Michael Mészáros, Andrew Mezei and Isván Orosz); • Animism, Berlin, Haus der Kulturen der Welt; Golden Bee International Poster Biennial – Exhibition of the jury members, Moscow, Central House of Artists; • „A szent és a profán”, Budapest, Barabás-villa; • „Ötvenhat éve volt ’56”, Budapest, Duna Palota; • 23th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • International Poster Triennale, Exhibition of the jury members, Trnava, Jan Koniarek Gallery; • Posterium2 (Górowski, Junek, Drewinski, Mísek, Orosz, Pluta, Rostoka), Krakow, Schody Gallery; • 2013: • 10th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • A Koller Galéria jubileumi (60 éves) kiállítása; Budapest, Koller Galéria; • „Visegrad Karma”, plakátkiállítás, Budapest, Bakelit Multi Art Center; • A Gödöllői Iparművészeti Műhely jubileumi (15 éves) kiállítása Gödöllő; • Plakátok/Posters 2013, a Magyar Plakáttársaság kiállítása, Pécs, Pécsi Galéria; • „Pizza all' ungherese”, a MPT plakátkiállítása, Budapest, Olasz Kultúrintézet; • Plakátok/Posters 2013, „Manifesti Ungheresi”, Opere degli artisti della Società Ungherese di Manifesti, Roma, Accademia d’Ungheria (Palazzo Falconieri); • A magyar sokszorosított grafika 1945–2010, Székesfehérvár, Csók István Képtár; • First Italian Poster Biennial, Genova; • „Az organikustól a fényművészetig” – kortárs magyar képzőművészeti kiállítás, Újdelhi, National Gallery of Modern Art /NGMA; • „Danube dialogues”, Gallery Bel Art, Novi Sad; • „Vedute del tempo/Sights of Time”, Mostra di grafiche di István Orosz, Líviusz Gyulai, Marcell Jankovics, Roma, Accademia d'Ungheria (Palazzo Falconieri); • Exhibition of Katalin Haász, István Orosz and Kinga Rófusz, Mikkeli, Town Library; • The 5th China International Poster Biennial (CIPB) • ”Tendenciák” a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének kiállítása, Kecskemét; • Art Market, Budapest, Millenáris; • International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • 9th International Invitational Poster Exhibition, Ogaki, Poster Museum; •  2014: 24th International Poster Biennial, Warsaw, Willanow, Poster Museum; • International Poster Biennale, Mexico City, Franz Mayer Museum; • ARTEFIERA, Bologna; • La Fête du Graphisme – Célébrer Paris, Paris, Les Docks Cité de la Mode et du Design; • Wissenschaft / Natur / Innovation, Vienna, Collegium Hungaricum; • „Theater für die Straße – Plakate für das Theater”, Essen, Museum Folkwang; • „Hungarians – Alans – Jazygians”, Vladikavkaz, M. S. Tuganov State Art Museum; • „Mű-történetek 1914 – 2014”, Gödöllői Iparművészeti Műhely; • „Agitadores de Conciencia”, DIMAD, Central Design at Matadero Madrid; • 26. Országos Grafikai Triennálé, Miskolc, Miskolci Galéria; • „Ybl – 200”, Plakátkiállítás, Budapest, Magyar Építőművészek Szövetségének Székháza, Kós Károly Terem; • „Tradition and Invention/Hagyomány és lelemény”, Hungarian Art Exhibition, Paris, UNESCO Headquarters; • Sarajevo100 – International Invitational Poster Action, Sarajevo City Gallery Collegium Artisticum; • Art Market, Budapest, Millenáris;• „Opposite Poles in Circles of Art”, Katowice, Silesian Art Museum; • „The Most Famous Designers of The World”, Japa Group Social Poster Exhibition, Tehran, Iranian Artists Forum; • „A nagy háború 1914”, Képző- és iparművészeti kiállítás, Budapest, Vigadó Galéria; • „Visegrád Karma”, Nemzetközi plakátkiállítás, Budapest, Lengyel Intézet; • „Magyarul európai”, Supka Manna emlékkiállítás, Budapest, Vigadó Galéria; • „Past Post exhibition dedicated to the 250th Anniversary of the Hermitage”, Saint Petersburg, Hermitage Museum; • Art Market,  Budapest, Millenaris; • 2015: „Kertek, versek, labirintusok”, Barabás Márton, Gyulai Líviusz, Katona Szabó Erzsébet és Orosz István kiállítása, Budapest, Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériája; • „Fényműhely”, A Nemzetközi Kepes Társaság kiállítása, Budapest, Műcsarnok; • „L’arte e il torchio / Art and the printing press”, Cremona, Centro Culturale Santa Maria della Pietà; • Shakespeare plakátok, Budapest, Uránia Filmszínház; • „Itt és most”, Képzőművészeti Nemzeti Szalon, Budapest, Műcsarnok; • „Kerttörténetek”, Gödöllő, Iparművészeti Műhely Galériája; • Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion, Kecskemét, KÉSZ Hangár; • 11th International Poster Triennale, Toyama, Museum of Modern Art; • „Passaggio Dell`Inferno”, International Dante Poster Exhibition, Pratovecchio, Stia, Poppi; • „Plakát-selfie”, a Magyar Plakát Társaság jubileumi kiállitása, Budapest, Fúga; • A Magyar Plakát Társaság jubileumi kiállitása, Budapest, Klebersberg Kultúrkúria; • International Poster Festival, Guan Shanyue Art Museum, Shenzen; • DESIGN X TAIPEI International Invitational Poster Exhibition, Taipei, The-Chun Art Gallery, NTNU; • International Year of Light, Museum of Science University, Porto; • „Dört / Four” (Ahmet Güneştekin, Bubi, Frigyes Kőnig, István Orosz), Güler Sanat Gallery, Ankara; • „Láthatatlan látható”, III. Nemzetközi Rajz- és Képgrafikai Biennálé, Győr, Esterházy-palota • 2016: „Friss – egyenesen a műteremből”, Budapest, Műcsarnok; • „Da mimesis all’astrazione”, Varese, Chiostro di Voltorre; • „Poster Passion”, Ensenada, Centro Estatal de las Artes; • Az idő látképei - Gyulai Líviusz, Jankovics Marcell, Orosz István kiállítása, Temesvár, Temes Megyei Önkormányzat kiállítóterme; • AGI Special Project Exhibition, Seoul, Dongdaemun Design Palace, Art Hall; • International Triennial of Stage Poster – exhibition of jury members, Sofia, Union of Bulgarian Artists; • 2017: "Geometri" - Tamás Konok, Frigyes Kőnig, István Orosz – Ankara, Güler Sanat Gallery, Istanbul, Macar Kültür Merkezi; • „Personal Structures, - Hakan Esmer, Frigyes Kőnig, István Orosz – Venezia, Palazzo Bembo; • "Geometri" –  Tamás Konok, Frigyes Kőnig, István Orosz – Istanbul, Hungarian Cultural Institut; • 20th International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University; • Art Ankara – Contemporary Art Fair; • Art Market, Budapest, Millenaris; • Art of Utopia, Jerusalem, van Leer Institut; • Homage to Umberto Eco, La Paz, Museo Nacional de Arte; • 2018: Poster Exhibition of the Taiwan Poster Design Association; • A Rovás Alkotóközösség kiállítása, Rozsnyó, Bányászati Múzeum Galériája; • Aspetti, Accademia d'Ungheria in Roma; • Visegrád Karma Plakátkiállítás, Szöul, KF Gallery; • „Kert a városban”, Budapest, Vigadó Galéria; • Art Market, Budapest, Millenaris; • Vasarely Hungarikonjai, Szentendre, Erdész Galéria; • A Rovás Alkotóközösség kiállítása, Komárom, Limes Galéria; • Toyama, Poster Triennale; • Ecuador Poster Biennial; • 2019: Donations 2015 – 2018, Sofia, National Gallery; • La Paz, Bolivia, Poster Biennial; •  Verstrichene Zeit – Elfolyó idő, Passau, Modern Művészetek Múzeuma; • „Bauhaus 100" plakátkiállítás, Budapest, Vigadó Galéria; • Tribuna Graphic, Cluj-Napoca˛Kolozsvár, Art Museum; • Verstrichene Zeit – Elfolyó idő, Stuttgart, Magyar Kulturális Intézet; • Art Market, Budapest, Millenaris; • „Mindennapok művészete – iparművészet Magyarországról”, Tel Aviv, Föderációs Pavilon; • „Transzmisszió”, Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Művészeti Központ; • „30 Jahre Mauerfall”, Eine Reflexion von Deutschen und Ungarischen Künstler/innen, Köln, St. Pantaleon; • Verstrichene Zeit – Elfolyó idő, Berlin, Collegium Hungaricum; 

Díjak, kitüntetések
First Prize at the „Student Graphic Design Competition” of  Print Magazine (New York, 1974) Best First Film at the International Festival of World Animation (Zagreb, 1977) A Miskolci Filmfesztivál díjai: (Miskolc, 1979, 1987) Special Award at the International Short Film Festival (Krakow, 1981) Három fődíj és két különdíj a Tervezőgrafikai Biennálékon (Békéscsaba, 1984, 1986, 1992, 1994, 2000) Szocialista Kultúráért Díj (1984); A Miskolci Grafikai Biennálé (később Triennálé) díjai: (Miskolc, 1985, 2000, 2008) A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjai (1985, 1991) Film-és tévékritikusok 1985. évi díja (Budapest, 1985) Award of the International Film Club Associations at the International Film Festival (Oberhausen, 1986) Award of the International Animated Film Festival (Espinho, 1987) Award of the Portrait Triennial (Tuzla, 1988) Az Országos Rajz Triennálé díja (Salgótarján, 1988) Az Országos Kisgrafikai Biennálé díja (Tihany, 1989) • A Bács Kiskun Megyei Tárlat díjai (1989, 2000) • Gold Medal at the Biennial of Graphic Design (Brno, 1990) Balázs Béla Díj (Budapest, 1991) First Prize at the International Poster Biennial (Lahti, 1991) A „Mediawave” Nemzetközi Film-és Videoművészeti Fesztivál fődíja (Győr, 1991) Merit Award at the Annual Exhibition of Art Directors Club (New York, 1991) Award of Excellence of the Communication Arts Magazina (Los Angeles, 1991) Master’s Eye Prize at the International Poster Triennale (Trnava, 1991) Munkácsy Mihály Díj (Budapest, 1993) Award of Excellence of Society of Newspaper Design (New York, 1993) „prix d’Achat” at the Biennial Miniprint Exhibition (Ljubljana, 1994) Special Prize at the International Poster Biennial (Warsaw, 1994) ICOGRADA-prize at the International Poster Show (Chaumont, 1994) Third Prize at the M. C. Escher International Bookplate Competition (De Baarn, 1998) Retina Film- és Video Fesztivál díja (Sellye, 2000) Creative Distinction  Award of European Design Annual (Dublin, 2000) „Golden Bee” Prize at the International Poster Biennial (Moscow, 2000) A Képzőművészeti Filmszemle díja (Szolnok, 2000) Gold medal at the 43rd Annual Exhibition of Society of Illustrators (New York, 2001) • Illustration Award of the Communication Arts Magazine (Los Angeles, 2001) • A Képzőművészeti Filmszemle fődíjai (Szolnok, 2002, 2004) The Most Beautiful Slovakia’s Book (designer:Vladislav Rostoka; Bratislava, 2004) Second Prize of „Fourth Block”, 5th International Triennial of ECO Posters and Graphics, (Harkov, 2003) Nagy Sándor Művészeti Díj (Gödöllő, 2003) Életműdíj a II. Aranyrajzszög kiállításon (Budapest, 2003) • Érdemes Művész (Budapest, 2005) • A Kecskeméti Animációsfilm Fesztivál nagydíja (2005) • A filmkritikusok díja (Kecskemét, 2005) • Balkanima Filmfesztivál, A Kvadrant Magazin különdíja (Beograd, 2005) • Az In memoriam William Shakespeare című kiállítás fődíja (Tatabánya, 2006) Pro Ludo Gyűrű, (Budapest, 2007.) Plakat Kunst Hof Ruettenscheid Preis, (Essen, 2007) • A Kecskeméti Animációsfilm Fesztivál díja a legszínvonalasabb képi világért (2009); • First Honorable Mention of Colorado International Invitational Poster Exhibition (Fort Collins, 2009); • Bronze Medal of the 22. International Poster Biennale (Warsaw, 2010) • Kossuth-díj (2011); • Rékassy-díj (Hódmezővásárhely, 2011) • Koller-díj (Budapest, 2012); • Prima-díj (Budapest, 2013); • A XV. Lakiteleki Filmszemle különdíja (2014); • Second Prize of the International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University (2016); •
Bronze Prize of the 12th International Poster Triennial in Toyama; • Honorable Mention of the International Invitational Poster Exhibition, Fort Collins, Colorado State University (2019);

Nincsenek megjegyzések: