A RECIKLÁLT PLAKÁT

 

Kedves Utisz Blog olvasók, bizonyára nem kerülte el figyelmeteket az elmúlt hetek politikai változása, s tudjátok azt is, hogy hazánkat új kormány, s élén új miniszterelnök vezeti. Talán e fenti képpel is találkoztatok, vagy emlékeztek hasonlókra, hisz a választási kampány során sokszor került elő. Akadt az olvasók közt nem is kevés, ki arról faggatott, beleegyezésemmel használta-e a képet – vagy annak elhíresült mondatát: Tovariscsi, konyec – újdonsült elnökünk, vagy ha nem, jóváhagytam-e legalább utólag, amikor fölhívott, hogy pótolná a hektikus idők során támadt hiátust. Hogy hívott-e? Ó, igen: az alábbi opciók egyike megtörtént valóban, ám, hogy a sok közül melyik, annak kiválasztását játékos kedvetekre bízom, ezért jelöltem őket az ábécé betűivel. A? B? C? D? E? F? G? H? I? .

A

A miniszterelnök. Már kezdtem letenni róla, hogy keresni fog. Aztán a titkárságról valaki telefonált (Claudia, vagy Hajnalka néven mutatkozott be), hogy adná, ha nekem is alkalmas lenne most. Hosszan mentegetőzött: elismeri, hogy korábban kellett volna jelentkeznie. Sejtettem, hogy a plakátról akar beszélni, hisz a fél ország azt firtatta, hogy kért-e hozzá engedélyt, tudniillik a Tovariscsi konyecel való kampányoláshoz. Tudja jól, hogy az ilyesmi pénzben nem fejezhető ki, s méltatlan lenne az ügyhöz is, legfőképp pedig hozzám, ha úgymond „összegszerűsítene”. Nem is teszi, hisz azt reméli, a hon megújulását pártolom; s mivel tudja, mert stábja történészeivel utána nézetett, hogy 37 évvel korábban sem kértem honoráriumot a Magyar Demokrata Fórumnak átadott plakátért, szívből reméli, hogy kezem most sem kívánom pénzzel szennyezni be.  

B

A miniszterelnök. WhatsAppon hívott, mert olcsó kormányzást akar. Megismertem a hangját, nem volt nehéz, hisz a kampány során hallhattam elégszer szónokolni. Ha beszélt, társalgott, nyilatkozott, az is szónoklás volt leginkább, melyet szinte minden alkalommal a Tovariscsi konyec szlogennel zárt le. Volt, hogy a plakát elé állva nyomatékosította az ismert mondatot. Voltaképp most is a plakát miatt telefonált. Kis párt, első kampány, a stáb mellékállásban ügyködött, így, ha el nem is fogadható, de talán érthető, hogy megfeledkeztek a szükséges engedélyről. Tudják, hogy hiba, de ki számított ily átütő sikerre? Természetesen nem akarja áztatni a kollégákat, átérzi saját felelősségét. Higgyem el, éjente álmatlanul forgolódik, s átizzadt hálóingben ébred, ha arra gondol, hogy róla milyen véleménnyel vagyok, vagy mit mondok barátaimnak, ha neve vacsora közben, a szaunában, vagy egy kártyaparti során fölmerül. Most, hogy Brüsszelben megnyitják végre a pénzcsapot, rendezni fogja az elvarratlan szálakat. Legelsőként a plakát ügyet. Nem kellett közbeszólnom, hisz képben volt nagyon. Nem csak jogi, etikai, de történelmi szempontból is készült, vagy fölkészítette a körötte működő csapat. Tudta, hogy bár a plakátot az MDF használta, de nem rendelt plakát volt, nem is fizettek érte, ezért copy-right jogokkal én rendelkezem. Bízik nagyvonalúságomban, s reméli, hogy jogi ellenlépést nem fontolgatok, de miért is tenném, hisz nem tudok akkora összeget mondani, amelynek dupláját ne fizetné ki boldogan.  

C

A miniszterelnök ügyvédjeként mutatkozott be (Emil, Ernő, vagy Elek) s bár kérte, beszélgetésünket kezeljem bizalmasan, e kérést kisvártatva visszavonta, midőn emlékeztettem rá, hogy megbízója a régi s az új kormányzás közötti legfőbb különbség gyanánt épp az átláthatóságot nevezte meg. Elismerte, hogy jogi, illetve etikai szempontból is merülhetnek föl kétségek a plakát – ahogy nevezte – „újrahasznosítása” körül, de szeretné, ha kompromisszumos megoldásra sikerülne jutnunk, mely mindkettőnknek megfelel. Érdeklődött, bíztam-e már meg ügyvédeket, hogy képviseljenek, s szinte hallatszott a szívéről lehulló nagy kő koppanása, mikor azt feleltem, hogy számomra ez szükségtelen. Némileg föl is bátoríthatta válaszom, legalábbis ennek tudom be utolsó mondatát, mely szerint a politikai siker s a parlamenti többség lehetőséget adna ugyan számukra, hogy „erőből intézkedjenek”, ezt nem teszik meg, s úgy szeretnék az ügyet lezárni, hogy mindkét félben kellemes emlékek maradjanak.  

D

A miniszterelnök megbízásából beszél, mondta az illető (Norbert, vagy Krisztián), a környéken járnak, s ha itthon vagyok, beugrana a főnöke. Előbb a biztonságiak jöttek három Audival s bombakereső detektorokkal. Kérték, a kutyát kössem meg. Tíz éve már, hogy nem él, feleltem; a tábla, valahogy a kapun maradt. Hiba, mondta a parancsnok, majd hozzátette jóindulatúan, ebből még bajom lehet. Inkább úgy mondta, ebből is bajom lehet. Az elnök egy jó órával később futott be, slim fit szabású inge nyakába tűzte napszemüvegét, s az előszobában levette a cipőt, holott mondtuk, hogy nálunk nem szokás. A fehér zokni talpa szürke volt, amikor az IKEA fotelben lábát keresztbe tette. Asszonyom pirult, ahogy a kávét töltögette. Később elmondta, hogy a konyhában a biztonságiak előtt meg kellett kóstolnia. A szerzői jog értelmezése volt a téma, pontosabban a plakát használatának jogszerűsége, mi engedély hiányában attól függ, az idézés, illetve az illusztráció körét túllépi-e. Elismerte, hogy amikor a „Товарищи, конец!” szlogent, beszédeibe emelte, illetve amikor a plakát előtt pózolt, lényegében kész narratívát vett át, vagyis úgy vélte, nem kell új vizuális nyelvet építenie, mert a plakát „már bizonyított”. Az 1989–90-es események (melyeket nyolc évesen élt át), és az új, általa létrehozni kívánt rendszer közötti történelmi párhuzamra apellált, azt állítva, hogy neki, mint aki a rendszerváltást személyében jeleníti meg, szükségtelen lett volna a plakát használatát engedélyeztetni, hisz ha jobban belegondolnék, magam is belátnám, hogy a rendszerváltozás szó és az ő neve ugyanazt jelenti. Előbbi idővel majd elhalványul, s gyönyörű nyelvünkből pár év múlva majd ki is kopik. 

E

Ő volt az, a miniszterelnök személyesen. A képzőművészetek nagy barátjaként mutatkozott be, akinél senki nem tudja jobban értékelni a plakátomat. Nem csak az afféle hagyományos és – már megbocsássak, de közhelyes formák iránt van affinitása, mint amit én képviselek, de érdeklődik a modern művészet irányában is.  Bizonyítandó, hogy amit mond, nem légből kapott, elmesélte, épp most kérték fel, hogy személyesen teszteljen egy tíz lapból álló művészeti projektumot. Tíz tintapacára hasonlító műről kellett megállapítania, mit ábrázol valójában, s mindegyiket azonnal sikerült felismernie. Alig győzte fogadni a gratulációkat, a kísérletet vezető professzor asszony (Flórának vagy Faunának hívták), egy egész csokor nárcisszal kedveskedett neki. Hálásan vette át, ahogy tőlem is szívesen elfogadja, hogy a plakátomat a jó ügy érdekében átengedtem neki.  

F

A miniszterelnök titkársága az. A vonalason keresnek – adta át a kagylót feleségem. Mióta van mobil, ritkán hívnak ezen, legutóbb a kampány során használták, igaz azok nem beszélgetések voltak, hanem szalagra vett üzenetek, hogy kire szavazzunk s az nekünk miért éri meg. Vagy inkább nekik. A kabinetiroda vezetője (Géza, vagy Gizi) hamar a lényegre tért, hogy tudniillik a plakátról kíván beszélni, azt gondolta, hogy majd én forszírozom ezt a beszélgetést, hisz tudja, amit a kampány során még nem tudott sem ő, sem Peti (ő hívta így), hogy nem csak alkotója, de jogtulajdonosa is vagyok az általuk „újrahasznosított” falragasznak, s ebbéli minőségemben jogosan háboroghatnék, vagy tarthatnék igényt felhasználási díjazásra. Hogy nem tettem eddig, abban a napi politikától elzárkózó művész nagyvonalú eleganciáját vélik felfedezni, amivel visszaélni semmi módon nem kívánnak. Kéri, nyújtsam be igényemet, ám ha ezt továbbra sem teszem, engedjem neki, pontosabban az elnök úrnak (alias Peti), hogy az ügyet saját hatáskörébe vonja, s személyesen rendezze el. Van is egy ötlete, ha elfogadom, máris intézkedik. (Nem voltam képes közbevágni, oly gyorsan beszélt.) Hallottam ugyebár Balásyról (György vagy Gyula), a kékplakátok emberéről, ki médiafronton az előző időszak legnagyobb nyertese volt. (Ha nem volna grafikus, vagyis szegről-végről kolléga, akkor is tudnék a 80 milliárdos vagyonról, mondtam volna, ha szóhoz jutok.) Nos, mielőtt a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elkezdte volna az elszámoltatást, Balásy visszaadta a pénzt, amit a miniszterelnök, ha meg nem bánt vele, nekem utaltatna át, ami azért lenne célszerű, mert a könyvelésben szereplő plakát szót nem is kéne megváltoztatniuk.  

G

A miniszterelnök sajtófőnökeként mutatkozott be. Már illett volna jelentkeznem, pirított rám az illető (Zsombor, vagy Zsolti), de semmi baj, megérti, hisz az én koromban…, meg nyilván elfogódott is vagyok. Máris kapcsolja az elnököt, kinek épp van pár szabad perce rám, így most személyesen megköszönhetem neki… Már hallottam is az apró kattanást. Ő volt az; kedves és derűs. Ha gondolom, akár vissza is tegezhetem. Szívből gratulál, hisz nem volt példa még a történelemben, hogy két rendszerváltozásban is főszerepet játsszon egyazon plakát. A Tovariscsi konyecről beszél, mely az ő révén most újra elhíresült, s melynek rajzolója, úgy értesült, hogy én vagyok. Hallott szerény természetemről, arról, hogy vidéken élek, ahonnan ritkán mozdulok ki, de ha megadom a címem, elküld egy dedikált reprodukciót, sőt küldet egy egész dobozzal, hogy osztogathassam lent a nyugdíjasok között.

H

A vadaspark átmászólétrájánál várt. Mikor a csuklyát, s a szájmaszkot levette, akkor ismertem föl, hogy a miniszterelnök az. Tudta, hogy erre szoktam sétálni naplementekor, s már negyednapja jár ide, hogy titkon találkozhasson velem. Mutatta a fészkükből kihullt fiókákat, melyeket  összegyűjtött, hisz neki nem csak az emberek gondját kell viselnie. Azt kérte, addig kezeljem bizalmasan, miféle elégtételt fontolgat, s milyen hatalmi posztot szán nekem, amíg a köztársasági elnököt nem sikerül elmozdítani. Megígértem neki, ezért nektek most sajnos többet nem mondhatok. Búcsúzáskor egy szajkó fiókát nyomott kezembe; azt kérte, róla nevezzem el. Most azt nevelgetem.

I

Ja, a miniszterelnök? Nem hívott. Tudtommal a sajtófőnöke, az ügyvédje, a sztájlisztja, a titkársága sem (hacsak nem ismeretlen számról, amit nem vettem föl.)

(fotó: Fazekas István / HVG)

Ínyencek ide kattintva folytathatják a témát. 

 

KOSSUTH KONTRA FERENC JÓZSEF

 

– Ki volt a leghíresebb magyar ügyvéd? Bizonyára kevesen vágnák rá egyből: Kossuth Lajos, mert politikai szerepei – pénzügyminiszter, kormányzó, a szabadságharc szellemi vezére – a jurátusi diplomát igencsak fölülírták. Kossuthról egy mai ügyvéd kollégájával, Szecskay Andrással beszélgetünk, ráadásul egy különös jogi ügy kapcsán. Emperor of Austria v. Day and Kossuth – ezen a néven folyt az 1861-ben kezdődő per. A felperest, Ausztria császárát könnyű kitalálni, természetesen Ferenc József volt, de ki a csuda az a Day, aki mellett alperesként Kossuth neve megjelenik? És tulajdonképpen mi volt a per tárgya?

A Day név William Day és fiaihoz kapcsolódik, londoni nyomdászok voltak, legkevésbé az ügy főszereplői. Természetesen a két főszereplő Ferenc József császár és az emigrációjának harmadik állomásán, Londonban élő Kossuth Lajos voltak. Kossuth a sikertelen 1848-49-es forradalom és szabadságharc újraélesztését szerette volna elérni. Hihetetlenül sikeres és ismert politikus volt külföldön, tömegek kísérték útjait és hallgatták Magyarország szabadsága érdekében elmondott lelkesítő beszédeit. Kossuth tudta, hogy egy szabadságharchoz pénz kell, mégpedig sok. Ezért bankjegyeket nyomtattatott Londonban a Day & Sons nyomdával későbbi magyarországi felhasználás céljával. A bankjegyek "fantázia" bankjegyek voltak, egyetlen forgalomban lévő bankjegyet sem utánoztak. Éppen ezért Kossuth bankjegy-nyomtatási akciója pénzhamisításnak nem is volt minősíthető, büntető eljárást nem lehetett indítani ellene.

Ferenc József londoni nagykövete, gróf Apponyi Rudolf útján szerzett tudomást az esetről. Miután diplomáciai úton nem tudott érvényt szerezni a kinyomtatott bankjegyek megsemmisítésére irányuló szándékának, végül is polgári pert indított a királyi udvarhoz legközelebb álló, és equity (méltányosság) alapon bíráskodó Kancelláriai Bírósághoz.

Az igen sok érdekes jogi kérdést felvető perben végül is marasztalták az alpereseket és a bankjegyeket meg kellett semmisíteni.

Az ügyről 2010-ben tanulmányt író Dr. Szabó Marcellt idézve (Magyar Jog 2010/4) a perben "a császár jogi értelemben nyert, erkölcsi és politikai értelemben azonban hatalmas presztízsveszteséget szenvedett." Véleménye szerint az 1861-72 évi pürrhoszi győzelem nagyban hozzájárult az 1867 évi kiegyezéshez.

Ez az a per, ahol Kossuth Lajos védekezésében vitássá tette, hogy a felperes Ferencz József akár de iure, akár de facto Magyarország királya lenne. A felperes magyarországi uralkodásának jogszerűségét pedig a császárra nézve megalázó módon John Stuart angol kisnemes alkancellár bíró mérlegelhette. Ugyanez a bíró Kossuth Lajost - marasztaló ítélete ellenére - rendkívüli képességekkel rendelkező, kivételes eredményeket elérő, tiszteletreméltó férfiúnak nevezte. A lordkancellár, mint a másodfokon eljáró tanács elnöke azt is érzékeltette véleményében, hogy Ferenc József magyarországi uralmát jogszerűtlennek tartja, jóllehet ezt a kérdést a diplomáciai elismerésre tekintettel nem vizsgálhatta. Kossuth megalapozottan védekezett azzal kapcsolatban is, hogy mint nemes ember, a Szent Korona tagjaként jogszerűen használta a magyar királyi címert.

– Hogyan szereztél tudomást az ügyről?

Volt kollégám, nagy tudású, több nyelvet beszélő principálisaim egyike, Dr. Gayer Gyula ügyvéd - akinek múlhatatlan érdemei vannak az Ügyvéd Múzeum létrehozásában és kiállítási anyagának gyarapításában, rendszerezésében, és akinek igen kiterjedt nemzetközi ügyvédi kapcsolatai voltak - mesélte először ezt a történetet egy angol ügyvédküldöttségnek, a Budapesti Ügyvédi Kamara dísztermében, a fő falon elhelyezett, Kossuth Lajost ábrázoló festmény előtt. Minthogy rendszeres kapcsolatban állunk a Freshfields és az Ashurst irodákkal, ha alkalom adódott, én is elmeséltem ezt a történetet az angol kollégáknak. Az egyik ilyen találkozás után a Freshfields iroda egyik partnere hazautazása után két nappal elküldte az 1861-ben keletkezett ítéletet. Bár az ítélet angol nyelvezete 160 éves és olyan, mintha cirkalmas magyar jogi szövegeket olvasnánk ugyanabból az időből, mégis óriási élmény volt az elolvasása. Kossuth Lajosra nézve ugyan kedvezőtlen volt a döntés, de hihetetlen alapossággal, minden részletre kiterjedő, minden tényállításra és jogi érvelésre választ adó indokolással ellátott ítélet született.

– A brit hagyománytiszteletről nem csak az ötszáz éve egyformán nyírt gyep jut az ember eszébe, hanem a törvénykezés, az, hogy a jogászok – mi laikusok a filmekből tudjuk - több száz éves perekre hivatkozva szónokolnak. Vajon a Ferenc József és Kossuth Lajos közti pernek is voltak-e előzményei, illetve az ottani döntés hatással volt-e későbbi ügyek kimenetelére? 

A felek által a perben előadott érvelésekből jól látható az angol common law jogalkalmazás precedensekre épülő jellegzetessége és az is, hogy a bíróság nem az írott jog, hanem ún. equity (méltányosság) alapján döntött.

Például a perköltség kérdésében való döntésnél a Hullett v. The King of Spain ügyre hivatkoztak, amelyben a Lordok Háza arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy király méltóságán aluli volna, ha költséget ítélnének részére. Így aztán Ferenc József részére sem ítéltek perköltséget, jóllehet a per igen költséges volt.

Az ügy rendkívül nagy port vert fel és a vélemények igencsak megoszlottak a döntés helyességét illetően. Volt olyan mértékadó angol jogi kommentár, amely minden kérdésben Kossuthnak adott igazat. Figyelemre érdemes, hogy bár a fellebbezési eljárás során az I. fokú döntést helybenhagyta a bíróság, az ügyben eljárt összesen négy bírónak eltérő álláspontja volt az érdemi jogi kérdésekben. Az ítéletet azóta is nagyon sokan és sok ügyben hivatkozták, leginkább azzal kapcsolatban, hogy egy külföldi állam vagy uralkodó közjogi igénye érvényesíthető-e egy másik külföldi állam bírósága előtt.

– Ferenc József nyilván nem vett részt személyesen a tárgyalásokon, de vajon a jogban képzett Kossuth ott volt-e?

Ferenc József természetesen nem vett részt a tárgyalásokon, képviseletében gróf Apponyi Rudolf és megbízott angol ügyvédei jártak el.

Azt azonban bizonyosnak vélem, hogy Kossuth Lajos részt vett a tárgyaláson, hiszen személyesen vezette 12 angol ügyvéd munkáját. A részvételt támasztja alá Kossuth Lajos habitusa, személyes érdekeltsége és ügyvédi vérmérséklete is, ami nem engedte volna meg számára a távolmaradást. Mivel akkor Londonban élt, ismertsége és népszerűsége is a jelenlétet diktálta számára. Kossuth pontosan jól érezte a per "marketing" értékét és azt, hogy nagyszerű alkalmat ad nézeteinek nagy nyilvánosság előtti hangoztatására. Ne felejtsük, hogy a tényállást és a közjogi hátteret ő ismerte a legjobban és bármennyire is kiváló jogi tanácsadója és képviselője volt Ashurst úr és munkatársai személyében, bármilyen állításra, érvelésre ő azonnal tudott válaszolni.

– Ehhez persze nem csak jól, hanem szinte kifogástalanul kellett ismerni a nyelvet. Tudod-e, milyen szinten beszélt angolul Kossuth?

Az általam ismert források arra utalnak, hogy Kossuth igen jól beszélt angol nyelven. Ha nem így lett volna, hogyan is tartott volna rendkívül sikeres nyilvános beszédeket Amerikában és Angliában? Ő maga visszaemlékezéseiben arra utalt, hogy a szabadságharc előtti börtönbüntetése alatt egy eredeti angol nyelvű Shakespeare kötet alapján tanult meg angolul. Shakespeare-re való hivatkozásnak Amerikában és Angliában persze politikai célja is volt. Mindemellett Kossuth nemesi származású személy volt, édesapja Kossuth Antal is ügyvéd, bizonyára rá is hatással volt az 1800-es évek első évtizedeinek korjelensége, a reformnemzedék figyelme Anglia, mint követendő minta felé irányult, angolul tanultak. Gondoljunk itt egy percre gróf Széchenyi Istvánra is. Frank Tibor tanulmánya (FRANK TIBOR: (tripod.com)) Kossuth beszédeivel kapcsolatban Justin MsCarthy parlamenti képviselőt idézi: "Kétségtelenül egyike volt a legékesebben szóló embereknek, aki valaha angol népi hallgatósáfg előtt beszélt. Az az angol nyelv, amit ő beszélt, stíliusát tekintve a legnemesebb volt, s tanítani lehetett volna belőle az ékesszólást: Kossuth Shakespeare nyelvét beszélte."

– Hogyan kell elképzelnünk az 1861-ben zajló pert? A régi rajzokból ismert rizsporos parókában, földig érő talárban lássuk-e a résztvevőket? 

A fenti kép akár ma is készülhetett volna. Az Egyesült Királyság hagyománytisztelete közismert. Néhány éve Birminghamban jártam a Midland Circuit meghívása alapján. Meglátogattunk egy bírósági tárgyalást, és szinte ugyanezt láttuk (persze egy laptoppal a bíró előtt), viszont a talár (robe) és a paróka (wig) mit sem változott, fel is próbáltuk. 1861-ben már létezett a dagerrotipia, de tudomásom szerint a tárgyalásról nem maradt fenn felvétel, és szinte bizonyos, hogy ha ez egyáltalán megengedett is volt (amit kétlek), a felvétel készítéséhez valamennyi érdekelt hozzájárulására lett volna szükség.

– Bármennyire ismert és megbecsült férfiú lehetett Angliában Kossuth, ismertsége és tekintélye mégsem vetekedhetett a császáréval. Képes volt-e mégis független maradni a brit bíróság? 

Kossuth valóban rendkívül ismert és népszerű volt külföldön, mint az idegen segítséggel levert magyar szabadságharc vezetője. Mindemellett az is tény, hogy az ítéleti döntésben jelentős szerepet játszott az a körülmény, hogy Viktória királynő diplomáciai kapcsolatot létesített Ferenc Józseffel, ezzel annak császári és királyi minőségét elismerte. Az angol bíróság ennek tükrében nem hozhatott olyan döntést, amelyben a felperes magyarországi királyi minőségét kétségbe vonja. Kossuth védekezésének egyik szála ugyanis az volt, hogy Ferenc József nem jogszerű uralkodó Magyarországon. Vajda Emil 1892-ben megjelent  Kossuth élet- és jellemrajzából idézek ezzel kapcsolatban: "S midőn Kossuth elvbarátai sürgetésére fölebbezett a lord kanczellárhoz, ehhez a magas állású úrhoz is talált hátulsó ajtót a bécsi befolyás. Ő lordsága rámondta az ament az első fokú ítéletre…"

– A Kossuth-bankók az 1848-49-es szabadságharc idején alig több, mint egy évig voltak forgalomban, mégis a függetlenség szimbólumává váltak.  Az Angliában nyomtatott bankjegyeknek mi lett a sorsa?

Az angol bíróság kedvezőtlen döntése értelmében sajnos mintegy 17 (más források szerint 23) tonnányi kinyomtatott bankjegyet megsemmisítettek, a bankók nyomtatására szánt, de fel nem használt resurgo (feltámadok) vízjeles papírokat pedig egyszerű borítékok készítésére használták fel. Szerencsére néhány bankjegy elkerülte a megsemmisítést. Íme az 1 forintos bankjegy képe:                                      

Kossuth Lajos, az igazságát kereső ügyvédként és politikusként, nem adta fel. Az első amerikai és a második angliai kísérletek után még egyszer, Olaszországban, újból megpróbálkozott a Kossuth-bankók nyomtatásával, de ez alkalommal is sikertelenül.

– A brit tradíciókkal kapcsolatos az a tény is, hogy a peres feleket képviselő két ügyvédi iroda, a Freshfields és az Ashurts ma is léteznek, sőt mindketten világcéggé nőttek. Úgy tudom, a Szecskay ügyvédi irodának is van dolga velük?  

Igen, és ez az, ami számomra leginkább érdekessé teszi ezt az egyébként is különleges és sokat hivatkozott pert. Freshfields ügyvéd úr volt a jogi tanácsadója és képviselője Ferenc József császárnak, Ashurst ügyvéd úr és irodája pedig Kossuth Lajosnak. E két kiváló angol ügyvéd irodája tehát legalább 170 éve létezik és mára több ezer ügyvédet foglalkoztat mindkettő, az egész világra kiterjedő hálózattal, a legmagasabb szintű nemzetközi elismertséggel (www.freshfields.com, www.ashurst.com). Mindkét irodával rendszeres kapcsolatban állunk.  Egy francia kollégánk, aki itt Budapesten a 90-es években közel öt éven át velünk dolgozott, visszatérése után az Ashurst iroda partnere lett. Képzeljük el, mintha ma Magyarországon sok ügyvédet foglalkoztatva lenne Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös Károly - akik valamennyien ügyvédek voltak - nevét viselő, jogfolytonosan működő ügyvédi iroda. Közép-Európa történelme azonban másként alakult.

(Az interjú az Országút című folyóiratban jelent meg)