ÜNNEPI KVÍZ

Néhány hete, ott Genfben, a reformáció túlméretezett emlékműve, várfal-széles kő-kolosszusa tövében, lenyűgöztetvén bár a fenséges formáktól, s ámuldozván bár a nagyságos történelem olykor magyar szereplőket is hátára kapó katartikus sodrásán, mégis annak az apró tiszaháti református templomnak a képe járt az eszemben, amelyben 1900-ban Süttő Flóra Idát, a nagyanyámat megkeresztelték. A fatornyos csetfalvi templom lelkipásztora történetesen a dédnagyapám volt, így aztán nagymamának, legalábbis úgy képzelhetnék katolikus testvéreink, valami protekciós keresztelő dukált, csakhogy az alapján az erkölcsi fegyelemből és protestáns aszkézisből összeszőtt puritán világszemlélet alapján, amit nagymama több-kevesebb sikerrel közvetíteni próbált – sajna (vagy szerencsére) más hatásoknak is kitett – egyetlen fiúunokája felé, nehezen hihető, hogy Süttő József nagytiszteletű dédapám kevésbé ostorozón hirdette volna az igét, lágyabb hangon dörögte volna el a ke-reszt-ség sák-ra-men-tuma szópárt, langyosabb vizet loccsantott volna  harmadik gyermeke (később még kettő született) homlokára, vagy rövidebb zsoltárt választott volna a ceremónia lezárásául, hogy felesége, Ecsedy Ida Vilma hamarabb vehesse keblére az elpilledő csecsemőt, legföljebb abban lehetünk biztosak, abban azonban nagyon is, hogy ilyen terjengős, a pápisták szószaporítására hajazó barokkos mondatburjánzás, mint ez itten, még idézőjelek között, még ironikus utalásként sem kunkorodott volna soha elő tömött barna bajsza alól. Nota bene olyan kvízjáték sem illett volna hozzá, amilyennel most a késő ivadék akarja próbára tenni az Utisz Blog olvasóinak türelmét, mentség csupán annyi, hogy a citált mondatok a protestantizmus épp megérkező kerek ünnepével kapcsolatosak, és tegnap este egy véletlenül felütött könyvben bukkant rájuk. No de vajon ki a szerző?

Magamat az egyházi átok ellenére kálvinistának tudom, a kálvinistaságnak négyszáz év óta élt és bevált értelmében. Ha azonban a kálvinista nevezetet köldöknézésre, szemforgató kvekkerségre, „szentgyakorlat”-ot űzők számára foglalják le hivatalosan: akkor – hát akkor, de csakis akkor, nem vagyok kálvinista. De protestáns vagyok, és protestáns maradok akkor is, s e gyönyörű szónak igaz mivoltában protestálok, hogy liberális, szabad magyar hitvallásból sors-sújtotta, téboly felé támolygó emberek a klerikalizmusnak, a reakciónak segédcsapatokat szervezzenek.

 

(A fényképek természetese Csetfalva templomát mutatják.)