ARANNYAL SZALONTÁN

Arany Jánost ünnepelve, magyar írók és költők csapatával jutottam el Nagyszalontára.

Idejegyzem, hogy később újra megkereshessem, néhány előadás címét: Határ Győző: „Halandó létünk cukrozott epéje…”, Pósa Zoltán: Nemzeti mítoszteremtő művek az eposztól az animációig, Mezey Katalin: Arany János korszerűsége (a népi hagyomány és a „hivatalos” műveltség), Szörényi László: A Toldi „dilógia” (A Toldi és a Toldi estéje változatainak tanulságai), Ágh István: „A lantot, a lantot szorítsd kebeledhez…” 

Élmény volt, ahogy a 93. Évében járó Dánielisz Endre, szalontai irodalomtörténész, Arany-kutató végigvezetett bennünket a városon: Arany, Sinka, Zilahy szülőháza, a református templom, a Csonka torony, a csizmadia műhely (tillaárom haj…). Leírom a legszívfájdítóbb-szívmelengetőbb történetét: Arany János, mint köztudott, szüleinek tizedik gyermekeként jött a világra. Azt már kevesebben tudják, hogy közülük a legidősebb, Sára érte csak meg a felnőttkort, a többi nyolc testvér gyerekként, vagy épp csecsemőként halt meg. Jánost 45 éves édesanyja már képtelen volt szoptatni, szerencsére Sárika épp akkor szülte meg saját gyermekét, amikor kisöccse megszületett, így ő szoptatta a költőt.  

Egyik este az én Arany parafrázisaim is elhangzottak. Idemásolok néhányat, előbb dőlt betűvel az eredetit, aztán az én változatomat.

Járnak hozzám méltóságok,

Kötik rám a méltóságot:
"Megbocsásson méltóságtok,
Nem érzek rá méltóságot."

Hívnak a méltóság-kötözők mobilon s emileznek,

Megigérik, hogy az ő méltóbb köreikbe bevesznek:

Méltatlan amúgy is, odaát egy „éppen ilyennek”,

De ha nem méltánylom, bocsi, ők már semmit se tehetnek. 

* 
Kis keresztem

Hogy szereztem?
Feleljétek ezt, ha kérdik:
Elkopott a lába térdig.

Kis keresztet

Hogy szerezzek?

Visszaadni most a divat,

De kinek nincs, vissza mit ad?

* 
A világ egy rozzant csárda,

Rossz menedék télbé', nyárba';
Télbe' fázol, nyárban ázol:
Mégis benne éjszakázol.

A világ csak egy QR-kód,

Nincs mögötte, tán nem is vót

Soha semmi, csak egy nagy lyuk,

A többit mind kitaláljuk.

*

Ma hatvankét esztendeje annak,

Mikor engem megtettek Johannak,
Esztendeim hát bövibe' vannak
Nem sok időt igérek magamnak.

Hatvankét éve, hogy lett belőlem Pista,

tele van már velem mindenféle lista,

csurig vagyok én is már saját magammal:

ennyit élni együtt egy ilyen alakkal!