A NEM LÉTEZŐ KORPUSZ (XAVÉR KREUZ)

Olvasom a Budakeszi Hírmondó júniusi számában 90 évesen is a Xavér keresztért címmel megjelent írást. A „történet főhőse”, aki szerénysége okán nem kíván az újságban névvel szerepelni (sajnos az újságíró is anonim maradt), évtizedek óta viseli gondját a város belterületén álló keresztnek.

Hogy a Xavér kereszt jelentős emlékműve városunknak, az abból is sejthető, hogy fél éven belül másodszor közöl cikket róla a Hírmondó. Legutóbb 2018 novemberében Ádám Éva írt róla, adatait a Kőrösiné dr. Merkl Hilda által szerkesztett Budakeszi évszázadai a harmadik évezred kezdetéig című könyvből véve, a könyv pedig a kereszt újraállítását, illetve az elveszett bádogkorpusz új, 20. századi műalkotással történő helyettesítését szorgalmazó Dr. Siklósi Gyula régész, történész kutatásain alapult.

Kiderül belőle, hogy a hajdani Kreuzgasse és Waldgasse sarkán (a mai Kossuth utca és Erdő utca kereszteződésében) már 1768-ban is állt kereszt. A „Xaver Kreuz” egy feliratmaradvány szerint 1862-ben készült el, és 1915-ben már megvolt körülötte a kovácsoltvas kerítés is. Az eredeti kereszten egy dél felé néző festett bádogkorpusz volt.  

Mivel az eredeti bádogkorpusz nem maradt fenn, sőt olyan minőségű fénykép sem maradt róla, amely egy hiteles rekonstrukció kiindulópontja lehetett volna, ezért 1989-ben Siklósi Gyula felkérte Keresztes Dórát, a Budakeszin élő képzőművészt, készítsen a kőkeresztre egy új, egyedi művet, egy saját pléhkrisztust.

Keresztes Dóra szívesen vállalta a megbízást és Siklósi Gyulával folyamatosan konzultálva, munkatársak segítségével hamarosan elkészítette a korpuszt. Hogy kik vettek részt a műalkotás létrehozásában, illetve a keresztavatáshoz kapcsolódó munkálatokban, azt a Xavér kereszt felállításakor kiadott nyomtatott emléklapról másolom: Bereczki Sándor lakatos, Blaner Antal bádogos, Fecskovics János lakatos, Gellér Mihály szitanyomó, Hamlschlager György vésnök, Jávorka József kőfaragó, Keresztes Dóra festő és grafikus, Lukácsy Győző díszítő-szobrász, Márton Sándor kőműves, Dr. Németh László plébános és Sopp András lakatos. (Az emléklap névsorában Keresztes Dóra azért szerepel grafikusként is, mert ő készítette az emléklapon látható és az íráshoz mellékelt metszetet is.) Mindnyájan önzetlenül, fizetséget nem kérve, arra nem is számítva dolgoztak. Rajtuk kívül még 22 név szerepel az emléklapon, ők adományukkal segítették a keresztállítást: Beliczay Tamás, Bucsics Imre, Eszterle László, Halmos Imre, Herczeg Mária, Hunyadvári Lászlóné, Kardos József, Kóthy István, Kun Éva, Majda Imre, Mészner Antal, Nagy Gáspár, Németh Józsefné, Orosz István, Páni Ferenc, Remzső László, Somogyi János, ifj. Sopp András, Dr. Siklósi Gyula, Szekeres József, Tóth-Kovács József.

Az alkotást 1990-ben (emlékezetem szerint Nagypéntek napján) Dr. Németh László plébános szentelte föl, a szentelés előtt Siklósi Gyula történeti és régészeti szempontból mutatta be a keresztet, Nagy Gáspár pedig Keresztes Dóra korpuszát méltatta költői szavakkal:

„Itt a kő és bádog találkozása már a századelőtől hagyomány; a hely pedig arra inspirálta Keresztes Dóra grafikusművészt, hogy valóságos négydimenziós térbe helyezze a Corpust, hogy a kereszt mind a négy oldala részesüljön a testből. És a szenvedéstörténet rekvizitumai által a történetből is. A megfeszítés brutalitásából és a szégyenből. Valószínű, hogy a középkor óta ismeretes archaikus népi vallásosság tanító és példát elmondó jellege is ihlette a kínzóeszközök, szerszámok, kellékek bemutatására. A Corpus osztottsága vagy „szétdaraboltsága” bár meglehet, erősen elüt az emlékezeteinkben élő Pléhkrisztusokétól, meggyőződésem szerint korszerű és művészi leképezése annak a kornak, melyben élnünk adatik. Mert benne van az Egész, az Egy és oszthatatlan misztérium utáni vágyódásunk, töredékességünk is az összes következményeivel együtt.”

A választott idézet, benne a kellékek sorolása, illetve az osztottságra, a szétdaraboltságra való utalás segíthet a műalkotás felidézésében, az emlékezésben. Csak idéznünk lehet, csupán emlékeznünk lehet rá, maga a mű ugyanis megsemmisült. Pontosabban megsemmisítették. Körülbelül egy évvel a felszentelés után valaki (állítólag egy, a faluból éppen elköltöző diakónus) festékkel öntötte le a keresztet. Az illető úgy értelmezte Keresztes Dóra munkáját, hogy azon szabadkőműves jelképek láthatók. A felszögezett korpusz mellett, ahogyan az európai egyházi művészetben gyakorta történt, az Arma Christi motívumai színes bádog-kivágatokként jelentek meg: létra, kalapács, lándzsa, fogó, töviskorona, korbács, kehely, szivacs és persze a négy szög. Szabadkőműves jegyekként értelmezni őket balgaság, ahogy a fölhozható másik vád is műveletlenségre vall, hogy tudniillik ne a magyar művészetből fakadna a szenvedés eszköztárának kereszten történő megjelenítése. Segesvártól Mezőtelegdig, Siklóstól Vörösberényig, Nádújfalutól Máriabesnyőig, Mátraverebélytől Gyöngyöspatáig sorolhatók a példák. Azzal, hogy az alkotó nem a konvencionális út-kereszteket utánozta, hanem annak a négydimenziós hit-élménynek a megmutatását tűzte ki célul, amelyre Nagy Gáspár is utalt, s a kereszt terének misztériumát hiperkockaként értelmezve tágítani próbálta a hagyományos corpus értelmezések geometriáját bátor feladatot vállalt és oldott meg. Fontos mű született, azok a képzőművész kollégák és esztéták, akik rövid létezése alatt láthatták Keresztes Dóra korpuszát, az alkotó főműveként értékelték. Tudomásunk szerint fénykép nem nagyon maradt a keresztről, az írás alatt található fotó a munka során, a művésznő kertjében készült (a fényképezés miatt lehettek kihordva a félkész elemek), a bal alsó sarokban épp hogy látható apró makett segítségével képzelhető el, milyen is lehetett Keresztes Dóra Xavér-keresztje.

Az alkotás megrongálója ellen nem indult eljárás, a falu (akkor még falu volt Budakeszi) vezetése nem gondoskodott a restaurálásról, az elkeseredett, lelkileg megtört a művésznek pedig – érthető módon – nem volt ereje, hogy újra megfesse megalázott Krisztusát. Műve úgy tűnik, törlődött a hivatalos emlékezetből, legalábbis a kereszt történetéről tudósító könyvben és a Hírmondó cikkekben említés sem tétetik róla. A festett, sokalakos bádogkorpusz helyére egy kegytárgykereskedés kommersz öntvényét szögezték fel, olyat, amelyet igénytelen helyeken százával látni, ráadásul nem is a déli oldalra, ahol az eredeti, 19. századi corpus volt, és ahová Keresztes Dóra a kompozíció főalakját helyezte, hanem a másik, az északi oldalra. Furcsa és méltatlan helyzet, hogy a most látható giccskereszt alatt majd' három évtizedig ott virított az 1990-es avatásra készített kőtábla, amely tudtul adta, Keresztes Dóra pléhkrisztusa előtt áll az utas, noha a jobb ízlésű vándorok folyamatosan kételkedtek az információ hitelében, s kétségüknek olykor hangot is adtak.