"DEÓ GRATIAS!"

A  ma kétszáz éves Arany János emlékére 

Apánk könyvtárát szanáljuk. Felszámolást is írhatnék, de a latin eredetű szóban talán a megmentésre utaló jelentésből is lappang valami. Szanálás … szanitéc … szanatórium. Mens sana in corpore sano.  Van könyv, amelyet a húgom vesz magához, van, amit én, gondolunk az unokáira is, egy-egy kötet kapcsán eszünkbe jutnak ismerősei, lesz, amit Kárpátaljára küldünk és akad, amit csak kiteszünk a Gazsiról elnevezett könyvtár előtti ládába, viheti, aki akarja.

Kezembe akad egy apró fekete borítójú könyv. Buda halála. A könyvek zömére jól emlékszem, erre nem. A cím alatt a dátum: 1863. Második kiadás. Budapest, Franklin–Társulat. Gyorsan rájövünk, az évszám nem lehet a könyv megjelenésének dátuma, hanem a költemény elkészültére vonatkozik. A Budapest név nem is szerepelhetne a dátum mellett, hiszen csak 1873 óta használatos, 1863-ban még a lánykori nevét, a Pest-Budát viselte.  1873 óta létezik a Franklin-Társulat is, legalábbis ekkor vették föl Benjamin Franklin után a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt. elnevezést, eladdig a Landerer és Heckenast nevet használták, amelyet ugyebár a Talpra magyar legendás nyomtatása óta minden elemista ismer.

Arany egyébként a Buda halála előtt épp Heckenasttal állt szerződésben, ő nyomta a könyveit, 1864-ben pártolt át Ráth Mórhoz, életének utolsó szakaszában és a halála utáni két évtizedben Ráth adta ki és terjesztette az Aranyokat.

A Ráth örökösöktől 1900-ban szerezte meg a Franklin-Társulat az Arany művek kiadói jogát, pontosabban Ráth Mór kiadójának bekebelezésével hozzájutott a jogokhoz is. A komplikált történet szerint a Révay-kiadó már megegyezett Arany László nejével, a szerzői jogok tulajdonosával, hogy negyedmillió koronáért megveszi az életművet, ekkor azonban Ráth élve egy korábbi, még a költővel kötött szerződésében biztosított elővételi joggal megtámadta az egyezséget. A támadás mögött valójában már nem az elborult elméjű Ráth, hanem a kiadóját megvásárolni készülő Franklin-Társulat állt, aminek ily módon szinte az ölébe hullt Arany János. Az Arany kiadások történetét egyébként Bisztray Gyula írta meg, az ő Az Arany János-kiadások rostája (1883—1958) című dolgozatában olvasom, hogy „A Franklin-Társulat legtöbb kiadványa, köztük az Arany-kiadások nagy része évszámjelzés nélkül jelent meg. A kiadás évének eltitkolása a Franklin-Társulatnak következetesen alkalmazott üzleti fogása volt, hogy a raktáraiban éveken, évtizedeken át tárolt íveket bármikor olyan kiadványként vethesse piacra, melyről azt hihesse a jámbor olvasó, hogy: „Készült ebben az esztendőben". Ezzel a kalendáriumok-korabeli trükkel a kiadó mindenesetre elérte célját. Sem a közönség, sem a szakkörök nem tudták soha ellenőrizni a matrica­kiadások számát. Ma, utólag még kevésbé lehet megállapítani, hogy ez s amaz „kiadás" melyik matricakészlet felhasználásával s mikor készült? Ezért az Arany János-bibliográfia idevágó fejezete örökre félhomályban marad. Jellemző erre nézve, hogy még Voinovich Géza (a szerzői jogok részese) is csak általánosságban tudta összegezni a Franklin-féle Arany-kiadásokat.” No, mindezt csak azért iktattam ide, hogy megindokoljam, miért nem tudom mikor jelent meg apu könyvecskéje.

Az azonban tudható, hogy 1914. január 10-én már megvolt. Olyannyira, hogy már el is olvastatott. A 143. lapon, a „Vége” szó után ceruzával jegyezve a következő mondatok olvashatók: „Deó Gratias! Hála a jó Istennek! Befejeztük 1914. I. 10.-én.”

Ugyanennek a kéznek – szinte biztos vagyok benne, hogy női kéznek – apró betűs, finom írásával több jegyzet is szerepel a könyvben, magyarázatok (pl. a szövétnek = fáklya), adatok (Aëtiosz: római hadvezér), javítások (pl. a Harmadik ének címe A tanács visszája, nem pedig visszálya). A meglehetősen sok javítás miatt igazat kell adni Bisztray Gyulának, aki szerint a Franklin-Társulat Arany-kiadásai, különösen az 1925 előtti kötetek temérdek panaszra és jogos kifogásokra adnak okot. A ceruzajegyzetek közt elmélyült olvasatra utaló jegyzetek is vannak, az egyik versszak mellett ez áll: „plasztikus stílus”:

Paizsa szék mellé heverőn támasztva,

Bal könyökét annak szélére nyugasztja,

Hajtja halántékát egy ujja hegyére,

Mélyen alácsordul szakálla fehére.

Valóban az!

Van egy meglepő jegyzet a Negyedik ének első versszaka mellett, ami csupán egy dátum: 1914. szeptember 26. Úgy látszik, a januárra végigolvasott könyvet szeptemberben újra elővették.

Parancsol a húnok ifiabb királya;

Kard az egész földet véresen bejárja:

Fegyverviselő nép mindenki felüljön,

Buda szállására, hadi szerbe gyüljön.

A véres kard körbehordozása a hadba hívás jele volt, így történt a tatárjárás és Mohács előtt, és úgy látszik, 1914 szeptemberében a Buda halálát jegyzetelő kéz tulajdonosa hirtelen aktuálisnak érezte Arany verssorait.  A rosszul kezdődött háború egyre rosszabb fordulatokat vett. A szerbiai kudarc után az orosz front is összeomlani látszott. A 1914. szeptember 17-én kezdődött meg a Monarchia legfontosabb galíciai erődjének, a 130 ezres sereg által védett przemyśli erődnek az ostroma. Épp a mi jegyzetünk napján, 26-án zárták végképp körbe az oroszok Przemyślt és az eseményről szinte minden európai újság tudósított.  

A 26. lapon található dátumot jegyző kéz írása ugyan hasonlít az utolsó oldal kissé tán ironikusan is értelmezhető fohászához – Hála a jó Istennek! Befejeztük… –, de a betűk kissé nagyobbak és a sor erősen fölfelé tart (az előző jegyzetek mind vízszintesek voltak), ráadásul alá is lett húzva. Más olvasó jegyzete lenne, vagy csak a háború izgalmait tükrözné az írás? Olvasó, vagy olvasók? Az a január tízediki jegyzet többes számban íródott: befejeztük. Az egységes, nőies íráskép alapján jelent meg egyetlen személy a képzeletemben, de a logika alapján többekről kellene írnom. Közösen, talán hangosan és felváltva többen olvasták a Buda halálát.

A könyvecske legutolsó oldalán (amelyet a nyomdászok hátsó előzéklapnak hívnak) valaki rövid tartalmi összefoglalókat írt a költemény énekeiről. Pontosabban csak a 7., 8., 9. és  a 10. énekről. Mivel egy lap sem hiányzik a könyvből, a többi összefoglaló, ha létezett egyáltalán, bizonyára különálló papírokra volt írva. Nagyobb betűk és szélesebb sorközök, mint az utolsó, a 143. oldalra írt Deó Gratias-szal kezdődő szöveg, de azért nagyon hasonlít az írás, mintha ugyanabban az iskolában tanulták volna.

Vannak a könyvben másfajta sorok is, olyanok, amelyek biztosan más kéztől vagy inkább kezektől származnak. A kezekhez tartozó név, legalábbis az egyik tudható, hiszen többször is le lett írva: Grűnfeld Miska. Cirill betűkkel így: Гринфелъд Миша. Úgy látom, a magyar és az orosz írás különbözik, a cirill betűket író kéz valamivel erősebben nyomta rá a ceruzát a lapokra, a betűképek dőltebbek, díszesebbek, cirkalmasabbak. Könnyű összehasonlítani őket, mert a latin ábécé betűi mellett, amelyet a puhább vonalakat húzó kéz írt, ott sorjáznak rögtön az orosz betűk. A sorrend nyilvánvaló, előbb az írt, aki a magyar ábécét tudta, aztán jött az, aki az oroszt. Magyar ábécét mondok, mert noha ékezetes betűk nincsenek a sorban, Sz betű viszont van. Mellette ott a cirill C. Kétszer is leírták az ábécét, előbb írott, aztán nyomtatott nagybetűkkel. Határozott, kissé gyerekes írás mindkettő, nagy, a Deó Gratias-nál sokkal nagyobb, de az énekek összefoglalóinál is nagyobb méretű betűk. A költeményt magát nem nagyon bolygatták, a könyv fedelének belső üres oldalát és az előzéklapokat írták tele. Vélhetően oroszra próbált tanítani valaki egy magyart, vagy magyarra valaki egy oroszt. Vajon Grűnfeld Miska melyikük lehetett? A nevek sorrendjéből ítélve ő volt a magyar.

Találok egy időpontot: 3/XII 1914, vagyis 1914. december 3. Ha háborús eseményhez akarjuk kapcsolni, előző nap esik el Belgrád, az újságok harmadikán jelentik be. Nézem nagyítóval is a dátumot, azt a ceruzával írt 1914-et 1944-nek is lehet olvasni. Ha így van, akkor már egy következő világháború zajlik, és hamarosan megkezdi Pest, majd Buda ostromát a szovjet hadsereg. Buda halála! Az interneten egyetlen Grűnfeld Miska nevű személyt találok (Grünfeld Mihályt többet is), aki ráadásul épp Nagyszalontán született, akárcsak Arany János. A születési dátum 1899, vagyis ha 1914-ben jegyzetelte tele a Buda halálát, akkor 15 éves volt, ha 1944-ben, akkor 45 éves. A gyerekes írásképhez jobban tudok kapcsolni egy 15 éves fiúcskát, az orosz nyelv tanulása miatt viszont valószínűbbnek tartom, hogy 1944-ben vagyunk. Van néhány szó a név és a dátum fölött, nem tudom kibetűzni, lefotózom és átküldöm Baka Tündének, aki egyszer már segített, amikor egy Bogdanov vers fordításába tört bele a bicskám. Jön is a válasz: Проведил В День Конституции (= Bejegyezte az Alkotmány Napjára...) Tünde ráadásul azt is tudja, hogy a Szovjetunióban az Alkotmány Napját 1937-től 1977-ig épp december 5-én ünnepelték az 1936 december ötödikén kihirdetett, sztálininak nevezett alkotmány emlékére.  

Egy nap is udvarhoz rendelte a főket,

Áldozni, tanácsba, összehivá őket;

Gazdag aranyhímmel vont falu sátorban

A nagyok, a bölcsek telepedtek sorban.

Vajon keressük-e a párhuzamot Buda törvénykezése és Sztálin alkotmánya között? Eszébe jutott-e ilyesmi Miskának vagy a társának (társnőjének?), amikor 1944-ben ceruzajegyzeteket írtak a könyvbe? Mert az ugyebár biztosan eldőlt, hogy 1944-ben vagyunk. Sajnos az interneten megtalált születési évszám mellett ott a halál éve is: Died 1945 in Békéscsaba, Hungary. Cause of death: killed by the Nazis. Grűnfeld Miska minden hozzátartozójának neve mellett ugyanez az évszám és ugyanaz a halálok: 1945, megölték a nácik.

Михаил Гринфельд – begépelem így is, orosz betűkkel az internetes keresőbe, aztán a Facebook ismerőskeresőjébe is. Több egykor élt és ma élő férfi nevét is kidobja a gép, vannak Moszkvában, Szentpéterváron és vannak Izraelben is. Lehet, hogy mégsem a nácik által meggyilkolt magyar Miska, hanem egy orosz katona lehetett az emberünk? A 2. Ukrán Front 1944. augusztus végén érte el a történelmi Magyarország határát és október elején a csonka országét.  A nagy alföldi páncéloscsaták után decemberben már Budapest felé özönlenek. Alig hiszem, hogy a szovjet Alkotmány napját munka-, azaz harcszünettel ünnepelték volna. Talán a tisztek? Lehet, hogy Miska egy tiszt volt?

Böngészem tovább a könyvecskét, a cirill betűs jegyzetek közt rálelek egy címre:  Крымская А.С.С.Р. город Симферополь улица Пушкина дом № 4. кв. 3. Beguglizom, meg is van Szimferopolban a Puskin utca, a Krím félsziget közepén, nyugatra és dékeletre is nagyjából 30 kilométerre a tengerparttól, bár a háromszintes házról, a négyes számúról, amit szintén megtalálok, azt hiszem, hogy a második világháború után épülhetett.  A cím alatt újra ott a név, immár ötödször, de egyszer sem Mihailként, hanem most épp a becéző Misa alakban, aztán egy évszám, 1915 és a Рождение (= születés) szó. Egyelőre tehát az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy egy huszonkilenc éves szimferopoli zsidó fiatalember, a szovjet hadsereg katonája oroszra tanít valakit és az a valaki magyarra tanítja őt. Tankönyvül, jobb híján a Buda halálát használják.

Beszkennelem, fölnagyítom a lapokat, közel hozom a képernyőn, hogy egyenként vizsgálhassam meg a betűket. Igen, egyikük az orosz írást gyakorolja, másikuk a magyart. Látható, hogy egyikük sem jártas a másik nyelvében. El e-mailezem Tündének a képeket Szegedre, jön is a kimerítő válasz azonnal:  1. Az 'r' betűt nem sikerült leírnia, helyette orosz 'ч' áll a Grinfeld szóban a lap tetején, és az 'l' helyett is írott orosz 'л'-t kanyarít. A lap alján a keretben szintén a grinfeld szó szerepelne, de a 'g' helyett is 'ч'-t ír, a magyar 'r' helyett orosz 'р'-t, amely azzal azonos hangzású. Az 'f' nem sikerül, az 'e' kimarad, és megint orosz írott 'л'-et használ. Úgy tűnik, nem tud magyarul. 2. Az első kép szövegét ismétlő írás nekem ügyetlen másolásnak tűnik. Mintha egy oroszul nem tudó másolta volna. Például itt a Grinfeld Misa neve után - úgy tippelem - az apai neve van leírva, eléggé ügyetlenül: 'Захарович'. Ez magyarul: Zakariás fia. Zakariás lehet keresztény (Keresztelő Szent János apja), de lehet zsidó név is Zakariás próféta után. Köszönöm, Tünde. A katonánk neve mostantól legyen Михаил Захарович Гринфельд. Mihail Zaharovics Grinfeld. Talán Grünfeldnek ejtette, vagy magyar partnere annak hallotta, mert latin betűkkel úgy van írva. Összesen hatszor írták be a nevét a Buda halálába, a magyar betűk írójának a neve egyszer sem szerepel.

Találgatni kezdek. 1944 őszén az alföldi páncéloscsaták során 117 360 fő volt a 2 Ukrán Front hivatalos vesztesége. Az állomány 13%-a. Ennyi halotthoz legalább kétennyi sebesültet kell számolni. Az ország tele alkalmi kórházakkal, ahová ápolónők kellenek, ha nem jönnek maguktól, viszik őket. Anyám sokszor mesélte, 20 éves volt 45-ben, húgával Szegedről Győrbe menekültek, ott érte utol őket a front, másnap már sebesülteket kötöztek egy iskolából átalakított katonai kórházban. Felnőttként is beleborzongott. Úgy képzelem, hogy a Buda halála fölött is egy sebesült orosz katona és egy ápolóvá épp kinevezett magyar lány dugja össze a fejét. Talán az a kórház is egy iskolában volt, s a könyvtár polcáról sebtében kapták le az első kezük ügyébe kerülő könyvet …

Az első kezük ügyébe kerülő könyv, vagy tudatos választás volt-e a Buda halála? Jó lenne azt hinni, hogy szándékosan nyúltak az eposzért, ehhez azonban azt kellene feltételeznünk, hogy valami közvetítő nyelv segítségével jól megértették egymást, meg persze az is, hogy a magyarul tudó ismerje és el tudja magyarázni azt a történelmi üzenetet, ami a világháború idején oly aktuálissá tette Arany művét. A hun birodalom összeomlása a nemzethalál képzetét idézi, ami az eposz írásakor, a szabadságharc leverése után talán nem is jelent meg oly fenyegető vízióként, mint épp 1944-ben. A hunok és a germán törzsek ellentéte az évszázados magyar-német szembenállást példázza, a végzet két jó szándékúnak látszó német származék, a berni szász tanácsadó Detre és a gót Krimhilda, Etele szépséges, de Szigfrid megbosszulását tervező felesége képében jelenik meg. A németbarátság voltaképp gonosz ármány – vajon kiolvasta-e a könyvből két ismeretlen olvasónk a világháború utolsó hónapjaiban Arany János üzenetét?

A könyv belső címlapján két pecsét van, az egyik, a kékeslila színű ovális pecsét szerint a könyv valaha az Angolkisasszonyok budapesti felsőbb leányiskolájának tulajdona volt. A másik, a pirossal nyomtatott nagyobb és díszesebb pecsét felirata: Nagy Ferenc „Őrangyal” gyógyszertára, Csépa. Apám Csépán született, a patikus lánya, Nagy Andrea (Babuci) jó pajtása volt, kapcsolatuk felnőttként is megmaradt, az tehát biztosra vehető, hogy a könyv a patikából került át valahogy apám könyvtárába, ami azt jelenti, hogy a patika polcán már egy telejegyzetelt könyvecske állt. Találok adatokat a gyógyszerészről is: Nagy Ferenc (1892-?) karakószörcsöki, gyógyszerész oklevelét 1920-ban Budapesten szerezte, 1921-től patikabérlő volt Zalalövőn, 1923-ban vette át Csépán az 1880-ban alapított "Őrangyal" gyógyszertárat. Felesége: Lazi és Berniczei Ghillány Piroska, gyermekei: Ferenc és Andrea. Arról persze, hogy a Buda halálát hol szerezte, nem szól a fáma, az viszont pontosan tudható, hogy a gyógyszertárak államosítására az egész országban egységesen és meglepetésszerűen, egyetlen nap alatt, 1950. július 28-án került sor. Nyilván ekkor menthették ki a zsebbe rejthető Buda halálát, talán nem okozva ezzel felbecsülhetetlen kárt a friss állami tulajdonban. A procedúra egyformán zajlott mindenütt, Csépa sem lehetett kivétel, az üzletben található ingóságokat leltárba vették, lepecsételték, a bejárati ajtó zárát lecserélték, a patikus lakásába nyíló átjárót befalazták.  Szívesen képzelem úgy, hogy Babuci születésnapi ajándékként adja át Csépára hazalátogató apámnak a megmentett könyvet. (Apu július 13-án volt épp 25 éves, középiskolai tanár Kecskeméten, ahol eljegyzett menyasszonya van anyánk személyében, de a szünidő egy részét még Csépán tölti az édesanyjával.) Ő, Babuci lett volna az ápolónő a hadikórházban? Ha igen, akkor alighanem a legközelebbi város, Kunszentmárton vagy Szentes kórházába vitték. Azért választom Szentest, hogy leírhassam, az ottani iskolából átalakított kórházban lábadozott egy ideig Heinrich Böll is.

A másik pecséten feltüntetett Angolkisasszonyok lehettek a könyv első tulajdonosai. Az intézmény mint felsőbb leányiskola 1875-ben kezdte meg működését. Első otthona Pesten a IV. Lipót (1899-től Váci) utcában volt, később a IV. Irányi u. 3. sz. alatti épületbe költözött, a mi könyvünket tehát a Váci vagy az Irinyi utcai épület polcáról emelhette le valaki. Úgy képzelem, hogy az első jegyzetelő még e felső leányiskola tanulója (vagy tanára) lehetett, erre utal a „Deo Gratias!” fohász és a többes szám: „befejeztük”, és ezt erősíti a pedáns tartalomjegyzék szerű összegzés is a könyv végén.  A Tanácsköztársaság idején az iskola egyházi jellege megszűnt, az átalakulás során a könyvtárat is „szanálták”, talán akkor, 1919-ben indult el máig tartó vándorútjára a Buda halála. 

Összefoglalásképp leírom az eddigi állomásokat: 1900 táján megjelenik a Franklin-Társulatnál, 1914 előtt a budapesti Angolkisasszonyok könyvtárába, majd 1919-ben egy alföldi iskolába kerül. 1944-ben az iskolából hadikórház lesz, a könyvet egy ápolónő veszi magához, tőle kerül a csépai Őrangyal patikába. 1950-ben a patika államosításakor menti meg Nagy Andrea, ő ajándékozza Orosz László kecskeméti tanárnak, akinek halála után István nevű fia Budakeszire viszi a Buda halálát.   

P.s.: Egyszer apám, látva, hogy tíz év körüli unokája, Imola (a keresztlányom) elmerülten olvas valamit, történetesen a Harry Pottert, bosszúsan jegyezte meg: olvasná inkább a Buda halálát! Azóta a családban szállóigévé vált a mondás, amely többé-kevésbé minden szituációban jól használható: te mért nem a Buda halálát olvasod?