A NAGYKEVERŐ

A Pannónia. Ma avatták a felújított épületet, újra pompázik az 1954-ben átadott stúdió, a Sztálinbarokknak nevezett építészeti stílus budai iskolapéldája. Hogy eredetileg is filmstúdiónak épült, vagy Rákosi Mátyás mauzóleumának, arról megoszlanak a vélemények, a komor épülettömb monumentális megjelenése alapján az utóbbi sem zárható ki. Újra működnek a hangstúdiók, a vetítőtermek, a vágószobák és üzemel a nagykeverő is. Már annak idején is majdnem mindent meg tudtunk oldani a házon belül, voltak azonban filmes jelenetek, amelyekhez azért a külső segítség is elkelt. Egykori gimnáziumi osztálytársam akkoriban egy budai református gyülekezet lelkipásztora volt. Jankó, kérleltem, készülő filmem egyik jelenetébe kéne egy miatyánk, amit sokan mondanak egyszerre. Semmi gond, gyertek föl a vasárnapi istentiszteletre, mondta. Aznap aztán többször is elimádkoztatta csodálkozó híveivel az úrtól tanult imádságot, egészen addig, amíg hangmérnökünk, Zsebényi Béla a karzatról egy megbeszélt jellel értésére nem adta, hogy elégedett a felvétellel. Ne aggódj, nem kerül méltatlan helyre a Páternoszter, nyugtattam Jankót, de tudod mit, gyere be holnap 10-re a Pannóniába, ott fogjuk keverni, ami azt jelenti, hogy összepasszítjuk a képet a hanggal. (Ami azt illeti, tényleg nem történt semmi méltatlanság a Miatyánkkal, aki szeretné ellenőrizni, kattintson ide, ésaz Ah, Amerika című filmben 18:40-től meghallgathatja.) Keresd a nagykeverőt, mondtam Jankónak, a portás majd útbaigazít, de voltaképp nem is lesz rá szükséged, gyere csak föl egyenesen a lépcsőn, bele fogsz ütközni. Másnap a barátom be is jött a Pannóniába, feljött az épület, emblematikusan hosszú és méltóságteljesen széles lépcsőjén és a büfében beleütközött Marótiba, az igazgatóba, akinek sosem tudtuk meg a keresztnevét, mert mindenki Maróti elvtársként emlegette. A kultúra területén szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként lett a stúdió élére állítva, ő költötte ugyanis a Vasas futballcsapatának indulóját (a lelkesítő költemény ide kattintva olvasható el). Jankó, tehát a büfében beleütközött igazgatónkba, aki szokásával ellentétben ezúttal maga jött le „bélelt” kólájáért, és rögvest megszólította. Jó napot kívánok, a Nagykeverő úrhoz van szerencsém, nemde bár!  A büfében üldögélő rajzfilmesek és szinkronszínészek, akik tanúi voltak a jelenetnek, úgy mesélték tovább, hogy Jankó Nagykeverő elvtársnak szólította az igazgatót, de ez alighanem a Pannóniás legendákra jellemző túlzás volt. Az én barátom szinte biztos vagyok benne, hogy Nagykeverő urat mondott.