MEGHÍVÓ MONOSZLÓRA

Augusztus 6-án, Monoszlón, a Nagyhegyestű lábánál, a „Kőfeszt” keretében társalogni hívott Szentkirályi-Szász Krisztina: „Én fogok Istvánnal beszélgetni a kötetről (a Páternoszterről), a témaválasztás aktualitásáról, a családról és úgy mindenféléről. Várunk, gyertek. Ja amúgy az esemény előtt és után a Levendulafagyizó és fröccsterasz is nyitva lesz. És persze vehettek könyvet és dedikálni is fog István. Hogy rajzolni fog-e, azt nem tudom.” Hm... az én sem... A helyszín viszont biztos: Monoszló, a Magyar Provence Levendulabirtok; az időpont is: augusztus 6, szombat, 6 óra, és a házigazda: Szentkirályi-Szász Krisztina.

KAPOLCS - JÚLIUS 29.

 

Művészetek Völgye Fesztivál, 8. nap (július 29.) 19.30-kor beszélgetés a Páternoszterről: Orosz István könyvéről (a program szerint „nagyregényéről”) és az Örömajkon örömének című „történelmi fejtágítóról”. Nekem sem volt könnyű ráakadnom a mérhetetlenül sok kapolcsi program közt. Idemásolom, hogy nektek már ne kelljen keresni: szóval, pénteken fél nyolckor a kapolcsi Pajta Mozgó mellett felépített Országút Igluban lesz az esemény, amelyen dr. Nagy Gábor költő-irodalomtörténész és természetesen az ti közreműködésetekkel zajlik az esemény. Hogy nagyobb kedvvel jöjjetek, idejegyzem, hogy az iglu szó eredetileg eszkimó jégkunyhót jelent, bár kesztyűre és hócipőre azért valószínűleg nem lesz szükség. A kiadók (Helikon és Méry Ratio) azt ígérték, hogy a könyveket meg is lehet venni a helyszínen. (Aki nem ér rá, vagy nem talál oda, a közeli Monoszlón, augusztus 6-án még bepótolhatja.) 

 

NUR-SZULTÁN, A METAFIZIKUS VÁROS

A különös város egyik parkjában csavarogva megszólított egy férfi. Mivel az ő tört angolja jobb volt egy kicsivel az én oroszomnál, így szegény Shakespeare nyelvén próbáltunk diskurálni. Itt született a városban, ami akkor a Szovjetunióhoz tartozott és Celinográdnak hívtak. Később, az ország függetlenné válása után Akmolára változtatták a nevét, sőt 1997-ben kinevezték Kazahsztán fővárosává (a régebben Alma Atának hívott Almati helyett) aztán 1998-ban Asztanára keresztelték, majd 2019-ben kapta mai nevét, vagyis az Elnök tiszteletére Nur-Szultán lett belőle. Beszélgetőtársam származása legalább ilyen komplikált: anyai ágon orosz és ukrán, apai ágon tatár és kazah ősei voltak.  A város egyébként, a természeti kincseknek, főleg az olajnak hála, hatalmas iramban fejlődik, különös, metafizikus hatású üres terei - Giorgio de Chirico jutott eszembe róluk - és hatalmas, futurisztikus épületei között a Nemzeti Múzeum, ahol a kiállításomat rendezték, az egyik leglátványosabb.

KIÁLLÍTÁS NUR-SZULTÁNBAN

 

R.I.P.

Tegnap lelőtték Abe Shinzo volt japán miniszterelnököt. Két évvel ezelőtt egészségi okokra hivatkozva átadta a kormányzást, de így is a szigetország leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfője volt. 2019 decemberében találkoztunk. Tokióban a Magyar Intézetet a kiállításommal nyitották meg, volt ugyanekkor egy fontosabb tárlat is, a Nemzeti Galéria gyűjteményéből rendezett válogatást a Japán Szépművészeti Múzeum mutatta be. A kiállításokat a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 150. évfordulója alkalmából rendezték, amelyen Orbán vezetésével magyar delegáció is részt vett. Az ünnepélyes záró vacsorára én is mehettem, a legendás karmester, Kobajasi Kenicsiro asztalánál kaptam helyet. A vacsora végén a potentátok távoztak, majd mi, többiek is szedelőzködtünk. A kijárat felé baktatva azt vettük észre, hogy egy lépcső tövében ott áll egyedül, mosolyogva Abe Shinzo, és minden távozót magához int, hogy közös fényképet készíttessen vele. Gondolom, ez japán szokás lehet, s az is, ahogy a vakuvillanás után hajlongva megköszönte, hogy közös fotón szerepeltem vele. Zavarban voltam, s most sincs másként. Rest in peace - nyugodj békében Sinzo Abe szan.

LECH MAJEWSKI BUDAPESTEN

 

Dzień dobry! - kedves hölgyek és urak.

Nem először állok itt, sőt volt idő, amikor rendszeresen jöttem, havonta, a lengyel köszönést is akkortájt gyakoroltam be. Itt volt ugyanis, a Platán Galéria helyén, az akkori Népköztársaság útján a Lengyel Kultúra üzlete, ahová a Projekt miatt volt érdemes bejárni. A Projekt egy vizuális művészetekkel foglalkozó képes folyóirat volt, amelyben a plakátok mindig előkelő helyet foglaltak el. Hogy Lengyelország plakátnagyhatalom, a plakát műfajának különleges, kiemelt szerepe van, az a Projektből is nyilvánvaló volt. Nota bene: ma sincs másként. Nálunk otthon két hosszú polc roskadozik a Projektektől, 1968-ból való az első, és 90 körül vettem az utolsót, szóval beletelt egy időbe, amíg végignyálaztam mindet Lech Majewski mesterrel való első találkozásomat kutatva. Itt van például ez 1987 februárjából, hosszú írás foglalkozik vele, 19 remek plakátja reprodukciójával. A szövegből kiderül, amit persze mindenki tud – a vájtszeműek talán látják is rajta – hogy az Akadémián Henryk Tomaszewsky tanítványa volt, és ott van a címe is: Varsó, Dembowskiego 12 m 46. - Ott laksz még?

Az, hogy plakát ügyben Tomaszewsky az origo, ma már közhely. Nem csak a lengyel, de mondjuk a francia meg a német plakáttörténészek is belőle vezetik le hazájuk újkori plakáttörténelmét. Ha lenne rá idő, most következhetne itt egy ószövetségi hangütésű geneológia arról, hogy Henrik Tomasewszky tanította Lech Majewskit, Lech Majewski tanította Krzsysztof Duckit, Krzsysztof Ducki pedig … és itt már föl lehetne sorolni a kortárs magyar plakát színe-javát, néhányukra itt a hallgatóság körében akár rá is mutatva: te - meg ő - meg az…

Nekem azonban Majewski plakátjairól kell szónokolnom. A hetvenes és a nyolcvanas évek plakátjait nézve, s összevetve őket a maiakkal, az egész plakátművészetre nézvést vonhatunk le következtetéseket, sőt tanulságokat. A plakát megújuló műfajára nézvést.

Gyakran van úgy, hogy egy művész, aki megtalálta a saját hangját, ráadásul a közönség, a kritikusok és a méltatók is tudatosítják benne ezt, kitart a meglelt stílus mellett, nem akar változni. Előfordul, hogy szükségét érzi ugyan a változásnak, de a megbízók ragaszkodnak a régi, bevált nyelvhez, a kliensek, akik fizetnek, azt mondják, ilyet várunk tőled, ne változtass. Saját tapasztalatból tudom, hogy van ilyen, és az alkotó szépen beleöregszik saját stílusába. Lech azonban fiatal tudott maradni, sőt vissza tudott fiatalodni. Hiába a fehér (szinte rokonná transzformáló) bajusz – első neki szánt plakáttervemen még ebből indultam ki – Majewski fütyül az elvárásokra, a kliensekre, a trendekre, a divatokra.

Amikor a művészek elkezdtek számítógépet használni, Lech úgy döntött, hogy ő a technológia ellenében fogja definiálni grafikai stílusát, s noha használja, láthatatlanná teszi a computert. És ezzel lázadással nem csak hazájában teremtett iskolát. Sok nemzetközi díjat kapott, van egy munkája a világ 100 legjobb plakátja közt, és évtizedek óta ő a legjelentősebb plakátesemény, a varsói biennále igazgatója.  Három dolgot tart mindennél fontosabbnak, ezek FEJ, SZÍV és KÉZ. E három testrész alkotásban betöltött szerepéről beszél interjúiban, róluk magyaráz diákjainak,  s ezekre koncentrál, ha  dolgozik. A FEJ – hogy legyenek ötleteink, tudásunk, kultúránk. A SZÍV – hogy átéljük, kik vagyunk, és honnan származunk. És a KÉZ – a képesség, hogy meg is tudjuk valósítani, amit elképzelünk.

Engedjék meg, hogy saját használatra ajánljak önöknek egy negyediket is: legyen hozzá SZEMük, hogy lássák: a plakát műfajának meghatározó egyénisége – nevezhetjük a plakát nagykövetének is – állít most ki Budapesten. Köszönet a Lengyel Intézetnek, hogy immár rendszeresnek nevezhető plakáteseményei részeként megrendezte ezt a tárlatot (nem mellékesen: a cég emblémájának tervezőjéről van szó) és köszönet Majewsi mesternek, hogy személyesen is eljött. Isten hozott Lech!

Dziękuję bardzo!