A JÓKEDVŰ ÖRMÉNY TEMETÉSE

Kedves Utisz Blog Olvasók, ha siettek, még odaértek este 7-re az Uránia moziba (az alábbiakból kiderül, hogy késhettek is valamelyest), de ha mégsem jöttök, akkor itt elolvashatjátok, hogy miről maradtok le.

Drága barátaim, barátaim barátai, de legfőképpen Szilágyi Varga Zoltán barátom barátai, valamint ellenlábasai s ellenlábasainak ellenlábasai, akik hamarosan baráttá lőnek, lesznek, leendnek az Úrban. Mint tudjátok, vagy sejtitek, vagy az elszoruló torok s az ünnepibb lassúsággal ejtett szavak nyomán kapiskáljátok már, halotti torra jöttünk öszve. Az örömöt, hogy együtt vagyunk(esetleg ilyen összetételben először, de az öröklét szellőjétől meglegyintve bízvást mondhatom semmiképp sem utoljára) némi melankólia fűszerezi, „szplín írja felül” – mondhatnám sok idézőjel között: a temetések szokásos mélabúja. A gyülekezet nagyobb fantáziával megáldott tagjai bizonyára már ide is képzeletek egy kandelábert a jobb oldalamra és egy másikat a baloldalamra, hallják a sercegését is, és ugye már mindnyájan orrontjuk azt az összekeverhetetlen illatot, ami a cintermek és a rajzfilmstúdiók szagának elegye. A Jókedvű örmény temetését várjuk. Drága atyámfiai, bizonyára már el is felejtettétek, de hát azért vagyok itt, mondhatnám: azért tettek, azért állítottak ide (meg elém ezt a mikrofont is), hogy emlékeztessem mindnyájótokat az örményre. Azért jöttünk, hogy eltemessük őkelmét, meg is érkeztünk idejekorán, csak éppen ő, a derék Asbey Miklós borkereskedő (élt hatvan esztendőt, gyászolják tizenkét gyermeke - hét fia és öt lánya -, kilenc unokája, öt veje, hat menye, megszámlálhatatlan sógora, öccse, fázisrajzolója, komája és minden másféle atyafisága, satöbbi) felejtett el időben megérkezni. Vannak emberek, akik mindig elkésnek mindenünnen. Ilyen volt az örmény is. Ha valahol egyszer leült, biztosan odaragadt a székhez, evés, ivás, kártyázás, vidám cimborák kedvéért. Nem is bíztak sehol a pontosságában. Ha sürgönyzött Désre, az Arany bárányba, hogy "hétfőn érkezem, kérek szobát", csak kedden húzták tisztába az ágyát. Tudta mindenki a fogadóban, hogy az öreg Asbey legalább huszonnégy órát ottmarad még, ahonnan küldte a sürgönyt. Ezt az utóbbi mondatot egy Hunyady Sándor nevű jólelkű erdélyitől másoltam ide, aki még nálam is jobban ismerte a mi örményünket, és magyarázatot próbálván találni a késedelemre, egy egész novellettet kanyarintott az esemény köré. Hunyadi verziója szerint éppen tél volt, és az erdélyi tél olyan, mint az orosz tél. A rettentő hófúvásban elakadt valahol a vicinális, amely a koporsót szállította. A dolog hihetően hangzik, olyannyira hihetően, hogy Szilágyi Varga Zoli, aki épp hatvan téllel, köztük nem is egy igazi erdélyi téllel a háta mögött szegődött  segítségül e mellé a bizonyos Hunyady mellé, tudniillik, hogy együtt mentsék meg a helyzetet, szóval Zoli is hatalmas hóeséseket animált, pelyhes, hulló, fehér, pamacsos, álomi, sőt költői hózuhogásokat, kicsit sem hezitálva amiatt, hogy az Uránia mozi előtt még csak koraősz van, s a levelek is alig sárgulnak. Mert a rajzfilm már csak ilyen, lehet mindenütt tél, ahol mi vagyunk, ott süt a nap. Taljánországban, mint tudjuk Jankovics Petőfi Marcitól örökös tél vagyon, és gyanítjuk, Erdélyországban a három-null óta dettó, mi viszont Kecske-buda-mét-pesten várjuk a Szentmihály lovát, ti atyámfiai ráadásul egyre türelmetlenebbül, mert már régen észrevettétek, hogy csak azért papolok itt oly hosszan, hogy húzzam az időt, hátha megjön közben Asbey Miklós uram, akiről már elkottyintottam volt, hogy nála a huszonnégy órás késés egészen természetes, sőt most, hogy meghalt, talán még le is lassult egy kevéssé őkelme. Na, miről legyen még szó, hogy hasznosan teljék az idő? Mondjam el nektek, mi az a felcicomázott katafalk? Milyen a küküllői fahéjas forralt bor íze, s miféle geometriák íve rajzolódik a pohár falára, midőn az első korty előtt megforgatja kezében az ivó? Hogyan sistereg a tepsiben a szalonnával tűzdelt pulyka? Hogy kell lecsavarni egy petróleumlámpást? Milyen érzés a hűvös, ropogós, levendulaszagú dunyha alatt összekeveredni egy másik testtel? Vagy beszéljek a sparhert alatt sorba állított csizmák sűrű gőzeiről? A gázlámpa körül rajzó árvaszúnyogokról? A cigányozásról, a zabostarisznyáról, a szivarfüstkarikákról meg arról, ahogy a vonatsín továbbkattogja a fáradó szív süllyedő, emelkedő ritmusát? Nem, ezeket megmutatja majd a film. És még ezer apró, gondosan megfigyelt részletet. A rendező: Szilágyi Varga Zoltán. Az atmoszférateremtés nagymestere. Meg a pontos negyvenméteres passzoké. Majdnem halálpontosnak neveztem őket. Én úgy vagyok, hogy ha egy nagy munka véget ér, ha túl vagyok rajta, rám tör az a szplínes melankólia, ugyanaz, amire a franciák azt mondják „la petit mort”. A kis halál. Férfias dolog. Nem lehet készülni rá, nincsen ellenszere, és azt sem lehet tudni, mikorra gyógyulhat ki belőle az ember. Ha kigyógyul egyáltalán. Bizonyára mindenkinél máshogy áll a dolog, így aztán nem merem állítani, hogy tudnám, mi jár Zoltán barátom fejében, talán sejtem, esetleg gyanítom, meglehet kapiskálom, de örültem, hogy egy darabig együtt várakozhattam vele meg persze veletek A jókedvű örmény temetésére. Kérem, fogadjátok szeretettel a hamarosan megérkező koporsót, akarom mondani a filmet, a Kecskemétfilm legújabb produktumát és éljetek örökké … vagy haljatok meg jókedvűen.   

DÉJÀ VU ANKARÁBÓL

Apró öröm, majdhogynem koincidencia: Kemal ugyanott, a sokmilliós Ankarának ugyanabban a szállodájában foglalt számomra szobát, ahol két éve laktam. Akkor egy egyetemi workshop miatt jártam itt, most egy kiállítást készítünk elő. Azon már meg sem kéne lepődnöm (de persze meglepődöm), hogy a wifi jelszót két éve nem cserélték, így aztán emlékszik rá a laptopom, amit akár felszólításként is felfoghatok: tessék kinyitni az internetet és naplójegyzetet szerkeszteni. Igenis: nyitom, írom, szerkesztem! Teb-Dora-Otel, így hívják a szállodát (gigantikus galambdúc), a galériának pedig Güler Sanat a neve. Nem épp centrum, de intenzíven fejlődő új, kertvárosi hangulatú negyed. A többszintes kiállítóhely is inkább villára hajaz. Nem hinném, hogy az art funok túl sok ilyesmit találnának a környéken. A képek egy furgonban jöttek és csak néhány nappal előztek meg. Rendezni egyelőre elméletben kell, majd csak januárban nyílik a tárlat. A közel 30 fokos napsütésben nehéz elképzelni, mit hoz az anatóliai tél. 

 

KELET NÉPE KELETRŐL NÉZVÉST

A japán Pen magazin publikációja után megjelent a Pen Books könyvsorozat orosz és kelet-európai dizájnnal (inkább: tervezőgrafikával) foglalkozó kötete. Magyarországról Kassák mellett O.I. munkáit mutatják be. Hát (jó, tudom: háttal nem kezdünk mondatot… de olykor néha mégis) érdekes válogatás, hogy épp mi ketten, az biztos... s fejünk fölött elrepül a nikkel szamovár.

PARADOXONOMETRIA

A Kőszegi Művészeti Egyesület meghívója Orosz István "Paradoxonometria" című kiállításának megnyitójára.

Köszöntőt mond: dr. Lőrincz Zoltán, a Egyesület elnöke. A kiállítást megnyitja: Mészáros György festőművész.

A kiállítás 2013. augusztus 30-tól szeptember 22-ig tekinthető meg, csütörtöktől vasárnapig 15.00 és 18.00 óra között. További információ: Kőszegi Művészeti Egyesület, 9730 Kőszeg, Chernel utca 18. Tel.: +36-94361 24930.

IN MEMORIAM ...

Sławomir Mrożek (1930. június 29 – 2013. augusztus 15) 

SZEPEZDI ANZIKSZ (ÉJJEL ÉS NAPPAL)

Nem riadt hápogva, hangtalanul arrébb lapátolt. A vadkácsa. Akkor tűntek föl, amikor már csak pár méterre voltam tőlük. Fekete hiátusok a túlsó part lámpaláncán. Ha továbbra is háton úszom, talán észre sem vettem volna őket. Azt hittem, éjszakára elbújnak a nádasban, de ezek a nyílt vízen aludtak, öt-hatszáz méterre a parttól. Talán messzebb is lehettem, nappal innen már látni lehetne a fonyódi hegyet, ahogy kibukkan a révfülöpi kiszögellés mögött. A parti zajok ide nem érnek el és a fényszennyezés is csekély. A vendéglők már bezártak és éjfélkor leoltották a közvilágítás egy részét is. Hold nincs. Újra hanyatt fekszem. A csillagos égbolt félgömbje olyan, mint Hertelendy doktornő látótérvizsgáló szerkezete, csak persze feketében. A szőke szemésznő szerint évente ellenőrizni kéne, hány hullócsillag-villanással látok kevesebbet, és mindig megkérdi, volt-e a családban zöldhályog vagy ilyesmi. Mari néni jut eszembe meg Borges, aki azt mondta, attól kezdve lát tisztán, hogy megvakult. Egy messzi fénybogár – repülő vagy űrhajó – keresztezi a tejutat. Napközben a Sakkozókat írtam, Bogdanov kapcsán eljutottam Flammarionig, a „Flammarion-metszetig”. Vajon ki csinálta, egy világ dőlt be neki. Ha én rajzolnám, a vándor vízben lebegne. Úszna, hajózna, vitorlázna. Te győzz le engem éjszaka, sötéten úszó és laza hullámaidba lépek – mellúszásra váltok, Pilinszky jambusaira jól lehet tempózni: feledd a hűtlenségemet, legyőzhetetlen kényszerek vezetnek vissza hozzád.  Ideteszem, ami eszembe jut az Éjféli fürdésből, gimnazistaként még tudtam, akkor is leginkább úgy, ha úszhattam rá: A tó ma tiszta, éber és oly éles fényű, mint a kés, lobogva lélegző tükör, mit lassú harcban összetör karom csapása. Legyőzve, lustán fekszem el és hallgatózom: csillagok rebbennek csak, mint elhagyott egek vizébe zárt halak, tűnődve úszó madarak. Elnézném őket, röptüket, míg sűrű sötét pikkelyek fogják körül a szívemet, a mélyben édes, jó iszony, kitéphetetlen orv szigony, mit észrevétlen vert belém a víz, a víz, s a lassú mély. Mert lent hínáros rét lobog, alant a kagylók boldogok, és mintha hívást hallana, zuhanni kezd az éjszaka, moszat sodor vagy csillagok, nem emlékszem, hogy hol vagyok: talán egy ősi ünnepen, hol ég és víz is egy velem, s mindent elöntve valami időtlen sírást hallani. Már órák óta úszhatom, pontosabban hol úszom, hol meg csak fekszem a vízen széttárt karokkal, elég néha a lábfejem mozdítani, hogy fönnmaradjak. Az időt, ha fontos lenne, a csillagok mozgásán mérhetném. Nem fontos. Kifelé haladva látom, hogy a Göncöl két jegenyeközzel ment jobbra.

husikám, te vagy az?

reggeliztél?

mit ettél?

vajacskával aranyom?

és még?

azt is?

mondjad, mi az enyém? a combi-lombid?

és még?

és a lábujjacskád is?

stefi aranybogaram…

a hasacskád, ugye a hasacskád is?

és a papáé micsoda, a hátacskád?

a fülecskéd is?

a popsikád kié legyen? a popsikád aranyom!

a mamáé, vagy a papáé?

megeszem a számat. megegyem?

most mit csinál az anyud?

fasírt? nem mondod!

lekvárral? egy tündér vagy, tudod? egy tündérhusi!

kakika volt?

holnap volt? azt mondta, hogy holnap volt kakika, hallottad?

pisi is? pisike?

én bekaplak, most tényleg bekaplak, bekapjalak?

apa a dolgozóba ment?

elment a dolgozóba? a tutúval ment?

stefi, mit csinálsz most?

letetted?

stefi, stefiii, stefi-stefi, stefiiiii!

stefi! mit csinálsz!? stefihusi, stefiiiiii!

stefi ne csináld, steeeefiiii!

ez letette.

KIÁLLÍTÁS TAMPERÉBEN

Augusztus 8-án, csütörtökön a tamperei Galleria Emilben nyílik Orosz István A lerajzolt idő című kiállítása. A megnyitó 12-től 13:30-ig tart. A kiállítás augusztus végéig lesz nyitva. A cím: Galleria Emil Studio, Vanha kirjastotalo, Keskustori 4, Tampere