2013. szeptember 21., szombat

DÉJÀ VU ANKARÁBÓL

Apró öröm, majdhogynem koincidencia: Kemal ugyanott, a sokmilliós Ankarának ugyanabban a szállodájában foglalt számomra szobát, ahol két éve laktam. Akkor egy egyetemi workshop miatt jártam itt, most egy kiállítást készítünk elő. Azon már meg sem kéne lepődnöm (de persze meglepődöm), hogy a wifi jelszót két éve nem cserélték, így aztán emlékszik rá a laptopom, amit akár felszólításként is felfoghatok: tessék kinyitni az internetet és naplójegyzetet szerkeszteni. Igenis: nyitom, írom, szerkesztem! Teb-Dora-Otel, így hívják a szállodát (gigantikus galambdúc), a galériának pedig Güler Sanat a neve. Nem épp centrum, de intenzíven fejlődő új, kertvárosi hangulatú negyed. A többszintes kiállítóhely is inkább villára hajaz. Nem hinném, hogy az art funok túl sok ilyesmit találnának a környéken. A képek egy furgonban jöttek és csak néhány nappal előztek meg. Rendezni egyelőre elméletben kell, majd csak januárban nyílik a tárlat. A közel 30 fokos napsütésben nehéz elképzelni, mit hoz az anatóliai tél. 
 

Nincsenek megjegyzések: