Szőcs Géza verseskönyve 1989-ben jelent meg a Magvetőnél. Noha csak a második Magyarországon kiadott kötete volt, mégis szinte mindenki ismerte már – ki költőként, ki forradalmárként, ki mindkettőként. Azonnal megvettem, amiben azért szerepet játszott a borítón díszlő gyönyörű Kovács Tamás grafika is, az Úton – bálba című rézkarc. Személyesen még nem ismertem Gézát, így könnyen azonosítottam a kép pillangószárnyakon repülő elegáns cilinderes figurájával, s mögötte a tájat a fenséges erélyi hegyekkel.
Nem sokkal később ismerkedtünk meg, úgy emlékszem, Borda Lajos antikváriumában, ahol a Bolondok hajója illusztrátoraként lettem bemutatva neki, és sokáig annak is tekintett, grafikusnak, s olykor használt is ebbéli minőségemben, például a Carbonaro éjszakái című könyve rajzolójaként. Akkor módosulhatott a képlet, amikor Körzővel rajzolt víz című könyvem megjelent, azt írta ugyanis róla, nem nekem, hanem nyilvánosan, hogy szégyenszemre mások is olvashassák, ez az évezred legjobb verseskötete – pedig már nyolc év eltelt az évezredből. Úgy hihette, hogy ha verseket írok, talán olvasok is, és megajándékozott új könyveivel, s a régiekkel is. A Sirálybőr cipő dedikációja szerint 2012-ben meglátogatott Budakeszin. Pontosabb dátumot nem írt, talán a soproni kiállításom kapcsán járt nálunk, amelyet ő nyitott meg szeptember 1-én. Megható történet, ide szerkesztem, hogy késleltessem a főtéma kibontását kicsit. A tárlat a Festőteremben volt, az egyetemi évnyitó záróakkordjának tervezték, vagyis sok nép összegyűlt, tanárok, dékánok, rektorok, és jó néhány diák. Géza 6 órakor még nem volt sehol. Kisvártatva fölhívtam: Mi van? Kiment a fejéből, hogy Sopronban kell lennie, ráadásul épp akkor jött meg valami hosszú útról, Erdélyből talán, a sofőrje nem vállalja, hogy továbbviszi, de ne aggódjak, csak próbáljam együtt tartani az összegyűlteket, ő azért jön. Piliscsabáról. Mit mondjak, Emerson Fittipaldi elbújna szégyenében. Azt a távot nem tette meg gyorsabban senki még. A társaság sem széledt szét nagyon. Fejből beszélt, de aztán megírta, igaz, a címe ez lett: Orosz István Szombathelyen.
De jöjjön A Sirálybőr cipő. Mint írtam, már megvolt nekem, ő meg jött a dedikált példánnyal: „A Sirálybőr cipő, annak is a látható oldala, Orosz Pistáék figyelmébe ajánlja szeretettel a szerző.” Ennyi. Föltettem a többi Szőcs közé, a másikat, a dedikálatlant meg később elajándékoztam. Talán. Már nem tudom. Készülvén a füredi találkozásra levettem néhány könyvét, köztük ezt is. Lapozgattam, s egy cédula hullt belőle ki. Egy irkalap lehet, talán román, itthonról nekem nem ismerős. 2 sor latin és 5 sor magyar költemény. Úgy képzelem, tollpróbák a tervezett, de elmaradt hosszabb dedikációhoz. Idemásolom.
Qualem Pellaeo fidum cum rege sodalem
pinxit Apelleae gratia mira manus
Képeden álljon a világ roppant tere köztünk,
Mégis szomszédok, egymás közelébe vagyunk.
Más-e vajon festmény arcunk, és más a valódi?
Képmásod a tükör hívebben vissza nem adja,
Sem kristály patakok hártyaszerű üvege.
A két latin sor Janus Pannonius Andrea Mantegnát ünneplő versének eleje Kálnoky László fordításában:
Mint ahogy Apellés csodaszép képén a királlyal
Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát…
A magyar sorok is ugyanebből a versből valók, annyit változtatott Géza a Kálnoky fordításon, hogy azt írta: mégis szomszédok, egymás közelébe vagyunk, amivel nyilván Piliscsaba és Budakeszi közelségére utalt, amit egyébként szóban is megtett sokszor.
1 megjegyzés:
Nem ismertem Szőcs Gézát, de ami a Körzővel rajzolt víz című verseskötetet illeti, aligha nevezhető túlzásnak a véleménye. Én hét évvel ezelőtt vettem meg a verseskötetet, hét évvel ezelőtt kezdtem olvasni Orosz Istvánt, és az évezred elragadtatását éreztem. Ezt csak az értheti, az hiheti, aki maga is tapasztalt már hasonlót. Ószerénysége Orosz István mára már beletörődhet abba, hogy vannak dolgok, amiben Ő a legeslegjobb - évezredes léptékben. Rajongói üdvözlettel: I.
Megjegyzés küldése