ORSZÁGÚT

Tudtam, szerintem te is tudtad, elszánt (álszent) olvasóm, hogy ha már itt ez a blog, akkor előbb-utóbb meg fogom írni, mibe keveredtem. Van már egy éve, több is tán, hogy fölhívott Kodolányi Gyula, töpreng egy kulturális folyóiraton, olyasmi lenne, mondta, mint az És, de közelebb ahhoz, amit politikai középnek hívnak. Elemző, mérsékelt, távol a jobb és a bal habos indulataitól. A beszélgetni összehívott társaságban igazán közeli ismerősöm nem volt, leginkább Kulin Ferinek örültem, akit mint reformkoros irodalomtörténészt apám kollégájaként tartottam számon, s az általa szerkesztett legendás Mozgó Világ, amíg el nem csapták az éléről, a hetvenes, nyolcvanas évek igazodási pontja volt. Azt reméltem - remélem - talán nem elhamarkodottan, ebből is hasonló lehet. „Vizuálisok” ketten ültünk az asztalnál, a szobrász Farkas Ádám és én, de a művészettörténész Entz Gézát és a képzőművészetről sokat író (és nem mellékesen a borokat szállító) Zelnik Jóskát is ide számíthatom (az már az én bajom, hogy általában autóval érkeztem a találkozókra).  Eleinte úgy tűnt, a kormányzat valami szócsőnek képzeli a lapot, be is lett ígérve pénz, paripa, fegyver, sőt megpróbálták a PIM új direktorát is a nyakunkba ültetni, de aztán valahogy kiderült, mégsem egymásnak valók vagyunk. Legföljebb arra volt jó a dolog, hogy látatlanban ránk üttessék a „Demeter-féle erőirodalom” stigmája. Na persze az sem biztos, hogy mi, akiknek neve ott virít a január utolsó napján megjelent első szám impresszumában, mindent egyformán képzelünk. Unalmas is lenne, ha így volna. Olykor vannak vitáink, ilyen volt például a dizájn ügy. Grafikus barátom, Juhász Marci egy három résztvevős pályázaton nyerve tervezhette meg az első két számot. Én ajánlottam, de engem is meglepett, milyen profin dolgozik s mennyire átlátja nem csak saját területét, de az egész lapszerkesztést. Gyanítom, az ebből fakadó féltékenység (hogy jön ahhoz egy grafikus, hogy a szerkesztéshez is értsen!?) az oka, hogy a harmadik számot már nem ő csinálja. (A layout és Katyi Ádám fontjai azért remélhetőleg túlélik a váltást.) Az Utisz Blognak, amelyet most böngészel olvasóm, egyébként annyi köze van az Országúthoz, hogy az első címlapok tervezőjeként is az Utisz név van föltüntetve. Nincs a dologban titok, a début számban emlegetett Scruton könyv (A szépről) fordítójától (Orosz István) lettem vele megkülönböztetve.