2013. október 17., csütörtök

ŐSZI ÚTVESZTŐK

1. Avarfüst, 2. ködszitálás, 3. szplín és persze 4. krizantémszag. (Nabokov szerint a leggyűlöletesebb virág.)  A négy pólusú labirintus az említetteken kívül azt is jelenti, hogy négy országba menekülnek szét a munkáim, s velük egy kicsit én is szétmenekülök; ha bírom erővel, akkor nem is csak jelképesen. Késő őszi kiállítások: okt-nov-dec. Kassák városában, Érsekújváron lesz az első, a Kassán megismert Csanda Máté fogja megnyitni, a katalógust pedig Rostoka Laci tervezi (aki az eddigi legszebb könyvem csinálta – kattintson ide, aki nem rest:-) Itáliában folytatódik a sor, Rómában a Falconieri palotában Gyulai Líviusszal és Jankovics Marcellel lesz közös tárlatunk, amelyhez egy filmes este is tartozik (ide Dorka is eljön, közös ifjúságunk része a Palazzo a via Giulián (kevésbé érdekes nevén a magyar akadémia), ráadásul közösen készített animációink is futnak majd a programban. Róma után nem is nagyon lesz érdemes hazajönni (soproni óracserék?), mert néhány nappal később Bresciában nyílik kiállításom, a Köster testvérek (Iris és Daniel) szíves pártfogása folyományaként. La prima mostra in Italia – írják az olaszlapok (ami igaz is, mert az épp csak megnyílt római hármas, az épp zajló genovai plakátbiennálé meg a Magyar Plakáttársaság "manifesti ungheresi" gyűjteménye azért mégsem számíthatanak önálló kiállításnak). Egy testvérpárral kapcsolatos a következű tárlat is. Güler és Kemal (és Kemal magyar felesége Gabi) igazgatja azt a galériát, ahová a nagy őszi kiállításkígyó tovább tekergőzik. Ez az esemény már Ankarában lesz, tehát az őszi utak labirintus rajzolata Ázsiába is belenyúlik, sőt a jövő esztendőbe is. Négy országot ígértem, a negyedik legyen Románia, vagy legalábbis a Partium. Az Albániába szakadt Pócs Péterrel lesz közös plakáttárlatunk Aradon, ahol szégyenszemre még sosem jártam, de amely városról valahogy mindig az ősz jut az eszembe. A sárguló, a hervadó, a sziromhullajtó, a gyűlöletes Chrysanthemum.  

Nincsenek megjegyzések: