+

Szomorúan olvasom a Typotex Kiadó honlapján a gyászhírt: Votisky Zsuzsa, a Typotex Kiadó alapítója és vezetője január 5-én elhunyt. Talán nem vagyok nagyon elfogult, ha azt írom, fontos és remek könyvműhelyet működtetett. Már mielőtt megismerkedtünk volna, izgalommal figyeltem a kiadó könyveit, különösen miután Douglas R. Hofstadter Gödel, ​Escher, Bach című könyvét Amerikában megvettem, aztán hazatérve megdöbbenve láttam, hogy amíg kint voltam, ő lefordíttatta és kiadta - vagyis nem kell tovább szótároznom. Aztán ott volt még Joseph Brodskytól a Velence vízjele és Daniel Arasse több könyve is.

Naná, hogy igent mondtam, amikor sok évvel ezelőtt megkért, hogy rajzoljak a kiadójának könyvborítókat, aztán amikor elolvasta néhány írásomat fölajánlotta, hogy a kiadójában azok is megjelenhetnek. A fenti három könyvemet neki köszönhettem.

A múlt év vége felé megbízott, hogy egy készülő könyv címlapjára rajzoljam le az extravagáns francia matekzsenit, Cédric Villanit. Amikor átküldtem, annyit válaszolt: Király!!!  Utolsó levélváltásunk Velencéről és a rinocéroszokról szólt. Nyugodjon békében, Zsuzsa!

2018

Évzáró - évnyitó feladvány. A kép nem kérdés, a jövő év nyolcasának karikáiból kanyarintottam, ám találtam egy hozzá illő költeményt is. Vajon ki írta? Az első helyes megfejtőnek (ha-ha!) eljuttatom a fenti rézkarc egy példányát. Vagy alkalomadtán eljöhet érte. És persze minden Utisz Blog olvasónak boldog új évet kívánok!

Az időt nem lehet

koordinátákkal jelölni,

képzelt tengellyel térbe-tenni,

mivel a térre nézve

legföljebb egy pont, vagy semmi,

bár önmagában végtelen

és mégis kiterjedéstelen,

mert hogyha kiterjedése volna,

jövő, jelen, múlt egybe folyna

és két tengellyel … ezt még

elgondolni is képtelenség

és ha három tengelye volna,

időtlen – ezért képtelen

térré változnék a jelen.
 ***

(Post scriptum december 30-án) A vers címe Az idő analízise, Weöres Sándor írta 1931-ben. A Helikonnál 2013-ban Elhagyott versek címmel megjelent kötetben találtam rá, a diákkori versek című részben. Nyilván nem tartotta nagyon fontos versnek, én sem hiszem annak, valami vázlatszerű befejezetlenséget is érzek benne, mégis megfogott. Köszönet az összes megfejtési kísérletért (az Utisz blogra és a fészbukra egyaránt érkeztek megoldások), néhányuk, noha nem talált, mégis érdekes áthallásokra, távoli rokonságokra figyelmeztetett. Kedves ötlet azoké, akik azt hitték, hogy én írtam a verset, bár a felvezető szövegből kiderülhetett volna, hogy csak a grafikáért vállalom a felelősséget, meg egyébként sem vagyok annyira furmányos, hogy saját versemre így próbáljam fölhívni a figyelmet. Külön köszönet Tóth Valériának, aki lefordította angolra Az idő analízisét és Valek Tündének, aki a vers és a rajz apropóján önálló költeményt írt. Utóbbit közlöm itt is, a blogjegyzet post scriptumának folytatásaként, sőt ha már így benne vagyok, idemásolom Weöres egy másik időmagyarázó versét is, ami persze feladványként aligha jöhetett volna szóba, hisz a Két táska könnyedén kiguglizható. Természetesen nem maradhat győztes nélkül a pályázat, Ruzics Ibolya legyen az, tucatnyi tippje között ugyanis, igaz, hogy nem túl határozottan, megemlítette Weörest – „Weöres Sándorra is gyanakodtam még, de sehol sem találtam nyomát”.

 

Weöres Sándor: Két táska

A múlt és jövő csak két táska az emberiség
hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik

a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan

mindkettő valótlan.

Az idő nem halad, mozdulatlan:

amióta és ameddig a világ létezik, változatlan a

jelenvalóság, mindig MA van.

De a lények a jelenben úgy keringenek, rohannak,

hogy az idő illónak, változónak látszik,

pedig örök-mozdulatlan.

*

Valek Tünde: UTISZ-SZITU

Töprengés az ődi-időről

Töprengek egy képtelen képen, ó!
Különös gazos rom, elhagyatott

Amfiteátrumnak tűnő mőbiusz

Nyolcasnak látszatát kelti úgy,

Mint eltaposott cilinder vagy

Kályhacsőből egy megunt darab

Fekszik akár egy fél Olimpia,

Mert hiányzik még három karika

Pedig csak az Idő járatja velem bolondját

Tegye komollyá egy elvonatkoztatás!

Úgy tesz, mintha személyesen létezne:

Pedig csak a lineáris elme szüleménye

Tér rezdülése, energia marás

Ideje van, amíg birtokol a látás

Pásztázik szemem az ódon köveken

S addig a kép- idő életre kel

Pedig alkotásának is ideje volt

Térmoccanat, ahogy halad a toll

Űrben a Nap halad diadalmasan

Rajzol útján spirálkarokat

Aki a Nap mögül nézi útját

Felismeri: matyó hímzést lát!

Napút rajzos ideje végzetig

Az erő a teret ráncba szedi

És csak sejtem a nagy összhangzatot

Az idő rejt egyidejű magot

Ami fraktálként ott kígyózik

Sárkányként kordinálva tekeredik

Ami lent az fent, ami kint az bent

Egyszerre vagyok a tegnap, a jelen

A talányos jövendőt csak képzelem

Mikor reá úgy-ahogy emlékezem

Pontosan vagy pontatlanul

De minden út oda fut:

Jelen, jele, jel, je-el: élet!