Mostanában szokássá vált a "tizenhatévezés". Rátaláltam egy épp tizenhat évvel ezelőtti posztra. 2010. szeptember 23-án írtam itt az Utisz Blogon. A végén majd az is kiderül, miért jutott eszembe épp most. De előbb jöjjön a tizenhat éves szöveg.
Állítólag (legalábbis, mint a lelkiösméret bajnoka, így próbáltam elhíresztelni) azért csinálok filmet Kecskeméten (és nem a pesti, pontosabban a budai Pannóniában, ahol a korábbi filmjeimet forgatták), mert így kénytelen vagyok sűrűn hazajárni, többször, mint "amúgy" tenném, ráadásul a szülők meglátogatása nevű ceremóniát így, hivatalos útnak álcázottan könnyebb mentesíteni a formális elemektől. A ritkán hazalátogató gyereknek sütni főzni szokás, a munka közben hazaugrónak viszont elég a reformátusoktól szállított menzaebéd elharmadolása. Ma káposztás cvekedli volt a menü. Hogy ünnepi eledel, az csak idővel derült ki. A cvekedlit ritkán sorolják a fejedelmi fogások közé, de ez a bizonyos, mai, református cvekedli alulmúlta a legszerényebb elvárásokat is. Én ímmel-ámmal, anyám rezignáltan beletörődve, apám viszont eltökélten, szinte hedonista hévvel ette, sőt szokatlan módon, még valami dicséretféleség is elhagyta a száját, amelyet a cvekedlin kívül felesége konyhai tevékenységére, illetve a spontán megvalósuló cvekedlipótló kísérletre (palacsinta) lehetett vonatkoztatni. Tudod, miért mondja? – kérdezte anyu. Hm? – sandítottam rá rosszat sejtve. Mert ma van a házassági évfordulónk. Hát persze – nyögtem, mint aki csak udvariasságból engedte, hogy kimondják előtte azt, amit ő is épp mondani akart. És hányadik is? – A hatvanadik. Szerencsére mindenki másképp tudta, hogy milyen fémmel szokták jelképezni ezt az évfordulót. Arany? Gyémánt? Vas? Ezen aztán (a cvekedli romok eltakarítása közben) hosszadalmasan el lehetett morfondírozni.
Hát ennyi. És az apropó? Épp ma ötven éve vagyunk házasok. A menü? Tökfőzelék tükörtojással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése