LÍVIUSZ ÉS A KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ

 

A DUINÓI ÖSVÉNYEN

Ki vagy, ki öltöd egyre ránk

a távozóknak visszanéző gesztusát?

Utolsó dombodról hagysz elmerengenem,

s végső nagy völgyed föltárod csalétekül.

Mért élünk úgy, mondd, miért,

hogy folyvást búcsúzunk?  

 

ŐSZI KOLLÁZS

 

Itt az idő, Uram, nagy volt a nyár…

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba…

Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák…

Izzik a galagonya ruhája…

 

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak…

Holt idők sírján hervadt koszorúk…

Minden csak jelenés; minden az ég alatt…

 

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel…

Legyek hárfád, mint hárfád a vadon…

A szeleket ereszd a földre már…

Testvéri ősz, forrón-égő rokon…

 

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak…

A fáradt fákra fátylas fény esőz…

A siket estveli csend tyütyürékel…

S kibomló konttyal jő az édes ősz…

 

Most itt az ősz és én vagyok az ősz…

Az őszi kertben messzenézni félek…

Öreg költők, ti őszök fiai…

Elhull a virág, eliramlik az élet…

 

Sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny…

Maradj Homér, fénydús egeddel…

Kisértetes nálunk az Ősz…

Segíts nekem, szeptember, ne eressz el…