És megtörténik minden újra most,
mi megesett, csak nézd a villamost,
ahogy bedől a tálaló előtt,
s a lámpafényben ázó háztetőt,
a hóesést a nyitott könyv fölött,
a hálóőrt, ki halnak öltözött,
a paplanunkra hulló kék avart,
amelyet mindig újra fölkavart
a metróállomás meleg szele,
és megszólal majd épp az a zene
a víz alatti kicsi moziban,
(tudod, amely már végképp oda van),
az édes dal, mit folyton elfeledtem,
és Trintignant dúdolta el helyettem,
és nem lehetett nem rágyújtani,
(még nem volt divat a rágógumi,)
lassanként minden, vabadabada,
ami egyszer volt, átszáll amoda,
s mi megesett most újra összeáll,
petite mort, mondják, hajrá kis halál.
1 megjegyzés:
belle et triste...
Megjegyzés küldése