NAGYPÉNTEKEN...

Nagypénteken – az Utisz Blog olvasói már megszokhatták – a Követekkel, Holbein festményével kapcsolatos tartalmak szoktak itt megjelenni. Az ok: 1533. április 11-et, vagyis nagypéntek napját állította be a festő a képen látható naptáron, a festmény titkos anamorfózisa is erre utal, és persze, ha ezek a rejtett jelek nem lennének elegendők, egy kis ezüst korpusz is ott a bal felső sarokban, kicsi és a függöny félig el is takarja, de azért aki akarja, megérti. Olyan, mint a képrejtvények mellett a magyarázat. Ha eddig nem jöttél rá, most megértheted, mi a festmény üzenete. Halálnak halála. Ezúttal egy verseskötetből válogattam néhány „pénteki verset”. Levelek a nagykövettől a könyv címe. A nagykövet természetesen a festmény főszereplője, Jean de Dinteville.  Bizonyára rég kihullott volna történelmi emlékezetből, ha nem épp Hans Holbeint bízza meg, készítsen kettősportrét róla és barátjáról, az ifjú püspökről, Georges de Selve-ről. A két férfi a francia királyt, I. Ferencet képviselte akkoriban VIII. Henrik londoni udvarában. A könyvben a Jean de Dinteville-től származó, neki szóló, illetve a Holbein képpel – főképp a rejtélyes anamorfózissal – kapcsolatos „talált” versek lettek összegyűjtve.

(Nézzétek e képet…)

Nézzétek e képet, két jámbor cselédet

     Láttok rajta állani.

Megváltónk szolgái, Jézus katonái,

    Igaz hitünk pajzsai.

Talpig ünneplőben, ifjonti erőben,

    Egymásnak hív társai.

 

Bal felül az követ, visel cifra övet,

    Hermelinprém kacagányt.

Nyakábul egy ordó, színaranynak látszó

    Függ, s rajta az rút sárkányt

Öldökli Szent Mihály, hunyd be szemed kis lyány,

     Ne rémisszen csúf látvány.

 

Jobbrul áll az pispek, fohászlója hitnek,

      Ellensége gonosznak,

Nagy gerjedelemtül keble egyre csak fűl,

      Vágyak benne lakoznak.

Húsvét közeledvén, Nagypéntekre érvén

       Szíp szerelmet okoznak.

 

Lábuknál egy ritka, felföstött aenigma

      Panaszolja el sorsuk.

Jó szerencsét rontó, halálos mementó,

      Esmérjétek meg titkuk:

Szüntelenképp állunk, ötszáz éve várunk,

      Bűnünket, hogy megtudjuk.

 

(Négyen)

A nagykövet, a püspök, az asztrológus és

A festő összeült, és akadt egy kevés

Bor is, melyet bizonnyal a franciák szereztek,

Kettő pápista volt és kettő már eretnek.

Nagypéntek napja, London, Westminster, Anglia;

Részvéttel nézte őket az Istennek fia.

 

(Böjt)

Imák, teák, zsolozsmák, főzelékek,

karcsúk vagyunk a képen, s ó, be szépek.

Johann, a német elég pénzt kapott,

hogy ne látszódjék, megsanyargatott

a negyven napos koplalás, barátom

(hét búzaszem, ApCsel. tizenhárom…)

De itt a Nagyhét, a böjtnek vége lesz,

én Big Mac-et, te hattyúhúst ehetsz.

Gyónjuk: a test, bár méregtelenítve,

lelkünkben ott a mérgek édes íze.

 

(Krucifix)

Kész van a piktor pénteki képe,

Torz koponyánál állnak a latrok

S várnak a végső trombitaszóra

      Várnak örökké.

 

Ó ha adatnék nézniük egyszer

Hátra a függöny sűrü redői

Közt a keresztre felszögezett test

      Szép vigaszára!

 

Vértanu Krisztus, szörnyü bünöknek

Eltörölője, nézz te le rájuk

Bús szerelemmel, s boldogan ítélj

      Árva Sebestyén!