ANAMORFÓZISOK SÜMEGEN, BUDÁN, LAKITELEKEN

Három anamorfikus munkával bajlódtam az utóbbi időben. A sümegi püspöki palota felújításához kapcsolódva egy-egy nagyméretű perspektivikus, illetve hengertükrös anamorfózist rajzoltam, továbbá egy sor kisebbet a múzeumpedagógusok által tervezett foglalkoztató füzetbe, amelyek Padányi Biró Márton püspököt és Franz Anton Maulbertsch festőművészt mutatják be. A budapesti Millenárison készülő Álmok Álmodói című, az egykori Csodák Palotájára, illetve a párizsi La Villett Parkra hajazó tudományos kiállításhoz egy Bolyai Farkast és Jánost megidéző tükrös anamorfózissal bíztak meg. Lakiteleken a Népfőiskolához tartozó Hungaricum ligetben épült kiállító helyiségben egy korábban készült munkám, a Sakk (más néven „Királynő”) fölnagyított változatát helyezték el – igazán illusztris társaságban.

 

MOSZKVA, 2013

- Halló... János?

LÍVIUSZ A MŰCSARNOKBAN

 

December 2. Ma lenne 84 éves Gyulai Líviusz. Valóra vált képzelet címmel a jövő héten nyílik kiállítása a Műcsarnokban.  A képen látható kis önarcképet valamikor az ötvenes évek végén vagy a hatvanasok elején karcolhatta rézbe, eredeti nyomat nem maradt belőle, nem is tudható, kinyomtatta-e egyáltalán. Az elkallódott lemezre Líviusz halála után bukkant rá a felesége, Vennes Emmy. Ezt választottuk a kiállítás nyitóképéül. Aki több kuriózumra is kíváncsi, próbáljon meg regisztrálni a december 9-én tartandó kurátori tárlatvezetésre.  

 

NESCIUS OMNIUM CURIOSUS SUM

A november 23-án, 95 éves korában meghalt holland polihisztor szinte hivalkodón szerény jelmondatát ismételgetem. „Nem tudok semmit, de mindenre kíváncsi vagyok.” Minél jobban megismertem, annál jobban éreztem, hogy megismerhetetlen. Joannes Adrianus Friedrich de Rijk néven keresztelték, gyönyörűen kalligrafált kézírásos levelei alá a Hans de Rijk nevet írta, elküldött könyvei címlapján pedig ez a név állt: Bruno Ernst. Csak később tudtam meg, ő az a bizonyos „Erich barát” is, akit kedvenc grafikusom, M. C. Escher egy 1956. október 21-én írt levelében emlegetett: … kell valamit mondanom a „barátról” is, akivel megismerkedtem. Erich barát – csak a szerzetesi nevét tudom, matematika tanár és igencsak figyelemre méltó férfiú, aki a semmiből felbukkanva írta, mennyire elbűvölték őt (és tanítványait) a képeim, és meg szeretne látogatni Baarnban. Így is tett, láthatóan tetszettek neki perspektíva tréfáim, különösen az az „inverz” játék, ami a Konvex és konkáv című litográfiámon jelenik meg. A „barát” később igazi barátjává vált Mauknak (így hívták Maurits Cornelis Eschert a hozzá közel állók), és szakértőjévé az Escher nevével fémjelzett tudóskodó képzőművészetnek. Nem csak az „escheriánus” alkotók megismerését és megismertetését tartotta dolgának, hanem azt is, hogy összeismertesse egymással őket. Valami kiállításon láthatta a munkáimat, írt is azonnal, aztán jöttek a levelek, a katalógusok Adrian P. Goddijntől, Sandro del Pretetől, Oscar Reutersvärdtól, Patrick Hughes-től, mert nem csak az én figyelmem hívta föl rájuk, hanem az övékét is rám. Személyesen Rómában ismerkedtünk meg, a centenáriumi Escher kongresszuson, ahol egy olyan munkámat mutattam be, amelyhez ő adta az inspirációt. Egy ceruzavázlatot küldött, valamikor még Escherrel együtt töprengtek rajta, de az idős művész már nem kezdhetett bele a kivitelezésbe. Bruno nem csupán a vázlatot bízta rám, de olyan üres papírokat is, amelyeket Escher megüresedett műtermében talált, rajzoljak rá, vagy nyomtassam ki rájuk saját dúcaimat. Ő nyitotta meg – Erich/Hans/Bruno – 2004-es hágai kiállításomat az Escher Múzeumban, ahol, immár hazai pályán újabb oldalairól ismertem meg.  Kiderült, hogy Ben Engelhart néven grafológiával és kalligráfiával, Ben Elshout néven fotográfiával és filmezéssel foglalkozik, meg egy csomó mással hat számon tartott és valószínűleg legalább ugyanannyi ismeretlen álnéven. Ő alapította meg a Mercator, az Archimedes, a Pythagoras és az Ars et Mathesis című folyóiratokat, nevéhez fűződik az első holland nyilvános obszervatórium létrehozása, és 2008-ban életműve elismeréseként neki ítélték az Eureka-díjat. Kering valahol a Naprendszerben, a Mars és a Jupiter pályája közötti aszteroid-övben egy róla elnevezett kisbolygó, a 3.6 km átmérőjű 11245 Hansderijk. Tudomásunk szerint ez idáig lakatlan volt.

Ide kattintva Hans / Bruno anamorfózisaimról szóló írása olvasható (Arsetmathesis, 2011. február)

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 

PILINSZKY 100

 Pilinszky Harmadnapon című verseskönyve 1959-ben jelent meg. Apámnak dedikálta, most az én polcomon áll. 110 oldal. Gimnazistaként szinte mindegyik versét kívülről tudtam.  Az Impromptut, az Apokrifot szavalóversenyeken is mondtam. Néhány talán még most is menne. A költő századik születésnapján a budakeszi erdőben megpróbáltam...

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

GYŐRBEN A MÁRA TERVEZETT KÖNYVBEMUTATÓ ÉS DEDIKÁLÁS ELMARAD. ELNÉZÉST KÉREK AZ ÉRDEKLŐDŐKTŐL, BARÁTOKTÓL. (A csatolt rajz nem kárpótlás, csak épp most került elő.)  

KI NE JÖJJÖN GYŐRBE ?

Holnap, azaz szombaton este 6-kor a Győri Nemzeti Színházban, a 20. Győri Könyvszalon pódiumán  Páternoszter című könyvemről Kucska Ferenccel fogok beszélgetni. A műsorfüzetben szó szerint ezt olvasom: „a regény borítója Orosz István pályájának egyik fontos momentumát idézi meg: a „Tovarisi konyec” című plakátja – amelyen egy hájas katonatiszt tarkója szerepelt – a rendszerváltás idején ikonikussá vált. Hatalmas példányszámban árasztották el vele az országot, ezzel is megüzenve, hogy az elvtársaknak ideje hazamenni. Ennek a plakátnak és az erre rímelő borítónak a szellemisége szövi át az egész könyvet: a nézőpontok megfordításával való játék, az 50-es évek, valamint a rendszerváltás visszásságainak újfajta bemutatása.” Aki ezt írta, nem olvasta a könyvet, valószínűleg ki sem nyitotta, legföljebb a borító alapján megpróbálta elképzelni. Nem sikerült. A regénynek a plakáthoz vajmi kevés köze van, a 600 oldalon egy fél sor utal rá, az is csak úgy, hogy valaki hátulról rajzolgat fejeket, hasonlóan, ahogy azon a bizonyos plakáton is látszik. Slussz. A bemutató szöveg írója, ahogy a könyvkiadó szerkesztői is, azt gondolták, hogy az „ikonikus” kép üzleti sikerre váltható. Hadd szögezzem le, a regény egészen másról szól és zömmel más korszakokban játszódik, vagyis aki a plakáttal kapcsolatos sztorizást vár, messze kerülje el a Győri Nemzeti Színházat, és eszébe ne jusson meghallgatni a beszélgetést, amely holnap, azaz szombaton este 6-kor  a 20. Győri Könyvszalon pódiumán esedékes. (Utána dedikálás.)

GYŐRI KÖNYVSZALON

 A képen ugyan csak a Páternoszter látszik, de a szerző természetesen szívesen dedikálja többi, mostanában megjelent kötetét is (Könyv a tükörben, Mekkora kép!, Levelek a nagykövetnek, Örömajkon örömének, Pótszarv, Szent rinocérosz gyermekei...) A dedikálás előtt 18 órától Kucska Ferenc beszélget a szerzővel a Páternoszterről.

FILM A SELYEMGOMBOLYÍTÓBAN

 A pandémia miatt nem nyílt új kiállítás a Selyemgombolyítóban, így a plakátjaim még mindig ott lógnak. Időközben egy interjú, sőt videós beszélgetés is készült alattuk, ami ide kattintva nézhető / hallgatható meg.

KÖNYVBEMUTATÓK A FÚGÁBAN

 

ÜZENET A KUKÁBÓL

          El lehetne intézni egy legyintéssel, csakhogy aki mondta, túlságosan mérvadó, sőt pozíciójánál fogva ő maga a Mérv. A Mérvünk. (Az Adónkra momentán nem térnék ki, pedig tehetném.) Megtudjuk tőle, amúgy ex katedra, hogy ha rajta állna, a magyar irodalom 80 százalékát kukázná. A dolognak az ad némi pikantériát, hogy pont rajta áll.  Hogy épp ott ül, oda ültették, ahol az ilyesmit megteheti. Egyébként a Henszlmann Imre utca felőli kapunál állnak a szelektív hulladékgyűjtők. Oda kéne érni, mielőtt a „narancssárga ruhások” megérkeznek. Páros napokon hajnali 6:30-kor kezdik.    

        Mérv úr hivatalba lépésekor oda nyilatkozott, hogy szilárdan, sőt megveszekedetten támogatja a kormány politikáját, konkrétan száztíz százalékig. 110 százalék, hm…, ha így áll a dolog, a 80 százaléknyi kukába kerülő anyag mellett lehet bármennyi, mondjuk nyolcezer százalék, ami remekmű, s máris javul a képlet, legföljebb szegedi matematikatanár barátomnak szalad a homloka közepéig a szemöldöke, s az optimális bináris keresőfák tudós magyarázója fordul egyet gannai kriptájában. 

       Mellesleg nem csak az irodalmat gyűlöli, a színházat is, libabőrös tőle, s a zenéről sem sokkal jobb a véleménye. Kap is hideget, meleget minden oldalról, de azt, hogy egy sznob lenne, tényleg nem lehet rásütni. Pláne, hogy egy kékharisnya.  

       Egyszerű volna elintézni a dolgot lesajnált költészetünk négy sorával: „Sehallselát Dömötör / buta volt, mint hat ökör, / mert ez a Sehallselát / kerülte az iskolát.”  Apropó, ő vajon, aki írta, hová kerülne, melyik százalékbugyorba? És melyik halmazba kell beszuszakolni a télben virágzó dunántúli mandulafácskát, a rózsás labyrinthot, a midőn ezt írtam-ot, a porban húzott grádicsot, az Ugocsa non coronatot, a repülő nikkel szamovárt, az Öröknyárt és a tojáséjt, az árgyélus kismadárt, az Egy mondatot és az Egyperceseket, Az eltévedt lovast és a tűzpiros kígyócskát, az Iskola a határont, Mikkamakkát, Szindbádot, a Kormányeltörésbent és az Eszméletet, a Lepkelovast és a Sorstalanságot, a Babonák napját, A napsütötte sávot,  és Tihanynak rijjadó leányát, a vadvízen a verőfényt, a halott sirályt, a Gyönyörű gyárat, az Óperenciát, a plakátmagányt, a mik vogy mukot és mind-mind a többit, amelyek oly különbözők, de valahogy mégis összetartoznak, egymásból fakadnak, egymást erősítik – a főigazgatói százalékjelek diktátumától függetlenül.

        Gyanítom, az irodalmárféleségek zöme is azon hányódik épp, beleszámíttatnak-e a nyolcvanba. A megnevezettek alapján vannak, akik eleve a kikukázandók körét tekintik vonzóbbnak. A fészbuk például úgy tele lett a Sehallselát Dömötör által lakonikusan szarnak minősített Parti Nagy Lajos versekkel és a versekhez küldött lájkzuhataggal, hogy majd’ összeroskad alattuk.

        Ha egy kicsit cinikusabb tudnék lenni, azt is mondhatnám, köszönet a főigazgató úrnak, elkezdődtek betemetődni az árkok – nota bene – épp azok mélyítésére kaphatott stallumot, s az ide-oda húzó irodalmi szekértáborok is mintha miatta közelednének egymáshoz, holott szétrázásuk lett volna a dolga. 

         Három napja ez a vers jár az eszemben, … üzenet … a palackban …

 „Itt vagyok, az Elhagyatottság / Harmincadik Szélességi, a Szégyen / Századik Hosszúsági / S a fogatösszeszorító Dac / Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken, / És kíváncsi vagyok, lehet-e még jutni előbbre.”