2020. szeptember 4., péntek

MÉG EGYSZER A TAVASZI KVÍZRŐL


Kedves Játszótársak!

Talán van önök közt / köztetek, aki még számon tartja, hogy az áprilisi és májusi Nagy Múzeumi Karantén Kvíznek még nem történt meg a hivatalos eredményhirdetése (mert a Műcsarnok által fölajánlott tiszteletjegyek mellé mégsem lehetett tapsvihart illeszteni:-) Nem kapták meg jutalmukat az elsők (hárman is vannak), Dévényi Nóra, Gabányi Erika és Molnár Imre. Nem lett kitüntetve a második helyezett, Katona Lucia. És harmadikok, Gerő Károly és Mátrai István is várakozni kényszerültek. De ami késik, nem múlik! Annak idején azt ígértem, hogy a Pótszarv című novelláskötetem bemutatójával fogom összekapcsolni a díjátadót. Most inkább úgy mondom, a Nagy Díjátadási Ceremóniához kapcsolja hozzá az Uránia a Pótszarvas könyvbemutatót, továbbá az Örömének örömajkon című könyv bemutatóját, valamint néhány rajzfilmem vetítését. Egy szó, mint száz, szeretettel várom mindnyájukat / mindnyájatokat az Urániába. A részletes program az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján olvasható, ami ha erre a linkre kattintanak / kattintotok egyből meg is nyílik.

Na persze az ördög nem alszik, figyeljétek a híreket az Utisz Blogon, de főleg az Uránia csatornáin, és bízzatok benne, hogy a pandémia miatt nem fújják-e le az egészet. Vagy ha mégis, akkor legföljebb indul a Nagy Kvíz második felvonása…

 

Nincsenek megjegyzések: