ÁRPÁD

Ma búcsúztunk el Szabados Árpádtól. A képeit sokan ismerik, talán az írásait, a töprengéseit kevesebben. Idemásolom néhány mondatát.
Tudom, vagy érzem, hogy mit akarok? Többnyire tudatosan igyekszem ösztönösen dolgozni, ami fából vaskarika. Az is igaz, hogy néha fordítva van: tudatosan kezdem a munkát és az ösztöneimre bízom a folytatást. Sokszor menet közben kapcsolok át, akarattal vagy öntudatlanul egyik vagy másik formálási módba. Amikor videofelvételen először láttam, hogyan dolgozom, magam is csodálkoztam, mi irányítja a kezem. Szívesen mondanám, hogy valami külső erő. De ezzel nevetségesen misztifikálnám a munkám. Tehát még is csak föl kell tennem a kérdéseket: tudom, hogy mit csinálok? Nem. Érzem? Nem. Akkor mi is történik? Az játszódik le bennem, amiről Becket így ír: “Többre becsülöm annak kifejezését, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége”. Az angolban az obligation szinte azonos a latin obligatioval, ami árnyalatnyi különbséget jelent a magyar fordításban. Ilyenkor szoktam az etimológiai szótárhoz nyúlni, nehogy rosszul értelmezzek. Most nem teszem, inkább azon töprengek, miért kötelességem, hogy a létezésemmel kapcsolatosan létrehozzak valamit. Evidenciának tűnik. Amint létrejön, eltávolodik tőlem, elvisz valamit belőlem, mégis jelen van, és ha akarom, ha nem, visszahat rám. Ami visszahat, azt birtoklom. Tehát birtokolni akarok? Nem képekről, tárgyakról van szó, azok ott halmozódnak a műteremben vagy másoknál. Még azt is mondhatom, hogy nem szeretem őket. De ami születésük közben lezajlik, és megmarad bennem, azt igen.