2012. november 25., vasárnap

SZEM-FÉNY-VESZTÉS (2)

(Orosz István előadássorozata a Maladype Színházban)
Talán emlékeznek az előző előadás résztvevői, hogy az akkori apropót egy aktuális tárlat adta, New Yorkban, a Metropolitain Múzeumban Faking it címmel a fényképhamisítás klasszikus darabjaiból nyílt kiállítás, és ennek ürügyén a vendég Haris László a fotó és a hazugság kapcsolatát elemezte, én pedig egy rajzfilmem (Sakk!) és egy készülő könyvem (Sakkparti a szigeten) kapcsán egy hírhedt hamisított fényképet (Bogdanov Leninnel sakkozik) mutattam be. A következő előadás is aktuális (épp csak  megnyitott, illetve még javában látható) kiállításokhoz kapcsolódik, a téma pedig a plakát. A kiállítások megint csak távoliak: Isztambulban a múlt héten nyílt plakátkiállításom, Moszkvában és Nagyszombatban a közelmúltban (október 9-én és november 9-én) nyílt meg a plakátbiennálé és a plakáttriennálé, illetve akad egy valódi kuriózum is: egykori tanáromnak, a plakátosok doyenjének Balogh Istvánnak  legelső (!) tárlata is nyitva van még Sopronban az AMI-ban. Természetesen lesz vendégelőadó most is, ráadásul igazi meglepetés, nekem is az, mert ott fogok én is megismerkedni vele: Varga Anna Gizellának hívják, hivatalosan még csak tanulja a plakátos szakmát, de már egy csomó fontos plakátverseny kitüntetése ott lapul a zsebében. Hátha megmutatja! Szóval kedves budapesti plakát-fanok, ha nincs kedvetek lejárni a lábatokat, akkor csak a Maladypébe kell eljönnötök, a Mikszáth térre.
Kezdés november 27-én, kedden este 6-kor a
Maladype Bázison: Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.

Nincsenek megjegyzések: