56.56

Vagyis az ötvenhatodik ötvenhat. 56 képből álló kiállítás a Duna palotában. Abból a sorozatból kerül be egy képem, amelyet már megmutattam itt a blogon. Én látszom a fotókon, kisgyerekként, nem egész ötévesen. 56 nyarán vagy kora őszén az alföldi Csépán készültek, ahol nagyanyám lakott. Az ötödik, vagy hatodik képen ő is ott van, épp 56 éves, az ölében ülök. Az első négy felvételen egyedül voltam, azokon föl lehetett fedezni a kort, a hátteret, az ötvenhatot; a kisfiú mozdulatain, arckifejezésén átsütő félszeg viselkedés, feszengő engedelmesség valahogy ottmaradt a képeken. Nem tudom, ki volt a fotós, akkoriban nem volt fényképezőgépünk.  Illyés versét illesztettem hozzájuk: Hol zsarnokság van,  / ott zsarnokság van … abban, ahogy a gyermek / idegennek felelget. Az utolsó kép más. Ez nem bírná el, hogy teleírjam piros és fekete betűkkel, mint a többit. Nem is a saját emlékezetemben kutatok, nagymama tekintetébe merülök bele. Kislánya még gyerekként halt meg, az urát (így mondta) hét éve temette el, a fia hamarosan börtönbe kerül ötvenhat szellemi előkészítésének vádjával. A nagyobb család szétszakítva, egyik fele Kárpátalján, a „testvéri” Szovjetunióban, velük még a levélváltás is tilos, a másik fele szétszórva Magyarországon. Édesanyja is megvan még, szinte teljesen vak, fölváltva viselik gondját Pécsen élő húgával. A fényképen megörökített idilli pillanat nem jellemző. Nem emlékszem arra, hogy karosszékben ejtőzött volna. Amikor rágyújtott egy félbetört Nikotex munkásra, akkor is járt a keze. Fejből tudta a Toldit, mind a tizenkét éneket. A haja olyan volt, mint Ingrid Bergmané a Casablancában. (Mindig ott maradok, ha valamelyik csatornán játsszák.) Volt, amikor a család legfőbb bevételét az általa vart ruhák, horgolt terítők, hímzett párnahuzatok jelentették. Ha valami „kézügyesség” szorult belém, az csak tőle származhat.  Kiszámolható: 56+56: Sütő Flóra Ida most lenne száztizenkét éves.