CVEKEDLI

Állítólag (legalábbis, mint a lelkiösméret bajnoka, így próbáltam elhíresztelni) azért csinálok filmet Kecskeméten (és nem a pesti, pontosabban a budai Pannóniában, ahol a korábbi filmjeimet forgatták), mert így kénytelen vagyok sűrűn hazajárni, többször, mint "amúgy" tenném, ráadásul a szülők meglátogatása nevű ceremóniát így, hivatalos útnak álcázottan könnyebb mentesíteni a formális elemektől. A ritkán hazalátogató gyereknek sütni főzni szokás, a munka közben hazaugrónak viszont elég a reformátusoktól szállított menzaebéd elharmadolása. Ma káposztás cvekedli volt a menü.  Hogy ünnepi eledel, az csak idővel derült ki. A cvekedlit ritkán sorolják a fejedelmi fogások közé, de ez a bizonyos, mai, református cvekedli alulmúlta a legszerényebb elvárásokat is. Én ímmel-ámmal, anyám rezignáltan beletörődve, apám viszont eltökélten, szinte hedonista hévvel ette, sőt szokatlan módon, még valami dicséretféleség is elhagyta a száját, amelyet a cvekedlin kívül felesége konyhai tevékenységére, illetve a spontán megvalósuló cvekedlipótló kísérletre (palacsinta) lehetett vonatkoztatni. Tudod, miért mondja? – kérdezte anyu. Hm? – sandítottam rá rosszat sejtve. Mert ma van a házassági évfordulónk.  Hát persze – nyögtem, mint aki csak udvariasságból engedte, hogy kimondják előtte azt, amit ő is épp mondani akart. És hányadik is? – A hatvanadik.  Szerencsére mindenki másképp tudta, hogy milyen fémmel szokták jelképezni ezt az évfordulót. Arany? Gyémánt? Vas? Ezen aztán (a cvekedli romok eltakarítása közben) hosszadalmasan el lehetett morfondírozni.
*
Vajon van-e verstani terminus arra a jelenségre, amikor egy szót másnak lát a szem, mint ami oda van írva?

Megfakult abroszon rég kihűlt életek,

Csütörtökre mindig csütörtökök jőnek,

Egyhelyben köröz és serceg a végtelen,

karcos tányérján az elakadt időnek.
*
Szőke hölgy a reklám (iskoláim szerint reklámgrafikus volnék) és a hit (ő meg egy rádiós vallási műsor száguldó riportere) kapcsolatáról faggat. Eszembe jut a Sátán az almával: a kommerciális reklám alapesete, ki az, aki ne ítélné el. Persze én is moralizálok, fölmondom szépen a leckét, pedig dramaturgiailag mégiscsak helye van, sőt nélkülözhetetlen ott a Nagy Könyv elején.