![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZSXhU52vzau5ASMaUk4x3Nq-gaiituzwJXMDScsOH7yOqs85wQUaKD6y5uKL-kXewTFxwftaikLWpsaeUkrHVcer8KB0CrTcH3C97dRfGd0_8n6aUfimjSn24owbYGuEVrqXSwKr1Hrs/s200/arckep1a+d.jpg)
Ha az irodalomba sikerült egy cseppet beleártanom magamat, az a közelmúlt két nagy író-halottja, Lázár Ervin és Nagy Gáspár révén esett meg velem. Ervin közölte a Hitelben első novellám, s első verskötetem válogatásában, szerkesztésében Gáspártól jött a segítség. Méltatást is írt a könyvről, bár bevallom, az abban foglaltakat könnyebb látnom a barátság dokumentumának, semmint olvasnom poétaságom apoteózisaként. Egy szó mint száz: mentorok nélkül maradtam; világos tehát, hogy az ilyesféle foglalatossággal most kéne felhagynom, ám mit tegyek, ha jön az a fura valami, amire a beavatottak talán ismernek alkalmasabb szót, nekünk földönjáróknak leginkább mégiscsak a szomorúsághoz hasonlít, és úgy is érkezik éppen, ahogyan
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyJkaiDjoZj7n2vz6O97e_jTkgN1UZsl8pSwHFWRsKl0h8tfbDrXJ8NbGIJr5zGXkQJXL97sv3nCsxYiOIh6gtEPx8DuA9m1D1WNuXBCbqW56YLM7pR51VsQjwMQTIaZgNIf5s0qjmM_c/s320/NG+engraving11.jpg)
Tudom, valami vigasztalót illene írni, mondani, üzenni legalább, csak hát még túl közel vannak, még a fülemben telefonoz a hangjuk. Legutoljára - Gáspárt már nem mertem hívni - Mártát, a felesége számát tárcsáztam, de ő átadta neki a mobilt: Orosz Pista az. - Azt mondd, hogy István, suttogta halkan Gazsi. Tudta, hogy otthon így szólítanak, és neki, a nagybeteg barátnak még erre a semmiségre is volt gondja élete legeslegvégén. A semmiség persze rögvest nőni kezdett: kétségbeesetten próbálom fölidézni a hangját azóta folyvást, hogyan is hívott, de bevallom más megszólítások jutnak eszembe. Leginkább azt mondta, fiacskám, - játékosan évődve; - vagy így: kisfiam. Persze tehette is, húsz pingpong meccsből tizenhétszer biztosan lemosott (szerintem ezek a bencések oroszóra helyett is ezt gyakorolták). Az angyali követés versét olvasva mintha engem szólongatna:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYzySmrpixzejxEiCiwQhnQf1j-xV50-R5AukBjdSFBBG46MRyBXGo-rPBhP5Wjr0OcvSzypYxuujqy4daZM5oX5XpQWRjcMcWR-JwrnAzE7oxzGW3uEjn6tH6jd0AFL3ivJGogsSCDDQ/s200/arckep2a+d.jpg)
Megy világgá, mint az álom,
Azon az egy szalmaszálon,
Lassan lépdel, még nem látom
(kétdimenziós az álmom),
de már hallom, ahogy rám szól:
uraságod miért gyászol?
Követi költőnk valaki,
szárnya zörgését hallani,
barlangfalnyi mozivásznon,
asa-nisi-masa bálon
árnyékként lép a nyomába,
általlép a kontúrjába,
ága-bokrán az ereknek
fény-hálózatok erednek,
világoló lélegzettel
indul a szó a torkán fel,
s kérdi újfent, - mért is gyászol:
szalmaszálban ott a jászol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése