MOCKBA (...я думал о тебе!)

Nem, nem: ne a szoborra tessenek figyelni (bármily ismerősnek is tűnne), és ne is a reklámra (bár a fotó tényleg Canonnal készült: G11)! Az épület a lényeg; akár hiszik, akár nem, ez az Orosz Állami Gyermekkönyvtár, amelyben a kiállításunk van. Tegnap nyílt egy könyvbemutató (Pilinszky mesék), egy filmvetítés (Aranymadár) és egy anamorfózisrajzoló gyerekfoglalkozás keretében, csak hát tegnap képtelenség lett volna naplót írni. A megnyitó előtt másfél órás előadás a CDH-ban (Centralnij Dom Hudozsnyiki) hétszáz diák előtt, utána még egyszer a British School of Design-ban, este a plakátbiennále díjosztója, aztán a búcsúparti. Egyébként az előző napokat is ki lehet magyarázni, hiszen minden nap „másnap” feküdtünk le: vacsora a zsűrorokkal, Design Week és "Aranyméhecske" megnyitó, kiállítás és  koncert a Magyar Házban, műteremlátogatás Logvinnál, Traviáta a Bolsojban, ja és persze a kiállítások megrendezése (a keretezést is beleértve), izgalmak az otthon felejtett tükörhengerek miatt, interjúk és találkozások és olykor, a hivatalos programból lecsípett időkben, némi turistáskodás. Puskin Múzeum (Matisse mindenek fölött), ledöntött szobrok kertje (talán csak tavaris Dzerzsinszkij dőlt le tényleg), Majakovszkij Múzeum (a hírhedt Ljublanka árnyékában), Modern Művészeti Múzeum (sivár belső, és Cereteli hatalmas kertitörpéivel telerakott udvar), valamint sok-sok szépséges hagymakupola.
Néhány frissen hallott moszkvai legenda, hátha valaki biztosabbat tud róluk. 1: A „hét nővérnek” becézett felhőkarcolók után el kellett volna készülnie a középen álló nyolcadiknak is, abba költözött volna Sztálin, és a tornyok elhelyezkedésének  spirituális geometriája, a belőlük sugárzott transzcendens erő tartotta volna őt örökké életben. 2. A híres Szimonov-vers, a „Zsgyí minyá i ja vernusz…” nem a honvédő háborúból, hanem a Gulagról hazaküldött üzenet, sőt nem is Szimonov írta. Hasonló plágium-története van, mint Solohov Csendes Donjának. 3. Cereteli százméteres Nagy Pétere eredetileg Kolumbusz Kristóf volt, csak a spanyoloknak, miután elkészült, valahogy mégse kellett. Ez utóbbit egyébként elég könnyű elhinni.

PAGÓDA V MOSZKVE

Moszkvában minden internetes portál szerint zivatarnak kéne lennie (a valószínűsége a Yahoo szerint 90%, az állaga a BBC Weather szerint heavy), de szinte egész nap ragyogó napsütés van. Ha meg-megjelenik egy felhő, hirtelen irányt vált, vagy szétoszlik, és újra kiderül az ég. A tegnapi szakadatlan zuhogás után kifejezetten szerencsésnek hisszük magunkat, nem is foglalkozunk a kiállítással, (amit jobb híján nekünk kell fölrakni), hatalmasat csavargunk (Arbat, Gogoljevszkij bulvár, az újjáépített Szpaszítyel, a Tretyakov környéke, Vörös tér). Este fáradtan kezdem nyomogatni a tévé távkapcsolóját, az „El classicót” keresném, de szinte kivétel nélkül mindegyik adón Vlagyimir Vlagyimirovics atyuska jön be. Úszik, kutyát simogat (fekete labrador), reggelizik (tejbekása), interjút ad (sötét limuzinban), virágot szagol, karatézik, levelet diktál (repülőn), konditeremben izzad (evezőgép), mosolyog, halat fog, gondterhelt, felváltva forró és hideg vízbe merül, kitüntetéseket oszt és gyerekfejet simogat. Csak nem? De igen, épp ma 60. Holnapra is esőt ígérnek (70%-ra saccolják). Vajon kitart-e még egy hétig a szülinap?     

IRÁNY MOSZKVA...

Október 9, kedd
18:00 Opening Ceremony of „Golden Bee” Moscow Global Biennale of Graphic Design, and opening of The International Jury Members Show (David Carson, Ken Cato, Alain Le Quernec, Istvan Orosz, Paula Troxler, Boris Trofimov) in the Central House of Artists (Moscow, Krymskiy val, 10. Metro Stations Oktyabraskaya, Park Kylturi)

Október 10, szerda
19:00 Orosz István "A lerajzolt idő" című kiállításának megnyitója a moszkvai Magyar Tudományos Kulturális és Tájékoztató Központ Zichy Mihály Galériájában.  (Moszkva, Povarskaja ulica 21., az Arbatskaja meróállomásnál) A megnyitót követően Maral Jaksijeva zongoraművésznő Orosz István művei által inspirált zongora-improvizációkat játszik a Központ Tükörtermében.

Október 12, péntek
The presentations by the International Jury Members of "Golden Bee" will take place in the Central House of Artists. 11:00–12:00 Boris Trofimov/Russia; 12:00–13:00 István Orosz/Hungary; 13:00–14:00 Paula Troxler/Switzerland; 15:00–16:00 Ken Cato/Australia; 16:00–17:00 Alain Le Quernec/France; 17:00–18:00 David Carson/USA

Október 12, péntek
14:00 -16:00: Kiállítás Orosz István és Keresztes Dóra könyvillusztrációiból, Pilinszky János mesekötetének orosz nyelvű kiadásával és az Aránymadár c. rajzfilm vetítésével egybekötve. Pilinszky meséit Jurij Guszev fordította és Orosz István illusztrálta. Az Aranymadár című film rendezői Keresztes Dóra és Orosz István. A helyszín az Orosz Állami Gyermekkönyvtár (Kaluzsszkaja ploscsagy, 1. sz., Oktyabrjszkaja metró).

Október 12, péntek
17:30 - 19:30: Lecture by István Orosz and animations by Dóra Keresztes in the British High School of Art and Design (Moscow,10 Nizhnyaya Syromyatnicheskaya St., building 3.)

KINT VAGY BENT VAGY

„Thraldom at large hath made this prison free.”
„Kint rabság mindenütt, ez teszi börtönöm szabaddá.”
(Henry Howard Surrey grófja, 1533)

Rab él a börtönben, börtön él a rabban
és egy madártalan szürke égdarabban,
vagy nem is az égben, hanem ahogy éppen
tányér levesében fénylő tükörképpen
tovább vetíti a börtöncella-mértan,
és rádöbben látván végre, hogy miért van
berácsozva sűrűn fönn a levegőég:
a semmi is fogoly, voltaképpen ő még,
akárhogy is vesszük, relatíve szabad,
hisz legalább tudja magáról, ő a rab.

A Kőrösi Csoma Kulturális Központban (alias, Pataky) október 19-ig még látható az Arnóti András (Sárközi Zoltán) által kigondolt „Gyár állott, most kőhalom” című kiállítás (Aknay János, Arnóti András, Györffy Sándor, Kecskés András, Kéri Mihály, Lonovics László, O. I., Romvári János, Sz. Varga Ágnes, Zsemlye Ildikó). A fenti vers a kiállítás katalógusából való.

KABÁT A GOMBHOZ

...avagy színdarab a plakáthoz. Már 17 éves az előadás és semmi fáradás. 2006-ban láttam Ungváron, most pedig a József Attilában, ahová egy estére beköltözött a Beregszászi Színház. Boccaccio  Dekameronjának színpadi adaptációja Sólyompecsenye címmel. A "libavadászat" betétszám most is csillagos ötös.

KRZYSIEK

- Jónapot kívánok, igen, én vagyok az.

- A Városi Könyvtárból beszélek, kapcsolnám Kucska Ferenc igazgató urat.

- Tessék.

- Halló, Pistám, meg tudnád adni Kristóf számát, elszórtam valahogy.

- Persze.

A következő telefonból aztán kiderül, egy kiállítás miatt hívná, a harmadikból, hogy én fogom megnyitni, a negyedikből, hogy mégse, mert nem érek rá, de köszi, azért szeretem Kristófot, Kucskát, és Győrt is. A sorrend tetszőlegesen fölcserélhető.
- Semmi baj, elcsúsztatjuk, úgy hogy ráérj. Kedd?

- Na, nehogy má' miattam, hogy a gombhoz varrjuk a kabátot; de a lelkem mélyén már érzem, ezt nem úszom meg. Hát a kedd az tényleg szabad.  Plakátok? Ha kedd, akkor plakátok. Ráadásul csupa új, először lesznek kiállítva.

Kristóf egyébként nem is Kristóf, hanem Krzysztof, sőt Krzysiek és már állított ki itt, nem is túl régen, úgy látszik, nagyon egymásra találtak, Kucskának tetszettek a képek, Krzysieknek meg ízlett a gomba. Nekem most a képekről kéne beszélnem, de azokról már a múltkor volt méltatás (Pörös Géza megnyitó szónoklatából szinte minden kiderült), így marad a gomba. Arról még nem szólt senki. Kezdjük ott, hogy Kucska Feri valami rejtélyes okból, időről-időre elvándorol Kárpátaljára: Zakarpackája Obl. Ezt kellett írnom a borítékra, amelybe az Etus néninek írt levelek kerültek. A szovjet postát csak akkor vitték ki a színmagyar faluba, Barkaszóra (Barkaszovo), ha a címzés cirillel volt: Etel Sitev. A Sütőt ott Sitevnek kellett írni. Ékezet nincs. Az én nagyanyám volt az egyetlen széles e hazában, aki örült, hogy az unokája oroszul tanul. Egy szót sem értett ugyan belőle, de azért kikérdezte a memoritereket: Ja kvam picsú, csivó zse bóle… Egyszer egy orosz plakátművésznek elszavaltam, ez volt a nyolc éves tanulmány egyetlen kézzelfogható eredménye, a kolléga arcán patakokban folytak a könnyek, sto ja magú jisó szkazaty…, és hamarosan kivándorolt Izraelbe. Mindez még Hágában történt, Krzysiekkel együtt mentünk oda, az ő hatalmas Mercédeszén, amelyik lejtőn lefelé nyolcvanat is tudott, és apró olajcseppek mutatták Európa térképén, amerre elhaladt. Tudom, hogy a gombához kéne visszajutni valahogy, de most egy másik utazás jut eszembe, Baráth Feri írt, csináljunk kiállítást Újvidéken, Tri autora iz Magyarszke. Ebből a triből lett a DOPP. A kezdőbetűkből. Krzysiekkel kezdődik, ő a D, mert hivatalosan Duckinak hívják. Lengyel ember és magyar művész. Hogy nálunk él, abban elévülhetetlen érdeme van egy Ági nevű pesti lánynak, és egy Wojciech nevű varsói férfiúnak. Előbbit túlságosan megszerette, az utóbbit viszont olyannyira nem állhatta, hogy egy levegőt sem kívánt szívni vele, miután az illető hadiállapotot vezetett be Lengyelországban. A dolog harminc esztendeje történt, épp 30 éve jött a fiú Magyarországra, vagyis itt most egy jubileumi tárlat nyílik. A költözködés legnagyobb nyertese persze a magyar plakát lett. A lengyel plakátos olyan, mint a brazil focista és a cigány muzsikus. Bármit csinál, nem tudja elcseszni. Mondok egy példát. Egy lengyel plakátot: a legelsőt, amelyet megismertem. 1956. november elején leszállt Ferihegyen egy gép. Varsóból jött. Vért hozott. Vért a forradalomnak. Egy hatalmas boroshordónyit. Ugye kár lenne megmagyarázni: minden szó csak elvenne a kép erejébõl. És ugye nyilvánvaló az is, hogy a plakátnál csak másodlagos az, hogy megrajzolják, hogy kinyomtassák, hogy fölragasszák és hogy leszaggassák. Ducki Kristóf vérküldemény a magyar plakátnak. Vér a pucájába. Volt idő, amikor nem mozizni jártunk a Toldi moziba, hanem csak azért, hogy a bejárat fölé festett pannókat megbámuljuk. Alig vártuk a műsorváltozást, hogy egy új, egy példányban készült Ducki-posztert lássunk. Egyébként akkoriban az imént említett DOPP jelentette a magyar plakátot, legalábbis külföldről nézvést: együtt plakátoltunk Dániában és Japánban, Amerikában és persze a wilanowi múzeumban. Még talán a rendszerváltás is feldolgozható lenne Doppos-plakátos nézőpontból. Sőt a csehszlovákok bársonyos forradalmába is beledoppoltunk. Nehéz elfelejteni, mekkora reveláció volt Ducki Munkásőrség plakátja és elsüllyedő Aurórája, a kitört villafogak május elsejéje pedig … ha példát kell találni arra, hogyan lehet bonyolult szimbolikát, filozófiai sokrétűséget, történeti beágyazottságot egyetlen, végletekig leegyszerűsített rajzban megjeleníteni, mindig ez jut eszembe. Meg a lerajzolt nóta, hogy a Nagy Imre azt üzente… De ott tartottunk, hogy Kucska igazgató úr időnként hazatér valahonnan a Kárpátokból, hozza az erdei gombát, amivel megajándékozza kedvenc kiállítóit. Aztán művészberkekben szájról szájra járnak a receptek. És többnyire mindenki életben marad. Én már kétszer is kaptam gombát, egyszer meg hólapátot. Az egyiket, mert akkor, valamikor a kilencvenes évek elején lehetett, kettővel érkezett Budakeszire, a másikat Nagy Gáspár költő kapta, aki valamiért nagybátyámnak szólította őt. Engem meg többnyire fiacskámnak hívott, így aztán már-már kozmikus az a távolság, ahonnan fölnézhetek Kucskára. Elfelejtettem mondani, hogy épp tomboló nyár volt. Hogy az idén lesz-e tél, az bizonytalan, a hóra sem vennék mérget (esetleg gombát) ilyen klímaváltozós időkben. Egyedüli bizonyosság a pincében álló hólapát, meg az új Ducki-plakátok a Városi Könyvtár galériájában. Kérem, szeressék őket. És persze az alkotójukat.

(A fenti fotó Molnár Györgyé, az lenti Keresztes Dóráé)