MÁR MAJDNEM A LOUVRE

December 6-án a párizsi Louvre épületében található Les Arts Décoratifs múzeumban nyílt meg a „posterfortomorrow” plakátverseny legjobb 100 darabjából rendezett kiállítás, ma pedig az emberi jogok világnapján ugyanezt a kiállítást a világ 40 országában egyszerre nyitották meg. A téma a nemek közötti egyenlőség. Magyarországon a soproni AMI Formaterme adott otthont a rendezvénynek.

MIKULÁS

Amikor még fogalmunk sem volt arról, mi is az a computer: színminta számok egy pauszpapíron valamikor a nyolcvanas évek elejéről.

BARTOS ROZÁLIA

Könyvélményekről nem nagyon szoktam itt írni, de ez most legyen kivétel, kinek jutna különben eszébe, hogy elolvassa egy Bartos Rozália nevű hölgy emlékiratait valahonnan az előző századforduló idejéből. Talán akkor sem rohan a boltokba senki, ha kiderül, hogy az illető hölgy két évig  Vajda János költő hitvese volt. Pedig a történet elképesztően izgalmas. Száz bulvárfirkász  se tudna kieszelni olyan képtelenségeket, aminőkkel Rozamunda (így nevezte verseiben Vajda) előáll. Na, jól meg is gyanúsította az irodalomtörténet, hogy hazudik.  De vajon miben? Egy zseniális paradoxon élteti az írást: Bartos Rozália az elragadtatott szerelem hangján ír Vajdáról, csodálatos emberként látva őt, mi olvasók pedig  ugyanezen szavak alapján bomlott elméjű eszelős szörnynek vagyunk csak képesek látni a „Montblanc-embert”. A cselekmény fordulatainak hitelességét, például a brutális csecsemőgyilkosságot  persze aligha ellenőrizhetjük, a részletek, a mellékesnek vélt kicsiségek azonban oly kieszelhetetlenül pontosak, hogy igazolják a történet fontosabb vonásait is. A szürrealizmus „feltalálása” előtt olyat egyszerűen nem lehetett kitalálni, hogy Vajda lakásában mindenütt söröskorsók állnak színültig töltve a hipochonder költő vizeletével, vagy azt, hogy Vajda rendszeresen elviszi feleségét Pest leghíresebb orvosához, Korányi Frigyeshez, megvizsgáltatni, vajon szűz-e még.  A magyar nyelvet kissé ügyetlenül forgató Bartos Rozália (rácvárosi kevercs) emlékiratait Sultz Sándor igazította át (Viszontagságos életem egy költővel), aki egyébként Igézet címmel színdarabot is írt Vajda két szerelméről, Gináról és Rozáliáról.

MÉG MINDIG GYŐR...

Saját kiállítástól nem való meghatódni (egymásétól esetleg), még akkor sem, ha az ember már hazafelé a kocsiban sem képes összeszámlálni, a barokk palotácska hány szobáját töltik meg a képei. Hat? Hét? Nyolc? (Ráadásul az E-palota mellett még ott van Lebó Feri kacsalábon forgó Múzeumháza is a plakátlerakattal. Mondják, hogy onnan ösmerszik meg az ifjú művész, hogy ha kiállításra készül, már ott toporzékol a galériában az előző anyag leszedésénél, az öreg meg onnan, hogy csak a megnyitó végére érkezik meg, s amikor körbevezetik, elégedetten bólogat: hm, ügyes munkák, akár én is csinálhattam volna. Na de ez most tényleg olyan. A fele királyságomat odaadnám érte. Pedig az én kiállításomon van. Grasl Bernadett (kicsit hivatalosabban Grászlibetti), aki a kiállítást rendezte (és aki állítólag néha rákukkant erre a blogra is: köszi!), ugyanis talált a Dürer parafrázisaim mellé egy igazi Dürert. Sőt! Felfedezett egyet. Ha nem volnék egy képzett sznob, hát akkor is elérzékenyülnék (még úgy is, ha tudom, az imént mondatot így kellett volna írni: talált a Dürere mellé egy kiállítást, ez lennék én). A megnyitón a kezembe is adja. A Mérés tankönyvének (ő úgy mondja: Underweysung der Messung) egy különleges példánya. Az oldalak zöme azonos az 1525-ös kiadással, a hiányzókat pedig az egykori tulajdonos, Wilfing Józef megírta és megrajzolta, de úgy ám, hogy nagyítóval kell silabizálni a különbségeket. Eddig a nagyítósoknak hittek, úgy vélték, a teljes könyv másolat, vagy késői kiadás, aztán jött Betti a péhádéjával, és kimutatta, hogy ez bizony az a régi verzió, olyan amit Dürer is a kezében tarthatott, legalábbis legnagyobb részben. Wilfing tanár úr ugyan épp azt a metszetet, a bajszos aktrajzolót felejtette ki (vagy hagyta ki a jóízlés miá'), aminek én az “innen-nézem-onnan nézem” változatait megcsináltam, de hát így még jobban működik Betti szándéka, tudniillik, hogy a könyv és a kiállítás kiegészítik egymást. Átsuhanó röpke: az egyikünk gomb a másikunk kabát. Na és ha gomb … na és ha kabát...? Ráadásul éjjel megjött a hó.

EGY GYŐRI TÖRTÉNET

Kiállítás Győrben, ráadásul kettő is. Az egyik, a nagyobb Dórával közös. Hivatalos megnyitó szónoklat nem lesz, mi fogunk beszélni a munkákról, a sajátjainkról, egymáséiról, meg arról, ami éppen eszünkbe jut. Nekem például, ha Győrben járok, mindig eszembe jut egy történet, a helyszíne, a Káptalandomb, a püspöki palota, ráadásul nincs is messze a mi palotánktól, az Esterházytól, ahol most a képeink lógnak. Az időpont 1945. március vége. Megnézem a weben: március 30. Nagypéntek napja. Két lány vacog egymással szemben a romos padláson, kigombolt ingben. Két hatalmas kést szorítanak egymás szívéhez. Készülhettek a jelenetre, mert a késeket már napokkal előbb elemelték a Püspökvár konyhájáról. Szegedi lányok, testvérek. Egyikük 18 éves, a másik meg éppen húsz. Két hete volt a születésnapja, március tizenötödikén, de valahogy kiment a fejéből. Persze a győriek is elfelejtették felzászlózni a várost, pedig arról biztos eszébe jutott volna. A front elől menekültek, azért épp ide, mert a nevelőanyjuk (azt elfelejtettem mondani, hogy félárvák) valami rokona csúcsember a pápistáknál. Mintha kanonokot mondtak volna, annyi biztos, hogy egy kicsit ütődött szegényke. Bocsánat, de ezek a lányok a legpatetikusabb pillanatokban is képesek a szarkazmusra. Szóval látjuk a két nagykést, a négy cicit ((duplazárójeles kérdés: mi a kedvenc sportod? Nagy Gáspár költő válasza – mellesleg ő nyitotta meg az első győri kiállításainkat – hát a száz női mell!)), tehát a kések, a keblek és tudható a történelem is: perceken belül megérkezik a felszabadító szovjet hadsereg. Ha a padlás felé indulnak, Éva és Mari átdöfi egymás szívét. A pincébe mentek. Innen már közismert a történet, sokan elmondták, sokan megírták. Nekem pedig illik meggyújtanom egy gyertyát boldog Apor Vilmos püspök úr szarkofágja peremén, mert az egyik szegedi lány, az Éva nevű, aki majd március 15-én lesz 88 éves, az én édesanyám volt.   

Keresztes Dóra és Orosz István kiállítása a győri Városi Művészeti Múzeumban, más néven az Esterházy-palotában (Király utca 17.) Megnyitó szombaton (december elsején) délután ötkor. A kiállítás január huszadikáig lesz nyitva. Egy füst alatt a szomszédban, a Múzeumházban (Bécsi kapu tér 4.) Orosz István plakátjaiból is nyílik egy kiállítás.

TÖKÖLIK

Mentőkérdés az érettségin: ki volt a felkelők vezére, aki a tarpai piacon kibontotta Rákóczi zászlaját? Csönd. Az elnök mögül egy jó szándékú tanár hevesen ütögeti a homlokát. A diák felderül: Thököly Imre!

Egymásba érő ünnepségek, az irodalom nagyasszonya minden hivatalos kitüntetést megkap. Aztán valakinek eszébe jut, hogy megkérdezze az ájultan hajbókoló nobilitásoktól: mit ismernek tőle? Van, aki egy könyvcímet tud mondani, akad, aki egyet sem.

Egy mondat a popsztár nyilatkozatából. Akkoriban még csak bontogattam az énekesi vénámat.

Lemond a Műcsarnok igazgatója. Nahát! Este még a híradóban is bemondják. A kísérő képsoron a Nemzeti Galéria épületei látszanak. Lehet, hogy nem tudják, mi az a Műcsarnok?

Akit tudják, huhognak: mi lesz a demokráciával? Úgy tűnik, a már-már vallásos hévvel emlegetett demokrácia nem más, mint a középszer diktatúrája. A politikában is a totalitárius rendszerekre hajaz, korlátozza a szabad akaratot (úgy például, hogy adó gyanánt elveszi az ember pénzét és olyasmire költi, amire ő sosem költené), de a művészetben a demokráciának van egy még pontosabb szinonimája: a giccs. Egyszerű a próba: a legközelebbi választásnál tessenek megkérdezni a szavazókat: Donald kacsa vagy Málevics?

A legfontosabb kulturális nagyberuházások: a Népstadion újjáépítése, új debreceni és új Fradi-pálya, valamint a székesfehérvári stadion rekonstrukciója.

Tiltakoznak a konzervatívok, nem maradhat benn a nemzet alaptantervében a biszex Faludy. Jöjjön helyette Tormay Cécile. Bekerül Cécile, aztán egyszerre kiderül, hogy ő meg leszbi volt.  

Széchenyi rögtön az MTA után megalapította a Nemzeti Kaszinót is. Egyikbe csak a kvalitás, a másikba pedig a társadalmi érdeklődés és a nemzeti elkötelezettség alapján lehetett bekerülni. Valamiért nagyon fontosnak tartotta az első, illetve a második-harmadik szempont elkülönítését. Hallgatom a MMA elnökével készült interjút. Nála a felvételhez mindhárom ismérv egyszerre szükségeltetik. Bizonyára jobban tudja...

Pilinszky Jánosnak egyetlen olyan verse van, amelyik kisbetűvel kezdődik, és amelyikben nem használ központozást. Ez a Jelenések VIII. 7. című 1953-as vers. A Harmadnapon kötetben jelent meg 1959-ben. (És nem a Szálkákban!) A vers zárását idézem: „…nincsen arra mód / kitörni út remény e látomásból!  ((A megfejtésért jutalom jár!))

Felvilágosult uralkodónk II. József 1774-ben megjelentette a Tiltott könyvek jegyzékét, vagyis azoknak a könyveknek a címét, amelyeket tilos elolvasni. 1777-ben a Tiltott könyvek jegyzéke bekerült a Tiltott könyvek jegyzékének új kiadásába, kiderült ugyanis, hogy egyesek épp a nevezetes listáról válogatták olvasmányaikat. Indexre került az index.

Sienában, a Palazzo Pubblico első emeleti tanácstermében a városatyák egy hatalmas freskó alatt üldögéltek. A korai reneszánsz kép az európai művészet első nagy politikai allegóriája, Ambrogio Lorenzetti festménye: A Jó Kormányzás. Ott volt a Rossz Kormányzat képe is, de az valahogy tönkrement. A jó képen az építő, az ipari, a kereskedelmi, a mezőgazdasági tevékenység megjelenítése mellett tanító, olvasó, festő alakokat is látni, sőt a központban egy táncoló, zenélő csoportot. Tíz alakot. A kultúra logotipiáit. A freskó pontos címe: A jó kormányzás allegóriája és hatása a városi és a vidéki életre, bár az ok és okozat összefüggésén lehet morfondírozni. Vajon azért virágzik-e a kultúra, mert jó a kormányzat, vagy attól jó-e a kormányzat, hogy kultúrára épül? Ha Siena vezetői csak önmagukat akarták fényezni, akkor az első magyarázat is megteszi, de ha azért készült a kép, és azért őrizgették hét századon át, hogy a kormányzók felelősségét ébren tartsák vele, akkor a második változat az igaz: jól kormányozni csak a kultúra széles bázisán lehet. Ez faktum, az viszont bizonyára puszta véletlen (ami önáltatásra nem, önvizsgálatra viszont buzdíthat egyeseket), hogy a jó kormányzat ügyében serénykedő sok allegorikus angyalka közt, akiket Lorenzetti a díszterem falára pingált a legelső a Fides (sic!) nevet viseli.  ... tovább is van.