Dzień dobry! - kedves hölgyek és urak.
Nem először állok itt, sőt volt idő, amikor rendszeresen jöttem, havonta, a lengyel köszönést is akkortájt gyakoroltam be. Itt volt ugyanis, a Platán Galéria helyén, az akkori Népköztársaság útján a Lengyel Kultúra üzlete, ahová a Projekt miatt volt érdemes bejárni. A Projekt egy vizuális művészetekkel foglalkozó képes folyóirat volt, amelyben a plakátok mindig előkelő helyet foglaltak el. Hogy Lengyelország plakátnagyhatalom, a plakát műfajának különleges, kiemelt szerepe van, az a Projektből is nyilvánvaló volt. Nota bene: ma sincs másként. Nálunk otthon két hosszú polc roskadozik a Projektektől, 1968-ból való az első, és 90 körül vettem az utolsót, szóval beletelt egy időbe, amíg végignyálaztam mindet Lech Majewski mesterrel való első találkozásomat kutatva. Itt van például ez 1987 februárjából, hosszú írás foglalkozik vele, 19 remek plakátja reprodukciójával. A szövegből kiderül, amit persze mindenki tud – a vájtszeműek talán látják is rajta – hogy az Akadémián Henryk Tomaszewsky tanítványa volt, és ott van a címe is: Varsó, Dembowskiego 12 m 46. - Ott laksz még?
Az, hogy plakát ügyben Tomaszewsky az origo, ma már közhely. Nem csak a lengyel, de mondjuk a francia meg a német plakáttörténészek is belőle vezetik le hazájuk újkori plakáttörténelmét. Ha lenne rá idő, most következhetne itt egy ószövetségi hangütésű geneológia arról, hogy Henrik Tomasewszky tanította Lech Majewskit, Lech Majewski tanította Krzsysztof Duckit, Krzsysztof Ducki pedig … és itt már föl lehetne sorolni a kortárs magyar plakát színe-javát, néhányukra itt a hallgatóság körében akár rá is mutatva: te - meg ő - meg az…
Nekem azonban Majewski plakátjairól kell szónokolnom. A hetvenes és a nyolcvanas évek plakátjait nézve, s összevetve őket a maiakkal, az egész plakátművészetre nézvést vonhatunk le következtetéseket, sőt tanulságokat. A plakát megújuló műfajára nézvést.
Gyakran van úgy, hogy egy művész, aki megtalálta a saját hangját, ráadásul a közönség, a kritikusok és a méltatók is tudatosítják benne ezt, kitart a meglelt stílus mellett, nem akar változni. Előfordul, hogy szükségét érzi ugyan a változásnak, de a megbízók ragaszkodnak a régi, bevált nyelvhez, a kliensek, akik fizetnek, azt mondják, ilyet várunk tőled, ne változtass. Saját tapasztalatból tudom, hogy van ilyen, és az alkotó szépen beleöregszik saját stílusába. Lech azonban fiatal tudott maradni, sőt vissza tudott fiatalodni. Hiába a fehér (szinte rokonná transzformáló) bajusz – első neki szánt plakáttervemen még ebből indultam ki – Majewski fütyül az elvárásokra, a kliensekre, a trendekre, a divatokra.
Amikor a művészek elkezdtek számítógépet használni, Lech úgy döntött, hogy ő a technológia ellenében fogja definiálni grafikai stílusát, s noha használja, láthatatlanná teszi a computert. És ezzel lázadással nem csak hazájában teremtett iskolát. Sok nemzetközi díjat kapott, van egy munkája a világ 100 legjobb plakátja közt, és évtizedek óta ő a legjelentősebb plakátesemény, a varsói biennále igazgatója. Három dolgot tart mindennél fontosabbnak, ezek FEJ, SZÍV és KÉZ. E három testrész alkotásban betöltött szerepéről beszél interjúiban, róluk magyaráz diákjainak, s ezekre koncentrál, ha dolgozik. A FEJ – hogy legyenek ötleteink, tudásunk, kultúránk. A SZÍV – hogy átéljük, kik vagyunk, és honnan származunk. És a KÉZ – a képesség, hogy meg is tudjuk valósítani, amit elképzelünk.
Engedjék meg, hogy saját használatra ajánljak önöknek egy negyediket is: legyen hozzá SZEMük, hogy lássák: a plakát műfajának meghatározó egyénisége – nevezhetjük a plakát nagykövetének is – állít most ki Budapesten. Köszönet a Lengyel Intézetnek, hogy immár rendszeresnek nevezhető plakáteseményei részeként megrendezte ezt a tárlatot (nem mellékesen: a cég emblémájának tervezőjéről van szó) és köszönet Majewsi mesternek, hogy személyesen is eljött. Isten hozott Lech!
Dziękuję bardzo!
