ZSENÁNT

Legyen inkább arany – mondom a hölgynek, talán egy csepp malíciával. Nem – feleli, ez egy ezüstérem. Szóval nem bronz – nyugszom meg, s hangomból újra a kívülállók nyugalma árad. Akkor talán nem is rólam van szó.

A péntek reggeli e-mail miatt telefonáltam, amely vámkezelendő nemzetközi küldemény érkezéséről tudósított, arra kérve, sürgősen látogassam meg a posta vámügyekkel foglalkozó weboldalát, ahol a küldemény azonosító száma alapján alávethetem magam a vámeljárásnak. Mivel fogalmam sem volt, miféle küldeményről van szó, az üzenetből csak az derült ki, mi történik velem és a csomaggal, ha a megjelölt határidőig nem intézkedem, fölhívtam a weboldalon található telefonszámot, ahol hosszú, klasszikus és melankólikus zeneszámok végighallgatása után eljutottam az illető hölgyhöz. – Azt csak tudja, hogy mit rendelt – kezdte. Miután elrebegtem, hogy semmit sem rendeltem, az azonosító szám alapján megkereste a felbontott „tételt”, amelyről kiderült, hogy Japánból érkezett, egy katalógus van benne, egy certification feliratú lap és egy ezüstérem. Amikor Toyama nevét is kimondta, kezdett derengeni, hogy valamikor nyár közepén, az ottani plakáttriennálén vettem részt, s az egyik munkám, a kazányi Szmena Galériában rendezett kiállításomhoz készített plakát díjat kapott, igaz nem ezüstérmet, hanem a triennálé honlapja és a rendezőktől kapott e-mail szerint csupán bronzot. Mivel a nevem és a címem stimmelt, továbbá voltam annyira öntelt, hogy még akkor júliusban végigböngésszem a díjlistát, s megállapítsam, nincs rajta más magyar művész, nem nagyon lehetett kétségem, mégis az enyém a kitüntetés, bármilyen anyagból is legyen. – A vámkezeléshez szükség van az érem értékére – hadarta a telefon. – Ó, ennek legföljebb eszmei értéke lehet, próbáltam elviccelni a dolgot, de a hölgy hajthatatlannak tűnt, noha a hangjában idővel kezdtem éreztem némi együttérzés félét. – Vegye föl a kapcsolatot a japán féllel, kérje meg, hogy készítsen pontos kimutatást a küldeményben található három elemről, egységár, illetve összesen mennyi, s ha ezt a határidőig beszerzi, megindítható lesz a vámkezelés. – Megelőzvén, hogy elhamarkodottan olyat mondjak, amit később magam is megbánnék (a beszélgetés előtti telefontájékoztatóból megtudtam, hogy csevejünket figyeli, sőt szerverén évekig megőrzi valami nagyobb testvér), gyorsan hozzátette – Ne gondolja, hogy ezt csak a magyar vámszerveknél van így. Ez EU-s utasítás. Miközben magyarázott, fölrémlett, hogy három évvel ezelőtt, ugyancsak Japánban, ugyancsak bronzérmet nyerem, akkor a „Zombi Leninnel”. És persze az az érem sincs meg. Mert eszem ágában sem volt azt a bizonyos levelet megírni. Engem az ilyesmi zseníroz. (Zseníroz* [ë] tárgyas ige -tam, -ott, -zon (régies írva: geniroz is) (bizalmas) Jelentése: feszélyez, zavarba ejt, kellemetlen érzést kelt.) Inkább megírom itt ezt a jegyzetet, meg idemásolom a két bronzplakát linkjét. Klikk! És klikk!