Az üvegajtó önműködően nyílik. A kézfertőtlenítőt sem kell megérinteni, az alátartott tenyérbe magától csöppen az illatos zselé.
Jó napot! – igazítja magasabbra a maszkját a férfi. Így is látszik, napok óta nem borotválkozott.
– Segíthetek?
– A könyvbemutatóra jöttem. A Trianon könyv…
– Igen. Megmutatná a védettségi igazolványát?
A farmernadrágos zavarba jön. – Nincs nálam – hazudja – de látszik rajta, egyáltalán nincs igazolványa. – Gondoltam, ha a szerző vagyok…, úgy értve, az egyik szerző…
A hölgy – fiatal, üde, elegáns – széttárja a kezét: – Sajnálom, benne volt a meghívóban.
– Ha odabenn úgy is mindenki védett, talán nem jelentek rájuk veszélyt.
Az ifjú hölgy – a férfi unokája lehetne – egy kis szünetet tart. Talán mérlegeli a mondat logikáját, vélné egy kívülálló, de nem, inkább a maszk mögül előtüskéző borostára utaló szellemes választ kereste. – Tudja, mi ilyen szőrös szívűek vagyunk. – A kamera felé pillant, hol van már a rendész, ennyi idő alatt már ki kellett volna érnie.
– Ha esetleg a megígért tiszteletpéldányt…
– Azt legföljebb a szervezőktől…
– De ahhoz ugye be kéne jutnom…
– Annyira sajnálom! – mondja a hölgy megkönnyebbülten, mert mellé lép a felmentésére érkező hivatalosság. Diszkrét nemzetiszínek a szájmaszk sarkán. Piros-fehér-zöld. Ő is a „miben segíthetek” kérdéssel köszön.
– A Trianon könyv bemutatójára jöttem… Volna.
– Melyik újságtól?
– Nem újságtól vagyok…
– Sajnos a védettségi hiányában…
– A többségnek van?
– Itt mindenkinek van – nyomja meg a „mindenkin” a hangsúlyt, és az ajtó felé néz.
Az ajtón épp nem lép be senki. A borostás végre fölfogja, hogy neki kell kilépni azon az ajtón. Trianonhoz képest végül is bagatell, gondolja. Sőt igazságos. A többség jogos elvárása a kisebbséggel szemben. Eszébe jut egy jobb szó, Petőfi szava: potomság. Majd megkér valakit, aki ért hozzá, hogy csinálja meg a regisztrációját. Mégis csak jobb a többséghez tartozni. A mindenkihez. Nemdebár?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése