VERSEK A SAKKPARTIBÓL

A Sakkparti a szigeten című könyvben van néhány olyan vers, amely még soha nem jelent meg Magyarországon, illetve tudomásunk szerint korábban nem is lett lefordítva magyarra. A versek szerzői közt meglepő nevek vannak: Sztálin, Lenin, Bogdanov. A forradalom előtt Sztálint hazájában Szoszelo néven ismerték és költőként tartották számon. Verseit szeriőz irodalmi folyóiratok is közölték, ami a poéták földjeként számon tartott Grúziában meglehetős népszerűséggel járt, és mint a könyvből kiderül jól jött például az 1907-es tifliszi bankrablás előkészítésekor. Idemásolok néhány versszakot az 1895-ban Rafael Erisztavihoz írt verséből, amelyet 1899-ben, az Erisztavi 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségekre újra kiadtak, 1901-ben pedig, amikor a költőfejedelem meghalt, a gyászceremóniák szavalókórusainak elmaradhatatlan darabja lett. 

Minden betű, amit leírtál,

gyökeret vert és szökkent szárba,
szent férfiú, ideje már,
hogy készülődj az aratásra.  

Ne csodáld, hogy csodál e nép

s az új század veled virrad,
Erisztavi, bár szülne még
e föld sok olyat, mint te vagy.  
 

Norman Douglas a szentpétervári brit nagykövetség harmadtitkára volt, ahonnan azért kellett menekülnie, mert egy cári családhoz tartozó leányzót teherbe ejtett. Író lett, Caprira költözött és obszcén limerickekkel szórakoztatta a környezetét. Disznóbb szövegeket angol nyelven még nem írtak, állította róluk. Vajon Leninnel összefuthatott-e Caprin? There was a bald man from Simbirsk kezdetű verse alapján azt sejtem, igen. Saját fordításban közlöm a Sakkparti a szigeten című könyvben:

Jött egy úr, azt mondták, szimbirszki.
Félóránál többet nem bírsz ki
vele, mert bekattan,
tör és zúz legottan,
csapkod, ha nincs nő és nincs viszki.

1897-ben a Jenyiszej forrásvidékén húzódó, havas csúcsokkal koronázott Szaján-hegység lábánál elterülő Susenszkoje nevű szibériai településen töltötte száműzetését Lenin; a helyszín és a körülmények ismeretében a jutalomüdülés szó pontosabb kifejezés lenne. A környéket a barátságos klíma és megkapóan szép táj miatt Szibéria Itáliájának hívták. A települést Susának nevezte Lenin, így említi egyetlen fennmaradt versében is:  

Susában, a Szaján tövében
már rám leltél, most itt vagyok
megint, és éppen úgy, mint régen
hullámokat vet földön-égen
a ki nem mondható titok.

A Capri szigetén „nyaraló” bolsevikok közt irodalmárok és kémek egyaránt voltak, az alábbi költemény szerzője az előbbiek, témája az utóbbiak közül került ki, ami persze nem zárja ki, hogy a két csoport tagjai közt ne lettek volna átfedések. 

Megfigyelők megfigyelnek megfigyelteket,
s a megfigyeltekből is olykor megfigyelők válnak.
Hogy figyelőjét megfigyeltje kezdje el figyelni
(ami a mi figyelmünkre is méltó bír lenni),
ilyenformán bizony-bizony könnyen előállhat.

A könyv legnagyobb vállalkozása kétségkívül Bogdanov poémájának, A Földre vetett marslakónak magyarra fordítása volt. A keretes szerkesztésű költemény a romantikus orosz lírában gyakori anapesztusban íródott. A tizenhét versszakba rendezett hatvannyolc sorból itt csak négyet idézek: 

Oly súlyos a döntés, vajh’ éljek-e itten, 
Vagy dobjam az életet el? 
A szép haza ábránd, már nincs mibe’ hinnem:
A végzet e földre teper.

HARIS LACI HOSSZÚ KÉPEI

Nomen est omen  - a hosszú képekhez illőn hosszan fogom magyarázni, de legalábbis távolról kezdem, a messzi Gelencén. Kecskeméttől 674 km, a Google útvonaltervezője szerint 9 óra 51 perc. Gelencén belül is a római katolikus erődtemplomban, az északi fal előtt indul a mese, majd’ negyedszázada (1992 kora ősz), ahol és amikor három nevezetes férfiú társaságában ácsorgok és nyeglén, már-már kihívó hetykeséggel próbálom túltenni magam a nyilvánvaló kirekesztettségen, hogy velem ellentétben ők, a hármak, mindnyájan Lászlók, és mintha épp akkor döbbennének rá dicsőséges kiválasztottságukra, kivételes Lászlóságukra, ünnepi méltósággal feszítenek a koradélutáni fényességben. Az első László természetesen a jelen írás tárgya, hétköznapokon inkább csak Lacinak hívják, Haris Lacinak, az ő ötlete volt a gelencei kitérő, nem először jár itt, sőt azt is tudta, melyik portán kell kopogtatni, hogy a templom kulcsát elkérjük. A másik Lászlót sem Lászlónak szokták hívni, Laci ő is, olykor Lacika, épp a napokban, a könyvheti tolongásban bökte meg a mellem egy másik Eötvös collegista ivadék, hogy van Orosz Lacika? Megvan még? Elég romos, mondtam, éppen 90, nagy csatáit már inkább csak az ápolónőivel vívja. A harmadik László viszont tényleg az, Lászlóbb minden Lászlónál, a szent, a lovagkirály, az északi fal freskójáról elégedetten nézi alattvalóit, köztük a két druszát. A falkép az 1068-as kerlési (cserhalmi) ütközetet örökíti meg, pontosabban annak egyetlen epizódját egy hosszú frízbe illesztve azt. Kálti Márk a Képes krónikában így adja elő a történetet: „Szent László herceg meglátott egy pogányt, aki a lova hátán egy szép magyar lányt hurcolt magával. Azt gondolta Szent László herceg, hogy ez a váradi püspök leánya (ó, boldog cölibátus előtti idők!), és ámbár nehéz sebben volt, mégis nagyhamar üldözőbe vette lova hátán, melyet Szögnek nevezett. Midőn azután lándzsavégre megközelítette, semmire sem ment vele, mert az ő lova már nem iramodott gyorsabban, amannak lova sem maradt vissza semennyit sem. Rákiáltott tehát Szent László herceg a leányra és mondá: szép húgom, fogd meg a kunt övénél, és vesd magad a földre! Az meg is tette… A szent ezután sokáig vívott a férfiúval, majd elvágta inát és megölte... Nagy volt az örvendezés Magyarország-szerte...”  A hosszú fríz-kép, a kigöngyölt panoráma, amelyhez hasonlóval egyébként sok magyar templomban, leginkább a határőrvidékek templomaiban gyakran találkozni, olyan, mint egy story-board, s az események is épp úgy pörögnek rajta, mint egy animációs filmen. Üldözés, birkózás, lefejezés, megpihenés. Csakhogy egyetlen díszletben, rajzfilmesen mondva egyetlen húzós háttér előtt zajlik a mese. Visszafelé olvasva: a szent herceg megpihen, de fölpillantva látja magát birkózni, s ha a küzdelem közben lenne módja széttekinteni, látná azt is, ahogy lóhalálában üldözőbe veszi a lányrabló kunt. Ha szélesebbre nyit a kamera, látszik, hogy a gelencei panorámakép folytatódik Homoródszentmártonban, Besenyőn, Erdőfülén, Bibarcfalván és így tovább, vagy legalábbis jólesik úgy képzelni, hogy folytatódott egykoron, körbe a határokon, úgy hogy a „Nagy húzós” vége meg eleje összeforrjon. A körkörös mese, a szép középkori fenakisztoszkóp három délceg szereplője pedig, na jó, a pacikkal együtt öt, újra meg újra feltűnik a pörgettyűben, személyükkel bizonyítva az ars longa, vita brevis igazságát. Kell-e magyaráznom: Haris Laci nem titkolózott, odahívott, megmutatta, itt a nagy kaland ezeréves előzménye, amely a fotográfia bizonyítottnak deklarált, sőt fennen hirdetett axiómájáról, hogy tudniillik a pillanat megragadásának eszköze, látványosan bebizonyítja, mennyire hamis. Egy új világ a semmiből. A térbe kihengerített idő, a három dimenzió négydimenziós leképezése. Ne csak gyönyörködni tessenek, értsék meg a képeken szétterülő idő természetét. A technikát is (egy spéci állványfejen körbefordul a fényképezőgép, huszonnégyszer kattint, s a számítógép passzítja össze a tortaszeleteket), de inkább a filozófiát, ahol a népmesei legkisebb fiú a nagybajuszos Nietzsche úr tenyerébe csap. Ewige Wiederkunft. Örök visszatérés. Kedves kecskemétiek, drága földijeim itt a Kúnság mezején, ti pedig nézzétek el az alkotónak, meg persze a méltatlan, ám lelkes magyarázónak, hogy olykor egy-egy derék kunnak ina szakadtatik és feje vétetik az ügy továbblendítése érdekében, de vegyétek észre, hogy a körbeforduló idő leleményesen megold mindent. Meghalunk, föltámadunk, újra meghalunk és így tovább. Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

(Elhangzott Kecskeméten, Haris László Nézz körül! című tárlatának megnyitóján, 2015 június 24-én)

KAFF

Holnaptól hétvégéig KAFF vagyis Kecskeméti Animációs Filmfesztivál.         

Délután kettőkor a Katona Józsefről elnevezett városi könyvtárban bemutatjuk a Sakkparti a szigeten című könyvet, ami úgy kapcsolódik az animációs fesztiválhoz, hogy ugyanarról szól, mint a négy évvel ezelőtti KAFF-on bemutatott filmem, a Sakk!, sőt a film DVD-je benne is van a könyvben, s a bemutató idején meg is vásárolható. (Amúgy nem könnyű ám beszerezni.)

Ha nem is tudjuk, ki a kém (sőt azt sem, van-e kém egyáltalán), arról azért van némi fogalmunk, ki válhat azzá, kiből lehet kém, és valljuk be, voltaképpen a villalakó forradalmárok mindegyikében, a múltjukban, a jellemükben, a vágyaikban ott szunnyad a kémmé válás lehetősége. Nem is nagyon bújtatva rejlik ott, vagy ha mégis, akkor ők maguk lennének az utolsók, akik észrevennék, akik ilyesmit fel tudnának tételezni önmagukról. Még hogy kémek?! Pedig mindnyájan megjárták a cári börtönöket, mindegyikükben megtöretett valami, átestek a levert forradalom utáni kétségbeesésen, ismerik a hitehagyottság érzését, a fölöslegessé válásét, mindennapi kenyerük a gyanakvás, az irigykedés, az áskálódás, megszokták az álnéven bujkálók vakond hétköznapjait, és már saját szavuk is van rá, a podpolje, a földalatti lét. Önálló nyelvet használnak, amelyen minden szó mást jelent, a kórház börtönt, a kirándulás száműzetést, a zsebkendő útlevelet. Hosszabb-rövidebb depressziós időszak mindőjük életét megkeserítette már, gyötri őket a honvágy, emészti a magány és furdalja a lelkiismeret: jól sáfárkodtak-e nyilvánvaló vagy annak vélt tehetségükkel. Mert mindegyikükben munkál még a nagyravágyás és feszül az öntudat. Azt hiszi mind, hogy többre hivatott, hogy változtatnia kell, hogy ez a vakvágányon futó élet nem lehet végleges. A volt-e kém kérdés alighanem úgy is föltehető, lesz-e kém a villában, a kémkutatás természetrajzához ugyanis szervesen hozzátartozhat a kémteremtés aktusa, az, hogy előbb-utóbb maga a kutatás generálja a kémet. Hogy addig-addig keresik, amíg valaki azzá válik. Nem nehéz elképzelni, hogy az egymást figyelő, egymásban potenciális besúgót látó egyedek közül valaki, aki véletlenül észrevesz valami szokatlant egy másik viselkedésében, valami olyat, amire nem talál kézenfekvő magyarázatot, suttogni kezd róla, bizalmatlanságot kelt iránta, hinni kezd a bűnösségében, aztán, csupa jó szándékból, hogy kevésbé éber társait is figyelmeztesse az illető ártalmasságára, már nemcsak gyűjti, kreálja is a bizonyítékokat ellene. És már kész is a kémügy. Ragozzuk-e tovább? 

HÁROM MONDAT ÉS EGY KÉP...

… a Sakkpartiból. 

1. Lenin levette a kalapját és meglazította a nyakkendőjét: – Mi a faszt vár még? Mi az apja faszát, Alekszandr Alekszandrovics?

2. A moszkvai Művész Színház ünnepelt primadonnája, izgalmas negyvenes, akit Sztanyiszlavszkij rendezett, aki miatt grúz arszlánok ették meg a poharukat, és aki mintául szolgált Bulgakovnak, amikor a Mester Margaritáját megformázta; mi tagadás, szívesen képzeljük el őt a Sátán bálján, ahol egyetlen öltözéke a halovány rózsaszirmokból varrott illatos kis papucs volt.

3. Gorkijban fölmegy a pumpa és Marija elvitathatatlan színészi tehetséggel alakítja a hisztérikát, perszephonéi sikolyától egymás után pattannak el a nagy kredenc karcsú poharai és peregnek le a cserepes ciklámen szirmai.

Akinek még nincs meg a könyv, megveheti a június 24-én délután 2-kor kezdődő kecskeméti könyvbemutatón a Katona József Könyvtárban.  

(A fényképen II. Miklós cár repülni tanul.)

HM...

Azért ez a kerítés dolog nem túl elegáns. Van, akinek a kifejezés - magyaros vendégszeretet - még jelent valamit, és akad, aki talán a Családi kört is tudja idézni: „Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen, / Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”, de olyanok is lehetnek, akik számon tartják, hogy a magyar történelem mindig is a nagy emigrációk és immigrációk története volt. Nem akarok a népvándorlás koráig visszamenni, de a kereszténység felvétele érdekében nyugatról behívott papok, szerzetesek, lovagok és parasztok, meg a keletről olykor beengedett, olykor visszavert, gyakran legyőzött, ám mégis letelepített besenyők igencsak hozzátettek ahhoz a képlethez, amit valaha országnak kezdtek nevezni. Aztán jöttek a szászok, a jászok a kunok akiknek a hiányát (mert a befogadás után rögtön el is üldözte őket a felsőbbrendűségét éppen demonstrálni kezdő „nemzeti oldal”), igencsak megéreztük a tatárjárás idején. IV. Béla bölcsességét a hospesek behívásával szokták igazolni, országmentőnek is tekinthető a gesztus, hiszen kihalt területekbe kellett újra életet vinni: jöttek újra a kunok, a morvák, a cipszerek, a románok, akiknek egy része be is olvadt a magyarságba. A török elöl menekülve aztán görögök, zsidók, örmények, szerbek, bosnyákok menekültek Magyarországra. Amikor vége lett a hódoltságnak, hatalmas kihalt területeket kellett újra feltölteni, az új jövevények leginkább svábok voltak. Természetesen Magyarországról is elmenekültek sokan, volt aki életét féltve, volt aki a jobb élet reményével. Két nagy politikai emigrációról, Rákócziéról és Kossuthéról minden tankönyv tud, a történelem alatt zajló folyamatokról azonban kevés szó esik. Magam legtöbbet a 20. század elején zajló nagy kivándorlási hullámmal foglalkoztam, azzal, amelyben „kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”. Ah, Amerika! (1984) címmel animációs filmet rendeztem, és Dániel Ferenc barátommal könyvet szerkesztettem a felkutatott dokumentumok alapján. Aztán elmentek 1919, 1945, 1956 emigránsai, és jöttek, amíg jöhettek Trianon immigránsai is. A világ többnyire ismerte és tiszteletben tartotta a külföldre menekülők szándékát, nem firtatták a kiűzöttek és a maguktól távozó magyarok közötti különbséget, hogy életüket védve menekültek, vagy csak az otthoni hatalom keretei között való életet utasították el; és sokáig a betelepülők iránt is erősebb volt a rokonszenv, mint a féltékeny indulat. És most itt ez a kerítés. Négy méter magas. A vasfüggöny és a berlini fal lebontásának 25. évfordulójára időzítve. Hm.

KIÁLLÍTÁS OROSHÁZÁN

Párizs és Orosháza. Justh Zsigmond városai. Az előbbiben már kiállították a munkáimat, nem is egyszer. Orosházán csütörtökön nyílik az első kiállításom. Justh olvasgatásával készülök. Semmit sem ismertem tőle korábban. Élethossza éppen kétszer férne bele az enyémbe. Úri dilettáns, írják róla, de azt is, hogy a huszadik századi magyar irodalmat ő vezette föl. Dandy, Krisztus-fejjel – Lőcsei Gabi mondja róla. Párizsban Sarah Bernhardt vacsoravendége, bejáratos Munkácsyékhoz, otthon, orosházi parasztjaival tolsztoji színházat csinál. Maradjunk a képzőművészetnél, kijegyzetelem, mit ír Munkácsyról, hátha passzol lábjegyzetként az újkeletű Munkácsy-recepciókhoz: grosse race (durva fajta). Primitív ember, két-három századdal van elkésve, s ezért hatott itt annyira. Művei a spanyolok korából valók anélkül, hogy azok modorát tökéletesen átvette volna… Mint ember: jó, kedélyes férfi, semmi briliáns tulajdon. Érdekes hallgatás. Magyarul elfelejtett, s franciául nem tanult meg. Ez utóbbi lacune-je (hiányossága) meg fütyülése (magasan száll a daru stb.) teszi őt a legnagyobb hazafivá.… nem tudja érzéseit szavakba foglalni, s így nem érdekes az, amit mond… végül belemelegszik, s elfütyüli zongorakíséretem mellett a "Nagypénteken mossa holló a fiát" s még pár más nótát. Ha fütyül, akkor érzem meg leginkább egyéniségét, amely komor, nagyszabású, de filozófikus, nervózus mélység nélkül….  Kérdezősködik, kik a mai kiválóbb írók (abszolúte nem ismer ti. az újak közül senkit). A költők közül felemlítem Reviczkyt, Kiss Józsefet, az elbeszélők közül a "modern" gárdát, egyeseknek, így Gozsdunak még nevét sem hallotta. Patent hazafiság. De nemcsak az írókkal, a festőkkel is így van, alighogy tudja azt, hogy Feszty, Spányi festenek…. nem olvasott semmit Flaubert-től, attól fél, hogy nem értené meg…. Mad. de Munkácsy: lármás és snobish…  La femme tambour. Munkácsy életében és művészetében az oly szükséges nagydobot képviseli.…Néhányszor Munkácsyné gurul el mellettem, még a harmadik szalonba is hallani nyers, durva hangját …. egyszerre csak Singer, vagy Smith vagy valami ilyenféle nevű urat jelentenek be. Madame de Munkácsy elébe szalad, megragadva kezét így kiált fel: Nahát, ön a huszadik vendég, aki már megérkezett, és az első, akinek nincs nemesi rangja!

A kiállítás egyébként csütörtökön, június 18-án délután ötkor nyílik a Városi Képtárban (Orosháza, Thék Endre u. 1.), július 12-ig tart nyitva, majd Gyulára kerül, ahol szintén egy hónapon keresztül lehet megnézni.