BUDAVÁRI BESZÉLGETÉSEK

2014. február 28.-án pénteken este 7 órától a „Budavári Beszélgetések” vendége Orosz István lesz.
A beszélgetés színhelye a Mátyás templom plébániájának I. emeleti nagyterme (Budapest, I. Országház u. 14.)
     

A HÁROMSZÖG APOTEÓZISA

R.E.M.X.

Ha nem látnád, hát lépj még egyet hátra,
vagy összehúzott szemmel próbáld nézni
soká, merőn, míg lassan általvérzi
a retinát az álom folytatása.

R.E.M.IX.

Egy verset írok épp,
te pont most olvasod,
a kulcsra zárt időt
talán kinyithatod.

Ideát mindent úgy
találsz majd, azt hiszem,
tükröd mögött, ahogy
kigondoltál szívem.
 
Odaát, nem tudom,
csak szélbe szórt szavak,
megtalállak-e, hisz’
egy versben hagytalak.

R.E.M.VIII.

Mely évszázad elfelejtett
városába nyíl e rejtett,
      lombja vesztő vak lugas?

S mely száradt patakmederbe’
jössz avart rugdalva szembe
      könyvbe hajló bús utas?

Mondd, miféle szél, amelybe
dőlsz, de úgy, hogy szinte helybe’
      lépegetsz, s mióta fúj?
 
Gót, longobárd, hun és alán
dőlt itt e szélbe, és talán
      azóta nem csitul.  

R.E.M.VII.

Mészfehér ég, kék kőterasz,
napkelte lesz és naplemente,
két árnyékod épp összeér
üres lépcsőkön lépegetve;

és lélegzetet sem vehetsz,
és most a szíved sem doboghat,
a megállt eső könnyei
a néma űrben ácsorognak.

Menj a korláthoz, ott a könyv,
a lapja lassan fordul éppen,
ismerj magadra kisfiam
holt költőd emlékezetében:

kék ég és mészfehér terasz,
napkelte volt és naplemente,
két árnyad éppen összeért
halott lépcsőkön lépegetve.

R.E.M.VI.

Honnét e váratlan sötét,
földet sem ér a talpa,
egy óceán a háttere
s egy gyertyaláng alakja,
 
csak jön feléd a parton és
szemhéjadon belülről,
kisebb lesz, ahogy közelít,
s megtörténik elölről:
 
egyetlen ponttá összefut
minden árnyék a térben,
s egy lábnyommá a tenger e
negatív jelenésben;
 
hány ezer évig őrizhet
a retina egy képet
— egy lépés még, egy lobbanás —
míg végképp véget érhet?

R.E.M.V.

Álltam, álltam éppen így már
virradatra rámeredten,
hajnal ég patakja partján,
szúette ablakkeretben;

vajh ki voltam, mily alakban
vártam, míg a végtelennek
horizontján megjelent a
szél, a szél és fújni kezdett.

R.E.M.IV.

Fénylik a hold a teraszon,

akár a halott hal hasa,

a baluszter babák között,

mint tus dől át az éjszaka.

Egy visszatérő remegés

az ég bőrén végigszalad,

az álom, a szélzsákba zárt,

még csapkod és még tátogat.

Gyors szemmozgások fázisa,

repkény kúszik a számlapon,

két mutató épp összeér,

most van a legjobb alkalom.

Hátulról látszik valaki,

a korlátnak dől, áthajol,

egy tűzijáték robbanás

virágzik némán valahol.

R.E.M.III.

A tükröt nézd: tenmagad látod,

most nézd magad: csupán tükör.

Úgy tér vissza minden magához,

mint vonalzó mentén a kör.

Akár a kör vonalzó mellett,

úgy fut magába vissza minden,

magad ha néznéd, tükröt látsz csak,

s a tükörben már senki sincsen

R.E.M.II.

Ide-oda hajtogat egy

könyvoldalt az idő árja,

minden betű átkerül majd

színéről a fonákjára.

Epheszoszban délutánra

délelőtt jön, aztán reggel,

s hazatérnek hajnaltájban

a halottak a sereggel.  

R.E.M. (ÁLMODOTT STRÓFÁK) I.

Kertedben hó a paplan,
alatta holt madár,
fölötte macska jár,
de fönn a kék magasban
készül talán a nyár,
készül talán, habár
mindig jő más alakban,
és más madárt talál.