2009. március 6., péntek

HAIKUK

Egy kötetnyi haiku, száztizenegy átlátszó verskavics, csillognak a fényben, vagy párásak mesterük leheletétől. Ne higgye senki, hogy Horváth Márton műfajt váltott: művészetének anyaga továbbra is a kristálytiszta üveg, amelyen keresztülnézve a világra látunk, és amely visszatükrözi alkotójuk tekintetét. Az ezeréves japán versformát, a haikut a költők és a természet közösen találták ki. Háromsoros kicsi strófa, tizenhét szótag, egyetlen impresszió, pontosan rögzített képlet. Bölcsesség van bennük, élettapasztalat könnyű melankóliával és alig észrevehető finom iróniával keverten. Lehet, hogy Horváth Márton azért növesztett hófehér szakállat, hogy a haikujaira hasonlítson? Ismeri a versforma szabályait (magától Matsuo Bashotól, a 17. századi vándorpoétától tanulta), de olykor át is hágja azokat. Filozofikusabb, játékosabb verseket ír, nem röstell rímelni, és néha címmel látja el a haikukat. Komolyan gondolja-e, hogy a figyelő tekintet nyomán átrendeződik, egy kicsit megváltozik a valóság, vagy csupán mi, a versek olvasói változnánk meg általuk? Vajon hol történik meg a varázslat: talán a természetben, amely mindegyik haiku kiindulópontja, vagy a papiroson megjelenő betűkben, vagy pedig az olvasóban, aki továbbgondolja, aki megéli a verset? Igen, az egyik oldalon ott a makulátlan valóság, a másik oldalon a befogadó, és ami középen van, ez az alig-vers médium, ami olyan akár a víztiszta az üveg, ez szinte észrevétlen marad. Érezzük, hogy nem csak az a fontos, ami le van írva, hanem az is, ami nincsen, sőt az igazi költemény valahol ott kezdődik, amikor a haiku harmadik sorának végén kitétetik a pont. Megkockáztatom, haikut olvasni költőibb szerep, mint haikut írni. Az író csupán egy pillanat őszinte megörökítését vállalja, az olvasó pedig… ő egy teljes élet minden tapasztalásával kell, hogy rezonáljon.

Szép kicsi könyv, aranyszegélyű oldalak. Pont akkora mint egy tenyér. Kara Gyuri terve. Idemásolok egy oldalpárt és egy haikut is.

Reklámújságot
néz, egy dolmányos varjú.
A szél lapozza.
.
MATSUO BASHO = A BUS MOSTOHA

Nincsenek megjegyzések: