MÁRCIUS 15.

 

Március 15! Grimm jut eszembe róla, Grimm Vince, a grafikus-szépműkereskedő-sakkbajnok, akinek ekkor volt a születésnapja. A negyvenhetedik. Alighanem el is felejtkezett róla, a pesti események – a történelem – zárójelbe tették a Geburtstagokat. A Magyar Színházban este a Bánk bán volt műsoron, de csak annyi ment belőle, hogy a királynőt leszúrják, ki a tapsvihartól rögvest föl is támadott, s Laborfalvi Róza néven kokárdát kezdett osztani. A Noththeaterre is átterjedt a kokárda divat. A legnagyobbat Herr Döbler, azaz Döbler Lajos viselte.  Az előző évben leégett német színház helyett emelt szükségépület volt a Noththeater a Nagypiac terén, két esztendőt sem állt, hisz ’47 nyarán avatták s ’49 májusában Hentzi bombázta össze. A főproduktum a Döbler-féle optikai színelőadás volt, melyben Grimm közreműködését is kérte a bécsi varázsló. A plakátok Phantaskopnak nevezték a produkciót, és március 15-e előtt már meg is történt minden előkészület. A „paraplés forradalom” hatására annyi módosult csupán, ami nem kevés, hogy a főelőadáson, melynek dátuma a következő kedd volt, a ködfátyolképek csarnokába magyar hősök is lettek vetítve. Néhányukra maga Grimm tett javaslatot. Köztük volt Béla, Keve, Kadocsa, Attila és Buda, Árpád vezér, Corvinus Mátyás és persze ott volt József nádor is. Vajon a forradalom nélkül is őket mutatta volna Döbler? Némelyiket bizonnyal, mert nem csak bűvésznek volt kivételes, az üzlethez is jó orra volt. Buda díszpolgára lett, s tudta, hogy kell a népnek udvarolni a testvérvárosban is.

Március 21-én volt tehát az előadás, de már az előző napokban ünnepelt a németek zöme. A próbát Döbler engedte leállítani, nagyobb varázslat ez, mint amit én tudok, mondta, s hagyta, hogy betóduljon a néptömeg. A tűzvész óta nem voltak annyian a színházban, sokakon szalagrózsa volt, egymás mellett a piros-fehér-zöld és schwarz-rot-gold színűek, és Grimm Gusztáv, Vince öccse Stimme eines in Ungarn wohnenden Deutschen czímmel a forradalom napján költött versét szavalta. A vers aztán meglett nyomtatva is, s együtt terjedt Petőfiével a Talpra magyarral, amit rögvest németre fordítottak többen is. Még Levitschnigg is, kivel pedig nem szívelték egymást nagyon. Egy Magyarországon élő német hangja, ez volt a címe Gusztáv versének. Az utolsó strófát már Schommerné született Grimm Paulina, a fiúk szép színésznő testvére mondta, mert Guszti berekedt.

Und späte Enkel sollen einst erfahren,

Durch alle Herzen bebte ein Gefühl,

Ein Geist beseelte Deutsche und Magyaren,

Sie gingen Hand in Hand zu einem Ziel !

 

S unokákban támad föl majd egyszer

Az érzés, mi német s magyar szivet

Összefont és egy czél iránt vezetve

Egy ritmusban együtt remegtetett.