PEKING

Peking, egy hét, amelynek mindkét végét lecsippenti a hosszú repülőút. A magyar képző- és iparművészeti kiállítás, illetve a megnyitót követő szimpózium miatt vagyok itt (előadásom provokatív kérdésfelvetése, hogy tudniillik Kínából vagy Európából ered-e a tükrös anamorfózis, nem nagyon hozza lázba a pekingieket), de marad idő egy kis csavargásra és három turistalátványosságra is. Kivisznek a Nagy Falhoz (sajnos pont oda, ahol három éve már jártam), meglátogatjuk a Ming dinasztia temetkezési helyét (itt is jártam, de sírokhoz vezető szoborsétányt - Szellemek útjának nevezik – most jártam be először) aztán, már a hivatalos programból meglógva négyen (Farkas Ádám, Benkő Imre, Magyar Zsuzsi) eltaxizunk a Nyári palotába, a hozzá tartozó kerthez és mesterséges tóhoz, ami állítólag Hangcsou Nyugati-tavát utánozza (legelső kínai utazásom során épp annak a tónak a partján laktam). Különösen az utóbbival nagy szerencsénk van: még nem indult be a turistaszezon, viszonylag kevés a látogató közt csatangolhatunk (zömmel helyiek, akik alaposan megnézik a fehéreket, sőt minduntalan közös fényképezkedést forszíroznak). 

PEKINGI KIÁLLÍTÁS

Peking közepén (Beijing CBD, azaz central business district) egy magánmúzeumban, Lélek-Jelen-Lét címmel magyar képző- és iparművészeti kiállítás nyílt. A képzőművészeti anyagot Barabás Márton válogatta és rendezte, az iparművészetit (amelyben animációs filmek is voltak) Sára Ernő. Idemásolom névsorban a kiállítókat, illetve néhány fotót a rendezés folyamatáról és a megnyitóról. Aknay János, Antal Pál, Ardai Ildikó, Auth Attila, Árendás József, Bakos István, Baksai József, Balla Dóra, Barabás Márton, Baráth Ferenc, Bartha István, Bárd Johanna, Benedek Imre, Beszprémy Józsefné, Borkovics Péter, Bornemisza Rozi, Borza Teréz, Bujtor Tibor, Bukta Imre, Bulla Márta, Csáji Attila, Csepregi Sándor, Csíkszentmihályi Róbert, Domé Eszter, Dororgi Annamária, Elekes Károly, Faragó István, Farkas Anna, Farkas Ádám, Fekete György, Felsmann Tamás, Filep Sándor, Földi Péter, Gaál József, Gosztonyi Zoltán, Gyulai Líviusz, Halmai Edina, Haris László, Hauser Lilián Beáta, Hefkó Mihály, Hefter László, Hunyadi László, Isa Mariann, Jankovics Marcell, Jovián György, Kasza Miklós, Katona Anikó, Katona Szabó Erzsébet, Kálmán László, Kárpáti Tamás, Kelecsényi Csilla, Keresztes Dóra, Kerényiné Turjánszky Katalin, Kiss Ilona, Kiss István, Kovács Péter, Kókay Krisztina, Koós Pál, Kő Pál, Kulinyi István, Kunkovács László, Laczák Géza, Lajta Gábor, Lencsés Ida, Lukácsi László, M. Novák András, Makovecz Imre, Marosi Kriszta, Molnár Imre, Nagy Judit, Nagy Márta, Nádas Gergely, Néma Júlia, Németh Gábor, Orosz István, Pataki Tibor, Pauli Anna, Pázmándi Antal, Penkala Éva, Prutkay Péter, Rényi Krisztina, Rófusz Ferenc, Sára Ernő, Sárváry Katalin, Scherer József, Schrammel Imre, Smetana Ágnes, Stefanovits Péter, Szabó Marianne, Szabó Tamás, Szemadám György, Szenes István, Szőcs Miklós TUI, Szunyoghy András, Szurcsik József, Ujvárossy László, Üveges Péter, Vagyóczky Károly, Varga Mária, Varga Péter, Vereczkey Szilvia, Veress Sándor László, Véssey Gábor, Vinczeffy László.

A megnyitót követően „közös workshopnak” nevezve a kínai és a magyar, illetve az európai kultúra kapcsolatával foglalkozó előadások hangzottak el, a magyarok közül Benkő Imre, Farkas Ádám, Sipos János mellett én is beszélhettem kedvenc témámról a tükrös anamorfózisok eredetéről. 镜子幻想 - 变形艺术 (tükör fantáziák – a deformáció művészete) című előadásommal ugyan nem sikerült vitát provokálnom, de talán sikerült néhány érdeklődő fülébe bogarat tennem. Vannak, akik azt állítják, hogy az európai és az ázsiai kultúra önállóan, egymásról mit sem sejtve fejlődött és csak a legújabb korokban kezdtünk tudomást venni egymásról. Egy kicsiny, a képzőművészet történetében sem igazán releváns ábrázolási technikát, az anamorfózist vizsgálva azonban meglepő kapcsolatokat találunk. Érdekes és tudomásom szerint alig kutatott művészettörténeti tény, hogy az európai megjelenéssel szinkronban Kínában is készültek anamorfikus munkák, hamar elterjedt a technika és meglehetősen kedveltté vált. Előadásom során három lehetséges elméletet vázoltam. 1. A tükrös anamorfózis egyszerre, egy időben, de egymástól függetlenül született meg Kínában és Európában. 2. Kínában született meg, onnan került át Európába. 3. Európában találták ki, onnan jutott el Kínába. Az elsőt magam is valószínűtlennek tartom, a második és a harmadik elmélet kapcsán azonban több érv is felsorakoztatható. Biztosra veszem, hogy az egykori Selyemút vonalán a 16 -17. században anamorfózisok is utazgattak, vagy olyan vándorok, akik tudtak ilyesmit készíteni. A kérdés csak az, melyik irányban haladtak. Ha lesz rá érdeklődés, szívesen beszélek ilyesmiről Magyarországon, illetve Törökországban is (mert a törököknek is van némi közük a dologhoz).

P.s.: A pekingi kiállítás egyébként a tavalyi pesti kínai festmény- és kalligráfiatárlat viszonzásaként jött létre. A kiállítást (mások mellett) a Today Art Museum igazgatója, Alex Gao nyitotta meg, akit mi tervezőgrafikusok a pekingi olimpiász dizájnja révén ismerhetünk.