2018

Évzáró - évnyitó feladvány. A kép nem kérdés, a jövő év nyolcasának karikáiból kanyarintottam, ám találtam egy hozzá illő költeményt is. Vajon ki írta? Az első helyes megfejtőnek (ha-ha!) eljuttatom a fenti rézkarc egy példányát. Vagy alkalomadtán eljöhet érte. És persze minden Utisz Blog olvasónak boldog új évet kívánok!

Az időt nem lehet

koordinátákkal jelölni,

képzelt tengellyel térbe-tenni,

mivel a térre nézve

legföljebb egy pont, vagy semmi,

bár önmagában végtelen

és mégis kiterjedéstelen,

mert hogyha kiterjedése volna,

jövő, jelen, múlt egybe folyna

és két tengellyel … ezt még

elgondolni is képtelenség

és ha három tengelye volna,

időtlen – ezért képtelen

térré változnék a jelen.
 ***

(Post scriptum december 30-án) A vers címe Az idő analízise, Weöres Sándor írta 1931-ben. A Helikonnál 2013-ban Elhagyott versek címmel megjelent kötetben találtam rá, a diákkori versek című részben. Nyilván nem tartotta nagyon fontos versnek, én sem hiszem annak, valami vázlatszerű befejezetlenséget is érzek benne, mégis megfogott. Köszönet az összes megfejtési kísérletért (az Utisz blogra és a fészbukra egyaránt érkeztek megoldások), néhányuk, noha nem talált, mégis érdekes áthallásokra, távoli rokonságokra figyelmeztetett. Kedves ötlet azoké, akik azt hitték, hogy én írtam a verset, bár a felvezető szövegből kiderülhetett volna, hogy csak a grafikáért vállalom a felelősséget, meg egyébként sem vagyok annyira furmányos, hogy saját versemre így próbáljam fölhívni a figyelmet. Külön köszönet Tóth Valériának, aki lefordította angolra Az idő analízisét és Valek Tündének, aki a vers és a rajz apropóján önálló költeményt írt. Utóbbit közlöm itt is, a blogjegyzet post scriptumának folytatásaként, sőt ha már így benne vagyok, idemásolom Weöres egy másik időmagyarázó versét is, ami persze feladványként aligha jöhetett volna szóba, hisz a Két táska könnyedén kiguglizható. Természetesen nem maradhat győztes nélkül a pályázat, Ruzics Ibolya legyen az, tucatnyi tippje között ugyanis, igaz, hogy nem túl határozottan, megemlítette Weörest – „Weöres Sándorra is gyanakodtam még, de sehol sem találtam nyomát”.

 

Weöres Sándor: Két táska

A múlt és jövő csak két táska az emberiség
hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik

a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan

mindkettő valótlan.

Az idő nem halad, mozdulatlan:

amióta és ameddig a világ létezik, változatlan a

jelenvalóság, mindig MA van.

De a lények a jelenben úgy keringenek, rohannak,

hogy az idő illónak, változónak látszik,

pedig örök-mozdulatlan.

*

Valek Tünde: UTISZ-SZITU

Töprengés az ődi-időről

Töprengek egy képtelen képen, ó!
Különös gazos rom, elhagyatott

Amfiteátrumnak tűnő mőbiusz

Nyolcasnak látszatát kelti úgy,

Mint eltaposott cilinder vagy

Kályhacsőből egy megunt darab

Fekszik akár egy fél Olimpia,

Mert hiányzik még három karika

Pedig csak az Idő járatja velem bolondját

Tegye komollyá egy elvonatkoztatás!

Úgy tesz, mintha személyesen létezne:

Pedig csak a lineáris elme szüleménye

Tér rezdülése, energia marás

Ideje van, amíg birtokol a látás

Pásztázik szemem az ódon köveken

S addig a kép- idő életre kel

Pedig alkotásának is ideje volt

Térmoccanat, ahogy halad a toll

Űrben a Nap halad diadalmasan

Rajzol útján spirálkarokat

Aki a Nap mögül nézi útját

Felismeri: matyó hímzést lát!

Napút rajzos ideje végzetig

Az erő a teret ráncba szedi

És csak sejtem a nagy összhangzatot

Az idő rejt egyidejű magot

Ami fraktálként ott kígyózik

Sárkányként kordinálva tekeredik

Ami lent az fent, ami kint az bent

Egyszerre vagyok a tegnap, a jelen

A talányos jövendőt csak képzelem

Mikor reá úgy-ahogy emlékezem

Pontosan vagy pontatlanul

De minden út oda fut:

Jelen, jele, jel, je-el: élet!    

BOCS!

Végre vége az Arany-évnek! Szegény János ürügyén sok furcsaság történt, én is elkövettem néhányat (Például itt.) Ígérem, abbahagyom, csak még az ő kétségbeejtő képrejtvényei nyomán (vége Víg Andrásnak, mert neki sírt ásnak, ma ásnak Andrásnak, holnap ásnak másnak; hat ház körül sáskacsapat kóvályog…) ideteszek egy évzáró parafrázist. Kedves Utisz Blog olvasók, mindnyájatoknak ....  Bocs!

STO GYELATY?

Hadd képzeljem el Önt, kedves barátom, úgy is, mint hűséges olvasóját az Utisz Blognak, ahogy épp egy hatalmas ország hatalmas fővárosában sétál, s betévedvén egy elegáns áruházba, az áruház folyosóján saját munkáját ismeri fel kiállítási tárgyként a falra akasztva. Vajon mit tenne? 1. Elégedetten csettintene a nyelvével, esetleg fel is kiáltana: hurrá, ez már majdnem a világhír! 2. Mérgesen ráncolná össze a homlokát: irgum-burgum, az engedélyem nélkül, hogy képzelik, nahát! 3. Megpróbálná kinyomozni, hogyan jutott a birtokukba a kép, majd kapcsolatba lépne velük, hogy felajánlhassa a képnek egy jobb minőségű változatát. 4. Ügyvédet fogadna, aki ráncba szedné az illegális képhasználókat, sőt némi pénzt is kivasalna az áruház tulajdonosából. 5. Megosztaná barátaival a történetet öt megoldási lehetőséget vázolva előttük. 6. Egyéb.

A kérdés nem költői, Moszkvában, ahogyan a mellékelt fényképen látható, Shakespeare színháza című anamorfikus képembe ütköztem egy áruház folyosóján. A drága blondelkerettel igazán elégedett lehetek, a kifogástalan elhelyezéssel meg pláne, látható, hogy az úgynevezett perspektivikus anamorfózis hatásmechanizmusának pontos ismeretében állította ki a képet új tulajdonosa, jól működik a „szemből a színház, skurcból az író” effektus. Legföljebb a nyomtatás minősége után maradhat bennem némi hiányérzet, egy „high resolution” felbontású változat ínyemre valóbb lenne, igaz, ilyesmi miatt csupán az fanyaloghat, aki egészen közel hajol a képhez.

Szívesen írnám le úgy a moszkvai kaland folytatását, hogy a kép előtt ácsorogván felismertek az arra járók, hiszen egy nem is túlságosan elrejtett önarckép is része a kompozíciónak, sajnos azonban nem történt ilyen, sőt a szimpatikus járókelő (műszempilla és gyöngyházköröm), akit e fényképek elkészítésére megkértem, sem vette észre az önmagammal való feltűnő hasonlatosságot, legfőbb gondja az volt, hogy nem mosolygok eléggé, igaz, végül, amikor megtettem, megdicsért érte: szpaszívo, harasó!

Köszönöm barátom, ha választ a fenti lehetőségek közül, ígérem, mérlegelni fogom javaslatát, s ha említésre érdemes fejlemény támadna, azt is tudomására hozom haladéktalanul. Addig is maradok tisztelettel s üdvözletem küldöm a moszkvai télből: Utisz.