ÚTITERV

Az Erdély-járó Kubinyi Annának, szeretettel

Abrudbánya, Szelistye,
Édeságy, Dés, Cikmántor,
Csíkvacsárcsi, Páncélcseh,
Érsemjén, Göcs, Óhámor.

Kismadaras, Érminszent,
Kolozsvár, Brád, Vajola,
Bottalütőbesenyő,
Ilyefalva, Zabola.

Hagymáslápos, Kovászna,

Jászvásár, Bágy, Tőzmiske,
Farkaslaka, Bácsiláz,
Nagyenyed, Csejd, Beszterce.

Szászzalatna, Nagyzaránd,
Elekes, Vérd, Décsfalva,
Tárnokszentgyörgy, Újboksán,
Daruvár, Völc, Petrilla.

Tusnádfürdő, Segesvár,
Déva, Csucsa, Vízakna,
Maroshévíz, Fogaras,
Lupény, Kálmánd, Margitta.

Oláhtyúkos, Magyarós,
Torda, Závoly, Borberek,
Barót, Kálnok, Gyimesbükk,
Csákigorbó, Nagyenyed.

Hosszúmacskás, Torockó,
Köpec, Uzon, Ozsdola,
Kézdialmás, Esztelnek,
Erdőhát, Bós, Zabola.

Eresztevény, Hegymegett,
Csomakőrös, Nagyajta,
Bölön, Felvinc, Temesvár,
Asszonyrét, Gagy, Bikfalva.

Csíkszereda, Ilosva,
Vajdahunyad, Gelecsény,
Nagydisznód, Réty, Sugatag,
Galambod és Petrozsény.

GORCSEV IVÁN ÉS A BUDA HALÁLA

Március 27-én este 6-kor a Pesti Vigadó Sinkovits termében vetítik Varsányi Ferenc (magunk közt inkább Umbertó) „Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak" című rövidfilmjét. A vetítést pódiumbeszélgetés követi, amelyen részt vesz Mezey Katalin, Orosz István, Haris László és Thúróczy Gergely.

Szóval P. Howard, vagyis Rejtő Jenő. Napra pontosan tudom, mikor ismerkedtem meg vele: 1963. október 24. volt. Azért vagyok ennyire biztos benne, mert az volt a 12. születésnapom, amelyre meghívhattam néhány barátomat a kecskeméti Czollner téri iskola 6. A osztályából, és egyikük, Benedict Ádám ajándékba hozta nekem a Tizennégy karátos autót, amelyet már aznap este elkezdtem olvasni. Az előzményekhez tartozik, hogy akkorra már meglehetősen olvasott fiúcskának tudhattam magam, bár esetemben az olvasást nem egészen hagyományos értelemben kellett érteni. Apám, irodalomtörténészként akkoriban éppen a Jókai kritikai kiadásban dolgozott, előbb 56-os eredetű szilenciuma miatt feketén, később meg már legálisan. Kritikai kiadások úgy készülnek, legalábbis az a legizgalmasabb részük, hogy az ember apja és anyja ülnek egy asztal két oldalán és fölválta olvassák föl egymásnak a kéziratok és könyvek különféle szövegvariánsait, eltéréseket keresve azokban, ezenközben az ember és nagyanyja izgatottan hallgatja a felolvasást és egymás fülébe sugdosva kommentálja a cselekményt. A Felfordult világot, a Mire megvénülünket, az Eppur si muovét már oly sokszor meghallgattuk, hogy a könyökünkön jött ki. Ebbe a milliőbe érkezezett meg Rejtő Jenő, pontosabban P. Howard, mert ez a név volt a Tizennégy karátos cím fölé írva. Apám és anyám összenéztek és némi fanyalgást olvastam ki a nézésükből. Emlékszem, elhangzott a „ponyva” kifejezés is, amit egyáltalán nem tudtam összekapcsolni egy papírra nyomtatott tárggyal. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent a ponyva szó (őszintén szólva ma sincs). Tiltásról persze nem volt szó, sőt elzárkózást sem fogalmaztak meg, de az a finom idegenkedés, amit mégis kiéreztem a reakciójukból elegendő volt ahhoz, hogy a születésnapi vendégek távoztával azonnal rávessem magam a könyvre. Aztán persze faljam a többit is, a Piszkos Fredet, a Vesztegzárt, a Három testőrt. A Rejtő könyveket aztán megbeszéltük Ádámmal, aki igazi szakértője volt minden tudománynak, amit a hivatalos iskolai kánon megpróbált kirekeszteni. (Ideírok néhány hívószót, hogy ha majd egyszer írok róla, eszembe jussanak: transzcendentális vaddisznó, kapszula, Elba sziget partján faszállító hajó…. – őt sajnos már nem kérdezhetem meg.) Évtizedekkel később, akkor jutott eszembe apám játékosan fanyalgó arckifejezése, amikor egyik unokája, Imola olvasmányai felől érdeklődött. A Harry Pottert olvasom - felelte a gyanútlan kislány. Miért nem a Buda halálát olvassa - kerekedett el a nagypapa szeme. Híres családi szállóige lett a kérdés: „Te miért nem a Buda halálát olvasod?”        

90

Csattant a pálca, ha nem a „szép kezébe” fogta a krétát. Csak ha egyedül volt, akkor írt ballal, írt az édesanyjának, akinek az arcára már alig emlékezett. Négyéves volt, amikor temették. A húga kettő. Apja új feleségét Ancsának kellett szólítani, katolikus volt, miatta került a kislány a pálcázó apácákhoz.  
Sejtette, hogy nem a születésnapja miatt lobogózzák föl a várost, de azért várta a március tizenötödikéket. Volt, aki azt mondta, nem is 15-én, hanem 14-én született, csak az apja, akit Nicsovicsnak hívtak, aztán inkább Nitsovits-nak, mert úgy magyarosabban hangzott, kokárdás-pityókás kedvében ráparancsolt a bábaasszonyra, hogy inkább az ünnepet írják a hivatalos papirosra.  
A jóképű kereskedő és a hódmezővásárhelyi divatszalon ifjú tulajdonosnője, Mucsi Ida a szegedi Oskola utcában nyitott boltot, éppen az épülő új templom, a Dóm mellett. Már álltak a tornyok, amikor a kislány megszületett, és öt éves volt, amikor végre fölszentelték Horthy Miklós kormányzó úr jelenlétében. 
A délről jövő, s az ortodox egyházhoz tartozó betelepülteket rácoknak mondták akkoriban, nem nagyon téve különbséget a szerbek, görögök és aromunok közt. Előkerül valami hódmezővásárhelyi lexikonból kimásolt papiros arról, hogy a Nicsovicsok inkább csak „átutazók” lehettek Szerbiában, eredetileg görögök voltak, sőt az is kiderül, hogy nem akárki, jeles tábornok volt a nagypapa nagypapájának a nagypapája, abban a szabadságharcban vitézkedvén, amelynek kapcsán mindig Byron lord nevét dobja ki az Internet, bármely oldalról kutakodjunk is. (A dokumentum szerint: "Nitsovits István szegedi divatárus, kinek híres boltja, a Harisnyaház, a fogadalmi templom mellett áll fenn, tulajdonképpen Nagyszentmiklóson született 1893-ban s Vásárhelyen eddig még csak vendég volt. Házassági kapcsolata azonban és az a kedves barátság, amely a Cserepes barakk vásárhelyi fiaihoz az egykori számvevőt fűzte, helyet biztosítanak neki ebben a könyvben. Nitsovits Istvánnak neje és üzlettársa Mucsi Ida, Mucsi Sándor volt Völgy utcai géptulajdonosnak és néhai Bíró Mária hatósági szülésznőnek a leánya. Mucsi Idának a Völgy utca 7 szám alatt, 1918 után pedig Szegeden állott fenn jónevű divatszalonja, majd amikor férjhez ment, urának lett üzlettársa. Nitsovits István régi görög családból származik, apai szépapja görög tábornok, anyai szépapja pedig magyar generális volt és Athénből 1850-ben Nákó gróf hozta el nagyapját Nitsó Istvánt, ki Szentmiklóson települt le. Ifj. Nitsovits István tanult Pesten, Bécsben. A háborúban véres harcokat küzdött át a szerb és orosz fronton és súlyos sebet kapott. Azután a Cserepes barakkban lett számvivő. A vásárhelyiek nagyon szerették bajtársi jó szívéért. A forradalom alatt részt vett a franciák elleni harcban. 1923 óta övé a népszerű Harisnyaház. Két gyermekük van: Erzsike és Margitka." - A lexikon adatait nem tudtam ellenőrizni, a két kislány neve azonban biztosan nem stimmel: Évának és Máriának hívták őket. A második keresztnevük Ildikó és ha jól emlékszem, Ida volt.

Az 1912-ben kiadott Nagyszentmiklósi Traditionalis Monográfia az 1865-ben újraalapított városi Casinó tagjai közt említi Nitsovits Theofán és Nitsovits Luka nevét. Ugyanez a könyv említést tesz a városházához kapcsolódó Nitsovits-féle házakról is.)

A fekete hajú, kreol bőrű lányt nemcsak  görögnek, nem is csak szerbnek nézik. Sírva fut hazáig, amikor lelökdösik a villamosról. A sárga csillagot hiányolják a kabátjáról; legközelebb nem úszod meg ennyivel, kiabálja utána egy felbőszült utas.
Győr: a front elől menekítve ide küldték a két lányt. A szovjet hadsereg persze nem állt meg Szegeden és Budapesten sem. A helyszín a Káptalandomb, a püspöki palota, az időpont 1945. március 30. Nagypéntek napja. A két lány egymással szemben vacog a romos padláson, kigombolt ingben. Két hatalmas kést szorítanak egymás szívéhez. Készülhettek a jelenetre, mert a késeket már napokkal előbb elemelték a Püspökvár konyhájáról. Mari 18 éves, Éva meg éppen húsz. Két hete volt a születésnapja, de valahogy kiment a fejéből. Persze a győriek is elfelejtették felzászlózni a várost, pedig arról biztos eszébe jutott volna. A püspökvárba úgy kerültek, hogy a nevelőanyjuknak, Ancsának valami rokona, talán épp a bátyja fontos ember a pápistáknál. Mintha kanonokot mondott volna, annyi biztos, hogy egy kicsit ütődött szegényke (ezek a lányok a legpatetikusabb pillanatokban sem tesznek lakatot a nyelvükre). A többi ott van a történelemkönyvekben: perceken belül megérkezik a felszabadító szovjet hadsereg. Ha a padlás felé indulnak, Éva és Mari átdöfi egymás szívét. A pincébe mentek. Én meg, ha Győrben járok, mindig meggyújtok egy gyertyát boldog Apor Vilmos püspök úr szarkofágján.
Kercseliget. Apró dunántúli falu három megye határán: Somogy-Tolna-Baranya. Hatalmas park közepén áll a klasszicista Maár kastély. Ma már helyreállíthatatlan rom.1946-ban azonban, mielőtt az állam rátenyerelt volna (s csinált belőle, kultúrházat, postát, pinceklubot, párthelyiséget, könyvtárt, stb.) újsághirdetésben kerestek házitanítót a Maár lány mellé. Éva vállalta, s csak vizsgázni járt haza a szegedi egyetem magyar – történelem szakára.
Az első igazi munkahely: tanár a kecskeméti óvónőképzőben. Férjhez megy a helyi gimnázium tanárához, akivel egy iskolai rendezvényen ismerkedik meg, s aki szintén nem a városba való. Miután megszületik a fiuk, társbérleti szobát utal ki számukra a Városi Tanács.
Férjét az ötvenhatos forradalom szellemi előkészítésének vádjával letartóztatják. Mivel a válás hivatalosan (és jóindulatúan) fölajánlott lehetőségével nem kíván élni, elveszti munkahelyét, majd képesítésénél alacsonyabb szintű munkakörben, általános iskolai tanárként alkalmazzák.  

A politika igencsak rátelepszik a magánéletre: második gyereke, a kislány csak tizenegy évvel a fia után születhet meg. Négy unokája van, két fiú, két lány.

Jobb kézzel ír, de vajon a rajzoláshoz bal kézbe venné-e a ceruzát?
Ma lett 90 éves. Ő az anyám.

SZEMÜNK SZÖGE

...avagy egynémely lehetetlenségről. Véletlenül bukkantam rá a "neten" egy réges-régi egyetemi előadásomra (NYME). Bár a szöveget kísérő képeket nem vették föl, meg aztán lenne, amit azóta másként mondanék, ideteszem mégis - mert mit tagadjam, maradt bennem egy pici nosztalgia a tanítás után. Ide tessék kattintani!

KÉPEK ÉS VERSEK

Kertek, versek, labirintusok - ez a címe Barabás Márton, Gyulai Líviusz, Katona Szabó Erzsébet és Orosz István kiállításának a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában (1201 Budapest, Kossuth Lajos u. 39.) Megnyitja ma délután 5-kor Szegő György. A kiállítás április 19-ig tart nyitva. Lesz egy délután, amikor a négy kiállító visszatér a galériába: április 8-án, szerdán délután ötkor ugyanis - kapcsolódva a költészet napjához - saját írásaikból olvasnak majd fel részleteket.