Már csak egy szűk hétig van nyitva a győri kiállítás, amelyen eredetileg Keresztes Dóra és az én munkáim szerepeltek, a vakmerő kurátor – Grászli Betti – azonban két parafrázisom mellé egy igazi Dürer-könyvet is kitett. Egy kis túlzással akár azt is írhatnám, hármunk közös kiállításává avanzsált az Esterházy-palotában rendezett tárlat. Bonyolítja a dolgot, hogy az Unterweysung der Messung, mert „ő” a szóban forgó könyv (magyarul: A mérésről írott traktátus) egy olyan eredeti példányáról van szó, amelyből néhány lap hiányzott, ezeket azonban valaki lemásolta, és belekötötte az egyébként 1525-ös eredetibe. Betti azt is tudja, ki volt az illető: Wilfing József tanár úr, akiről megemlíti – és nekünk már kezdhet is melegedni a szívünk –, hogy a soproni felsőbb leányiskolában tanított. Ugye tudjátok, hogy valaha ez az intézmény épp a mi AMI-nk, vagyis a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet épületében volt. Bevallom, jócskán meghatódtam, amikor elképzeltem, hogyan verte bele másfélszáz éve a felsős leánykák buksi fejébe Wilfing tanár kollégám a düreri tudományokat (meg persze tele lettem részvéttel, amikor arra gondoltam, mennyit élcelődhettek szegénynek a nevén azok a pimasz soproni csitrik), és elhatároztam, megkérem Bettit, hogy mutassa meg a barátaimnak is (soproniaknak és egyebeknek) a nevezetes könyvet és beszéljen egy kicsit róla, meg persze Wilfing Józsefről. Akinek kedve van részt venni az eseményen, ami amolyan finisszázsféleség is lesz, azt szeretettel várjuk Győrben, a Városi Múzeum Király utcai épületében (Esterházy-palotának is mondják) január 18-án, pénteken 11 órakor. Kedvcsinálónak idemásolok egy passzust „A tojás volt előbb” című készülő könyvemből, amelyben említés tétetik a Messung egyik ábrájáról. Hogy még miről, arra hamarosan, de legkésőbb a könyv tavaszi megjelenése után fény derül.
„…. de kanyarodjunk vissza még egy percre Luca Paciolihoz, pontosabban a róla készített festményhez. Éppen egy kört rajzol, ami perspektivikus rövidülésben valami tojásformának látszik. A festményen, Pacioli jobbján még egy férfi áll, szőke hosszú hajú fiatalember, akit Albrecht Dürerrel szoktak azonosítani. Dürer valóban találkozhatott Paciolival, sőt gyaníthatóan ő volt az, akitől „megtanulta a perspektíva titkos tudományát”. A „heimlich = titkos” kifejezés, amelyet Dürer egy hazaküldött levelében használt, szöget üthet a fejünkbe. Jelentheti egyszerűen azt is, hogy nehezen hozzáférhető, még publikálatlan anyaghoz juthatott Pacioli révén, akár arra is gondolhatunk, hogy a perspektívában járatos művészek nem szívesen adták tovább a tudásukat, de még az is eszünkbe juthat: nem azért nevezi-e titkosnak Dürer a perspektívát, mert a Piero della Francescától elorzott anyagról volt szó, amelyet Pacioli illegális úton terjesztett. (Vasari biztosan ezt állította volna). Akárhogy is volt, Dürert is foglalkoztatta a Francescától ismerős „tojás-téma”, és saját geometriai tankönyvében, az Unterweysung der Messungban le is rajzolta, szerinte hogyan kell tojást szerkeszteni. Az első könyv 34-es számmal jelölt ábrája egy szabályos körkúp ferde síkkal történő elmetszését mutatja be. Az így létrejövő síkidomról gyakran feltételezik, hogy a kúp aljához közelebb eső fele „hasasabb”, fönt pedig „soványabb”, vagyis olyan ovális formáció (a latin ovus=tojás szóból), amelynek csak egyetlen szimmetriatengelye van. Úgy látszik, Dürer is ezt hitte, holott a kúp síkkal történő metszésének ellipszist (vagyis két szimmetriatengelyű síkidomot) kellene eredményeznie. Empirikusan nem lehetett könnyű belátni a számításokkal igazolható szabályt, meg talán a Piero della Francesca-féle tojást sem tudta kiverni a fejéből, amiről föltehetően Paciolitól hallott. Mielőtt pálcát törnénk Dürer fölött, nem árt tisztázni, hogy az ő idejében annál korszerűbb matematikai módszer, mint a szeleteléssel szerkesztett metszésvonal előállítás nem volt. Szilassi Lajos matematikus barátomat, amikor arra kértem, hogy számítással ellenőrizze a Dürer-féle szerkesztést, kifejezetten meglepte, hogy mennyire pontosan dolgozott Dürer. A viszonylag korrekt munka azért is értékelendő, mert Dürer nem tudhatta, hogy mit kell kapnia, ovált vagy ellipszist, egy Pierre Dandelin nevű matematikus csak jó 250 évvel később igazolta a tételt, miszerint a kúp síkmetszete ellipszis. Persze Dürer tévedéséből okulva nekünk sem árt végiggondolni újra a tojástorzulásunkat. Ha szabályos ellipszist látnánk Piero mester Madonnája fölött, az jó helyről nézvést, vagyis az Alberti által „látókúpnak” nevezett virtuális alakzat csúcsából gond nélkül tudna körré torzulni. De lehet-e az oválisnak is olyan „pillanata”, amikor szabályos körré válik? A ”gyakorlatban”, mint láttuk, igen, elméletileg azonban az ideális kör szabályosságát legföljebb közelítheti a kétdimenziós tojásvonal anamorfikus vetülete. Tévedett volna Piero della Francesca is? Ha kör projekciójának definitíve helyes ábrázolását akarjuk számonkérni a képen, akkor igen, a festő azonban a térrel foglalkozik, a valóság háromdimenziós terével, még akkor is, ha ennek a térnek csak az illúzióját varázsolja körénk. Piero mester tekintetével azonosulva ovális helyett valódi tojást látunk a boltozatból lógó zsinórra kötve, és kép terébe belépve és elhaladva addig a pontig, ahová a festő szelíden elvezet, ez a „tojástárgy” alulnézetbe fordítva tökéletes gömbbé magasztosul.”
