"MERICA" IN ELLIS ISLAND

Az 1880 és 1914 közti idők nagy közép-európai kivándorlási hullámáról „Merica” címmel kiállítást szervezett a New York-i horvát konzulátus. A kiállítás helyszíne Ellis Island szigete, az a Manhattan előtti apró földdarab, ahová az Európából indult nagy óceánjárók megérkeztek. A kiállítás egyik eseményeként bemutatják  az 1984-es Ah, Amerika! című animációs dokumentumfilmemet is. A vetítés június 28-án délután 3-kor kezdődik. Köszönet a Magyar Kulturális Központ remek stábjának, és Annaidának, aki angol feliratokkal látta el a filmet. (Sajnos személyesen nem leszek ott a vetítésen, mert Mexikóban vagyok, ahol egy grafikai workshopot vezetek.) 

Egyébként Annaida tanulmánya a kivándorlásról szóló dokumentumfilmekről itt olvasható.
Itt pedig részletesebb információk az Ellis Island-i kiállításról és a filmvetítésről.

GUADALAJARA

Újra Guadalajarában: lassanként felidéződnek a régi emlékek, s ha maguktól nem jönnének, az egykori diákok (nem egyből ma már tanár lett) segítenek összeszedegetni. 2002-ben, épp tíz éve az International Design Day alkalmából rendezett konferencia egyik előadója voltam a főtér nagy színházépületében Javier Mariscal, Isaac Kerlow, Mito Covarrubias, Felipe Taborda, Marta Granados, Gianni Bortolotti és Rolando Barahona társaságában. Akkoriban, talán szintén 2002-ben volt, hogy könyvillusztrátorokat tanítottam az ITESO Egyetemen. Hivatalosan úgy hívták, Illustration Concept Workshop, és egy közösen elemzett Borges novellát próbáltunk láthatóvá tenni. Néhány évvel később viszont szinte semmi dolgom nem volt, mert egy diplomázó évfolyam csak azért hívott meg, hogy a nagy eseményen, az itteni szokásoknak megfelelve, „keresztapa” legyek. Akkor még nem voltak saját diákjaim, hát boldogan jöttem. Akárhogy is számolom, már legalább negyedszer járok Guadalajarában, és még nem is volt szó San Luis Potosiról, Xalapáról, Mexico városról. Ha valaha sejthettem volna, hogy ilyen sokszor visszahívnak, bizonyára belevágtam volna a spanyol nyelv tanulásba. Ez most egy plakáttervező kurzus, a téma maga a plakát, posztmodern önreflexiós workshop, a cím: "Hic et nunc". "Itt és most". A szomszéd teremben a bolíviai tiográfus, Sergio Vega Camacho betűtervezést tanít.  A helyszín újra az IESO (Instituto Tecnológico y de Estudios Superiores de Occidente), otthonról nézvést hatalmas egyetem, itteni viszonylatban tízezer diákjával a kisebbek közé sorolják. A tízezerből nekem csak kilenc jut (Enriqe, Diana, Sergio, Hugo, Irma, Diego, Liliana, Ignacio, Fernanda), melléjük be-beülnek érdeklődő tanárurak, grafikus kollégák, sőt ceruzát is ragadnak, nem szégyellik megoldani ők is a feladatot: „Aquí y Ahora”. 

AH AMERIKA! NEW YORKBAN

Június 19-én New Yorkban, az Anthology Film Archives egyik mozitermében bemutatják az Ah, Amerikát. A hamburgi repülőtér várójában ért utol a kérés, írnék egy rövid üzenetet a nézőknek. Kedves barátaim, a film, amelyet hamarosan látni fognak, majdnem harminc éves. A nyolcvanas évek elején Babits Mihály Mozgófénykép című verse alapján írtam egy forgatókönyvet – „Ah, Ámerikába, csak ott túl a tengeren ott van az élet, / Ah Ámerikába miért nem utazhatom én soha véled …” aztán, sok eldobott és újrakezdett változatot követően ez a terv nőtte ki magát az „animációs dokumentumlegendává”, amelynek az anyagait Dániel Ferenc barátommal gyűjtögettünk és dolgoztunk át mozgóképpé. Ahol elfogytak a valódi dokumentumok, az írott, rajzolt, fényképezett és forgatott dokumentumok, ott lépett be az animáció, amely hol a fikciót, hol a rekonstrukciót helyettesítette. A huszadik század elején kivándorolt honfitársainkról szólt a film, de amikor készült, szinte minden alkotó és néző tudatában megjelentek az ötvenes évek óta folyamatosan zajló disszidálási hullámok is. Ma már furcsa elképzelni, de amikor a filmen dolgoztunk, eszünkbe sem jutott, hogy ki kellene mennünk Amerikába. Hogy szükséges lenne igazi kivándorlókkal is találkozni, igazi helyszíneket is felkeresni. Az akkori körülmények közt ez szóba sem kerülhetett. Különös fintora a sorsnak, hogy most, miközben Önök ezt a néhány mondatomat hallgatják, éppen Amerika, sőt talán pont New York fölött repülök át egy Európából Mexikó felé tartó repülőn. Szeretettel köszöntöm mindnyájukat a magasból és szép, tartalmas estét kívánok.

A WOCHE

Kiel, nyáron is felhős, szeles kikötő. Az északi kapu a jeges tengerek felé, (a Balti tengert az Atlanti óceánnal összekötő csatorna keleti bejáratánál), bár most mindenkit meglepve éppen kisütött a nap. Talán azért, mert kezdődik a legnagyobb német vitorlásverseny. Sőt állítólag ez a világ legeslegnagyobbja. A Woche. A verseny grafikai arculatának megtervezésére pályázatot írnak ki minden évben. Valamikor a negyvenes évek vége óta így szokás, Juhász Marci (akit megnyertem munkatársnak), vett is egy könyvet, amiből kiderül, kimindenki csinált már Woche-plakátot. Öt grafikust hívnak meg mindig a pályázatra, és nekik ötüknek részt kell venniük az előző évi versenyen, hogy ráérezzenek a hangulatra. Hát ez most az a bizonyos előző. És az a bizonyos hangulat. Alighanem a Woche-feeling része, hogy mire ide érek az írásban, már szakad is az eső, ami persze a mindig és mindenütt egyforma erővel lüktető (és harmadnapon már egy kicsit idegesítő) fesztiválzenét egy pillanatra sem akasztja meg. A design kiinduló pontja még mindig a sokszor eltemetett és sokszor feltámasztott plakát, és persze a plakátgrafika különféle redukciói törülközőn és szívószálon, sapkán és zászlón, bögrén és világítótornyon, fagylalttölcséren és kitűzőn, babakocsin és névjegykártyán, fülbevalón és harisnyakötőn, nyakkendőn és jegyzettömbön, abroszon és esernyőn, kulcstartón és popkornzacskón, karórán és biciklin, újsághirdetésen és tísörtön, autófestésen és vitorláscipőn, utcabútoron és tetováláson, levélpapíron és kutyaruhán, sálon és csészealjon, párnahuzaton és borítékon, reklámszatyron és belépőjegyen, lámpaernyőn és tornazsákon, sörnyitón és focilabdán, biciklipumpán és mentőövön … A regattára hivatalos egységek mellett vitorlások százai futnak ki a Wochénak helyt adó tajtékos vizekre, köztük cikázik a grafikusok kétárbocosa, az „Inkarnacion” is; később végigbringáztatják velünk a csatorna partjait is (22km), mert úgy látszik a Hertul-túra óta a biciklizés a grafikdizájn események természetes velejárója lett. Persze a Woche sem überelheti a foci EB-t, elcsitul a tenger, kiürül a város, még a zenekarok is takarékon lángolnak, amikor a németek pályára lépnek, és természetesen, ahogy szokták, továbbjutnak, s ahogy szoktak, jókora szerencsével teszik ezt, így a lógó orrok vitorlásversenyét egyelőre nem kell megtapasztalnunk.

Apropó, ha már Kielben vagyok, idekapcsolom egy tavalyi esszémet a Hitelből. A címe: A kielről meg a kultúráról.

 …

DIPLOMÁSOK

Elmúlt öt év. Most volt az első igazi nagy grafikus diploma az AMI-ban, és mellesleg kisdiploma azoknak, akik a harmadik évet fejezték be. Még néhány napig a Formateremben láthatók a kiállított diplomamunkák. Egy rézkarcokkal illusztrált városi bestiárium (Bernát Barbarától), egy gasztronómiai társasjáték (Bíró Csillától), a Nyugatos írók és a zombik összeverekedéséről szóló képregény (Csepella Olivétől), élelmiszer csomagolások (Farkas Villőtől), egy tárgyanimációs film (Gál Bettinától), egy diafilm (Gilicze Gergőtől), egy látható és tapintható mesekönyv, amelyet vakok és látók egyszerre olvashatnak (Horváth Csillától), egy viking társasjáték mai változata ( Kocsis Csabától), egy lovas hagyományokat bemutató bélyegsorozat (Kontár Emesétől), és másik, amelyiken népmesehősök szerepelnek (Nádi Bogitól), underground pológrafikák (Kőrös Jánostól), az újratervezett És (Pákh Dorottyától), egy mozgásszínházi arculat (Pálhegyi Flórától), az Alice Csodaországban (Szabó Zsófi illusztrált könyve), egy önéletrajzi novelláskötet (Szántai Alexandrától), az Ezeregyéjszaka (Zsíros Zsófitól), egy Örkény-kötet és egy animáció (Farkas Milántól, és egy mobiltelefonos ügyességi játék (Varga Tütyitől).