SAKK!

Orosz István új rajzfilmjének első magyarországi bemutatója (ti. Helsinkiben és Turkuban már lement) december elsején, szerdán este hatkor lesz az Óbudai Kulturális Központ színháztermében (1038 Budapest, San Marco u. 81.) A cím a sakkjátékon kívül a történelem, sőt a politika játszmáira is vonatkozik. A kiinduló pont egy százéves fotó. 1908-ban készült Caprin, Gorkij villájának teraszán. Heten vannak a képen, orosz emigránsok, a bolsevik párt tagjai. Akik sakkoznak: Alexander Bogdanov és Vlagyimir Iljics Uljanov, ő majd egy évtizeddel később Lenin néven híresül el. A nyilvánvaló, bár sosem deklarált tét: ki lesz a párt első embere. A bábuk nem látszanak jól, nehéz megítélni, ki áll jobban, a testtartás és az arcjáték alapján egy laikus valószínűleg Leninre fogadna, Gorkij memoárja szerint viszont Bogdanov nyert és Lenin gyerekesen hisztériázott. A fotót először egy svájci lap közölte, aztán a NOSZF győzelme után többször megjelent, sőt az idők során egyre „tökéletesedett”. Fokozatosan leretusálták azokat, akik méltatlanná váltak rá, hogy Lenin társaságában megjelenjenek.  Végül csak Gorkij maradhatott, meg persze Bogdanov, mert az mégiscsak furcsa lett volna, ha egy üres szék ellen játszik a vezér. A lépéseket valaki lejegyezte, a film e jegyzetek és a fotó alapján a parti rekonstrukciójára tesz kísérletet. A rajzfilmekben persze olyasmi is megtörténhet, amelyre a natúr film képtelen, a Sakk megpróbál, igaz a maga ironikus módján igazságot szolgáltatni Leninnek, hogy valahogy mégis győztesen kerülhessen ki a mattal fenyegető kutyaszorítóból. A politika terén oly sokszor vesztes Bogdanovnak a történelem szolgált elégtétellel: Lenin halála után ő kapta meg tudományos vizsgálódásra Lenin agyvelejét, sőt a Bogdanov által vezetett vértranszfúziós intézetet bízta meg Sztálin a feltámasztással is. Hiába tűntek azonban bíztatónak a kísérletek, Bogdanov „váratlan” halála miatt Lenin második eljövetele egyelőre elnapolódott.   A hétperces animációs film a Kecskemétfilm Kft. produkciója, az alkotók: Bíró Péter, Cserepes Károly, Nagy Éva, Nagy György, Szalay Péter, Vécsy Vera.  Hét perc miatt persze kár lenne odamenni, ezért az esten válogatást mutatnak be Orosz István korábbi animációiból. A vetí­tés ingyenes.

ECOLOGIC

Ez a cime a harmadik alkalommal megrendezett Nemzetkozi Diak Plakat Versenynek. A legjobb munkakbol rendezett kiallitas tegnap este nyilt meg Skopjeban, a Varosi Muzeumban. A soporoni diakok komoly sikert ertek el. Kovacs Adrienn, Krizbai Gergely, Petho Veronika, Varga Daniel és Zsiros Zsofi plakatja bekerult a kiallitasra kijelolt szaz munka koze, Farkas Milanet a legjobb tiz koze valasztottak es dicsero oklevellel jutalmaztak, Nadi Bogi plakatja pedig masodik dijat nyert. A versenyre 1610 palyamuvet kuldtek a vilag minden tajarol, szoval igazan buszkek lehetnek az AMIsok:-) Tovabbi reszletek az ISPC honlapjan. A fonti foton a gyoztesek fala latszik: a hatodik plakat Bogie, a kilencedik Milane.
A macedon szalloda klaviaturajan kopogom a gyors hirt, ezert hianyoznak az ekezetek. Bocs!

Más: Skopje jelentős része az 1963-as földrengés után Tange Kenzó tervei alapján épült újjá. Az akkoriban legmodernebbnek számító épületek, keveredve a mai modernkedőkkel érdekes, olykor túlságosan eklektikus építészeti összhatást eredményeznek. Az előadásom az egyik oldalán csillogó üvegfalú, a másik oldalról még be sem fejezett FON University épületkolosszusában van. Kenzó tervezte az operaházat is, megnézem benne A végzet hatalmát, legalábbis az első felét, aztán elálmosodom. A várost körülvevő hegyek egyikén, egy Gorno Nezeri nevű helységben van egy pici monostor, St. Panteleimon a neve. Érdemes föltaxizni, csodás freskók vannak bent. A kora reneszánsz őszintesége, dekorativitása lenyűgöző. Giotto kékjei jutottak eszembe a Scrovegni Kápolnából, bár könnyen lehet, hogy az itteni festő (Nezeri Mesterként emlegetik) jóval korábban élt Giottónál. (A taxisok sem tudnak dönteni, fölfelé az egyik azt mondja cinquecento, lefelé egy másik: duecento - olasznak hisznek, és a számok persze a fuvardíjat jelentik dínárban:-) 

Nyílik egy "felnőtt" plakát biennálé is, ráadásul majdnem a szomszédban, Isztambulban: First International Invitational Poster Biennial in Turkey. Hárman vagyunk magyarok: részletek a webszájton és Rene Wanner poster oldalán. Megjön a hír és a katalógus Japánból, hogy ott is megnyílt a 8. Ogaki International Invitational Poster Exhibition két magyar résztvevővel. Itt lehet tájékozódni.

HEUREKA

Heuréka! Megtaláltam! Vitruvius szerint ezt kiabálta Archimedes, midőn a róla elnevezett törvényre rájött. (Mások szerint azt kiabálta, hogy kisangyalooom…) Heuréka, ez a neve a Helsinki melletti tudományos játszóháznak, a budapesti „Csodák palotája”, a párizsi La Villette, a koppenhágai Experimentarium meg sok más múzeum finn párjának. Az épület spiritusz rektora, Jouko Koskinen vendége vagyok, a helsinki Magyar Intézetben rendezett kiállítás után ő talál számomra látni, illetve tennivalókat. Kisebb nagyobb mértékben szinte mindre illik a „heuréka”.
1.:A Finn Nemzeti Galéria falain, közhasznúbb nevén az Ateneumban, Viiva Italia címmel olasz grafikákat állítottak ki. Huszadik századi karcok, metszetek, rajzok. Körülbelül háromszáz lap. A Pieraccini-gyűjtemény darabjai. Le a kalappal a gyűjtő előtt, aki grafikákra szakosodott és persze tisztelet a legjelesebb finn múzeumnak is, hogy nem tartja zsenántnak, hogy központi termeiben "csak" nyomatok lógnak: Giorgio de Chirico, Carlo Carrà, Gino Severini, Alberto Burri, Felice Casorati, Afro Basaldella, Giorgio Morandi, stb.
2.: Mr. Vertigo, bemutató a Nemzeti Színházban. Hiába „készültem”, a történet nehezen követhető, de a látványvilág sokmindenért kárpótol. A fiatal író-rendező, Kristian Smeds grandiózus színpadi látomássá transzformálta Paul Auster könyvét.
3.: Szauna, a klasszikus fafűtéses, sörpusztítós, hóban hempergős szauna (mert az csak természetes, hogy itt ilyenkor már jókora hó van).
4.: Tűz-tűz! - nem csak a szaunában. Turku lesz jövőre az európai kulturális főváros. Jouko tervezi a készülő látványosságok egyikét: Fire-fire! Az 1827-es pusztító tűzvész animált megidézése szemkápráztató laterna mágika lesz. 
5.: Valamit a „hívatalos” részről is, vagyis amiért idehívattam: kiállítás a Magyar Kulturális Központban, a megnyitón jó sokan vannak, régi ismerősök (a Vartiala család: Timóéknál másnap hosszadalmas eszem-iszom), itteni kollégák (Pekka, sőt Kariék, akik Mikkeliből vonatoznak ide) és persze kinti magyarok is, köztük az itt PhD-ző Kristóf, aki a megnyitó beszédet tartja. Közben három előadásom is van, bár igazából csak az utolsóra jövök bele. A turkui Art Akadémia diákjai már többször közbetapsolnak, és mi tagadás, azon kapom magam, hogy én is kezdem élvezni a dolgot. 

IRÁNY HELSINKI !

November 19. péntek:  

10-12.00: „Art with a Double Meaning” – Orosz István előadása az Aalto Egyetem Formatervezési Karán (Taideteollinen korkeakoulu, Hämeentie 135. Helsinki)

18.00: Orosz István: "PIIRRETTY AIKA" - Kiállítás megnyitó a Magyar Kulturális Intézet galériájában (Kaisaniemenkatu 10, Helsinki). A kiállítást Fenyvesi Kristóf nyitja meg. A kiállítás 2011. január 14-ig lesz nyitva.

November 21. vasárnap:

Heureka Finn Tudományos Központ, (Tiedepuisto 1, Vantaa) Virtanen előadóterem,

12-14.00: Orosz István animációs filmjeinek non-stop vetítése.

14-16.00: „Art with a Double Meaning” – Orosz István előadása. Bevezeti Jouko Koskinen, a Heureka igazgatója.

November 22. hétfő: 

12-14.00: Orosz István előadása és animációs filmjei Turkuban, a Művészeti Akadémián (Linnankatu 54-60, Turku, Kuvateatteri-hall).

MEGHÍVÓK

Zsombón, a József Attila Közösségi Házban november 12-én, pénteken ötkor Ibos Éva, a szegedi Móra Ferenc Múzeum művészettörténésze nyitja meg Orosz István Plakátok című kiállítását. Köszöntőt a ház igazgatója és a kiállítás kitalálója, Mészáros Csaba mond és Bernáth Erika zongorázik. A kiállítás december 10-ig lesz nyitva.

Plakátokkal kapcsolatos a következő hír is: Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége kiállítótermében már látható az anyag, amely nyáron Varsóban, a Plakátbiennáléhoz kapcsolódva, az ottani Magyar Intézetben volt kiállítva. Megnyitó nincs, viszont lesz "finissage" december 2-án, csütörtökön este hatkor Jerger Krisztina művészettörténész jóvoltából. A kiállítók a MPT tagjai: Árendás József, Bakos István, Balogh István, Baráth Dávid, Baráth Ferenc, Darvas Árpád, Ducki Krzysztof, Felvidéki András, Gyárfás Gábor, Kapitány Attila, Kemény György, Keresztes Dóra, Kulinyi István, Molnár Gyula, Orosz István, Pincehelyi Sándor, Szilvásy Nándor, Szugyiczky István, Tóth Tamás, Varga Gábor Farkas. A kiállítás hétfőtől csütörtökig 10-18-ig az Andrássy út 6. szám alatt nézhető meg.

AH, AMERIKA.... ("Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék...") A Nyitott Műhelyben, (ami a XII. kerületben, a Ráth György utca 4-ben van) november 14-én, vasárnap hétkor Dániel Ferencre emlékeznek barátai: Fenyő Ervin,  Haris László, Orosz István, Szeredás András, Vallai Péter és még sokan mások... Lesz vacsora is: mics (mititei), kapros juhtúrós puliszka, vinete, sült paprika (mindez Vallai-módra), sőt levetítik az Ah, Amerikát. Belépődíj: 73 Ft - DF életkora.

Bartos Mónika kérte, hogy híreszteljem el (szívesen teszem): a budai Nagyboldogasszonyban (ismertebb nevén a Mátyás templomban) november 13-án, szombaton félnyolckor jótékonysági koncertet szervez az iszapkárosultak javára. Fellépnek a SZENÁ-TOROK (az Országgyűlés képviselőinek kórusa, köztük maga Mónika is), a Brass in the Five fúvószenekar és a váci székesegyház Szent Cecília Kórusa.  

Nem ennyire nyilvános, de az Utisz-blog kreatív olvasói bizonyára megtalálják a módját, hogyan lehet bekukkantani mégis: november 12-én, pénteken, a kecskeméti Katona József Gimnáziumban a végzős osztályoknak a pályaválasztás útvesztőiről fecsegnek egykori „elhíresült” diákok. Én éppen délben kerülök sorra. Az idő látképei című filmemet is levetítik, amelynek egyik narrátora Orbán Edit tanárnő, az iskola színtársulatának vezetője.

AZ IPAR

100 éves a grafikus képzés az Iparon (Iparművészeti Tanoda, Iparművészeti Főiskola, Iparművészeti Egyetem, most épp MOME a neve). Kiállítás a Pontonban archív fotókból és mai diákmunkákból.  A régi tanárok egyike, Balogh István, „A páter” másnap az Aranyrajzszögön életmű-díjat is kap. Egyszer félrehívott, még elsős voltam, az őszi szemeszter vége felé lehetett, azt mondta, öregem (mindenkit így szólított), amit mostanában csinálsz az snassz. Inkább így mondta: nagyon snassz. Értelmesen próbáltam bólogatni. 19 éves vidéki fiúként rengeteg ismeretlen dologgal találkoztam Budapesten, és a pestiek meg a nagyobbak által használt szavak egy részét nem is értettem. Fogalmam sem volt például, mit jelent az, hogy ápisz, ahová a többiek néha elmentek, és néhány tanár engem is oda akart küldeni. Legföljebb annyit sikerült kiderítenem, hogy akkor érdemes odamenni, ha van az illetőnél elég steksz, amiről szintén nem volt világos, hogy mi, csak sejteni lehetett róla, hogy az a jó, ha minél több van belőle. Nem nagyon értettem azt sem, amikor egy lány szóba hozta, hogy smárolhatnánk végre, pedig helyes teremtés volt, akivel szívesen csókolóztam volna, ha meg mertem volna kérni ilyesmire. Nem hallottam még sosem a Balogh tanár úr által használt szót sem, de biztos voltam benne, hogy a snassz, az valami komoly dicséret. Tetszett az is, hogy nem akarja alázni a többieket azzal, hogy a nagyobb plénum előtt magasztaljon: mennyire snassz vagyok. Na jó, egyelőre csak a munkáim, de éreztem hamarosan én magam is az lehetek.

Komoly lökést jelentettek Balogh tanár úr szavai. Addig csak tébláboltam a főiskolán, nem találtam a helyem, bizonytalan voltam benne, sikerülnek-e a rajzaim, sőt abban is, hogy ezt akarom-e csinálni egyáltalán. Attól a naptól kezdve viszont kivirultam. Úgy éreztem, minden sikerül és egyre „snasszabb” dolgok kerülnek ki a kezemből. Tanultam persze mást is A pátertől, de tanárként talán ez a legtöbb, hogy időnként meg kell dicsérni a diákokat.

STOLI

Egy kutya. Nem kellene rögtön megírnom, bármeddig várhatnék vele, úgysem felejtem már el. A "szemkontaktust". Ugyanaz a tekintet volt, mint a mennydörgéseknél meg a tűzijátéknál, azt jelentette, ha itt vagy mellettem, akkor rendben, akkor nem félek attól, ami következni fog. Már rég nem nézett ilyen beszédesen. A váróteremben mozdulatlanul feküdt, arca a padlón, szeme csukva, csak a hirtelen hullámokban érkező és az egész testen végigfutó remegés jelezte, hogy él. Andrásnak beszóltam a mobilon. Életemben talán először éreztem, hogy megengedhető a protekció. Az öreg bokszer, a foltos agár meg a kócos keverék, nyakán a fehér gramofontölcsérrel egyetértőn bólintott. Van még egy röntgenes, csak egy perc, aztán gyertek – szólt ki András. A szűk ajtóban, a fehér köpenyben még a szokásosnál is nagyobb volt. Csóválta a fejét, ahogy Stolira nézett.  

Jól ismerték egymást, évekig laktak egy házban, többször kezelte, sőt operálta is, de az üdvözlés valahogy elmaradt. Stoli lezárt szemmel hagyta, hogy Ödivel a világoszöld vizsgálóasztalra emeljük. András rögtön az "esettel" kezdett foglalkozni. Sokat nem kellett beszélnem, lényegében mindent elmondtam már telefonon. Meg hát látszott is, hogy "meglehetősen kutyául van". Meghallgatta a szívét, beleszagolt a szájába és a hátsó lábak reflexeit kezdte vizsgálni, először kalapáccsal, aztán szúrásokkal. Nem sok eredménnyel. Stoli hátsó fele napok óta béna volt. Anyika már előző héten telefonált, hogy a kutya gyakran roskad össze, de akkor az újpesti orvos, akit kihívott, valami injekcióval úgy-ahogy rendbe szedte, de amikor másodszor kellett hívni, már tehetetlen volt. Megkérdezte, hány éves, széttárta a karját és az állatkórházat javasolta. Mivel képtelen volt fölállni, „kimenni” sem tudott.

Azóta sincs széklet? – kérdezte András. Stoli néhány hetes kora óta szobatiszta volt, s bizonyára úgy határozott, hogy ha nem tud fölállni, kimenni, akkor pisilni és kakilni sem fog többé. Igaz nem is nagyon lett volna mit. Napok óta alig evett és ivott.  Szóval kedden jönnek haza a lányok. Nem kérdezte, inkább megállapította, konstatálta, mintha a diagnózis része, sőt lényege lett volna.  Valóban az volt. Az még öt nap. Életben lehet-e tartani Stolit öt napig? Valószínűleg igen… talán – a szívéhez tette a sztetoszkópot – megpróbálhatjuk, de… Ödire néztem. fehér volt és elfordult. A lányok semmit sem tudnak. Naponta váltunk e-mailt, de Stoliról nem írtam, úgysem segíthetnének, miért rontsam el a vakációjukat. Tudod, ha az én kutyám lenne – próbált segíteni András, s közben rakosgatni kezdett jelezve, hogy nem kell sietnem a döntéssel. Csönd lett, a szekrényeket hangtalanul nyitogatta, a tárgyakat némán tette le az asztalra. Világos volt, hogy nekem kell megszólalni. Bólintani. Két betűvel is megúszható az egész: jó. Talán egy bólintással is. Mexikóban éjszaka van. A lányok alszanak. Hogy nyerjek egy kis időt, megkérdeztem, hogyan fog történni.  Először elaltatom, aztán kap egy injekciót, amitől megáll a szíve. Egy perc sem lesz. Fájdalom? Semmi. Biztos? Biztos.

Hát, jó.

Stoli ekkor nézett föl. A fejét is fölemelte. Sosem tudtuk eldönteni, hogy érti-e a szavakat is, vagy a szavak mögötti gondolatokat olvassa. Bizonyos szavakat kétségtelenül tudott (macska, sün, séta) de általában ki sem kellett mondani őket. Néha elég volt, hogy Dóra munka közben arra gondoljon, hogy na még fölrakom ezt a színt, aztán kiviszem a kutyát, és Stoli azon nyomban megjelent, szájában a pórázzal.

Hát, jó.  És az addig mozdulatlan állat, azt hittem nincs is eszméleténél, fölemelte a fejét és nézett rám, azzal az égzengéses tekintettel. Még mindig próbálom kiolvasni belőle az egyetértést, de legalább a jóváhagyást, a beleegyezést. Afelől nincs kétségem, hogy tudta, mi következik.

Ha inkább kimennétek ..., vetette föl András. Maradnék, mondtam, Stoli homlokához szorítottam a homlokomat és az apás szülés jutott eszembe. Akkorra már minden kellék az asztalon volt. Egy apró borbélygép, amivel lenyírta az egyik lábán néhány négyzetcentiről a szőrt, az alkoholos vatta, amellyel megtisztította a bőrt. Fertőtlenítette? Ez az adott esetben igazán fölösleges – estem ki egy pillanatra a szerepemből. A tűt beszúrta a bőr alá és Stoli feje néhány másodperc múlva  lehanyatlott. András anélkül, hogy kihúzta volna, egy új fiolát illesztett a fecskendőre  és annak tartalma is eltűnt a bőr alatt. Aztán föltette a hallgatót és a szívhangot kereste.

Hallod? Nagyon gyöngén. Simogattam a fejét. András kivette a füléből a hallgatót és zsebre tette.  Ügyetlenül babráltam a kutyán. Lefogni a szemét? Nem kellett. Be volt csukva. Egy raktapasz került a szúrás helyére. Kell-e írni valamit ebbe, jutott eszembe az oltási könyv. Add ide, indult az íróasztal felé. Itt hagyjátok?

Itt szokták hagyni?

Zömmel igen.

Inkább elvinnénk.

Akkor betesszük egy műanyag zsákba, de majd vedd le róla, hogy elbomolhasson.

Van pokrócunk.

Jobb a zsák, tudod, kijöhetnek még belőle dolgok.

Értem. A dolgok. Szerinted mekkora gödör kell?

Hát egy méter legalább, hogy egy másik ki ne kaparja.

Mennyivel jövök?

Semmivel. Csak nyisd ki a csomagtartót, jobb lesz, ha az asszisztens viszi ki.

Langyos novemberi nap volt. Ödivel kifejezetten élveztük az ásást a jó levegőn. Este írtam a lányoknak és megnéztem az oltási könyv utolsó lapját. Hatósági igazolások, bejegyzések: 2010. nov. 05. Eutanázia.