VERSEK A SAKKPARTIBÓL

A Sakkparti a szigeten című könyvben van néhány olyan vers, amely még soha nem jelent meg Magyarországon, illetve tudomásunk szerint korábban nem is lett lefordítva magyarra. A versek szerzői közt meglepő nevek vannak: Sztálin, Lenin, Bogdanov. A forradalom előtt Sztálint hazájában Szoszelo néven ismerték és költőként tartották számon. Verseit szeriőz irodalmi folyóiratok is közölték, ami a poéták földjeként számon tartott Grúziában meglehetős népszerűséggel járt, és mint a könyvből kiderül jól jött például az 1907-es tifliszi bankrablás előkészítésekor. Idemásolok néhány versszakot az 1895-ban Rafael Erisztavihoz írt verséből, amelyet 1899-ben, az Erisztavi 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségekre újra kiadtak, 1901-ben pedig, amikor a költőfejedelem meghalt, a gyászceremóniák szavalókórusainak elmaradhatatlan darabja lett. 

Minden betű, amit leírtál,

gyökeret vert és szökkent szárba,
szent férfiú, ideje már,
hogy készülődj az aratásra.  

Ne csodáld, hogy csodál e nép

s az új század veled virrad,
Erisztavi, bár szülne még
e föld sok olyat, mint te vagy.  
 

Norman Douglas a szentpétervári brit nagykövetség harmadtitkára volt, ahonnan azért kellett menekülnie, mert egy cári családhoz tartozó leányzót teherbe ejtett. Író lett, Caprira költözött és obszcén limerickekkel szórakoztatta a környezetét. Disznóbb szövegeket angol nyelven még nem írtak, állította róluk. Vajon Leninnel összefuthatott-e Caprin? There was a bald man from Simbirsk kezdetű verse alapján azt sejtem, igen. Saját fordításban közlöm a Sakkparti a szigeten című könyvben:

Jött egy úr, azt mondták, szimbirszki.
Félóránál többet nem bírsz ki
vele, mert bekattan,
tör és zúz legottan,
csapkod, ha nincs nő és nincs viszki.

1897-ben a Jenyiszej forrásvidékén húzódó, havas csúcsokkal koronázott Szaján-hegység lábánál elterülő Susenszkoje nevű szibériai településen töltötte száműzetését Lenin; a helyszín és a körülmények ismeretében a jutalomüdülés szó pontosabb kifejezés lenne. A környéket a barátságos klíma és megkapóan szép táj miatt Szibéria Itáliájának hívták. A települést Susának nevezte Lenin, így említi egyetlen fennmaradt versében is:  

Susában, a Szaján tövében
már rám leltél, most itt vagyok
megint, és éppen úgy, mint régen
hullámokat vet földön-égen
a ki nem mondható titok.

A Capri szigetén „nyaraló” bolsevikok közt irodalmárok és kémek egyaránt voltak, az alábbi költemény szerzője az előbbiek, témája az utóbbiak közül került ki, ami persze nem zárja ki, hogy a két csoport tagjai közt ne lettek volna átfedések. 

Megfigyelők megfigyelnek megfigyelteket,
s a megfigyeltekből is olykor megfigyelők válnak.
Hogy figyelőjét megfigyeltje kezdje el figyelni
(ami a mi figyelmünkre is méltó bír lenni),
ilyenformán bizony-bizony könnyen előállhat.

A könyv legnagyobb vállalkozása kétségkívül Bogdanov poémájának, A Földre vetett marslakónak magyarra fordítása volt. A keretes szerkesztésű költemény a romantikus orosz lírában gyakori anapesztusban íródott. A tizenhét versszakba rendezett hatvannyolc sorból itt csak négyet idézek: 

Oly súlyos a döntés, vajh’ éljek-e itten, 
Vagy dobjam az életet el? 
A szép haza ábránd, már nincs mibe’ hinnem:
A végzet e földre teper.